“Beleálltunk az ügybe”

Standard

mg-2590-d00021FA8386103cfc062A szocialista európai parlamenti képviselő szerint az uniónak van megoldása a menekültválságra, csakhogy az államok miniszterelnökei mindannyian azt hiszik, a saját kis szemétdombjukon kukorékolnak, s jottányit sem hajlandók messzebb tekinteni. Úgy véli, a szolidaritásnak nincs, de a befogadásnak van határa. És arról is beszél: míg a DK politikai show-t gyárt, ők a munkát választották. Krug Emília interjúja a 168Óra című hetilapban.

– „A kérdés az, hogy beleállunk-e a menekültválság közös európai megoldásába, vagy különutas és kurucos magatartásunkkal végleg kitaszítjuk magunkat az európai közösségből” – mondja. De egyelőre nincs is ilyen megoldás.

– Van! Látom, hatott a kormányzati kommunikáció, kedves szerkesztő asszony!

– Nem az hatott, hanem a valóság. Az unió országai nem tudnak megegyezni, konfliktus van a nyugati és a keleti államok között, Görögországtól Ausztriáig sorra vezetik be a határellenőrzést, napról napra egymásnak passzoljuk menekültek ezreit.

– Legyen világos, én a menekültkérdéstől függetlenül is a mai Európai Unió hangadó kritikusa vagyok. De a javítanivaló döntéshozatali mechanizmus ellenére is szükség van a közösségre. Az Európai Parlament már 2014 decemberében hozott egy állásfoglalást arról, hogy felhívja az Európai Tanács tagjait, tehát a kormányfőket és az Európai Bizottságot: azonnal készítsenek átfogó stratégiát a probléma kezelésére. A gond az, hogy a miniszterelnökök mind azt hiszik, hogy a saját kis szemétdombjukon kukorékolnak, s innen jottányit sem hajlandók messzebb tekinteni. Ők teszik döntésképtelenné Európát.

– Csak igazam van: nincs közös európai megoldás.

– Van egy, a bizottság által asztalra tett és az EP által is elfogadott cselekvési terv. A nemzetállamokon a sor, hogy elfogadják és végrehajtsák, mert mindannyiunknak, Magyarországnak is ez az érdeke. Orbán szerint maga az uniós intézményrendszer működésképtelen, én viszont állítom: pont Orbán Viktor és a hasonszőrű politikusok cincálják szét Európát és gátolják a közös döntéseket. Ha Európa szétesik, nemcsak félmillió magyar gazdasági menekült élete lehetetlenül el, de eljöhet egy újabb világégés ideje is. Igaza van a francia és a német vezetőknek, amikor azt mondják: egységesebb, mélyebben integrálódott Európa kell.

– A menekültkérdésben viszont a német álláspont is igen változó. Félreérthető nyilatkozatok szólnak arról, hogy bármennyi szírt be tudnak fogadni, aztán kiderül, hogy mégsem. Orbán Viktor viszont következetesen kvóta- és befogadásellenes.

– Orbánék először kommunikációs kampányt indítottak, aztán cinikusan és életveszélyes módon asszisztáltak a pályaudvarokon és a Röszkén zajló eseményekhez. Csak azért, hogy alátámasszák uszító propagandájukat. Nem látunk némi hasonlóságot a Szabadság téri tévészékházostrom, az akkori fideszes retorika és háttérszervezés, illetve a mostani folyamatok, valamint a horgosi összecsapás között?

– Semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy a Fidesz szervezte volna az ostromot.

– Szaga van mindkét ügynek.

roszke14– Most ön is ugyanúgy politikai haszonszerzés végett sugall valamit, ahogy ők teszik.

– Már bocsánat, de a kormány – miközben tisztában volt az érkező kihívás mértékével – érdemi felkészülés helyett gyűlöletkeltő plakátokra költötte az adófizetői és az uniós pénzeket. Orbán csak a saját forgatókönyvéhez ragaszkodott: pontosan tudta, hogyan kell a magyar társadalmat fél év alatt az egyik leginkább idegengyűlölő országgá átmosni. Rövid távon persze ezzel politikai győzelmet aratott. Csak eközben idehaza és külföldön is visszafordíthatatlan károkat okozott. A határokon kívül sosem volt ilyen rossz a megítélésünk. Ha az internetes keresőbe beütöm a „shame” és a „Hungary” szavakat, akkor majd hárommillió találatot kapok. Elképesztően veszélyes a gyűlöletpolitikájuk.

– Úgy látszik, mintha az unió csak kvótákról vitatkozna, miközben alapvető kérdésekre nincs válasza, holott a társadalmat ezek feszítik, persze sokszor kocsmai szinten. Például: van-e határa a szolidaritásnak, a befogadásnak?

– A befogadásnak van határa, a szolidaritásnak nincs. Az Európai Parlament komoly szolidaritást mutatva úgy döntött, hogy jelentős pénzt csoportosítsunk át a közel-keleti térségbe, a menekülttáborokba, a segélyprogramokra, az iskoláztatásra.

– Ideje volt. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának eddig a 2015-re szánt pénznek csak a felét sikerült összekalapoznia az európai kormányoktól, ezért romlottak a tábori körülmények. De térjünk vissza az alapkérdésre: hol van a befogadás határa?

– Minden országban máshol. Ha Németország azt mondaná, szüksége van évente több százezernyi új munkaerőre, akkor ezen ne hápogjunk, hanem vegyük tudomásul: más fejlettségi szinten, más társadalmi körülmények között élnek.

– De kényes kérdéseket is végig kell gondolni: 508 milliónyi európaihoz képest az elmúlt fél évben érkező félmillió menekült nem sok, de egy generáció alatt náluk több gyermek születik, ami kulturális és vallási konfliktusokhoz vezethet. Ha sikertelen az integráció, a befogadó államok ellen fordulhatnak, ahogyan az a franciáknál történt.

– Mindenki ismeri ezeket a felvetéseket, ezért is ostorozzák annyira a kormányfőket: végre álljanak fel a tanácsülés után úgy, hogy van közös javaslatuk. Orbán hiába tesz úgy, mintha egyedül ő látna tisztán, hiszen az unió azt is kezdeményezte, hogy jelentős forrásokból, Törökországgal, Líbiával együttműködve jöjjenek létre nagy befogadóképességű menekültvárosok. Olyanok, amelyekben szíreknek, afgánoknak segítünk az új élet megteremtésében, amelyekben van oktatás, fejlődik az ipar, találnak munkát. Ha pedig emellett Németországnak kellenek mondjuk műszaki képzettségű emberek, miért ne fogadhatná őket?

roszke11– Brüsszel vizsgálja a szeptember 15-én életbe lépett magyar törvénymódosításokat. Mire számíthatunk?

– Nehéz helyzetben vagyok, mert az Európai Parlamentben már a legjelentősebb tényezők követelik hazánk megbüntetését. Ilyenkor mit kell tennie egy magyar képviselőnek? Eddig mindig elmondtam: ne az országot, a kormányt büntessék. Csakhogy a szankció pénzbüntetés lehet.

– Ezt már sokszor meglebegtették, aztán a kormány farigcsált valamit a paragrafusokon.

– Mert ilyenkor, a mendemondák szerint, Merkel és néhányan felhívják Orbánt, és azt mondják: „Viktor, eddig és ne tovább!” De most megvan mindenkinek a maga problémája, nem a miniszterelnökünk ötletrohamait figyelik. A múlt heti képsorokkal és az elfogadott intézkedéscsomaggal – ami sem a nemzetközi szabályoknak, sem saját Alaptörvényünknek nem felel meg – viszont túlmentünk a határon.

– Majd a felét visszavonják.

– Ezeket a képsorokat nem lehet. Sem a kormányzati retorikát, amelyben már nemcsak a magyar társadalmat, de a komplett Európát néztük hülyének, miközben azt gondoljuk, mi védjük meg az uniót.

– Ha ilyen rossz a kormány és Orbán híre, miért nem jön ki a helyzetből jobban az MSZP? Politikai hasznot csak a DK és talán a Jobbik szerzett.

– Szerintem egyikük sem. Mindenki más utat választott: mi a csendesebb, de szorgos munkát. A parlamentben folyamatosak a szakmai javaslataink, szervezeteink és vezetőink pedig támogatják a civil önkéntesek munkáját. Azokét, akik megmutatták a világnak, hogy a magyarságnak van másik arca is. Én az Európai Parlamentben is mindig róluk beszélek. Büszke vagyok a tetteikre. A DK a „politikai show” gyártásában kétségtelenül eredményesebb volt, mi ebbe a versenybe most nem szálltunk be. Több forog kockán, más ízléssel álltunk a problémához. Én Szegeden tapasztaltam meg – ahol hónapok óta csendes együttműködésben dolgoznak a civilek és a városi politika az állam helyett –, hogy erősödött a bizalom köztünk. Ez fontos eredmény. Miközben Botka László és én sem fotóztattuk magunkat egyszer sem a menekültekkel és az önkéntesekkel a vasútállomáson. Nem kell minden szendvicskenéshez kamera.

– Van olyan értelmezés is, miszerint az MSZP tudja, hogy választóinak kétharmada egyetért az orbáni menekültellenes politikával, és önök ezt mérlegelik.

– Ez nem igaz. Napi több száz gyalázkodó kommentet, névtelen levelet kapok, mint „migránspárti hazaáruló”. Mégis beleálltunk az ügybe. Egy valódi államférfi akkor is az elvei és erkölcsi vállalásai szerint cselekszik, ha adott pillanatban kisebbségben van.

Megjelent a 168Óra című hetilap 2015. 09. 24-i számában; a szerző: Krug Emília

EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (60.)

Standard

wtd2015_enOrszágimázst nem lehet vasfüggönnyel építeni!

Harmincöt évvel ezelőtt ünnepelték először ezen a napon, szeptember 27-én a Turizmus Világnapját. A béke iparágát, amely kiemelt szerepet játszik az Európai Unió és a világ gazdaságában: egyes szakmai mérések szerint az európai közösség GDP-jének több mint kilenc százalékát ez a szektor termeli meg. A turizmus legalább tizennégymillió európai munkahelyet biztosít, az egyéb kapcsolódó iparágakkal együtt ez a szám meghaladja akár a harmincmilliót is. Ez az a szektor, amely a gazdasági világválság idején is egyedüliként növekedni tudott, amely a feszítő geopolitikai krízisek közepette is képes összekötni országokat, helyi közösségeket, egymásnak korábban ismeretlen embereket. Magyarországon, ahol – különösen a fiatalok körében – még mindig magas a munkanélküliség, a foglalkoztatottak közel tíz százalékát ez az iparág tartja el. Nem véletlen, hogy az Európai Parlament szakbizottságának turizmusért felelős alelnökeként külön jelentőséget tulajdonítok a szektornak az európai, valamint a magyar gazdaság megtámasztásában is.
Örömteli, hogy a Turisztikai Világszervezet adatai szerint a legjelentősebb európai úti célok közül az idei első fél évben – még a menekültkrízis eszkalálása előtt – Magyarországon regisztrálták a második legnagyobb növekedést a külföldi turisták számában. Ugyancsak jó hír, hogy a Magyarországot hirdető hivatalos kampányfilm újabb nemzetközi díjat nyert el. A világnap alkalmából azonban fel kell hívnom arra is a figyelmet: a magyar turizmus még mindig szenved az Orbán-kormány által kivetett rekordméretű áfa-tehertől és a többi unortodox adótól. Figyelmeztető kell legyen, hogy idén nyáron már több kiemelt turisztikai régióban sem volt kellő számú és képzettségű vendéglátó szakember, mert többségük külföldön keresett és talált magának biztosabb megélhetést. Orbán vasfüggönye és az állami szintre emelt gyűlöletkeltés hatása pedig már most érződik a vendégéjszakák lemondásának egyre nagyobb számában. Az, hogy a legismertebb magyar jelenleg nem egy híres sportoló, feltaláló vagy tudós, hanem egy menekülőket rugdosó nő, illetve hogy Magyarország mostanában könnygázzal, gumibotokkal és érzéketlenséggel kerül a világhíradók elejére, hosszú ideig hatással lesz még a megítélésünkre és így a turisztikai eredményeinkre is.
A jelenlegi kormány hozzáállását sajnos tökéletesen jellemzi, hogy a még oly kiváló és sikeres imázs-filmet a sajtóhírek szerint ugyanaz a kormányközeli cég készítette, amely a gyűlöletkeltő menekültellenes plakátkampányt is jegyzi. Orbánéknak ideje lenne megérteniük: vasfüggönnyel és a végletekig heccelt gyűlölettel nem lehet országimázst építeni. Sikeres országét semmiképpen sem.
9949 órával vagyunk a miniszterelnök vízválasztó, az illiberális államot meghirdető tusványosi beszéde után. Akkor megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden vasárnap figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Hatvanadik alkalommal kongatom a harangokat, de addig folytatom, amíg szükség van rá. Mert európai demokrataként ez a dolgom.

dr. Ujhelyi István
az MSZP alelnöke, Európai Parlamenti képviselő
2015. szeptember 27.

Ujhelyi turisztikai és oktatási együttműködésekről tárgyalt Kínában

Standard

uix9“A világ egyensúlyához szükség van egy erős és egységes Európára. Aki gyengíti az Uniót, talán megélhet percörömöket, de hosszútávon mindenképpen sérül” – többek között erről beszélt nyitó előadásában Ujhelyi István európai parlamenti képviselő a kínai Hsziánban a napokban megrendezett Euro-Asia Gazdasági Fórumon. A tanácskozáson több mint ötven ország és régió közel negyven kormányzati vezetője, valamint további kétezer meghívott vett részt. Az MSZP európai politikusa beszédében kiemelte, hogy Európa és Kína épp negyven évvel ezelőtt vette fel egymással a diplomáciai kapcsolatot, az akkori minimális gazdasági együttműködés mára 600 milliárd dolláros kereskedelmi forgalommá nőtte ki magát. Ujhelyi hangsúlyozta, hogy az Európai Unió immáron Kína elsőszámú kereskedelmi partnere, Kína pedig a második legfontosabb piac az európai közösség számára.
uix7“Brüsszel és Peking több mint tíz év ezelőtt kötött stratégiai megállapodást, a kereskedelmi kapcsolat azóta megnégyszereződött” – mutatott rá Ujhelyi István, hozzátéve, hogy a kínai elnök által meghirdetett “új selyemút”-program nem csupán Kína, de egész Európa számára kiemelt előnyökkel járhat. “A modern selyemút békét és együttműködést kell hozzon, különösen akkor, amikor az eurázsiai térségben számos helyen konfliktusok és menekülő százezrek vannak” – hangsúlyozta előadásában a szocialista politikus. Az esemény fővendége, a kínai államtanácsos Wang Yong is a fenntartható fejlődést és az innovatív együttműködés fontosságát hangsúlyozta az “új selyemút” kapcsán.
A hsziáni gazdasági fórum egyik, a turisztikai együttműködéséket vizsgáló kísérőprogramján tartott előadásában Ujhelyi az európai vízumpolitika általa szorgalmazott könnyítésének lehetőségeiről beszélt, egyúttal arra bíztatva a kínai hallgatóságot, hogy minél nagyobb számban látogassanak el Európába, azon belül is Magyarországra. Mint ismert, a hazánkba beutazó kínai turisták száma – és így a magyar turisztikai bevétel is – az elmúlt években folyamatosan növekszik, tavaly már közel százezer vendég töltötte nálunk szabadidejét; ezzel Kína a huszadik legfontosabb küldő ország lett a magyar turizmus számára.
uix1Ujhelyi István az elmúlt napokban emellett előadást tartott az európai és kínai diplomáciai folyamatokról a Shanghai Nemzetközi Tanulmányok Intézetében, de látogatást tett további négy, jelentős befolyással bíró felsőoktatási intézményben is. Az MSZP európai politikusa utóbbi helyszíneken Magyarországról és hazánk gazdasági lehetőségeiről tartott előadást, majd több helyen a Szegedi Tudományegyetemmel való tudományos-, kutatási- és diákcsere-programokról tárgyalt az érintett vezetőkkel.

2015. szeptember 25.

EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (59.)

Standard

orbánOrbán Viktor gyűlöletkeltése a nemzetárulással határos

“Az embereket mindig könnyű a vezérek uralma alá hajtani. Csak annyit kell tenned, hogy elhiteted velük, hogy támadás alatt állnak, el kell ítélned a pacifistákat, amiért hiányzik belőlük a hazafiság és mert veszélyeztetik az országot. Ez minden országban éppúgy működik” – tűpontos leírása a magyarországi helyzetnek, de nem egy tévépolitológustól vagy egy hétvégi publicistától származik. Ezeket a mondatokat Hermann Göring, a náci Németország második embere mondta a nürnbergi per idején egy amerikai pszichológusnak. Súlyos párhuzam? Igen, az. Ezek szerint egyenlőségjelet lehet tenni a hitleri és a fideszes rezsim között? Természetesen nem. De azt határozottan állítom, hogy Orbán Viktor miniszterelnök tudatosan, pontos stratégiát követve feszítette az agresszió határáig és azon is túl a menekülthullám okozta feszültséget. Ezzel a teljes magyar nemzet ellen követett el merényletet és követett el történelmi bűnt. Előre megfontolt szándékból, aljas hatalmi érdekből. Ha nem undorodnék a jobboldal által minden másként gondolkodóra bélyegként ráragasztott címkétől, akkor most azt mondanám: Orbán Viktor gyűlöletkeltése a nemzetárulással határos.
A rend hatékony fenntartása ugyanis nem jár kötelezően együtt az uszítással. A jogszabályok betartásához és betartatásához nincs szükség zsigeri indulatok szítására, ártatlan emberek egymásnak ugrasztására. Ez a magyar miniszterelnök és a Fidesz megmásíthatatlan bűne a menekülthullám krónikájában. Nyomon követhető, hogy miközben tudatában voltak az érkező kihívásnak, hatékony, de humánus és európai felkészülés helyett csupán gyűlöletre, hergelésre fordítottak pénzt és figyelmet. Ez a Fidesz politikája: indulat, nem gondolat.
Tragikus, hogy egy menekülőket rugdosó nő jelenleg a legismertebb magyar. Hogy heccelt gyűlöletből vernek meg ártatlan fiatalokat Szegeden. Hogy korrekt tájékoztatás helyett tudatosan átverik az érintetteket. Hogy hivatalos kormányzati szereplők agresszióra hívó nyilatkozatokat tesznek. Hogy az állam helyett áldozatkész civilek teszik a legtöbbet a rászorultakért.
Magyarország és a magyar emberek biztonságát garantálni kell. Ez erkölcsi és törvényi kötelesség. A menekültek emberi jogait garantálni kell. Ez erkölcsi és törvényi kötelesség. Olyan törvényszerűség viszont nincs, miszerint minél jobban gyűlölünk, annál nyugodtabban alhatunk. Aki tudatosan és alaptalanul gerjeszti ezt a félelmet, az mindenre képes.
9781 órával vagyunk a miniszterelnök vízválasztó, az illiberális államot meghirdető tusványosi beszéde után. Akkor megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden vasárnap figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Ötvenkilencedik alkalommal kongatom a harangokat, de addig folytatom, amíg szükség van rá. Mert európai demokrataként ez a dolgom.

dr. Ujhelyi István
az MSZP alelnöke, Európai Parlamenti képviselő
2015. szeptember 20.

Ujhelyi uniós alapot szorgalmaz az orvos-elvándorlás lassítására

Standard

DSC03738Ahogyan a magyar fiatalok egyre nagyobb mértékű kivándorlásának tényét, úgy az egyre gyorsuló orvos-elvándorlás veszélyeit is egyszerűen eltagadja a magyar kormány. Érdemi cselekvés helyett ebben az esetben is csak lekezelő és buta kormánypropagandára telik a Fidesztől. A felelős politikusi magatartás ezzel szemben a feszítő probléma el- és felismerése, valós megoldások asztalra helyezése lenne.
Csak az idei év első hat hónapjában több mint kilencszáz egészségügyi dolgozó hagyta el az országot, elsősorban belgyógyászok, sebészek és aneszteziológusok. Elgondolkodtató, hogy minden évben közel újabb ezer orvos és ápoló dönt a kivándorlás mellett, jelenleg csak Angliában több mint 1700 orvos dolgozik. Egy korábbi tanulmány szerint 2020-ra egymillió európai munkahely maradhat betöltetlenül az egészségügyben, ami komoly kockázatot jelenthet a betegellátásban. Tény, hogy a magyar kormány eddigi intézkedései érdemben nem oldották fel az orvosmigráció egyre feszítőbb problémáját.
A kivándorolt magyarok valós érdekvédelmének megteremtéséhez kapcsolódóan az elmúlt hetekben egyeztettem többek között Vytenis Andriukaitis biztossal, az Európai Bizottság egészségügyi portfóliójának felelősével. Határozott álláspontom, hogy amennyiben az Európai Unió képes forrásokat biztosítani arra, hogy például egy német asztalosműhely nyelvi képzésekkel, kiköltözési támogatással magához csábítsa a kelet-európai dolgozókat, akkor arra is lennie kell, hogy a hazatelepülők segítséget kapjanak. A probléma megoldását elősegítheti egy olyan pénzügyi uniós alap létrehozása, amelyet a kivándoroltak hazahívására lehetne felhasználni a tagállamokban, a forrásokat közvetlenül az érintett cégek és intézmények pályázhatnák meg. Az egészségügyi szektor esetében ez lehetővé tenné például, hogy a hazatelepülő szakemberek számára bérrendezést, szolgálati lakást vagy egyéb otthonmaradást ösztönző programokat lehessen biztosítani. Ennek megvalósításával kapcsolatban is írásbeli kérdést nyújtottam be az Európai Bizottsághoz, kezdeményezésemről pedig a döntéshozók mellett érdemi konzultációt kezdek az érintettekkel is.

dr. Ujhelyi István
az MSZP európai parlamenti képviselője

Brüsszel, 2015-09-18

Pittella: az európai összefogás oldhatja meg a migrációs problémát

Standard

roszke10A migráció okozta problémákat nem a falak és a szögesdrótok, hanem az európai összefogás oldhatja meg – jelentette ki a szocialisták és demokraták (S&D) európai parlamenti frakciójának vezetője hétfőn Röszkén.
Gianni Pittella az egyik röszkei idegenrendészeti előállító előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, a falak és a szögesdrótok ellentétben állnak a szolidaritás eszméjével.
roszke15A politikus hozzátette, a megoldáshoz vezető első pont 160 ezer menekült szétosztása lenne a tagországok között. “Szükség lenne egy a menedékkérőkre vonatkozó tartós és kötelező érvényű jogszabály kidolgozására, emellett minden lehetséges módon harcolni kell az embercsempészek ellen” – hangsúlyozta Gianni Pittella. A frakcióvezető szerint olyan külpolitikára lenne szükség, amely stabilizálja a helyzetet a válságzónákban, különösen Líbiában és Szíriában, eltüntetve ezzel azokat az okokat, amelyek miatt a menekültek kénytelenek útnak indulni.
Ujhelyi István (MSZP) európai parlamenti képviselő úgy fogalmazott, magyar képviselőként büszke arra a helytállásra, amelyet az önkéntesek, civil szervezetek mutattak – különösen Szegeden – az elmúlt hetekben. Közölte, képviselőtársai látogatását úgy szervezte, hogy megmutassa, Magyarország nemcsak Orbán Viktor politikájából áll, hanem van egy humánus, a szolidaritást még ismerő arca is. A helyzet megoldására Magyarországnak nincs más esélye, mint az európai uniós összefogás – hangsúlyozta az MSZP alelnöki posztját is betöltő politikus.

2015. szeptember 14., forrás: mti.hu

EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (58.)

Standard

lon6Első európai képviselői fogadóóra Londonban: közös megoldások a kivándorlás kezelésére

Újkori modern Trianon felé robogunk és a felelős döntéshozók hagyják, hogy megtörténjen. Orbán Viktor és kormánya érzéketlenül félrenézve egyszerűen letagadja a problémát. Miközben a háború elől menekülő családok tízezreiről – és a velük kapcsolatos uszításról, kormányzati tehetetlenségről – szól szinte minden, eközben jóval több mint ötszázezer magyar hagyta el az országot és keresett magának máshol menedéket, munkát és megélhetést. A fiatal korosztály fele, a harmincasok harmada tervezi, hogy a többiekhez hasonlóan elhagyja Magyarországot, a már kintlévőknek pedig alig hat százaléka mondja csak azt: hamarosan hazatér. Négy évvel ezelőtt csak Angliában annyi magyar gyermek született, mint ugyanabban az évben Vas megyében, ez a szám pedig azóta csak növekszik. Ezen magyar gyermekek többsége jó eséllyel már angolként vagy más nemzetállam aktív tagjaként nő fel, a magyar kultúrához való viszonyuk pedig leginkább csak a szüleik hozzáállásán és aktivitásán, illetve a magyar állam jelenleg gyenge támogató képességein múlik majd. A menekültkrízis feszítő problémája Európa egyik elsőszámú kihívása. Nem hagyhatjuk azonban, hogy eközben minden másról megfeledkezzünk, hogy a nemzeti sorskérdéseinket felülírjuk.
Az elmúlt héten – a magyar EP-képviselők közül elsőként – Londonban tartottam rendhagyó fogadóórát a helyi magyaroknak, meghallgatva tapasztalataikat, kéréseiket, javaslataikat és kritikájukat. Szinte kivétel nélkül úgy érzik, hogy a magyar állam elveszítette a velük való törődést és a figyelmet. Ez végzetes hiba. Ahhoz, hogy ne veszítsük el fiataljainkat, új politikai programra van szükség. Ennek kidolgozására vállalkozom, a kivándorolt százezrek közreműködését kérve.
DSC06412Tíz pontos „Hazaváró-kiáltványt” tettem az asztalra, amelyet a következő hetekben újabb európai fogadóórákon, így többek között Berlinben, Párizsban, Bécsben vagy épp a szintén sokezer magyarnak új otthont adó Máltán fogok megvitatni és kibővíteni az érintettekkel. Az már most látszik, hogy a gazdasági emigrációba menekülőknek biztos munkahelyre, stabilabb szociális háttérre és egy olyan országra van szükségük, amelyről nem azt olvassák a helyi lapokban, hogy otthon kormányzati szinten uszítanak és tagadják meg az európai értékeket. Célzott programokkal kell segíteni a fiatal vállalkozókat, regionális bérlakás-programra, azonnali minimálbér-emelésre, célzott adókedvezményekre és újragondolt felsőoktatási rendszerre van szükség. Meg kell hallgatni a kivándoroltak hangját és velük együtt kidolgozott megoldásokra van szükség. A nemzeti krízis letagadása helyett ez a felelős politikai gondolkodás.
9613 órával vagyunk a miniszterelnök vízválasztó, az illiberális államot meghirdető tusványosi beszéde után. Akkor megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden vasárnap figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Ötvennyolcadik alkalommal kongatom a harangokat, de addig folytatom, amíg szükség van rá. Mert európai demokrataként ez a dolgom.

dr. Ujhelyi István
az MSZP alelnöke, Európai Parlamenti képviselő
2015. szeptember 13.

Ujhelyi: új politikai program kell a kivándorlás megfékezésére!

Standard

„Tapasztalataim alapján ideje lenne a magyar politikának új programot műsorra tűznie, a címe lehetne: ’a kivándorlók kérték’. Azok a fiatalok ugyanis, akik eddig Szegeden, Sopronban, Kübekházán vagy Budapesten éltek, most Londonban, Berlinben vagy épp Párizsban találtak munkát és új otthont maguknak. Úgy érzik, hogy a magyar állam elveszítette a velük való törődést és a figyelmet; ami katasztrofális” – fogalmazott a londoni magyar nagykövetség előtt tartott sajtótájékoztatóján Ujhelyi István, 2015.09.11-én. Az MSZP európai politikusa ezt megelőzően rendhagyó európai képviselői fogadóórát tartott a londoni magyaroknak az egyik városi pubban, de egyeztető tárgyaláson vett részt a brit fővárosban Magyarország nagykövetével, Szabadhegy Péterrel és munkatársaival is. A teljes londoni tájékoztató felvétele itt nézhető vissza:

Ujhelyi: Orbán, ne kurucoskodj!

Standard

epatvAz Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén vitatta Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke által az asztalra tett helyzetértékelést és a migrációs krízisre megoldásként adható javaslatcsomagot. A Fidesz szerint Brüsszel politikája a hibás, Ujhelyi István szerint pedig Orbán kurucos magatartása. Az ATV helyszíni, 2015.09.09.-én készült tudósítása az alábbi linken nézhető meg: ITT.

Ujhelyi: új politikai program kell a kivándorlás megfékezésére!

Standard

lon1„Tapasztalataim alapján ideje lenne a magyar politikának új programot műsorra tűznie, a címe lehetne: ’a kivándorlók kérték’. Azok a fiatalok ugyanis, akik eddig Szegeden, Sopronban, Kübekházán vagy Budapesten éltek, most Londonban, Berlinben vagy épp Párizsban találtak munkát és új otthont maguknak. Úgy érzik, hogy a magyar állam elveszítette a velük való törődést és a figyelmet; ami katasztrofális” – fogalmazott a londoni magyar nagykövetség előtt tartott sajtótájékoztatóján Ujhelyi István. Az MSZP európai politikusa ezt megelőzően rendhagyó európai képviselői fogadóórát tartott a londoni magyaroknak az egyik városi pubban, de egyeztető tárgyaláson vett részt a brit fővárosban Magyarország nagykövetével, Szabadhegy Péterrel és munkatársaival is.
Ujhelyi a sajtótájékoztatón hozzátette: a magyar kormányzat számára egyszerűbb – és szavazatszerzés szempontjából „talán még hasznosabb is” -, ha a bevándorlók ellen uszít, ha nincs más a politika napirendjén, mint az a „néhány tízezer szerencsétlen család”, amelyik a háború elől menekül Európa felé. „Eközben több százezer fiatal más országokban keres menedéket, munkát és megélhetést. Éppen ezért szólítom fel a magyar politikát, benne a baloldalt is, hogy hallja meg ezeknek a fiataloknak a hangját és gondolkodjon azon, hogy miképpen lehet megteremteni a későbbi hazajövetelük biztos alapjait” – fogalmazott a szocialista politikus.
Ujhelyi a londoni fogadóóra tapasztalatait ismertetve elmondta, hogy a megkérdezett fiatalok elsőként a biztos munkahelyet és a stabilabb szociális hátteret jelölték meg esetleges hazajövetelük feltételeként. Többségük hozzátette, hogy nem egy olyan országot akar, amelyről azt olvassák a londoni lapokban, hogy a hivatalos kormányzat uszít és az európai trendektől és kultúrától eltérő politikát folytat – ismertette a képviselő. Ujhelyi István ezzel kapcsolatban bejelentette, hogy – a korábban meghirdetett Hazaváró/Haza-váró program jegyében – egy tíz pontos „Hazaváró-kiáltványt” kíván megfogalmazni, amelynek első verzióját a londoni fogadóórán már megvitatta a jelenlévőkkel. londMint mondta, a programpontokkal kapcsolatban várja minden külföldön élő magyar véleményét és javaslatait is, mivel velük közösen kívánja elkészíteni a végső dokumentumot. A politikus hozzátette: a következő hetekben többek között Berlinben, Bécsben, Párizsban és Máltán is európai képviselői fogadóórát tart majd, ahol megvitatja és kibővíti a kiáltványt az érintettekkel.
Az európai képviselő a tájékoztatón ismét felidézte azokat a „kemény számokat”, miszerint a 19 és 30 év közötti korosztály fele gondolja jelenleg úgy, hogy el kívánja hagyni az országot, míg a 30 és 40 év közöttiek egyharmada vélekedik hasonlóképpen. Ujhelyi szerint ennél is tragikusabb, hogy a nemrég Angliában megkérdezett kivándoroltak alig hat százaléka mondta azt, hogy hamarosan haza fog térni. „Ez igazi, nemzeti katasztrófához fog vezetni! A bevándorlás mindennapi uszító propagandája mellett itt az ideje, hogy érdemben foglalkozzunk a fiatalok elvándorlásának kérdésével is. Munkahely-teremtés, stabil szociális háttér, bérlakás-építési és biztosítási program, a közép- és felsőoktatás átszervezése, de mindenek előtt egy újragondolt, az Európai Unió forrásait is felhasználó, hazatelepülést segíti programot kell készíteni. Én, ezt leteszem az asztalra; közösen a külföldre vándorolt magyarokkal” – fogalmazott Londonban a szocialista politikus.

London, 2015.09.11.