EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (77.)

Standard

erasmus_lettersErasmus-generáció: itt az ideje a tiltakozásnak!

Most, amikor a populista és egonacionalista tagállami kormányok épp az Európai Unió szétverésén dolgoznak, ideje van a hangos és érdemi tiltakozásnak. Ezért is támogatom és csatlakozom Silvia Costa, az Európai Parlament kulturális és oktatási bizottsága elnökének kampányához, amely az Erasmus-generáció tagjait hívja arra, hogy a schengeni rendszer érdekében hallassák hangjukat. Ha csak átmenetileg is megszakad a schengeni övezet, az nem csak gazdasági, de szellemi értelemben is megroppantja az európai közösséget. Lehetetlenné és élhetetlenné teszi ugyanis a határok nélkül élő, utazó és tanuló Erasmus-generáció tagjainak jövőjét. Azok a tagállami kormányok, amelyek Schengen felfüggesztését szorgalmazzák vagy populista tetteikkel elősegítik ezt a folyamatot, jobban tennék, ha meghallgatnák a fiatal generáció véleményét: vajon olyan életet akarnak-e, amelyben határok és vámok, korlátozott utazás és tanulási lehetőség biztosított csak a számukra. Az európai közösség biztonsága nem felelőtlen egyéni megoldásokon, hanem a külső határok védelmét közösen garantáló lépéseken, közös migrációs politikán és kultúraközi párbeszéden múlik. A fiataljaink jövője pedig a mobilitáson, a szabad és interkulturális tapasztalatszerzésen. Egyetértek a bizottsági elnök és a European Youth Forum közös kampányának céljával (#schengeniserasmus), amely valós politikai szerepvállalásra, hangos véleménynyilvánításra hívja az Erasmus-generáció tagjait. Ha most csendben maradnak, vesztesek lehetnek.
Miközben a magyar kormány tagjai arról beszélnek, hogy a fiatalok külföldi tapasztalatszerzése, tanulási lehetősége nagyban növeli későbbi esélyeiket a munkaerőpiacon, addig a kormányfő populista politikája éppen hogy bezárja ezeket a tanulási lehetőségeket előttük. A rövid távú érdekek miatt emelt kerítések mindannyiunkat elzárhatnak. Az Erasmus az Európai Bizottság egyik legsikeresebb programja, amely már közel hárommillió egyetemi hallgató mobilitását segítette elő Európában. Magyarországon több mint ötven felsőoktatási intézménynek vannak Erasmus-kapcsolatai; hazánkból évente 4300 hallgató vesz részt a programban. Az Európai Unió elkötelezettségét mutatja, hogy az Erasmus+ program hétéves költségvetése közel a felével nőtt a korábbihoz képest: ez már több mint négymillió európai polgár számára nyújt majd lehetőséget arra, hogy külföldön folytasson tanulmányokat, részesüljön képzésben, szerezzen munkatapasztalatot, illetve végezzen önkéntes munkát.
erasmus1Nem hagyható, hogy a közös és egységes megoldásokkal szembeni populista ámokfutás miatt a schengeni rendszer – mint az európai közösség eddigi legnagyobb vívmánya – megroppanjon és ezzel a fiatalok mobilitási, tapasztalat- és tudásszerzési lehetőségei is megfogyatkozzanak. Egy felelős kormánynak minden eszközzel meg kell akadályoznia ezt a folyamatot, az Erasmus-generációnak pedig kötelessége felemelnie a hangját és kiállni a saját érdekeiért!
694 nappal vagyunk a miniszterelnök vízválasztó, az illiberális államot meghirdető tusványosi beszéde után. Akkor megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Hetvenhetedik alkalommal kongatom a harangokat, de addig folytatom, amíg szükség van rá. Mert európai demokrataként ez a dolgom.

dr. Ujhelyi István
az MSZP alelnöke, Európai Parlamenti képviselő
2016. január 31.

EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (76.)

Standard

552549009e969A madridi magyarok is azt üzenik: fizetésemelés nélkül elveszítjük fiataljainkat!

London és Berlin után egy újabb európai nagyvárosban találkoztam kivándorolt magyar fiatalokkal, folytatva az érdekvédelmükkel kapcsolatban meghirdetett politikai programomat. Ismét tucatnyi olyan magyar kezdeményezett velem beszélgetést – ezúttal Madridban -, akik nem holmi kalandvágyból, hanem húsbavágó szociális kényszerből hagyták el Magyarországot. Mert azt mondták, hogy pályakezdő fiatalként kilátástalan volt a helyzetük: sem rendes állást, sem valós megbecsülést, sem lehetőséget nem kaptak a tisztes boldoguláshoz. Így, most jobb híján például a madridi vendéglátásban robotolnak. “De, legalább jó az idő és van becsülete annak, amit csinálok. Egyelőre nincs miért hazamenni!” – érvelt egyikük. Ismét megerősítést nyert a madridi találkozókon, hogy Magyarország végletes és végzetes kiürülését elsősorban a fizetések azonnali és érdemi megemelésével lehet megakadályozni. A magyar kormány luxusberuházások, stadionok és kisvasutak helyett inkább az emberek megélhetésére, valós megbecsülésére kellene, hogy fordítson a közösből. Mert eddig egyelőre csak a probléma szőnyeg alá söprésében, a kivándorolt honfitársaink cserbenhagyásában teljesített jobban – ezt üzenik a magyar fiatalok; Madridból is.
A helyzet közben egyre drámaibb. Az egyik munkaügyekkel foglalkozó szakportál legfrissebb felmérése szerint a kivándorlás továbbra is elsősorban a 18-25 év közöttieket foglalkoztatja, viszont már közel kétharmaduk kész elhagyni az országot egy jobb, biztosabb álláslehetőségért. A Tárki kutatása is megerősítette, hogy a migrációs hajlandóság nem csökkent érdemben a 2012-es csúcsértékhez képest. Sőt, azon fiatalok száma, akik a végleges kivándorlást fontolgatják, majdnem megduplázódott tavaly. Miközben tehát egyre csak nő a kilátástalanság miatt külföldre vágyó magyar fiatalok száma, aközben Magyarországon egyre kevesebb lesz a szakképzett munkaerő. Riasztó a szakemberek hiánya szinte minden területen: a turisztikai szektor kapkod a hadra fogható munkaerő után, mára mozdonyvezetőket is toborozni kell (ha nem sikerül megoldani az utánpótlást, akár pár éven belül problémák lehetnek az országos vasúthálózat működésével is), nincsen elég elektroműszerész, felszolgáló vagy hegesztő, az egészségügyi szektorban pedig szinte már életveszélyes kockázatot – komolyan kezelendő nemzetbiztonsági problémát – jelent a szakemberek hiánya. A madridi találkozókon hallottak azt is visszaigazolták, hogy az elmúlt években nem csupán a szakmunkásokat szívta el a nyugati országok magasabb bérszínvonala, de a szakképzett diplomás munkaerőt is. Tény, hogy a frissen végzett egyetemisták, főiskolások harmada is külföldön tervezi folytatni az életét. Én pedig folytatom a fogadóóra-sorozatot egy újabb európai nagyvárosban, hogy minél több igazi visszaigazolást kapjunk arról: mivel lehet hazahozni a fiataljainkat.
687 nappal vagyunk a miniszterelnök vízválasztó, az illiberális államot meghirdető tusványosi beszéde után. Akkor megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Hetvenhatodik alkalommal kongatom a harangokat, de addig folytatom, amíg szükség van rá. Mert európai demokrataként ez a dolgom.

dr. Ujhelyi István
az MSZP alelnöke, Európai Parlamenti képviselő
2016. január 24.

Ujhelyi: a béke iparágával is küzdeni kell a nemzetközi terrorizmus ellen

Standard

5487_1213186232028894_2281067135708739978_n„A terrorfenyegetettség világszintű megerősödése idején még nagyobb szükség van a turizmusra, mint a béke iparágára. A gazdaságilag is kiemelten fontos szektor fenntartható fejlődéséhez és megvédéséhez pedig szorosabb együttműködés kell az európai intézmények és a tagországi kormányok között” – erről beszélt Ujhelyi István szocialista EP-képviselő az ENSZ Világturisztikai szervezetének (UNWTO) madridi konferenciáján. A „Turizmus és biztonság” címmel megrendezett, rangos nemzetközi turisztikai vásárral („FITUR”) is egybekötött találkozón Ujhelyi kiemelte, hogy az elmúlt év tragikus eseményei nemcsak Európában, de a magyar turizmusban is érezhető hatással voltak. A legfrissebb adatok szerint körülbelül három százalékkal csökkent a külföldi vendégéjszakák száma tavaly novemberben a magyarországi szálláshelyeken az előző évihez képest; de például Brüsszelben már tizenöt százalékos volt a turisztikai visszaesés. Az MSZP európai politikusa (egyúttal az Európai Parlament közlekedési és turisztikai szakbizottságának alelnökeként) azt hangsúlyozta, hogy a jelenlegi geopolitikai feszültségekkel teli helyzetben még hatékonyabb és szorosabb együttműködéssel kell kiaknázni a „béke iparága” nyújtotta lehetőségeket, amely az európai közösség szociális és gazdasági válságára is hatásos válaszokat képes adni.
12507448_1213186355362215_7029302798328948773_nA világ minden tájáról érkező, közel ötven szakminiszter és delegáció, valamint Ignacio Ybanez Rubio spanyol külügyi államtitkár részvételével megtartott konferencián Taleb Rifai, az UNWTO jordán nemzetiségű főtitkára szintén azt emelte ki hozzászólásában, hogy a globális kihívások, illetve a közelmúltbeli terrortámadások miatt fontos, hogy a turisztikai szakma is elgondolkozzon azon, hogy a további fejlődéshez hogyan tudja fenntartani a biztonságos és zavartalan utazás lehetőségét.
Elemzők szerint az elmúlt év terrortámadásai körülbelül egymilliárd dolláros bevételkiesést jelentett az európai turizmusnak. Annak a szektornak, amely közvetett és közvetlen módón huszonötmillió embert foglalkoztat Európában és amely az Európai Unió GDP-jének közel tíz százalékát termeli meg. Tavaly több mint 455 millió turista érkezett az európai kontinensre.

Madrid, 2016-01-22

Ujhelyi: a kormány számoljon el a megyei autópálya-matricák többletbevételével!

Standard

“Az útonállás kormányának újabb papírja van arról, hogy hazudott!” – fogalmazott az Európai Parlament strasbourgi épületében 2016.01.21.-én megtartott sajtótájékoztatóján Ujhelyi István. Az MSZP európai politikusa emlékeztetett, hogy egy évvel ezelőtt nagy felháborodás övezte az Orbán-kormány megyei matricákkal és újabb fizetős szakaszokkal kibővített, új útdíjszabási rendszerét, amellyel kapcsolatban akkor a szocialista politikus is tiltakozott és a hatástanulmányok mielőbbi nyilvánosságra hozatalát követelte. “A kormány célja eredeti célja sem volt más, mint hogy újabb adóbevétellel megsarcolja a magyar embereket” – fogalmazott a politikus, hozzátéve: a Fidesz akkor is hazudott, amikor azt állította, hogy az új terheket az Európai Unió előírásai miatt kell kivetni az autótulajdonosokra.

Ujhelyi: a kormány számoljon el a megyei autópálya-matricák többletbevételével!

Standard

12620456_1231899160160676_280233570_o“Az útonállás kormányának újabb papírja van arról, hogy hazudott!” – fogalmazott az Európai Parlament strasbourgi épületében megtartott sajtótájékoztatóján Ujhelyi István. Az MSZP európai politikusa emlékeztetett, hogy egy évvel ezelőtt nagy felháborodás övezte az Orbán-kormány megyei matricákkal és újabb fizetős szakaszokkal kibővített, új útdíjszabási rendszerét, amellyel kapcsolatban akkor a szocialista politikus is tiltakozott és a hatástanulmányok mielőbbi nyilvánosságra hozatalát követelte. Ujhelyi rámutatott, hogy Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter egy évvel ezelőtt azzal indokolta az új rendszer bevezetését, hogy az “nagy megtakarítást fog jelenteni a családoknak”. A szocialista politikus szerint azonban “hazugság volt a rezsicsökkentési szöveg”, hiszen az új szabályozás életbe lépését követően immár bizonyíthatóan jelentős bevételeket, vagyis újabb sarcot szedtek be az autós társadalomtól. Ujhelyi rámutatott, hogy csak a megyei matricákból 7,3 milliárd forintos pluszbevétele származott az államnak tavaly, amelynek jelentős részét, 4 milliárdot csak a Pest megyeiek fizettek be.
“A kormány célja eredeti célja sem volt más, mint hogy újabb adóbevétellel megsarcolja a magyar embereket” – fogalmazott a politikus, hozzátéve: a Fidesz akkor is hazudott, amikor azt állította, hogy az új terheket az Európai Unió előírásai miatt kell kivetni az autótulajdonosokra. “Brüsszel semmi, újabb adóval járó kötelezettséget nem szorított rá a kormányra. Sőt, részben az én közbenjárásomra derült ki, hogy épp az Európai Unió előírásai miatt kellett kivenni bizonyos szakaszokat a fizetősnek szánt rendszerből” – fogalmazott a szocialista képviselő.
Ujhelyi rámutatott arra is, hogy a megyei matricarendszer és benne a fizetős szakaszok körének kibővítése ellen nemcsak az autós érdekvédelmi szervezetek, civilek, de még fideszes önkormányzatok és polgármesterek is hevesen tiltakoztak. A szocialista politikus emlékeztetett, hogy Tarlós István főpolgármester tavaly azt szorgalmazta, hogy az M0-s fizetőssé tétele csak egy évre szóljon, amolyan tesztüzemként; a bevételeket pedig fordítsák a budapesti tömegközlekedésre.
“Az Európai Parlament közlekedési szakbizottságának alelnökeként követelem, hogy a magyar kormányzat számoljon el ezzel a pluszbevétellel; tegye világossá, hogy mire fordította az autósoktól beszedett újabb adó-milliárdokat. Mutassa be, hogy ebből az összegből mennyit és mire költött közlekedésfejlesztésre, vagy félő, hogy ezekből a milliárdokból is csak újabb padsorokat építettünk Orbán Viktor felcsúti stadionjában.” – fogalmazott Ujhelyi István.

Strasbourg, 2016-01-21

Ujhelyi: néhány populista kormányfő helyett nem büntethetik a polgárok millióit!

Standard

Az Európai Unió soros holland elnöksége mutatkozott be az EP strasbourgi plenáris ülésén, 2016. január 20-án. A holland miniszterelnök Mark Rutte által bemutatott munkaprogram vitájában Ujhelyi István, az MSZP európai politikusa is szót kért és rámutatott arra: ha a “magországok” épp a kétsebességes Európa létrehozásán dolgoznak, akkor cserben hagyják az újonnan csatlakozott – és perifériára szoruló – tagországok több mint százmillió polgárát.

Ujhelyi: a Jobbik nem támogatja az ifjúsági munkanélküliség elleni küzdelmet!

Standard

Elsöprő többséggel, többek között az európai szociáldemokraták támogatásával fogadta el az Európai Parlament január 19-i plenáris ülése a fiatalok munkanélküliségével foglalkozó Plura-jelentést. A dokumentum is megerősítette, hogy a fiatalok foglalkoztatását, oktatását és képzését az EU egyik legmagasabb szintű prioritásaként kell kezelni. A témában Ujhelyi István, az MSZP európai politikusa is felszólalt:

Ujhelyi: a Jobbik nem támogatja az ifjúsági munkanélküliség elleni küzdelmet!

Standard

UJHELYI, Istvan (S&D, HU)Elsöprő többséggel, többek között az európai szociáldemokraták támogatásával fogadta el az Európai Parlament január 19-i plenáris ülése a fiatalok munkanélküliségével foglalkozó Plura-jelentést. A dokumentum is megerősítette, hogy a fiatalok foglalkoztatását, oktatását és képzését az EU egyik legmagasabb szintű prioritásaként kell kezelni. Az Európai Unióban jelenleg 4,5 millió tizenöt- és huszonnégy év közötti fiatal nem talál magának munkát; a foglalkoztatás nélküli, de oktatásban és képzésben sem részesülő fiatalok száma pedig meghaladja a 7 milliót. Az Unióban a munkanélküliségi ráta közel tíz százalékos, a fiatalok körében viszont ennél is drámaibb az arány: több mint húsz százalék. Az Európán is végigsöprő gazdasági válság a fiatalok érintette leginkább, a megfelelő munkahelyek hiánya, illetve az oktatás és a munkaerőpiac összehangolatlansága pedig mind hozzájárulnak az egyre mélyülő szociális válsághoz. A két szektor jobb együttműködése az Ifjúsági Garancia-program hatékony végrehajtása szempontjából is döntő fontosságú. Mindez azonban még nem elég. A Plura-jelentés 76 pontban sorolja megállapításait és javaslatait a tagállami kormányok és intézmények felé, hatékonyabb együttműködést követelve a privát szektor és a kormányzati politikák között.
Ujhelyi István, az MSZP európai politikusa a plenáris ülésen az elfogadott jelentéssel kapcsolatban azt mondta: kevés fontosabb kérdés van Európában, mint a fiatalok munkához juttatása.  “Ha ez így marad, nem álmodhatunk fejlett, gazdag és békés Európáról. Azonnali lépések szükségesek az oktatásban, a szakképzésben, szociális kérdésekben. A jelentés is rámutatott a tagállami kormányok felelősségére a kérdésben, éppen ezért érthetetlen, hogy a magyar kormány miért silányítja el a hazai oktatási rendszert. Ahogyan az sem érthető, hogy a Jobbik három európai képviselője miért tartózkodott és miért nem támogatta inkább ezt az előremutató dokumentumot” – mondta felszólalásában Ujhelyi István.

Strasbourg, 2016-01-19

Az EP-képviselő meglepő vallomása: “bőröndökből élek”

Standard

hazaváró1Az Európai Parlament “Oscar-díjának” is szokták nevezni azt az elismerést, amelyre idén két magyar képviselő kapott csak jelölést, a demokratikus baloldali pártok tagjai közül a szocialista Ujhelyi Istvánt. Az MSZP európai politikusa – aki turizmus kategóriában jutott a döntőbe – már azt is elismerésnek tartja, hogy a nemzetközi szervezetek ajánlották a díjra. Ujhelyi a stop.hu-nak adott interjújában többek között arról is beszélt: brüsszeli munkája miatt tulajdonképpen ő maga is egy turista, aki bőröndökből él.

– Komoly vagy amolyan frappáns köszönő beszéddel készül?

– Milyen beszédre gondol?

– Amelyet a nagyobb elismerések átvételekor szoktak mondani a díjazottak, Önt pedig a brüsszeli Parliament Magazine versenyében idén az Év Képviselőjének járó díjra (MEP Award) jelöltek. Kinek fogja megköszönni majd, ha márciusban átveszi?

– Ne siessünk ennyire előre, ahhoz, hogy köszönőbeszédet kelljen majd mondanom, előbb meg kell nyerjem a díjat. A turizmus kategóriában két tehetséges és sikeres képviselőtársammal, egy néppárti és egy szocialista politikushölggyel versenyzek az elismerésért. Ismerve őket, nehéz futam lesz, ezért semmiképpen sem szaladnék előre. Ráadásul a döntőben már csak a képviselők szavaznak a jelöltekre, ez pedig már a nagy nemzetek, nagy frakcióinak is a játéka. Számomra már az is komoly eredmény, hogy – mint azt a szervezőktől megtudtam – tizenkét nemzetközi szakmai szervezet jelölt a díjra. Ez azt jelenti, hogy a turisztikai szakma elfogadja és támogatja mindazt a munkát, amit az elmúlt évben végeztem az ágazat érdekében. Ha köszönőbeszédet kell majd mondanom, akkor elsőként nekik és a magyar turisztikai szervezeteknek fogom ajánlani az elismerést, akikkel szintén napi munkakapcsolatban vagyok. Legutóbb például az európai szervezetek által Brüsszelben elfogadott, az európai turizmusról szóló, „Turizmussal a növekedésért és munkahelyekért” című szakmai kiáltványt vitattuk meg egy közös konferencián, amelynek megfogalmazásánál szintén bábáskodtam.

– Turizmus kategóriát idén először hirdettek ebben a politikusi versenyben. Mitől lett olyan fontos ez az ágazat?

– Attól, hogy fontossá tettük. Eddig ugyanis a turizmus amolyan megtűrt mostohagyermek volt az európai színtéren. Az Európai Parlament közlekedési és turisztikai bizottságának turizmusért felelős alelnökeként az elmúlt hónapokban azon dolgoztam, hogy Brüsszel kezelje a helyén ezt a gazdasági szempontból is kiemelten fontos szektort. Az európai intézményrendszer szemével nézve a turizmust sokan nemzeti hatáskörű kérdésnek tartják, pedig egyáltalán nem szabadna így kezelni. A turizmus a világ GDP-jének közel tíz százalékát termeli meg, világszerte összességében több mint kétszázötvenmillió munkahelyet biztosítva. Európában ugyancsak a GDP közel tíz százalékát adja, közvetlen módon tizenhárommillió munkahelyet garantálva és majd kétmillió vállalkozásnak nyújtva megélhetést. Ez az EU foglalkoztatási rátájának körülbelül öt százaléka. Most, amikor Európában több mint tizenkétmillió tartósan munkanélküli ember keresi eredménytelenül a megélhetését és amikor majd minden hatodik fiatal nem talál magának munkát, akkor erős és új együttműködésekre van szükség. Ezért szorgalmazom a turisztikai ágazat kiemelt támogatását és – mint a harmadik legnagyobb foglalkoztató szektor – bevonását a szociális problémák hatékony kezelésébe. A brüsszeli politikusoknak nem csak a turizmus jelentőségét kell nagyon gyorsan felismerniük, hanem azt is, hogy csak az ágazat szereplőivel összefogva érhetnek el eredményeket.

– Az elmúlt időszak terrorcselekményei és fenyegetései nyilvánvalóan komoly negatív hatással vannak a turizmusra is. Milyen lépéseket tudnak tenni az ágazati szereplők?

Asset (5)– Kétségtelen, hogy az egyre általánosabbá váló terrorkockázat komoly veszteségeket okoz bizonyos régiókban: gondoljunk csak az egyiptomi és a törökországi eseményekre, amelyek után érdemi visszaesés mutatkozott a beutazások számában. De, hogy közelebbi példát is hozzak, a brüsszeli kijárási tilalom és a folyamatos készültség a belga főváros turisztikai eredményeit is érezhetően megingatta. A terror célja, hogy félelmet okozzon. Ha hagyjuk, hogy úrrá legyen rajtunk az általános félelem, akkor a terror győzött. Belgium egyébként ismét csak jó példa az ellenlépésekre is. Legutóbb Brüsszelben indult egy kampány a turizmusért felelős városi tanács kezdeményezésére, amely során telefonfülkéket helyeztek el a központi tereken, még a rettegett Molenbeek negyedben is. A CallBrussels számokat bárki felhívhatta a világból, az arra járó brüsszeliek pedig felvéve a kagylót, elmondhatták az érdeklődőknek, hogy a város működik, biztonságos, szép, lehet jönni nyugodtan. Apró ötlet, de hatásos.

– Említette, hogy a turisztikai szektor érdemi megoldást hozhat az ifjúsági munkanélküliséggel kapcsolatban is. Mire gondol?

– Az Európai Parlamentben többek között arra tettem javaslatot, hogy az európai turisztikai szakma és az Európai Bizottság uniós forrásokat felhasználva indítson egy olyan programot, amely a turisztikai szektorban együttműködéseket találva, munkahelyeket és átképzéseket biztosítva ezreknek adhat újra munkalehetőséget. Azt várom, hogy a magyar kormány is csatlakozik ehhez a kezdeményezéshez, de eddig válaszra sem méltattak. Ha a Fidesz valóban fontosnak tartaná a munkahelyteremtést, akkor felismerné a turizmusban rejlő lehetőségeket és azonnal csökkentené a szektor fejlődését gátló adóterheket. Miközben Magyarországon a szállásdíjakra kiszabott ÁFA eléri a 18 százalékot, az ételekre és italokra pedig rekordméretű, 27 százalékos ÁFA-terhet vetettek ki, addig Németországban és Máltán például ez a kulcs alig 7 százalék, de Horvátországban sem több 13 százaléknál. Az ilyen fullasztó adóterhek mellett a szektor fejlődése nem fenntartható, a magyar fiatalok kivándorlása pedig nem csökkenthető. Ötven évvel ezelőtt alig másfélmillió turista járta csak a világot, jelenleg ez a szám meghaladja a másfélmilliárdot. Ez a szektor volt az egyetlen, amely a gazdasági világválság idején is minimális növekedést tudott felmutatni. A magyar turizmus rekordszámokkal zárja a tavalyi évet, vagyis minden amellett szól, hogy ki kell használni az ágazatban rejlő lehetőségeket. Ha ezt a magyar és az európai politika nem veszi észre, akkor vak.

– A díjra való jelölés kapcsán az egyik fórumoldalon Önt a brüsszeli “Mr. Tourism”-nak nevezik. Ezek szerint nemcsak politikusként, de magánemberként is elkötelezett utazó?

– Ezt a becenevet a szakbizottsági kollégák aggatták rám, miután vérre menő vitákat folytattunk a turisztikai kérdések fontossága miatt, én pedig meglehetősen heves tudok lenni, amikor jó ügyért kell harcolni. Bár nem szeretem ezeket az elnevezéseket, ezt a ragadványt – még ha alapvetően cukkolásból is tették rám – örömmel viselem. Ami a magánemberi oldalt illeti: az európai parlamenti képviselők világát sokan úgy képzelik el, hogy olcsó emberek, drága öltönyökben csak utazgatnak a világban és közben nem csinálnak semmit. Kétségtelen, hogy az elmúlt hónapokban számos országban megfordultam, mert a szakmai feladataim oda szólítottak. De, és ez igaz a brüsszeli és strasbourgi munkanapokra is, tulajdonképpen bőröndökből élek és gyakran reptereken ülve dolgozom. Zaklatottabb élet ez annál, mint amilyennek látszik. Amikor nem az európai porondon igyekszem helytállni, akkor járom Magyarországot: fogadóórákat tartok, szakmai programokon, előadásokon veszek részt. Ha úgy tetszik, sokszor magam is turista vagyok a hétköznapokban.

(Megjelent: stop.hu; 2016.01.18.)

EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (75.)

Standard

100864_internetado-tuntetes_es_orban_takarodj_A NER megkezdte haláltusáját!

Ha bárki egy percig is kételkedett korábban az orbáni államfelfogás működésképtelenségében, most testközelből tapasztalhatja meg a tényt: a Nemzeti Együttműködés Rendszere nem úszhatja meg a teljes összeomlást. Rövid vagy középtávon, de végletesen magára omlik a felépítmény. Túl nagy falatot akart harapni a kisgömböc, a rendszerelméleti tanokban is olvasható a figyelmeztetést: csak akkora rombolást végezz, amelynek helyére biztosan építeni is tudsz. A Fidesz azonban – megrészegülve a kétharmadtól és a zsigerekben évek óta fortyogó bosszúvágytól – mindent felborított és alig valamit tudott csak végül a talpára állítani. Fontos, még mielőtt a rezsimben továbbra is hívő kommentárok nyomban a „bukott baloldal” alaptalan károgásáról írnának, szögezzük le: az, hogy az orbáni illiberális rendszer, mint államforma megbukik, nem feltétlenül örömteli. Hiszen ezzel igazat nyer a sok félrelökött figyelmeztetés; éveket és súlyos közmilliárdokat pazarolt el az ország, abban bízva, hogy minden jobb lesz. De, csak néhányaknak lett jobb. A többiek ott maradtak az útszélén, egy recsegő-ropogó rendszerbe kényszerítve. És ez mindannyiunk vesztesége. Így viszont minél tovább tart még a NER haláltusája, minél később lehet a romokat eltakarítani, annál hosszabb ideig tart majd valami új, valami jobb létrehozása.
Az orbáni centrális erőtérrel szemben megengedőbbek korábban még azt tartották: ha a gazdaság beindítható, ha a jólét garantálható, ha a szociális szféra erősíthető, egyszóval ha a mindennapi élet jobbítható, akkor nem nagy ár érte a „királyi család” korrupt gazdagítása, a tehetségtelen pártkáderek hatalomhoz juttatása, a kormányfői mániák kiélése, a szabadságjogok korlátozása, a kommunista tempó szoft-elnyomó gyakorlatainak visszaszivárgása. Nem baj, ha a stadionok száma növekszik, ha vele együtt a fizetésünk is. Mondván valamit, valamiért. Akik ebben hittek, mára tudják: az üzlet nem jött be. A nemzeti együttműködésnek hazudott rendszer ugyanis nem működik. Amit korábban csak a „bukott ellenzék” próbált átkiabálni a propagandisztikus hangzavaron, az mára húsbavágó valóság lett. Egyre többen érzik és merik bevallani, hogy jóval kilátástalanabbul élnek, mint hat évvel ezelőtt. Hogy hiába fogadták el a poszt-rákosi módszerek kényszerű – magyarosan beletörődő – elviselését, sem a fizetésük, sem az életük nem lett jobb. És ezen az sem változtat, ha a kormány rendre óriásplakátra teszi azokat, akiket szerinte ezért okolni és gyűlölni lehet. Tanárok ezrei állnak ki és próbálják levetni magukról a rezsim által rájuk erőltetett – és valóban szellemi nyomorba kergető – oktatási rendszert. Utolsó figyelmeztetést adnak az omló vakolateső alatt éhbérért dolgozó ápolók, követelnek radikális változtatásokat a még itthon maradt orvosok. Az államadóssággal szembeni harc már régen elbukott, a kormánynak tavaly a jegybanki betéttartalékot kellett kisöpörnie, hogy legalább megközelítőleg azon a szinten maradjon az adósság, mint ahogyan a Bajnai-kormány azt évekkel ezelőtt átadta. Miközben az erőszakkal elvett magánnyugdíjakat állítólag erre a harcra fordították. Ellopták, elköltötték, elfelejtetnék. A rezsim kormányzása alatt többen hagyták el az országot, mint 1956-ban; a még itt maradt fiatalok kétharmada pedig alig várja, hogy távozhasson. Már önmagában az bukásra ítéli a NER-t, hogy vezetői mindenféle mértéket és tisztességet nélkülöző módon rabolják végig az országot, de a végső haláltusáját az hozta el, hogy a közös javak ellopásán túl semmit nem tud érdemben felmutatni. Nincs tervezhetőség, nincs jövőkép, nincs biztonság, nincs tisztes megélhetés az országban. A magyar nép pedig – ahogyan arra Orbán is rámutatott már – nem tűri sokáig, hogy elnyomják és kivéreztessék. Előbb vagy utóbb, de ráborítják az országot a hatalmasokra. Mindegy, hogy milyen a választási törvény; mindegy, hogy a vezér hány évtizedre tervez még. A Fidesz azt ígérte a választóknak, hogy jobb lesz, mint az elődei. Hogy jobb, élhetőbb, módosabb országot hoz el. És nem azt, hogy csak saját maguknak. A NER nem működik. A NER halott. Ideje eltemetni.
680 nappal vagyunk a miniszterelnök vízválasztó, az illiberális államot meghirdető tusványosi beszéde után. Akkor megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Hetvenötödik alkalommal kongatom a harangokat, de addig folytatom, amíg szükség van rá. Mert európai demokrataként ez a dolgom.

dr. Ujhelyi István
az MSZP alelnöke, Európai Parlamenti képviselő
2016. január 17.