2015-ben új vágányra helyezzük a turizmus ügyét Európában

Közzétéve: 2015.05.24.

ert4A turizmus szinte az egyetlen olyan ágazat, amely a válság alatt és azt követően is Európa-szerte jól teljesít, ezzel is hozzájárulva az adott országok nemzetgazdasági teljesítményéhez. Az uniós polgárok kétharmada az EU-tagállamok valamelyikében tölti el szabadságát, a világturizmusból származó bevételek mintegy ötven százaléka az unió piacán képződik. A turizmus kiemelt szerepet játszik az Európai Unió és a világ gazdaságában: egyes mérések szerint a világ GDP-jének kilenc, az európai közösség GDP-jének pedig öt százalékát ez a szektor termeli meg. A felmérések szerint közel húszmillió európai munkahelyet biztosít a turizmus, az európai tagállamok foglalkoztatási rátájának négy százalékát. Éppen ezért a turisztikai szektor több figyelmet igényel.

Az Európai Uniónak régóta nincs egyértelmű és egységes turizmuspolitikája, az európai intézményrendszer a turisztikai szempontokat eddig nem vagy csak részlegesen és nem közvetlenül tartotta szem előtt. 2015-től ez markánsan meg fog változni, új vágányra helyezzük a turizmus ügyét Európában.

Az Európai Parlament közlekedési és turizmus bizottságának alelnökeként kezdeményezője voltam a turizmusfejlesztéssel és a kulturális örökség kérdéseivel foglalkozó intergroup megalakításának (ilyen testület az előző ciklusban nem működött), amely a jövőben az ágazat ügyeinek politikai motorja lesz. Irányítója leszek a turisztikával foglalkozó szakpolitikusokat tömörítő „Tourism Task Force” munkacsoportnak is, amely célzott programok kidolgozásával segíti majd a szektor fejlődését. Az Európai Bizottság legmagasabb minősítésével és az Európai Parlament támogatásával 2015-ben elindul az általam kezdeményezett „World Bridge” turisztikai pilot-projekt is. A program, amelyhez 750.000 euró keretösszeget rendeltek, a kínai turisták igényeinek jobb európai megértését szolgálja. Szintén a következő évben indítjuk a „Tourism on the S.P.O.T.”-programot (S.P.O.T.: Special Partnership Of Tourism), amely egy speciális együttműködési forma az európai intézményrendszer és a turisztikai szektor között. Ennek köszönhetően a következő hónapokban közvetlenebb és hatékonyabb kapcsolatot építünk ki az ágazat és az Európai Bizottság, illetve a Parlament között, amelynek eredményeként pedig közös megoldási javaslatokat teszünk majd az asztalra: például minél több új, fenntartható munkahely létrehozására az ágazatban, amely segítheti az ifjúsági munkanélküliség felszámolását. Európai politikusként természetesen célom, hogy Magyarország turizmusát kiemelten segítsem: támogatva a gazdasági növekedést és a munkahelyteremtést a hazai ágazatban.

Szorgalmazom, hogy a magyar kormány is ismerje fel a turizmusban rejlő lehetőségeket és támogassa kiemelten a szektort! Sajnálatos, hogy az Orbán-kabinet a jövő évi költségvetésben mindössze 4,9 milliárd forintot különített el a turisztikai célelőirányzatban. Ez a keret még az első Orbán-kormány idején is ennek az ötszöröse volt. Az európai statisztikák szerint 2008-ban Magyarországon még a GDP 0,3 százalékát fordítottuk a turizmusra, de még 2009-ben és 2010-ben is elérte ez az összeg a GDP 0,2 százalékát. A 2010-es kormányváltás óta azonban már alig haladja meg a 0,1 százalékot.

Európai parlamenti szakpolitikusként segítő kezemet nyújtom a hazai, turisztikai ágazat szereplőinek. Ha a Fidesz valóban Magyarország és a magyar emberek érdekeit nézi, akkor a jelenleg kormányon lévő döntéshozók is több figyelmet és forrást biztosítanak a turisztikai szektornak. Európa a turizmus felé fordul a következő években, ha az Orbán-kormány ennek ellenkezőjét teszi, akkor nem érti a jelenkor és a gazdasági racionalitás üzenetét.

dr. Ujhelyi István
európai parlamenti képviselő
az Európai Parlament közlekedési és turizmus bizottságának alelnöke
az MSZP alelnöke

2014.12.26.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István