Uniós kritika az orbáni energiapolitikának

Standard

Az Orbán-kormány intézkedései korlátozzák Magyarországon a megújuló energiaforrások választékát, ez pedig hosszú távon visszavetheti a szükséges beruházásokat – ezt állapította meg írásbeli kérdésemre adott válaszában Arias Cañete éghajlat- és az energiapolitikáért felelős biztos. Az uniós szakpolitikustól azzal kapcsolatban vártam tájékoztatást: miként lehet fellépni azon tagállami gyakorlat ellen, amellyel ellehetetlenítik a környezetbarát beruházásokat és korlátozzák a megújuló alapokra épülő és fenntartható energiaforrások elterjedését. A Fidesz-rezsim ugyanis egyedülálló az európai kormányok között abban, hogy visszaélve hatalmi pozíciójával, a szükséges fejlődéssel ellentétes módon jószerivel betiltotta a szélerőművek magyarországi telepítését, a napelemes rendszerekre pedig groteszk különadót vetett ki. Ez egyértelműen ellentétes az európai irányokkal és elvárásokkal.
Cañete biztos írásbeli válaszában megjegyzi, hogy Magyarországnak sikerült ugyan idő előtt teljesíteni a megújuló energiára vonatkozó nemzeti célkitűzéseket, de a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó éghajlat‐ és energiapolitikai kerettel összhangban a magyar kormánynak továbbra is törekednie kell arra, hogy hozzájáruljon az Unió hosszú távú dekarbonizációs és megújuló energiával kapcsolatos célkitűzéseinek megvalósításához. Ezt pedig, a korlátozó intézkedések a biztos válasza szerint nem segítik.
Ideje lenne, ha az Orbán-kormány nem csak a saját családi és baráti körének gazdagodásával, hanem a következő generációk életének fenntarthatóságával is törődne.

Ujhelyi István
európai parlamenti képviselő
az MSZP alelnöke
Brüsszel, 2017-06-07

EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (143.)

Standard

MAGYAROK_AZ_EU-BAN.JPGHa elszakadunk Európától, az felér a trianoni traumával

Közel száz évvel ezelőtt Versailles-ban, a Nagy-Trianon palotában ezen a napon írták alá a Magyarország területének kétharmadát elcsatoló trianoni békediktátumot. Ha ez a trauma máig feldolgozatlan fájdalommal járt, akkor jobb, ha tudjuk: legalább ekkora sokkhatással fog járni, ha eltávolodunk Európától. Magyarország uniós csatlakozásával egyfajta varr került a trianoni sebre, hiszen a szabaddá és jelentéktelenné tett határok tulajdonképpen – legalábbis részben – újraegyesítették a nemzetet. Amit a háború elvett, a béke részben visszaadta. Az azonban, amit a jelenlegi kormányzat ideológiai csapásként kijelölt az elmúlt években – vagyis, hogy Európa helyett a putyini féldiktatúrát követjük és építjük -, ezt az eredményt is veszélyezteti. Legyen továbbra is egyértelmű: Orbán Viktor és a Fidesz a 2018-as választások után fel fogja mondani az európai szerződéseket, minden gazdasági és politikai lépésük ezt készíti elő. Nem csupán kacérkodnak vele, nem csupán felmerült a fejükben, ez eldöntött kérdés a kormánypártiaknál, ez Orbán Viktor mestertervének befejező fejezete. Miközben tehát az Európai Unió magországai – elsősorban a németek és a franciák – szorosabbra húzzák az együttműködést és megerősítik az európai integrációt, addig a Fidesz ezzel vállaltan ellentétes harcot folytat. Miközben Európa összekapaszkodik, Orbánék egy sötét és bizonytalan vízió bűvöletében kiugranak a közösből.
Robert Fico szlovák miniszterelnök, aki Orbán szövetségese a V4-ek közösségében és a „migránsok elleni hadjáratban” a minap fontos kijelentést tett: világossá tette, hogy Szlovákia az EU fősodrában kíván maradni és része akar lenni a szorosabb integrációnak, az euró-magországok mélyebb szövetségének. „Szlovákia nem akar kimaradni” – fogalmazott Fico. És jól teszi, ha Szlovákia érdekét tartja szem előtt. Ezzel szemben Orbán nem a magyar emberek, hanem csak a fideszes família kft. üzleti szempontjait követi. Az euró bevezetésének dátuma a távoli homályba veszett, az uniós források hatékony felhasználása a korrupció zápszagú mocsarába süllyedt, a közpénzből fizetett Európa-ellenes állami uszítás pedig már a világháború előtti propagandát idézi.
A mai trianoni évfordulón gondoljunk arra, hogy nemzeti összetartozásunkat Európa csak erősíti és felemeli. Hogy Európa mi vagyunk, mindannyian. A jövő évi választás tétje pedig az lesz, hogy maradunk-e Európában vagy az orbáni illiberalizmus végleg elszakít minket a nyugati közösségtől. Pont úgy, ahogyan közel száz évvel ezelőtt a háború elszakította országrészeinket.
A magyar miniszterelnök vízválasztó, az illiberális államot meghirdető tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Száznegyvenharmadik alkalommal kongatom a harangokat, de addig folytatom, amíg szükség van rá. Mert európai demokrataként ez a dolgom.

dr. Ujhelyi István
az MSZP alelnöke, Európai Parlamenti képviselő
2017. június 4.

Botka László Brüsszelben – 2017. 06. 01.

Standard

Az MSZP miniszterelnök-jelöltje első hivatalos útja Brüsszelbe, az Európai Unió központjába vezetett. Botka László találkozott többek között Frans Timmermans-szal, az Európai Bizottság első alelnökével is. Az alábbi videó röviden összefoglalja a 2017-es, első látogatás tapasztalatait.