Közös európai indítvány a koraszülöttekért

Standard

0502_premature_630x420Kiemelkedően magas, az európai átlag több mint másfélszerese Magyarországon a koraszülöttek aránya és az elmúlt húsz évben ez a szám nem csökken. A riasztó tendencia miatt a kutatók már szinte népbetegségként kezelik a veszélyes folyamatot. A koraszülések száma Európában eléri az évi ötszázezret, de a tagországokat illetően jelentős eltérés mutatkozik a statisztikákban: ez pedig már nem magyarázható pusztán az egészségügyi ellátás eltérő minőségével, szerepe van a szociális helyzet és az egészségkultúra különbözőségének is.
A koraszülöttek november 17-i világnapja ismét felerősíti a döntéshozók felelősségét abban, hogy érdemben tegyenek az újszülöttek egészséges túlélési arányának hatékony növelése érdekében. Az Európai Parlament magyar képviselőiként – a “Melletted a helyem” Egyesülettel együttműködve – a mai napon írásbeli nyilatkozatban szólítjuk fel az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja meg: az egyes tagállamokban milyen eredményes módszerek vannak, miként lehet és kell például a szülőket hatékonyabban bevonni az ápolási folyamatokba. Ezzel együtt felkérjük a Bizottságot arra is, hogy segítse elő a tagállamok közötti információcserét a koraszülöttséggel foglalkozó szakemberek között és segítse elő a nemzetközi adatszolgáltatásokban, illetve kutatásokban való részvételt. Nem tűrhető, hogy Európában a tagállami különbségek miatt érdemi eltérés mutatkozik a koraszülött gyermekek túlélési esélyében és a rendellenességektől mentes felépülésükben.
Írásbeli nyilatkozatunkhoz pártoktól és nemzetektől függetlenül várjuk az Európai Parlament képviselőinek támogató aláírását.

Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője
Niedermüller Péter, a DK európai parlamenti képviselője
Brüsszel, 2015.11.16.

Ujhelyi az új légiügyi szabályozás fontosságáról

Standard

A jövőbeni légiközlekedési csomagról vitázott az Európai Parlament plenáris ülése Brüsszelben, 2015. november 11-én. Ujhelyi István, az MSZP európai politikusa hozzászólásában arra hívta fel a figyelmet, hogy jelenleg még Európa a legkedveltebb turisztikai desztináció, de ha nem változtatunk a kapcsolódó szabályozásokon, ezt az előnyt elveszítheti a közösség.

Újabb papír bizonyítja: Orbán megint hazudik

Standard

levelekManfred Weber – a Fideszt is sorai közt tudó – néppárti, valamint Gianni Pittella szociáldemokrata és Guy Verhofstadt liberális frakcióvezetők tegnap közös levelet írtak a tagállami miniszterelnököknek, köztük Orbán Viktornak. Ebben a következő napokban esedékes vallettai európai csúcs kapcsán az Európai Parlament vezető politikusai egyebek mellett arra kérik a kormányfőket, hogy mutassanak egységes politikai akaratot és vezetői szándékot a közös európai megoldás kidolgozására.
Orbán Viktor miniszterelnök azt állítja, hogy Brüsszel menekültpolitikája megbukott, európai megoldás hiányában csak az unortodox tagállami fellépés hozhat eredményt, Magyarországot pedig meg kell védeni az európai balliberális erők kríziskezelésétől. Ahogyan a frakcióvezetők levele is bizonyítja: a valóság ezzel szemben az, hogy a Fidesz vezetője ordas hazugságokkal téveszti meg a magyarokat, miközben saját pártcsaládjának vezetőivel is szembemegy.
A három frakcióvezető nem először szorgalmazza a tagállami miniszterelnökök káros egonacionalizmusa helyett az európai együttműködést. Emlékezetes, hogy Weber, Pittella és Verhofstadt idén szeptemberben már közösen jegyzett egy személyes levelet Orbán Viktornak, amelyben akkor azt kérték tőle: ne akadályozza a menekültkrízis megoldását és támogassa az Európai Bizottság javaslatait.
A mostani levél is bizonyítja, hogy Orbán Viktor egyszerűen hazudik. Az Európa-párti erők egységesek és a menekültkrízis közös megoldásában érdekeltek, aljas félrevezetés tehát Brüsszelre mutogatni. Ideje lenne, ha a Fidesz vezetői is meghallanák saját európai frakcióvezetőjük, Manfred Weber szavait, aki legutóbb azt mondta: nem Brüsszel bukott meg a menekültkrízis kezelése során, hanem a nemzeti kormányok, amelyek akadályozzák a közös megoldást.

dr. Ujhelyi István
az MSZP európai politikusa
Brüsszel, 2015. november 10.

EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (66.)

Standard

Deutsch TamásMűködik a hazugsággyár

Hazudnak. Már megint. És nem kicsit. Azt állítja most éppen a Fidesz és az állami milliárdokkal kitömött propaganda-gépezet, hogy „Európa éppen szétesőben van”, hogy Brüsszel az „emberek választásának szabadságát fenyegeti” a menekültkvótával, a magyar kormány pedig hősiesen épp Európát és a magyar embereket védi a „migránsoktól” és az „őket támogató balliberálisoktól”. Hogy nem sül le a vastag bőr az arcukról.
Az Európai Unió jelenlegi működése vitathatatlanul gyenge. A vezetői olykor tűnnek inkább komédiásnak, mint erőskezű megoldó-embereknek, a rapidigényű mechanizmusok pedig döcögve haladnak csak előre. Ez, idáig igaz. A Fidesz azonban gerinctelenül elhazudja, hogy a kerekek küllői közé a tagállami kormányfők dugják minden alkalommal a botot, majd hazaérve kényszeres kajánsággal mutogatnak vissza: lám, ezek a hülye brüsszeliek folyton elesnek a biciklivel. A Fidesz azt is gerinctelenül elhazudja, hogy a gonosz Európai Uniót ciklusok óta a jobboldal kijelölt pártemberei vezetik: a politikai origónak számító Angela Merkel is Orbánék pártcsaládjának a tagja, ahogyan a jobboldali-konzervatív José Manuel Barroso után a kvótarendszert kidolgozó Jean-Claude Juncker sem a „magyar nemzetre rontó balliberálisok” sorát erősíti. A szintén konzervatív néppárti Juncker mellett Deutsch Tamás egykoron még büszkén és lelkesen kampányolt a budapesti Hősök terén, biztos megvannak még a táblák, amelyeket akkor a magasba emeltek. A Fidesz talán most már azt is gerinctelenül elhazudná, hogy a néhány évvel ezelőtti európai parlamenti választási programjukban még azt írták: „a felismeréshez, hogy az uniós tagság csak lehetőség, nem önmagában főnyeremény, az is hozzátartozik, hogy a magyar kormány végre megértse: nem lehet mindig Brüsszelre mutogatni; az unió mi magunk vagyunk. Az uniós intézmények döntései nem külső diktátumok, hanem azokban mi is részt veszünk.” Kár, hogy elfelejtették, pedig elég világos szöveg. És ugyanaz a propagandagyár adta ki, amelyik a mostani hazugságokat. Szégyen rátok, köpönyegforgatók!
10975 órával vagyunk a miniszterelnök vízválasztó, az illiberális államot meghirdető tusványosi beszéde után. Akkor megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Hatvanhatodik alkalommal kongatom a harangokat, de addig folytatom, amíg szükség van rá. Mert európai demokrataként ez a dolgom.

dr. Ujhelyi István
az MSZP alelnöke, Európai Parlamenti képviselő
2015. november 8.

Kínai filmfesztivál kezdődött Szegeden

Standard

sz2A Szegedi Tudományegyetem Konfuciusz Intézete és a Kínai Állami Médiahatóság főszervezésében november 7. és 12. között a kínai filmművészettel ismerkedhetnek meg a szegediek. A fesztivál ünnepélyes megnyitójára a szegedi Belvárosi Moziban került sor, ahol az SZTE Konfuciusz Intézet elnökeként Ujhelyi István mondta a megnyitó beszédet. A rendezvényen részt vett Duan Jielong, a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövete, valamint Tong Gang, a Kínai Médiahatóság miniszter-helyettese is. A fesztiválon többek között a “Farkastotem” című filmet is bemutatják, amelynek producere és főszereplője szintén jelen volt a megnyitón.

2015.11.07.

Oroszok buszoztattak a Balkánon, a folyosón beszélték a NATO-miniszterek

Standard

20150909az-allamfo-honvedelmi-miniszterre-nevezteA cseh védelmi tárcánál azt állítják, nem volt teljes félreértés a korábbi információ, hogy oroszok szállították a Balkán déli részeiről Magyarországra a menekülteket. A NATO védelmi miniszterei tényleg beszéltek erről, de csak a brüsszeli csúcs szünetében.

Mint emlékezetes, Martin Stropnický cseh miniszter október közepén a NATO-miniszterek brüsszeli tanácskozása után a Mladá Fronta Dnesnek azt nyilatkozta: „a magyar védelmi minisztertől kaptam a hírt, amelyet nem tudok száz százalékig megerősíteni, de nincs okom, hogy ne bízzak meg kollégám szavaiban”. Stropnický felidézte, hogy a Balkán területén, nem kis létszámban, autóbuszok jelentek meg, és „senki nem tudja, hogy ezek az autóbuszok honnan kerültek oda, de elég valószínű, hogy Oroszország pénzelhette a projektet. A hatalmas emberáradatot ilyen módon szállították a schengeni határhoz”.
A Honvédelmi Minisztérium akkor cáfolta, hogy Simicskó István bármi hasonlót mondott volna. A csehek szerint azonban biztos, hogy a brüsszeli miniszteri csúcson ez a téma is felvetődött.

10288821_37d2470e89613325c31efef595dc9961_wmUjhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője az EU-s plenáris ülésen és a külügyi bizottságban is megpróbálta tisztázni, titkolnak-e az oroszok menekültügyben játszott szerepével kapcsolatban valamit az uniós miniszterek.
A szocialista politikus végül a cseh védelmi kabinet egyik tagjától kapott megerősítő levelet. Ebben azt írták: az valóban félreértés volt, hogy a menekültek Görögország és Magyarország közötti szállításban való orosz közreműködés a magyar-cseh kétoldalú megbeszélésen merült fel. De az alapinformáció valós, a NATO miniszterek folyosói vitájában hangzott el. A cseh kormányzat képviselője arra nem tért ki, hogy melyik uniós minisztertől származott az értesülés.

2015.11.02. (Forrás: index.hu; szerző: Spirk József)