Európa-ellenes hergelés helyett valódi kérdésekről kellene konzultálni

Standard

16593569_1591407454209843_1386577713_o“Történelmi nap a mai, hivatalosan is megkezdődött a britek kilépése az Európai Unióból. Ez a folyamat Magyarországnak és a magyar választóknak is tanulsággal kell, hogy szolgáljon” – fogalmazott szerdai sajtótájékoztatóján Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője. A politikus az Európai Parlamentben azt mondta: a Brexit-tárgyalás hosszú és kemény politikai csatákat hozó folyamat lesz, amelynek alapját egy olyan populista, illiberális és az Uniót hazug módon támadó kampány adta, amely bizonyíthatóan megvezette a brit választókat. „Ma már tudjuk, hogy nem csak a főszereplők, de a választók többsége is visszafordítaná az idő kerekét és a maradás mellett voksolna. Ez a hazug, megvezető kampány nekünk is tanulsággal kell szolgáljon. Az a fajta, közpénz-milliárdokból finanszírozott új kormányzati kampány, amely Brüsszel ellen hergeli a magyarokat, ugyanolyan felesleges és félrevezető, mint a brit Brexit-szólamok voltak” – fogalmazott Ujhelyi.
Az MSZP európai parlamenti képviselője szerint a kormány EU-ellenes nemzeti konzultációjának semmi köze a valósághoz, viszont arra alkalmas, hogy tovább rontsa a viszonyunkat az európai tagállamokkal és a magyar lakosságot az Unió ellen hergelje. „Brüsszelből üzenem, követelem, hogy állítsák le a milliárdokba kerülő konzultációs kampányt és a hangulatkeltés helyett inkább két érdemi és aktuális kérdést tegyenek fel a kormány képviselői maguknak, illetve a magyar választóknak” – mondta Ujhelyi István. Az MSZP képviselő szerint inkább arra kellene mielőbb választ adni, hogy a kormány és választók „Magyarországot az európai integráció fősodrában akarják-e tartani, vagy az EU lemaradó országai közé akarják sorolni?”, illetve, hogy „Akarják-e, hogy Magyarország – tartva magát uniós vállalásaihoz – mielőbb bevezesse a közös fizetőeszközt, az eurót? Szükségesnek tartják-e, hogy legalább érdemi vitát kezdeményezzen róla a kormány, feltárva az euró-zóna jelenlegi helyzetét, kilátásait és a valuta bevezetésének Magyarországot érintő előnyeit?” – sorolta Ujhelyi.
A szocialista EP-képviselő az euró bevezetésével kapcsolatban rámutatott: az EU vezető tagállamai az euró-zóna megerősítéséről döntöttek, vagyis „Magyarországnak egyetlen útja van, csatlakozni a közös valutához”. Ujhelyi, az MSZP alelnökeként megerősítette, hogy pártja az euró mielőbbi bevezetését szorgalmazza, mert véleményük szerint csak ez biztosítja a lakosság stabil és biztonságos jövőjét. A szocialista politikus hozzátette, hogy a Fidesz hatályos európai programjában is a következő mondat olvasható: „Mindent el kell követnünk annak érdekében, hogy következetes gazdaságpolitikával a lehető leghamarabb bevezethessük a közös valutát.” Ujhelyi szerint vagy akkor hazudtak a választóknak, vagy most vezetik félre őket. Szerinte az EU elleni uszítás helyett végre felelős és bölcs európai politikára van szükség.

Brüsszel, 2017-03-29

ATV Start – 2017.03.27.

Standard

atvvOrbán Viktor brüsszeli megítéléséről, a kétsebességes Európai Unió következményeiről és az európai közösség megreformálásának kérdéseiről is beszélt Ujhelyi István az ATV Start című műsorában 2017.03.27.-én. A teljes beszélgetés az alábbi linken nézhető vissza: ITT.

EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (134.)

Standard

90504_908334210_bigKivándorolt magyarok követelése: állandó konzulátust Skóciába!

Régi tartozása és halaszthatatlan kötelessége a magyar államnak, hogy saját konzulátust nyisson a skót fővárosban – ezt a jogos igényt fogalmazták meg az Edinburghban élő magyarok legutóbbi EP-képviselői fogadóórámon. A skóciai magyarok kétségtelenül komoly hátrányt szenvednek amiatt, hogy a Nagy-Britanniában lévő magyar nagykövetség a szigetország másik végében, több mint félezer kilométerre van Londonban. Ez nem csupán az adminisztratív kötelezettségek esetében okoz olykor leküzdhetetlen nehézséget, de például jelentősen korlátozza a szavazásokon való részvételüket is. Skóciában jelenleg közel tízezer magyar él és dolgozik, a legóvatosabb becslések szerint is csak Edinburghban legalább hétezer honfitársunk próbál boldogulni. Az élesbe forduló Brexit-folyamat és az erre válaszként megfogalmazódó skót függetlenségi törekvések különösképpen indokolttá teszik, hogy a nagyszámú magyar kolóniának minél közvetlenebb és hatékonyabb képviselete legyen az északi országban. Edinburgh volt polgármestere, a jelenlegi tiszteletbeli magyar konzul számára csak korlátozott eszközök állnak rendelkezésre, a londoni nagykövetség pedig hiába hatékony és segítőkész, jelen helyzetben ennél jóval több kell.
A skót kormány külügyekért felelős miniszteri rangú képviselője, Fiona Hyslop a vele folytatott megbeszélésemen megerősítette, hogy a skóciai kabinet elkötelezett az uniós állampolgárok, így az ott dolgozó magyarok státuszának és jogainak megőrzése iránt. Ezt a fajta nyitottságot álláspontom szerint támogatni és erősíteni kell, ehhez pedig kormányzati lépésre: egy új, állandó konzulátus mielőbbi megnyitására van szükség. Sokatmondó, hogy a lengyelek, horvátok, szlovákok és a románok is saját konzulátust tartanak fenn Skóciában, egyedül a magyar állam nem tartotta eddig fontosnak ezt meglépni. Arra szólítom fel a magyar kormányt, hogy azonnali hatállyal vizsgálja meg egy edinburghi konzulátus létesítésének lehetőségét és a legrövidebb idő alatt tegye meg a megvalósításhoz szükséges lépéseket. Nem hagyhatjuk, hogy többezer magyar honfitársunk – különösen a brit folyamatok közepén – ne a leggyorsabb és legközvetlenebb segítséget kapják, ha szükségük van rá.
Orbán Viktor vízválasztó, az illiberális államot meghirdető tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Százharmincnegyedik alkalommal kongatom a harangokat, de addig folytatom, amíg szükség van rá. Mert európai demokrataként ez a dolgom.

dr. Ujhelyi István
az MSZP alelnöke, Európai Parlamenti képviselő
2017. március 26.

Az Év EP-képviselőjének választották Ujhelyi Istvánt

Standard

cof

Egyedüli magyar uniós honatyaként, az Év Európai Parlamenti Képviselője díjat vehette át szerda este Ujhelyi István Brüsszelben. Az MSZP politikusa és a párt alelnöke a közlekedési és idegenforgalmi bizottsági munkáját érintő elismerésként kapta meg a kitüntetést.
A brüsszeli uniós politikával foglalkozó kéthetilap, a Parliament Magazine minden évben kiírja a MEP AWARDS-ot, vagyis az európai parlamenti képviselők díját. Több kategóriában versenyeznek a politikusok, akiket magánszemélyek, képviselők, vagy civilszervezetek jelölhetnek. A beérkezett többezer jelölésből végül a Parliament Magazine szerkesztősége választ ki minden kategóriában 3-3 képviselőt, alapvetően az alapján, hogy kik és hányan jelölték, illetve milyen valós indokok és munka támasztja alá a jelölést. Ezután, a döntőbe jutott jelöltek közül egy szakmai zsűri választja ki a legjobbakat.
Az ajánlások alapján idén immár második alkalommal jutott a döntőbe Ujhelyi István, akit tavaly a turizmusban végzett munkájáért jelölték elismerésre, most azonban a közlekedés kategóriában jutott a legjobb három közé, s nyerte el végül a díjat. Ujhelyi, aki az Európai Parlament közlekedési és turisztikai bizottságának alelnöke is egyben, aktívan szerepet vállal például a magyar fuvarozók érdekképviseletében a tagállami minimálbér-rendelkezések kapcsán, de mentorként tevékenykedett az ingyenes InterRail-bérlet programjának elindításában is.
Az átadó ünnepségen Ujhelyi többek között azt mondta: európai képviselőként három fontos célt tűzött maga elé mandátumának kezdetekor. Egyfelől mindent megtanulni az Európai Unióról, másodikként elérni, hogy a turisztikai iparág megkapja a neki kijáró figyelmet és támogatást az európai intézményekben, illetve, hogy a manapság az európaiságot megvető illiberális magyar kormányzat működésével szemben megerősítse az európai értékeket a magyar választók körében és bizonyítsa, hogy igenis van Magyarországnak európai arca is.

Brüsszel, 2017-03-23

ATV Egyenes beszéd – 2017.03.20.

Standard

atvebOrbán Viktor szándékai arra irányulnak, hogy gyengítse az Európai Unió intézményrendszerét – ezt mondta Ujhelyi István az Egyenes Beszédben. A 2017.03.20-án adásba került beszélgetést az alábbi linken nézhetik vissza: ITT.

EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (133.)

Standard

Kényszerítsük színvallásra a fideszes képviselőket!

Egy héttel a római szerződés évfordulója és a kétsebességes európai modell várható bejelentése előtt itt az ideje, hogy a Fidesz vezetői és képviselői egyértelművé tegyék szándékukat Magyarország uniós tagságával, benne a magyar állampolgárok sorsával kapcsolatban. Nincs többé mellébeszélés, elmenekülés, kettős beszéd. Ki kell kényszeríteni minden kormánypárti képviselőből az egyenes és világos színvallást; ezért cselekvésre hívok minden választópolgárt!
Orbán Viktor nemrég még „oltalomként” tekintett az Európai Unióra, ma pedig minden szavával és tettével „Brüsszel” ellen uszít és gyengíti az európai közösséget. Európában a nyugati mag-országok rövid időn belül szorosabbra fogják fűzni az együttműködésüket, mi pedig a Fidesz politikájának köszönhetően várhatóan a perifériára szorulunk. Arra szólítok fel minden választópolgárt, hogy a következő napokban küldjön e-mailt kormánypárti országgyűlési képviselőjének és a Fidesz európai parlamenti politikusainak, amelyben egyértelmű színvallásra kötelezi őket hazánk uniós tagságával és jövőjével kapcsolatban. (A magyar képviselők címe: keresztnév.vezetéknév@parlament.hu; az EP-képviselők címe: keresztnév.vezetéknév@ep.europa.eu)
Elég az alábbi, egyszerű szöveget elküldeni nekik:
„Tisztelt Képviselő,
Az Ön választópolgáraként kérem, hogy adjon egyértelmű és világos választ arra: a kormány által képviselt politikai szólamoknak megfelelően valóban ki akarja-e vezetni Magyarországot az Európai Unióból, illetve a kialakuló kétsebességes Unióban a haladó nyugati országokhoz, vagy a leszakadókhoz akar csatlakozni? A Brüsszel ellen folytatott értelmetlen harc helyett személy szerint mit kíván tenni annak érdekében, hogy Magyarország egy erős és együttműködő közösség tagja maradjon?
Várom válaszát,
XY”
A baloldal bevitte Magyarországot az Európai Unióba, nem hagyjuk, hogy Orbán Viktor illiberális lázálma kivezesse hazánkat a biztonságot és fejlődést jelentő közösségből. Brüsszelt nem megállítani kell, hanem megerősíteni és megvédeni.
Orbán Viktor vízválasztó, az illiberális államot meghirdető tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Százharmincharmadik alkalommal kongatom a harangokat, de addig folytatom, amíg szükség van rá. Mert európai demokrataként ez a dolgom.

dr. Ujhelyi István
az MSZP alelnöke, Európai Parlamenti képviselő
2017. március 19.

Hazudik a Fidesz a Szociális Pillérről! – reagálás Varga Mihály nyilatkozatára

Standard

workersA Fidesz a mai napon kormányzati szintre emelte az ostobaságot. Orbán Viktor szerint az európai „szociális pillér” csupán egy brüsszeli fedett akció, amellyel hatásköröket akarnak elvonni a tagállami kormányoktól, így a Fidesztől. Ezt erősítette meg a mai napon Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, miután tárgyalt az Európai Bizottság illetékes biztosával. A Fidesz-kormány tehát továbbra is ellenzi a szociális jogok európai átalakítását, ami vagy annak a bizonyítéka, hogy mérhetetlenül ostobák és fogalmuk sincsen, hogy miről szól az uniós elképzelés, vagy eldöntötték, hogy végleg cserbenhagyják a magyar embereket.
A „Szociális Pillér” ugyanis nem holmi lopakodó brüsszeliták nemzetellenes összeesküvése, hanem a mindennapi egzisztenciális gondokkal küzdő társadalmi csoportok felzárkóztatása, a szociális és munkavállalói jogok kiegyenlítése, a kizsákmányolás megakadályozása az egész Unión belül.
A mi szociáldemokrata frakciónk is világos és konkrét javaslatokat tett hozzá a csomaghoz. Amikor a Fidesz vezetői nemet mondanak a Szociális Pillérre, akkor nemet mondanak a tisztességes bérekre és munkakörülményekre, az átlagbér hatvan százalékának megfelelő európai minimálbérre, a minden gyermek számára biztosított ingyenes egészségügyi ellátásra, oktatásra, tisztességes lakhatásra és megfelelő mennyiségű és minőségű ennivalóra. A Fidesz ezzel elutasítja az alapvető digitális készségek elsajátításának biztosítását, szociális lakások létesítését, a kilakoltatás elleni védelmet. A Fidesz ezzel nemet mond az anyasági, apasági, szülői és ápolási szabadság új és jobb szabályozására, egy európai munkanélküli-biztosítási rendszer megvalósítására.
Orbán és a narancsos rezsim szegénységben, tudatlanságban és tehetetlenségben akarja tartani a magyar embereket. Erről szól a Brüsszellel szembeni szabadságharcuk.
Mi ezzel szemben igazságot fogunk tenni! Ezért van szükség Botka Lászlóra és az általa meghirdetett programra!

dr. Ujhelyi István
európai parlamenti képviselő
az MSZP alelnöke

Brüsszel, 2017-03-16

EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (132.)

Standard

6096994_9e545bfa0d504a6b3bbe7ab1b0175478_wmViktor, véget ért a pávatánc!

Van abban valami megmosolyogtató és egyszerre lehangoló, ahogyan Orbán Viktor lengyel „barátai” nekirongyoltak a magyar kormányfőnek, miután az illiberális szövetséges jelenlegi lengyel kormány akaratával szemben Donald Tuskot támogatta az Európai Tanács élén. Megmosolyogtató, mert megmutatja: miként fordul pillanat alatt gyűlöletté az istenítő rajongás és lehangoló, hogy már megint tőlünk hangos az európai közélet. És nem jó értelemben. Mondhatnánk persze, hogy megjött végre Orbán esze és Tusk melletti kiállásával félretette az Unió gyengítéséről szóló kóros víziót, de nem erről van szó. Orbán ugyanaz és ugyanazt akarja, amit eddig: az Unió végletes legyengülését, hogy a balkáni periférián háborítatlanul király maradhasson. Mostani lépése sem az „európai működés fenntartásáról” vagy – ahogyan a nyelvelő lakájmédia zengi – váteszi képességekről tanúskodik, hanem egyszerű (és átmeneti) hűségesküről az Európai Néppárt felé, amely nyilván páros lábbal kente volna partvonalon túlra, ha ebben is hozza az illiberális formáját. Most ugyanis, hogy az európai közösség jelentős átalakulás előtt áll (részben már benne is van nyakig) és a Fideszt sorai közt tudó konzervatív néppártiak épp az orbáni retorika szerint a patás ördöghöz hasonlító liberálisokkal kötött koalíciót Európa megreformálására, nem lehet már kétértelmű mondatokkal, pitiáner havasibertalankodással és origó-mélységű propagandacikkekkel operálni. Itt most már világos beszéd és egyértelmű tettek jönnek: ki hova áll, ki mit képvisel, ki kivel tart. Ezek a kérdések. Nincs már helye pávatáncnak.
Joseph Daul, az Európai Néppárt elnöke – nem mellesleg Orbán egyik példaképe – néhány napja üzente meg egy (a pincsiként lihegő közmédia által persze elhallgatott) interjújában, hogy „mindent megteszünk, hogy Orbánt a családban tartsuk, ám tisztelnie kell az értékeinket és az elveinket”. Pont. Világos beszéd. A Fidesz elnöke pedig értette az üzenetet és szembement illiberális lengyel kardhordozójával: jelöltjük helyett az Európa-barát, jobboldali Tuskot támogatta. Aki olyan komolyakat mondott legutóbb, miszerint „a populizmus semmi újat nem hoz, csak visszatérést jelent a megosztottság, a nacionalizmus és az autokrata uralom katasztrofális politikájához.” De az Orbán által támogatott Tusk mondta azt is – most tessék figyelni -, hogy a sorainkban megbújó populistákat „nem érdekli a válság, a válságot csak érvként akarják használni a demokrácia egy alternatív, illiberális változata mellett. Jól megértik egymást olyan külső hatalmakkal, amelyek megvetnek minket, európaiakat. És egyáltalán nem törődnek vele, hogy Európa globális gazdasági vezetővé válik-e, mert irritálja őket, hogy Európa politikai entitásként létezik.” Puff neki. Ez is világos beszéd.
A kétsebességes Európai Unió, amely egyre inkább megvalósulni látszik a következő időszakban, történelmi veszélyt jelent hazánkra. Nekünk, magyaroknak a biztonságot és a stabilitást jelentő nyugat-európai országokkal kell együtt tartanunk. A mi helyünk Európában van, nem pedig annak szélén, egy illiberális konföderáció vidám barakkjaként. Hogy mindenki Európában maradhasson, Orbánnak mennie kell.
A Fidesz miniszterelnökének vízválasztó, az illiberális államot meghirdető tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Százharminckettedik alkalommal kongatom a harangokat, de addig folytatom, amíg szükség van rá. Mert európai demokrataként ez a dolgom.

dr. Ujhelyi István
az MSZP alelnöke, Európai Parlamenti képviselő
2017. március 12.

Biztosított az ingyenes InterRail-program jövője

Standard

Interrail-TramperTámogatta az Európai Parlament költségvetési bizottsága az ingyenes InterRail-bérlet ötletére épülő javaslatot, így a tesztüzem után a 2018-as évben is biztosított lehet a program költségvetése. Ez mindenképpen komoly előrelépés azok után, hogy a két német fiatal javaslata alapján kidolgozott program megvalósítása megakadt az uniós intézményrendszerben. Bizonyossá vált tehát, hogy az általam elsőként felkarolt és mentorként támogatott program az idei évben több mint kétmillió eurós költségvetéssel elindul és soktucatnyi magyar fiatalnak is lehetőséget biztosít majd az ingyenes európai utazáshoz. A tesztüzem tapasztalatai alapján a „Szabad Európa Kártya” programja még bizonyosan módosulni fog a jövőben, de az Európai Bizottság kitartó szándékai és immár a költségvetési bizottságban is meglévő támogatás alapján bizonyosra vehető, hogy sikerül hosszú távú és fenntartható pályára állítani a programot.
Az ingyenes InterRail-bérlet ötletére épülő program kiemelkedő fontosságú a populista gyűlölködés miatt szétfeszített európai közösség számára. A rosszindulatú ellendrukkerek véleményével szemben a javaslat nem pusztán az „ingyen-vonatozásról” szól, hanem az európai fiatalság lehetőségeinek kinyitásáról, az integráció sikeres mélyítéséről, a kultúrák közötti jobb kommunikációról. Éppen ezért hívom a jelenlegi magyar kormányt is, hogy támogassa a program megvalósulását és készítsen mielőbb akciótervet annak érdekében, hogy az InterRail-bérletes európai fiatalok minél nagyobb számban Magyarországra látogassanak.

dr. Ujhelyi István
az MSZP alelnöke, európai parlamenti képviselő
az Európai Parlament közlekedési és turizmus bizottságának alelnöke
Brüsszel, 2017. március 7.