EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (138.)

Standard

hazaarulo-tolvaj-mocsok-bandaMég egy mondat a hazaárulásról

Amióta „igazi hazaárulásnak” neveztem az Európai Parlamentben azt, amit Orbán Viktor a hazánkkal tett az elmúlt években, a sokezer támogató üzenet mellett megszámlálhatatlan mennyiségű gyűlölködő kommentárt, verbális erőszakot használó és fizikai erőszakot ígérő fenyegetést kaptam. Kijelentésemet továbbra is vállalom. Állítom, hogy Orbán Viktor a nemzet érdekei ellen cselekszik, amikor sötét orosz paktumok mentén eltávolítja hazánkat az európai közösségtől. Ez bizony hazaárulás. Ritkán, talán soha előtte nem használtam ezt a kifejezést ebben a formában, de vállalom, hogy ennek most igenis helye van.
Sajátos, hogy a közpénzből kitartott fideszes médiagépezet, valamint az elvakult hívekből és gyáva trollokból álló kommenthadsereg ezzel szemben most engem állít be nemzetárulónak, külföldi színtéren feljelentő gazembernek. Legyen nekik világos: Orbán Viktor nem egyenlő Magyarországgal. Az Orbán-kormány nem egyenlő a nemzettel. A Fidesz nem egyenlő a magyarsággal. Vajon hol voltak a most „Magyarország elleni támadást” kiáltók, amikor Orbán Viktor tizennégy évvel ezelőtt, az ellenzékben lévő Fidesz vezetőjeként az akkori magyar kormányt elítélő határozatot fogadtatott el a Kereszténydemokrata Internacionálé lisszaboni ülésén? A magyar földtől távol, külföldi segítők által támogatott dokumentumban olyan nemzetközi, emberi jogi és polgári-, politikai szabadságjogokra hivatkozott, amelyeket az elmúlt években épp ő maga számolt fel Magyarországon. És hol voltak a narancsos trollok, amikor tizenegy évvel ezelőtt Orbán Viktor egy strasbourgi ülésen a néppárti politikusok előtt arról beszélt, hogy az általa hazugnak titulált baloldali kormánytól meg kell tagadni „az uniós segítségnyújtást”, vagyis leállítani az akkor 370 milliárd forintnyi fejlesztési támogatás folyósítását és visszatartani a következő időszak közel 8000 milliárdos uniós pénzeit?! Legyen világos: nem az követ el hazaárulást, aki rámutat a kormány bűneire, hanem az, aki kormányon elköveti azokat. Orbánék hét éves uralkodása pedig bőven megalapozta, hogy tetteiket ekképpen nevezzük.
Az Európai Parlamentben mondott felszólalásomban én azt kértem, hogy az uniós intézményrendszer egyelőre ne büntesse meg Magyarországot. Pontosabban: ne Magyarországot büntessék! Orbán ugyanis igaztalan módon és kéjes örömmel tolja maga előtt pajzsként a magyar nemzetet, neki még jól is jön, ha fájó szankciók érik Magyarországot; legalább lesz mit kiírni a következő gyűlöletplakátokra. Továbbra is tartom, hogy Orbánnak a bűnei és az európai törvények elleni tettei miatt szigorú büntetést kell kapnia. Az európai közösség nem tolerálhatja tovább a Fidesz dúlását, a putyini érdekek mentén való rombolását. Mivel azonban a renitensekkel szembeni érdemi szankciókra még nem volt példa, ismert gyakorlat híján kötelességem védeni a magyar érdekeket azzal, hogy ellenzek minden hosszú évtizedeken át kiható, a magyar szavazati jog elvesztésével járó, a fejlesztésekből, beruházásokból történő kimaradást hozó büntetést. Orbán kormánya ellen minden szükséges és indokolt vizsgálatot meg kell indítani, a megfelelően mért és célzott szankciókat pedig meg kell hozni. Uniós csatlakozásunk május elsejei évfordulójának üzenete: ha nem akarjuk, hogy a Fidesz bűnei miatt hosszú évtizedeken át sérüljenek Magyarország érdekei, akkor a legbiztosabb út leváltani és elzavarni a kormányt. Erre Botka László vezetésével nem egészen egy év múlva lehetőség is lesz. Élni kell vele.
A magyar miniszterelnök vízválasztó, az illiberális államot meghirdető tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Százharmincnyolcadik alkalommal kongatom a harangokat, de addig folytatom, amíg szükség van rá. Mert európai demokrataként ez a dolgom.

dr. Ujhelyi István
az MSZP alelnöke, Európai Parlamenti képviselő
2017. április 30.

Ujhelyi: ez hazaárulás, miniszterelnök úr!

Standard

Ismét a magyar kormány antidemokratikus és Európa-ellenes politikája volt az Európai Parlament napirendjén. Ujhelyi István a 2017.04.26.-án, Brüsszelben rendezett vitán hazaárulásnak és szégyennek nevezte, hogy Orbán Viktor elárulta az európai értékeket.

ATV-Egyenes beszéd: a brüsszeli magyar vitáról

Standard

uiatvskySzégyenletes volt Orbán Viktor felszólalása, lejáratta Magyarországot – így értékelte a miniszterelnök brüsszeli meghallgatását az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Ujhelyi István. A 2017.04.26.-i brüsszeli magyar vitát követően rögzített beszélgetés az alábbi linken nézhető vissza: ITT.

Orbán lába alól kicsúszott a talaj Európában

Standard

mtiorbiSzégyenteljes hazugságspirálba került Orbán Viktor a mai brüsszeli vitában. Hiába próbálta magyarázni magyarázhatatlan politikai bűneit, az Európai Parlament tagjai nem a fideszes kormánymédiából tájékozódnak, ezért tisztában vannak a tényekkel. A magyar kormányfő lába alól egyértelműen kicsúszott a talaj Európában, ennek látványos és világos bizonyítéka volt, hogy az Európai Néppárt frakcióvezetője és képviselői is élesen kritizálták például az oroszmintájú felsőoktatási-, valamint a civilellenes törvényt. Sokatmondó, hogy egyedül az EU-ellenes szélsőjobboldaliak ölelték a keblükre a magyar kormányfőt.
Orbán Viktor szégyent hozott Magyarországra. Szégyen, hogy putyinista politikája miatt Magyarország ismét az Európai Parlament napirendjén szerepelt. Ha nem akarjuk, hogy a Fidesz és vezetőjének bűnei miatt Magyarország bűnhődjön, akkor el kell zavarni ezt a nemzetrontó rezsimet.

dr. Ujhelyi István
európai parlamenti képviselő
az MSZP alelnöke
Brüsszel, 2017-04-26

Gyomorforgató Fidesz-kapituláció Brüsszelben

Standard

3048Szánalmas és gyomorforgató kapitulációra kényszerült a Fidesz Brüsszelben, erről tanúskodik az a kiszivárgott levél, amelyet a Fidesz EP-képviselői írtak az Európai Parlament néppárti politikusainak. A Népszava által idézett levélben a fideszesek elismerik, hogy „nem tökéletesek és nem minden kísérletük járt sikerrel”, egyúttal jelzik, hogy „rugalmasak” és készen állnak arra, hogy „tartalmas párbeszédet kezdjenek országunk és Európa jövőjéről.” Bicskanyitogató, ahogy az illiberális rezsimet védő fideszes képviselők azt állítják: „mindig is úgy vélték, hogy a konfliktusok kezelésének legjobb módszere a tárgyalás”, miközben magyarországi ténykedésük semmi másról nem szólt, mint az egyoldalú, kompromisszumképtelen és törvényszegő erőszakosságról.
A Fidesz EP-képviselői a kiszivárgott levél szerint már menekülnek a kormánypártok EU-ellenes politikájának bélyege elől. Ma délután, amikor az orbáni ámokfutásnak köszönhetően ismét Magyarország lesz az Európai Parlament plenáris ülésének egyik témája, ki fog derülni, hogy Orbán is Európát választja-e Putyin helyett. Eddigi gyakorlatát ismerve félő, hogy ismét csak hazudni fog. Szembesíteni is fogom ezzel a parlamenti vitában.

dr. Ujhelyi István
európai parlamenti képviselő
az MSZP alelnöke
Brüsszel, 2017-04-26.

EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (137.)

Standard

orbanbicepszHa erőszak történik, az Orbán személyes felelőssége!

Ha valaki azt hitte, hogy Orbán uralkodása idején már nincs tovább tolni az alkotmányos rend – egyébként is erőszakosan megrepesztett – határait, akkor figyelmesen kövesse vissza az elmúlt hét eseményeit. A magyar miniszterelnök arról beszélt, amikor az ellene tüntetőkről kérdezték, hogy „viszket a tenyere”. A törvényes hatalom birtokosaként, a rendfenntartó erők felett rendelkező „derék keresztény emberként” tehát erős ingerenciát érez arra, hogy kiosszon néhány pofont. No persze, nem azoknak a szélsőjobboldali csoportosulásoknak, akiknek frissen megválasztott kormányfőként beígérte, hanem azoknak a fiatal embereknek, akik szót emeltek a döntéseivel szemben. Ahogy egy demokráciában normális. Ehelyett – ahogy egy demokráciában abnormális – a kormányfő tenyere viszket, ha a nép nem hajbókol neki. A fideszes propagandafüzet Magyar Időkben eközben a „pofonos láda kinyitásáról” írnak, amiért holmi „provokáló csicskák” nem hajlandóak betartani „a társadalmi együttélés minimális szabályait” azzal, hogy az utcán akadályozzák az igaz magyarok közlekedését holmi orbánozással. Majd egyszer csak felbukkan egy szimpatikus csecsen férfi – akinek „barátja” van a Parlamentben, cégtársai pedig kormányzati pályázatokon nyernek el megbízásokat – és barátságosan elbeszélget azokkal a fiatalokkal, akik megdobálták a szovjet emlékművet. Ez lenne az a szabad levegőjű, felvilágosult és európai Magyarország, amelyet akartunk a rendszerváltás idején és amelyért oly sokan életüket adták a szabadságharcokban?
Egy politikai rendszer elrohadását és utolsó levegővételét jelzi, amikor már kopasz verőemberek kellenek ahhoz, hogy megakadályozzanak egy demokratikus népszavazást, vagy amikor elítélt bűnözőkkel kell védeni egy pártszékházat a békés demonstrálóktól. Amikor udvari tollnokok és kormányzati közlönylapok nyílt erőszakot lengetnek be a másként gondolkodókkal szemben, akkor egyértelművé válik, hogy elfogyott az érv, elfogyott a gondolat, elfogyott az erő. A talán végig sem gondolt veszély ilyenkor az, hogy a plakátokkal, hazug riportokkal, félrevezető propagandával felhergelt és gyűlöletében visszaigazolt tömegben mikor lesz valaki, aki nem csak névtelen kommentekben vagy utcaszéli kiabálásban enged utat a felszított indulatainak. Amikor lesz valaki vagy valakik, akik viszkető tenyérrel végül kiborítják azt a bizonyos pofonos ládát. Mert igazolást, biztatást kaptak hozzá. Ha bármilyen erőszak történik, ha bármilyen fizikai atrocitás ér a kormánnyal szemben kritikát megfogalmazókat a következő időszakban, az kizárólag Orbán Viktor és az őt fenntartások nélkül kiszolgáló véleményformálóinak felelőssége lesz. Ezt jobb, ha most rögzítjük. Azt mondták, hogy egy szebb, jobb, békésebb országot építenek. Hazudtak és elárulták a hazánkat.
A magyar miniszterelnök vízválasztó, az illiberális államot meghirdető tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Százharminchetedik alkalommal kongatom a harangokat, de addig folytatom, amíg szükség van rá. Mert európai demokrataként ez a dolgom.

dr. Ujhelyi István
az MSZP alelnöke, Európai Parlamenti képviselő
2017. április 23.

HírTV – Egyenesen Kálmán Olgával

Standard

egyenesenTávozásra szólította fel Matolcsy Györgyöt a szocialisták EP-képviselője. A politikus szerint nem igaz, hogy bárki is bankpánikot keltve akart volna kormányt buktatni. Akkor most ki keltett pánikot? Ujhelyi István válaszolt Kálmán Olga kérdéseire a HírTV Egyenesen című műsorában. A 2014.04.20-i beszélgetést az alábbi linken lehet visszanézni: ITT.

ATV Egyenes beszéd – 2017.04.18.

Standard

atvebronKi fogja-e zárni sorai közül az Európai Néppárt frakciója a Fideszt? Többek között erről is kérdezte Rónai Egon, az ATV Egyenes beszéd című műsorának vezetője az MSZP EP-képviselőjét. A teljes videó az alábbi linken nézhető vissza: ITT.

Már az Európai Bizottság is cáfolja Matolcsyt

Standard

matoHatározottan cáfolja nekem küldött válaszában az Európai Bizottság, hogy külföldi érdekek alapján bárki bankpánikot akart volna kelteni Magyarországon. Ezzel újabb hivatalos intézmény szavával került szembe a Magyar Nemzeti Bank elnöke. Matolcsy György jegybankelnök állította ugyanis azt korábban, hogy „egy NATO-szövetséges ország budapesti nagykövetségéről kormánybuktató és jegybankbuktató tevékenységet folytattak 2014 őszén”, szerinte valakik a Magyar Nemzeti Bankot „akarták felhasználni arra, hogy bankpánikot keltsenek Magyarországon” és ezzel kívánták megbuktatni az Orbán-kormányt. Matolcsynak ezeket az állításokat azóta sem sikerült igazolnia.
Az általam feltett írásbeli kérdésre válaszul Pierre Moscovici, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi biztosa kijelentette, hogy a Bizottság „nem tapasztalta a magyar pénzügyi stabilitás komoly megingását az említett időszakban”. Sőt, az uniós biztos megerősítette, hogy „olyan megbízható helyi források, mint például a Magyar Nemzeti Bank sem számoltak be az idézett esetekről, amelyek veszélyeztették volna a magyar pénzügyi stabilitást”.
Matolcsy György végérvényesen nevetség tárgyává vált, ámokfutásával pedig sajnálatos módon már az egykor nagy súlyú intézmény hitelesség is lerombolta. Orbán Viktor „jobbkeze” tökéletes mintája az illiberális fideszes rezsimnek. Ezért mielőbb távoznia kell!

Ujhelyi István
európai parlamenti képviselő
az MSZP alelnöke

Brüsszel, 2017-04-19