Védték a házunkat – Interjú Ujhelyi István (MSZP) EP-képviselővel

joob00
Standard

Bányai György (Magyar Narancs) – 2014.06.19. 

A családját is megfenyegették a szélsőjobboldallal vállalt konfliktusai miatt, Kövérrel sehogy nem tudott szót érteni, Gyurcsányt Őszöd után visszaléptette volna, noha szerinte a beszéd tartalma annak néhány mondata kivételével vállalható. Ujhelyi István ingázó EP-képviselő lesz.

magyarnarancs.hu: 1993 óta tagja az MSZP-nek, hosszú ideje az egyik prominenseként. Mikor kellett volna körülnéznie az MSZP-nek, hogy miként tovább?

Ujhelyi István: Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésekor. És nem feltétlenül a tartalma miatt, hanem azért, mert a Fidesz egy vérmes, hazug kampányt tudott ráépíteni, amelynek a hatása máig tart. Ez volt az első látványos pillanat, amikor a háttérben, a stratégáknál összeért a Fidesz és a Jobbik érdeke: a radikálisok érdeke, a Szabadság téri randalírozók és Orbán Viktor érdeke.

magyarnarancs.hu: A tévészékház ostromára gondol?

UI: Így is meg lehet közelíteni. Annak a támadásnak volt az előzménye az őszödi beszéd; az, ahogyan nyilvánosságra került, s annak az utóéletét nyögjük máig a baloldalon. Az elhangzott mondatok között van, amelyeket ki kell fütyülni, és olyanok, amelyek miatt elnézést kell kérni, de alapvetően a beszéd tartalma nagyon is a helyén van. Remélem, lesz idő, amikor kellő távolságból a valódi üzenetet fogjuk elemezni. Mindannyiunk javára válna. Ehhez, úgy látszik, még idő kell.
false

magyarnarancs.hu: Ön szerint mi lett volna a helyes megoldás?

UI: Abban a politikai szituációban a helyes döntés az lett volna, ha a miniszterelnök visszalép a pozíciójából. Ezzel kivédhette volna a nagyrészt igazságtalan támadássorozatot, amit Orbánék gondosan megterveztek. Rendet tenni és kormányozni csak új szereplő tudott volna. Ha akkor – ahogy végül tette később és későn – Bajnai Gordon veszi át a kormányrudat, biztos nincsen Fidesz-kétharmad, és lehet, hogy minden másképp alakul.

magyarnarancs.hu: Akkor is így látta?

UI: Amikor már kisebbségi kormányzás volt, otthagytam az államtitkári pozíciómat, jelezve, hogy ez a kormányzás így nem vállalható. Ferivel ez nem személyes konfliktus volt. Neki külön is elmondtam, és a párt elnökségében is. De nem az én álláspontom érvényesült.

magyarnarancs.hu: Az Európai Parlamentet választotta. Miért?

UI: Ha kértem volna a biztos képviselői helyet és – az egyébként rendkívül megtisztelő – országgyűlési alelnökséget, nagy valószínűség szerint újra megkapom. Úgy érzem, hogy amit ellenzéki politikusként lehetett, kihoztam ebből a tisztségből. Hozzáteszem, amikor tavaly márciusban úgy döntöttem, hogy európai parlamenti képviselő leszek, más volt a szocialista pártban és a teljes magyar ellenzéken belüli helyzet, mint most.

magyarnarancs.hu: Nem volt ennyire reménytelen?

UI: Ma sem reménytelen. Ha az lenne, akkor nem indulnék a párt egyik alelnöki tisztségéért a júliusi kongresszuson. Sok ponton hibásnak tartottam a párt eddigi politikáját, ezt a belső fórumokon nem is titkoltam. Sokan ezért egyfajta távolállóként is kezeltek a most távozó vezetéstől. Hatékonyabb, átgondolt együttműködést szorgalmaztam a DK-val és az Együtt–PM-mel. Mindkét szervezettel és annak vezetőivel jó kapcsolatot ápolok, Bajnai Gordont személyes jó barátomnak is mondhatom a közös kormányzati munka után. Sajnos, a pártom politikáját illető kritikám sok tekintetben beigazolódott. Aminek nem örülök. De éppen ezért nem tehetem meg, hogy kényelmesen Brüsszelbe költözve csak messziről figyeljem az itthoni eseményeket.

magyarnarancs.hu: Ha marad, parlamenti alelnökként is kollégája lesz a jobbikos Sneider Tamás, akinek a megválasztása ellen külön is protestált.

UI: Vállalhatatlannak tartom őt az újnáci és erőszakos szkinhedmúltja miatt. Európa szerencsésebb országában több tízezres demonstrációk söpörték volna el egy olyan politikai alkunak a megkötését, mint amilyen ez ügyben a Fidesz és a Jobbik között megszületett. Az Európai Parlamentben többek között a szélsőséges pártok megerősödésének problémájával is szeretnék foglalkozni. Muszáj különbséget tenni nyugat-európai euroszkeptikus és – különösen Közép- és Kelet-Európában – a gazdasági, társadalmi krízis miatt valóban erősödő radikális jobboldali pártok között.

magyarnarancs.hu: Itthon is ezzel foglalkozott, az Országgyűlésben is fellépett a szélsőjobbal szemben.

UI: Kaptam is érte. Nem hoztam nyilvánosságra, de konkrét merényletkísérletet hajtottak végre a családunk ellen. Hosszú ideig kellett védeni – titkosan – a teljesen békés kertvárosi házunkat. Rendszeresen ki voltunk pécézve. De ezt vállaltam, hiszen az legyen közszereplő, aki hajlandó az értékei mellett kardoskodni.

magyarnarancs.hu: A pulpitusról a jobbikosokkal folytatott, nemegyszer heves szócsatáik miként folytatódtak a házbizottságban?

UI: A házbizottság ülései és az ott elhangzottak nem nyilvánosak.

magyarnarancs.hu: Titkosak?

UI: Titkosak. Egyszer kikaptam, mert a Kövér Lászlóval történt egyik konfliktusomat részletezve hosszan idéztem a jegyzőkönyvből. Nagyon-nagyon csúnya politikai adok-kapok ment néha miattam a házbizottság ülésein.

magyarnarancs.hu: Kövér László házelnök miként viselkedett olyankor?

UI: Velem sokkal ridegebben, mint a Jobbikkal. Velük megengedően, velem pedig láthatóan türelem nélkül.

magyarnarancs.hu: Hogyan tudott Kövérrel szót érteni?

UI: Sehogy. Három és fél év alatt két alkalommal, talán ha négy percet tudtunk egymással beszélni mint elnök és alelnök. Megszüntette az összes elnöki értekezletet, amit pedig minden elődje rendszeresen működtetett. Még Schmitt Pál is.

magyarnarancs.hu: Annyi magas labdát adott a Fidesz. Hogyhogy nem lehetett a kampányban ezek közül szinte egyet sem rendesen lecsapni?

UI: Én ezt másképp látom. Minden labdát lecsaptunk. Mégis, a hatásuk akkor lett volna igazán nagy, ha ezt mondjuk az RTL Klub Híradója az adott időszakban idézi. A szocialista párt frakciója vagy a párt vezetői tarthatnak naponta tíz akciót, sajtótájékoztatót, akár fölmászhatnak egy toronyház tetejére, akkor sincs annyi médiafelületük, hogy a lakosság nagyobb részéhez eljusson a mondandójuk. Ez nagy tanulság.

magyarnarancs.hu: Nincs a szociknál káderhiány?

UI: A szocialista frakcióban kinevelődött több olyan fiatal is, akikre tartósan lehet számítani. De hogy nem voltunk átütőek, az egészen biztos. Magunkkal voltunk ugyanis elfoglalva. Előbb a párton belül, aztán meg marakodtunk a baloldalon alakult új szervezetekkel. Most fogadalmat teszek: egy más arculatú, nyitottabb és sokkal inkább a kis, civil közösségekben is jelen levő párt lesz az MSZP. Nem képzelhető el egy modern szociáldemokrata párt anélkül, hogy kilépve szervezeti keretei közül, ne találjon oda ezernyi kisebb és nagyobb településre, szellemi műhelyekre, helyi kapcsolatrendszerekre. Én mozgalmárként érkeztem 1993-ban az MSZP-be. Azt hiányolom éppen, hogy hol vannak azok az ezrek, tízezrek, akik az MSZP-ben mozgalmárként kezdenek politizálni. Így kezdtük például Tóbiás Józseffel vagy Nyakó Pistával. Horn Gyula Cölöpökjét elolvasva, nem politizáló, de balos családból jöttem az ifjúsági mozgalomba plakátot ragasztani és tábort szervezni. Így szippantott be a politika.

magyarnarancs.hu: Én egy ilyen húszas-harmincas MSZP-s vezetőt ismerek: Kunhalmi Ágnest. Bizonyára vannak többen is, de túl sokan aligha.

UI: Vannak azért. Mint Tüttő Kata. Ők így kezdték tizennyolc-tizenkilenc évesen. Ám rengetegen nem is tudnak arról, hogy egy mozgalom hogyan néz ki. Az utóbbi időben nem működtünk szociáldemokrata mozgalomként. Ezt egészen biztosan újra meg kell tenni. Mert e nélkül nem jelenik meg a döntésekben mindaz, amit a helyi kis csapatok duruzsolnak vagy követelnek, sem a mi döntéseink, a mi mondanivalóink nem jutnak el a végekre. Mert egyébként nincs más, csak a szűrt médiarendszer. Ha klasszikus szocdempárt akarunk lenni, akkor nem azon kell gondolkodni, hogy „mit üzenünk az embereknek”, hanem hogy miként érintjük meg őket. A következő időszak jelszava ez kell legyen: érintkezés.

magyarnarancs.hu: Például a külföldön dolgozókkal. Sokszor említette, hogy Brüsszelbe érve hazacsalogatná a külhonban dolgozó magyarokat.

UI: Kiemelten fontos számomra a gazdasági menekültként távozók sokasága. 2010-ben még hatvanezren dolgoztak külföldön, 2014 tavaszán már hatszázezren. Ez egyenes út Magyarország szakadékba zuhanásához. Meg kell teremteni ezeknek az embereknek a valós érdekképviseletét. Végigjárom a legfontosabb gócpontokat Londontól Berlinig, s megpróbálom megszervezni sok százezer magyar érdekképviseletét. Hogy segítsünk nekik a mindennapi életben. Hogy legyen reményük és legyen miért visszajönni, egy új Magyarországra.

magyarnarancs.hu: Ezt komolyan gondolja?

UI: Komolyan. Ha nem történik meg, ennek az országnak vége.

magyarnarancs.hu: Bizonyos értelemben ön is menekül.

UI: Hadd tegyem világossá: egy nyugalmas brüsszeli képviselői élettel páratlan lehetőséget adhatnék a családomnak, benne a négy gyermekemnek. Ehelyett azt választottam, hogy EP-képviselőként a hét egyik felét Brüsszelben töltöm, a másikat pedig itthon. És mindkét helyen képességeim és lehetőségeim legjavát adva dolgozom. Ugyanott fogunk lakni Szeged-Szőregen, ahol most is. Minden hétfőn hajnalban ötkor elindulok, dolgozom, majd valamikor szerda éjjel vagy csütörtök hajnalban hazaérek, és dolgozom tovább itthon. Ezt vállaltam. Nem költözöm el.

Piros könyvvel Brüsszelbe

ujhe
Standard

Nagy B. György (Vasárnapi Hírek) – 2014.05.18.

Ujhelyi Istvánnak megvan a véleménye pártja működéséről – de a köldöknéző vitáknak nem most van az ideje. Arra készül, hogy Brüsszelben kíméletlenül képviseli az érdekeinket. De idehaza akar politikát csinálni, méghozzá baloldalit.

– Menekül?

– Nem.

– Pedig úgy tűnik.

– Tévedés lenne Brüsszelbe – ahogy ön mondta – menekülni, az Európai Unió egyre fajsúlyosabb erőközpont. Tizenkét év országgyűlési képviselőség és többéves állami vezetői munka után úgy éreztem, hogy váltanom kell. De nem tagadom, van egy kis gyomorgörcsöm.

– Hogy oldja majd fel azt a dilemmát, miszerint a jelenlegi médiarendszer Brüsszelből nem közvetít mást, csak azt, ami a szabadságharcos retorikába beleillik, azaz aminek kapcsán a Fidesz azt tudja mondani, hogy ütik?

– Nem lesz egyszerű a dolgunk, mert amikor azt mondom, hogy a magyar érdekek kíméletlen érdekérvényesítője leszek, akkor ez nem azt jelenti, hogy a Fidesz érdekeit szolgálom ki. Felkészültem arra, hogy a fideszes lakájmédia címlapon hozza majd Ujhelyit, a hazaárulót.

– A hírfolyamba így bekerül, de hogy jön át az üzenet?

– Aktív és érdemi módon jelen kívánok maradni a hazai közéletben is. Nem költözöm ki Brüsszelbe, „csak” dolgozni járok majd ki. Mert itthon akarok politikát csinálni, baloldalit.

– És az EU-ban hogy szerez ehhez szövetségeseket – eddig legalább volt egy baloldali EB-biztos, de most egy fideszes politikus ül be a Bizottságba.

– A biztosoknak párt- és országsemlegesen kell dolgozniuk, reméljük, ez az elv most sem sérül. Az Európai Parlamentben viszont hosszú évek után a baloldal szerezhet többséget. Ha ez így lesz, akkor elindulhat az EU versenyképessé tétele, startolhat az újraiparosítás, kezdődhet a fiatalok teljes foglalkoztatottságának uniós forrásból történő megvalósítása. És ebben lehet közös keresnivalónk a fideszes képviselőkkel.

– Ha pártpolitikai feszülésekbe nem is szólalhatnak bele, ideológiai ügyekben ön szerint van dolga a biztosoknak? Például az EB-elnökségre pályázó Schultz Facebook-profilján megjelent egy bejegyzés, amely a megszállási emlékműről szóló Orbán-leveléből idéz, miszerint a megszálló katonai gépezet német volt, illetve nehéz eldönteni, hogy a németek vagy a nácik szállták meg Magyarországot. Ha úgy tetszik, tesz egy egyenlőségjelet a németek és a nácik közé.

– Nemcsak a szociáldemokrata és német Martin Schultz, hanem a konzervatív-jobboldali Néppárt vezető politikusai is egyre komolyabban aggódnak Orbán ördögi terve miatt. Ennek lényege, hogy csak egy putyini világ és egy izmos szélsőjobb legyen a palettán. A magyarországi polgári világ, illetve Nyugat-Európa pedig csak e kettő közül választhat – legalábbis látszólag. Az Európai Szocialista Párt szerint igenis kötelessége a tagországok körmére nézni, ha piszkos ügyletekbe keverednek, ugyanis az EU legtávolabbi szegleteiben sem épülhetnek banánköztársaságok. Orbán Viktor néhány éve azt írta: „Hazánk csatlakozása óta a magyar polgárt sok szempontból az Európai Unió óvja; nem egy esetben saját kormányának politikájával szemben. Az uniós normák sokszor a kormány féken tartását szolgálják”. Igaza volt.

– Ilyen krédóval milyen ügyekben akar együttműködni a fideszes képviselőkkel?

– A következő hét évben majdnem tízezermilliárd forintot használhat fel Magyarország az uniós forrásokból, mindenkinek érdeke, hogy törvényesen és átláthatóan költsük el ezt a pénzt. Minden olyan sikeres, munkahelyteremtő és gazdaságélénkítő program, amivel közösen tudunk kiállni, látványos demonstrációja lesz az ország építésének.

– Honnan lesz lobbierő ezekhez a programokhoz?

– Az önmagában sokat jelent, hogy a legnagyobb EP-frakció jelölheti majd a Bizottság elnökét, így könnyebben valósíthatja meg terveit. A szocialisták többek között azt szeretnék, hogy minden tagállamban kötelezően egy számjegyű áfa terhelje csak az alapvető élelmiszereket, hogy minden fiatalnak legyen valamilyen munka- vagy átképzési lehetősége, hogy legyen egyfajta európai minimálnyugdíj, vagy hogy az átlagbérhez igazítsuk a jövőben a minimálbért. Ez utóbbi szabály megvédené a magyarokat, ha a csapnivaló gazdasági helyzetben az Orbán-kormány vissza akarná nyesni a minimálbéreket.

– Sorolja a terveit, de gondolja, bekerül? Úgy tűnik, az MSZP szavazótábora és tagsága apátiába süllyedt, és a kampányuk sem mondható látványosnak.

– Ami a kampány minőségét illeti: az elmúlt napokban több ezer kilométert utaztam az országban, naponta akár öt-hat településen is személyesen kampányoltam. Rajtam biztosan nem múlik a jó szereplés. Egyébként minden köldöknéző vita, ami nálunk vagy rólunk a nyilvánosság előtt zajlik, egyértelműen rombolja a mozgósító képességünket. Megvan a véleményem a párt működéséről és a változtatási kényszerekről, de most az a felelős politikusi magatartás, ha a mozgósításra koncentrálunk. Utóbbi pedig csak akkor tud sikeres lenni, ha minden szavazónk számára világossá tesszük: ha nem mozdulnak, akkor a Jobbik lesz a második párt Magyarországon.

– A Jobbik a második párt – legalábbis több állami támogatást kap, mint az MSZP.

– Erről beszéltem, amikor Orbán ördögi tervét említettem. Minden afelé mutat, hogy a Jobbikot tudatosan a dobogó második fokára akarják emelni. Folyamatos az összekacsintás a szélsőjobbal, a radikalizmus tűrése és támogatása. Kiváló példa erre az erőszakos múltú Sneider Tamás parlamenti alelnökségének fideszes megszavazása, vagy Balczó Zoltán jobbikos EP-jelölt legutóbbi beismerő vallomása, amelyben kifejtette: azért nem tudnak a Fidesszel vitatkozni, mert „gyakorlatilag ugyanazt képviselik”.

– Vissza az elejére: mégis, miért megy? Szanyi Tiborról, az EP-lista vezetőjéről azt mondják, hogy a balhés kapitánytól így akart szabadulni a párt. Ön sem épp kebelbarátja Mesterházy Attilának. Száműzték?

– Nem. Tiborról kevesen tudják, hogy ő foglalkozik legrégebben az uniós rendszerrel, alapítója és vezetője a párt Európa–Politikai Tagozatának, ennek folytán jelentős kapcsolati hálóval is rendelkezik. Az más kérdés, hogy itthon csak a vagabundságát ismerik. Ami engem illet: én döntöttem úgy, hogy az Európai Parlamentben folytatom, és habár sokan furcsállották a döntésemet, a párton belüli helyzetemet látva ez volt a leghelyesebb. Hiszem, hogy például a turizmus vagy a fejlesztéspolitika területén szerzett tapasztalatommal új szinten tudom majd szolgálni a magyar választókat.

– És mi a helyzet Kínával? Azt mondják, megbecsült partnerként tekint önre a „Mennyei Birodalom”, és egy kicsit a saját EP-képviselőjének is érzi.

– Valóban, kifejezett célom az Európa–Kína kapcsolatrendszerben fajsúlyos szereplővé nőni. Kína szerepe és befolyása a következő évtizedekben még hangsúlyosabb lesz. A következő öt évben lehetőség lesz szélesebbre nyitni a közép-európai régiót egészében érintő infrastrukturális vagy épp gazdasági együttműködéseket. De én is visszamehetek a beszélgetésünk elejére?

– Persze.

– Fontos, hogy itthon továbbra is úgy politizálok majd, mint ahogyan eddig tettem. Személyes kezdeményezésem nyomán a kampányban nyitottam egy „piros könyvet”, amelybe folyamatosan gyűjtöm a választók kéréseit, elvárásait, ha úgy tetszik: megrendeléseit a brüsszeli munkámhoz. Egy percig sem veszíthetjük szem elől a magyar választók érdekeit.

– De azért egy EP-képviselő szavának itthon szolidabb a súlya. Miért figyelne önre akár a saját pártja?

– Olyannyira nem menekülök, hogy az őszi tisztújításon szeretnék bekerülni a megújuló szocialista párt vezetésébe is. Van szándékom és elképzelésem is az újjáépítéssel kapcsolatban.

Önéletrajz

DSC00927
Standard

Ujhelyi István

Életrajz:

Születési hely, idő: Berettyóújfalu, 1975. 02. 28.

Állampolgárság: magyar

Családi állapot: négy gyermek édesapja

Tanulmányok:

2002: József Attila Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, jogi diploma

1993: Tóth Árpád Gimnázium, Debrecen

Ösztöndíjak:

2005: ösztöndíj az Egyesült Államokban

1999: politikai tanulmányút az Európai Tanács ösztöndíjával Londonban és amerikai ösztöndíjjal Washingtonban

Szakmai tapasztalat:

2015-: az Európai Parlament Tourism Task Force szervezetének vezetője

2014-: Európai Parlamenti képviselő (a magyar S&D-delegáció vezetője, az Európai Parlament Közlekedési és Turizmus Bizottságának alelnöke)

2010-2014: az Országgyűlés alelnöke, országgyűlési képviselő (országos lista)

2009. április 21. – 2010. május 29.: a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára

2009. január 2. – 2010. május 29.: a Nemzeti Turisztikai Bizottság elnöke

2006. július 1. – 2008. május: az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára

2004. november – 2006. június: gyermek- és ifjúsági, népesedéspolitikai kormánymegbízott

2002-2010: a szegedi 1. választókerület országgyűlési képviselője

2002. október – 2004. november: miniszterelnöki főtanácsadó

2002-2006: országgyűlési képviselőként tagja volt az Ifjúsági, szociális és családügyi bizottságnak, az Európai ügyek bizottságának, a Kulturális és sajtó bizottságnak, az Európai integrációs albizottságnak és a Gyermek és ifjúsági albizottságnak

2002–2006: az Országgyűlés ifjúsági és sportbizottságának alelnök

1996–2002: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének tagja

Társadalmi tevékenység

2004-2010, 2014- : az MSZP alelnöke

2004-2005: az IUSY (Szocialista Ifjúsági Internacionálé) alelnöke

2003-tól: az MSZP által létrehozott Táncsics Mihály Alapítvány kuratóriumának tagja

2002-2004: az egyesült Fiatal Baloldal-Ifjú Szocialisták elnöke

2000-2010: az MSZP országos elnökségének tagja

1999-2000: a Magyar Televízió Közalapítvány, majd a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának tagja

1999-2002: a Magyar Gyermek- és Ifjúsági Tanács elnöke

1999-2002: a Fiatal Baloldal országos alelnöke

1995-1999: a Baloldali Ifjúsági Társulás alelnöke

1993-tól: tagja a Magyar Szocialista Pártnak

Közéleti szerepvállalás

— 2016 áprilisától a brüsszeli bejegyzésű “OBOR Committee”, vagyis az EU-Kína közötti turisztikai és kulturális fejlesztéseket koordináló bizottság alapító elnöke

— 2015 decemberétől az Európai Demokraták Egyesületének elnöke, a www.europaidemokratak.hu oldalon elérhető “szellemi inkubátorház” alapítója

– 2012 szeptemberétől: a Szegedi Tudományegyetem Konfuciusz Intézetének alapítója és elnöke

– 2011 augusztusától: a kínai-magyar kapcsolatokat elősegítő World Bridge Foundation tiszteletbeli elnöke

– 2005-től a Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának társadalmi elnöke

– A hungarikummá minősített szőregi rózsát támogató alapítvány létrehozója