EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (151.)

Standard

Már a mentőcsónak is léket kapott Orbán alatt

A még néhány hónapig hivatalban lévő magyar miniszterelnök legutóbbi, tusványosi beszédében – a nem létező Soros-tervhez hasonló zagyvaságok mellett – ismét a Visegrádi Négyek együttműködésének szerepét emelte ki. Orbán láthatóan a V4-ekből kíván mentőcsónakot ácsolni magának, egyfajta színpadot, amely egyébként délibábos erejét bizonyítaná. A Fidesz elnöke szerint a Visegrádi Négyek együttműködése lesz képes megreformálni az Európai Uniót, a V4-ek lesznek az európai közösség motorjai gazdasági és ideológiai szempontból is, egy szóval: Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia regionális együttműködésén múlik Európa jövője. Ez részben igaz, kár, hogy Orbán ezzel szemben ismét elméri a helyzetet és az erő sötét oldalára helyezkedik.
Az 1991-ben létrejött, valóban értékteremtő kooperáció célja az érintettek euro-atlanti integrációjának megerősítése és felgyorsítása volt, az EU-párti szövetséget mára a sokszoros pálforduláson átment Orbán Viktor azonban – immár lengyel támogatással – az Unióval szembeni erőcentrumként, egyfajta kelet-európai „centrális erőtérként” akarja használni sajátos, valójában inkább személyes érdekérvényesítésére. Nem véletlenül hivatkozik egyre többet a visegrádiakra, mintha ez a szövetség igazolná vissza ideológiai téveszméit. Ez valójában ismét csak egy kormányfői hazugság. A V4-ek szövetsége ugyanis, bár kétségtelenül fontos geopolitikai szereplővé lépett elő, a rapid átalakulás előtt álló európai közösség mozgása mentén szintén formálódni, jelen állapotában pedig repedni fog. Orbán nyilván látja ezt, csak próbálja legalább a választásokig elhúzva rejtegetni, hogy tévedett. A számára ideológiai és illiberális támaszt nyújtó lengyelek esetében sem elképzelhetetlen ugyanis a finomhangolódás, de a szlovák és cseh partnerek idővel szinte bizonyosan el fognak lépni a magyarok mellől. Pozsony ugyanis szép csendben már deklarálta, hogy az eurót használó Szlovákia az európai mag-országokhoz akar tartozni, vagyis a formálódó kétsebességes európai modellben ők nem a leszakadó, populista magyar kormányhoz, hanem a haladókhoz kötik magukat. A Fico-kormány kizárólag addig fog a V4-ek jelenlegi felállásában támasztékot nyújtani, amíg át nem lehet szállni az Unió zászlóshajójára, amely a nyugati haladás irányában tartja a vitorlákat. A kétségtelenül EU-kritikusabb cseheknél pedig a most októberi választásokon várhatóan az az egyébként szintén populista erő kerülhet ki győztesül, amely gazdasági elképzeléseit és céljait illetően viszont európai, piacpárti és liberális. Orbán tehát – ha nem érti meg az európai változások lényegét és benne a magyar lehetőséget és felelősséget – hamar egyedül, de legalábbis meggyengülve állhat majd a V4-ek színpadán, ráadásul épp a magyar elnökség idején. A V4-ekre nagy szükség van, a régió erős és hatékony, de bölcs kooperációra kész szövetségének egyben tartása mindannyiunk érdeke. Botka László – aki egyébként épp a visegrádi együttműködésből írta a szakdolgozatát – személye erre garanciát jelent a kormányváltás után.
A magyar miniszterelnök vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Százötvenegyedik alkalommal kongatom a harangokat, de addig folytatom, amíg szükség van rá. Mert európai demokrataként ez a dolgom.

dr. Ujhelyi István
az MSZP alelnöke, Európai Parlamenti képviselő
2017. július 30.

EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (150.)

Standard

orbitusvEz volt Orbán utolsó tusványosi beszéde miniszterelnökként

Orbán Viktor begyávult. Kormányfőként a magyar valóság helyett kreált tévképzetekkel, saját plakátszörnyeivel hadakozik. Olyan ellenségeket választott magának, amelyek ellen valós pofonok kiosztása, de legfőképp elszenvedése nélkül is küzdeni lehet. Olyan ellenfeleket választott magának, amelyek nem indulnak ellene a választáson, nem fogják bűneivel szembesíteni egy kormányfő-jelölti vitában, és végképp nem jelennek meg fizikai valójukban az ajtaja előtt, hogy számon kérjék: ’tudod-e, hogy miről beszélsz, ember’?! Orbán Viktor egy gyáva vezető, aki plakátokkal harcol egy általa felfestett összeesküvéssel szemben, amelyről mindössze annyit tudunk: azért létezik, mert ő azt mondja.
A Fidesz miniszterelnöke a tusványosi színpadon mindenről beszélt, csak az országról nem. Nem beszélt arról, hogy egy szerinte erősödő országban miért halnak meg többen kórházi fertőzésekben, mint a közutakon. Hogy míg fűthető futballpályákra igen, emberhez méltó egészségügyi ellátásra már nem jut közpénz. Nem beszélt arról, hogy egy szerinte erősödő országban miért csökken radikálisan az iskolából kijövő fiatalok mérhető teljesítménye és így, a jobb élethez való lehetősége. Nem beszélt arról, hogy egy olyan országból, amely szerinte Trianon óta nem látott virágzásnak indult, miért menekülnek el százezrek a jobb élet reményében. Hogy teljhatalmú kormányzásának végére miért jutottunk oda, hogy minden negyedik magyar gyermek külföldön születik. A Fidesz miniszterelnöke nem beszélt arról sem, hogy a nyugdíjasok jelentős része még mindig méltatlan anyagi körülmények között él, hogy ’családbarátnak’ beállított kormányzása idején még mindig kétszázezer kríziséhező gyermek van Magyarországon. A kormányfő a Fidesz melletti voksolásra szólított minden határon túli új kettős állampolgárt, de arról már nem beszélt, hogy alkotmányellenes módon a kivándorolt százezreket, a régi állampolgárokat – akik százmilliárdokat utalnak haza a magyar gazdaság teljesítményét növelve – viszont megfosztja az egyenlő szavazati jog gyakorlásától.
Orbán Viktor az utolsó beszédét mondta el Tusványoson miniszterelnökként. Csak bízni lehet abban, hogy jövő évi bukását követően a Fidesz és a polgári értékeket valló jobboldal új vezetői ismét magukévá teszik majd az európai összetartozás, a nyugati, keresztényi felvilágosultság és a bálványosi szabadegyetem első, hagyományteremtő programjának szlogenjét, amely így szólt 1990-ben: „Átmenet a diktatúrából a demokráciába”. Orbán mostani, szabadegyetemi fellépése tökéletes záróakkordja volt egy egykor volt radikális liberálisból lett népnemzeti, majd illiberális populista politikus bukással végződő karrierjének.
A magyar miniszterelnök vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Százötvenedik alkalommal kongatom a harangokat, de addig folytatom, amíg szükség van rá. Mert európai demokrataként ez a dolgom.

dr. Ujhelyi István
az MSZP alelnöke, Európai Parlamenti képviselő
2017. július 23.

HírTV Egyenesen – 2017.07.22

Standard

egyenesencsintKiakadtak a szocialisták, amiért Orbán Viktor miniszterelnökként közpénzből kampányol a Fidesznek. Az MSZP számításai szerint félmilliárd ment el a határontúliaknak küldött levelekre. Van-e értelme felháborodásnak? Ezt is megkérdezték Ujhelyi István MSZP alelnöktől a HírTV Egyenesen című műsorában. A 2017.07.22.-én adásba került beszélgetés felvétele az alábbi linken nézhető vissza: ITT.

Mennyibe került az egymillió külföldre kiküldött levél?

Standard

Az MSZP felháborítónak tartja, hogy a miniszterelnök közpénzből küldött levelet a határon túli választóknak és azt firtatja, mennyibe került az egymillió külföldre kiküldött levél. Ujhelyi István, az ellenzéki párt alelnöke, európai parlamenti képviselő 2017.07.20-i sajtótájékoztatóján úgy értékelt, a Fidesz az itthoni elégedetlen választók helyett megvezetett, sokszor megvásárolt kettős állampolgárságú választók szavazataival próbál meg 2018-ban hatalmon maradni.

Mennyibe került az egymillió külföldre kiküldött levél?

Standard

uisajtaj20170720Az MSZP felháborítónak tartja, hogy a miniszterelnök közpénzből küldött levelet a határon túli választóknak és azt firtatja, mennyibe került az egymillió külföldre kiküldött levél.

Ujhelyi István, az ellenzéki párt alelnöke, európai parlamenti képviselő csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón úgy értékelt, a Fidesz az itthoni elégedetlen választók helyett megvezetett, sokszor megvásárolt kettős állampolgárságú választók szavazataival próbál meg 2018-ban hatalmon maradni.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a levelet Orbán Viktor nem a Fidesz elnökeként, hanem miniszterelnökként írta alá. A kormányfő azt kéri a levélben – Ujhelyi István ismertetése szerint – , hogy a Fideszre szavazzanak, mert úgy lesz jobb Magyarországnak és a határon túl élőknek.
Az MSZP-s politikus közölte, a levél kiküldésének költsége “a legszerényebb számítások” szerint is meghaladja a félmilliárd forintot. Arra kérte a kormányt, mutassák be a választóknak, miért erre költik a közpénzt.
Ujhelyi István szólt arról is, hogy a Nemzeti Választási Bizottság ismét bebizonyította, hogy nem egyéb, mint a Fidesz egyik kampányszerve. A testület csütörtökön érdemi vizsgálat nélkül elutasította Szigetvári Viktornak, az Együtt elnökének a miniszterelnök határon túliaknak írt és választási regisztrációra biztató levele miatt benyújtott kifogását.
Az MSZP alelnöke jelezte azt is, hogy egyedül az LMP-től érkezett – támogató – válasz kezdeményezésükre az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívásához a felsőoktatási törvény módosításának ügyében.

2017.07.20.

InfoRádió / Aréna – 2017.07.20

Standard

inforadioAz InfoRádió Aréna című műsorának adott közel egy órás élő interjút Ujhelyi István. Az aktuálpolitikai kérdések mellett elsősorban az európai dimenziók kerültek szóba. A teljes beszélgetést az alábbi linken lehet elérni: ITT.

A nap híre / ATV – 2017.07.20.

Standard

atvnaphire2017A nap legfontosabb híreit vitatták meg az ATV stúdiójában Ujhelyi István részvételével 2017. 07.20-án. A műsor vendégei voltak még Lampé Ágnes újságíró a 168Óra szerkesztőségéből és Lattmann Tamás nemzetközi jogász. A teljes adás az alábbi linken nézhető vissza: ITT.

Kötelességem támogatni az RMDSZ európai kezdeményezését

Standard

ujhelyirmdszA mai napon az elsők között írtam alá a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) aláírásgyűjtő akcióját az európai kisebbségek jogvédelméről. Az „Európai védelmet jogainknak!” (Minority Safepack Initiative) címet viselő kampány célja, hogy Európa kötelezze tagállamait – így Romániát is – a kisebbségek jogainak betartására.
A határ mentén felnőtt anyaországi magyarként mindennapjaim részévé vált az elszakadt területeken élő magyarok sorsa: ’89 előtt, a forradalom alatt és az uniós közösségben újraegyesült napjainkban egyaránt. Ezért tisztában vagyok azzal, hogy mit hozott az Európai Unió a magyar nemzetközösségnek és mi mindent kell még elérnie a Romániában, kisebbségben élő magyaroknak.
Kötelességem és szívemhez közeli az RMDSZ petíciójának támogatása és az Európai Parlamentben történő későbbi képviselete is.

dr. Ujhelyi István
az MSZP alelnöke, európai parlamenti képviselő
Budapest, 2017-07-18

Más európai országban nemcsak az egészségügyi miniszter, hanem az egész kormány lemond

Standard

Az MSZP alelnöke szerint, ha lesz rendkívüli ülés, akkor azon nem lesz megkerülhető a magyar egészségügy állapota. A politikus utalt arra a sajtóban megjelent hírre, amely szerint meghalt az kislány, akit nyitott mellkassal szállítottak át az Országos Kardiológiai Intézetből a Heim Pál gyermekkórházba, mert az előbbiben nem volt CT. A 2017.07.13.-i sajtótájékoztató felvétele itt nézhető vissza:

Más európai országban nemcsak az egészségügyi miniszter, hanem az egész kormány lemond

Standard

uisajt20170713Az MSZP-frakció rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezi annak érdekében, hogy módosítsák a felsőoktatási törvényt, miután az Európai Bizottság (EB) újabb szakaszba léptette csütörtökön az ügyben Magyarország ellen megindított kötelezettségszegési eljárást – közölte Ujhelyi István, az MSZP alelnöke, EP-képviselő budapesti sajtótájékoztatóján.

Az MSZP politikusa az EB döntését értékelve közölte: ha a magyar Országgyűlés és a kormány a következő egy hónapban nem ad tökéletes választ arra, miképpen módosítja a felsőoktatási törvényt, hogy az összhangban legyen az európai alapszerződéssel és joggal, akkor az Európai Bíróság elé kerül az ügy, aminek következményeképpen Magyarország súlyos pénzügyi bírsággal számolhat.
Ezért az MSZP alelnöke a frakcióval egyetértésben azt kezdeményezi, hogy a következő egy hónapban tartsanak rendkívüli parlamenti ülést, amelyen módosítják a kifogásolt jogszabályt. “Jöjjön vissza nyaralásából az összes dölyfös oligarcha és fideszes politikus” – fogalmazott.
Ujhelyi István úgy vélte: a “kormánypropaganda” azt fogja majd “harsogni”, hogy Soros György megvette az Európai Bizottságot és a CEU-val szembeni kormányzati kampány ellen tiltakozó több ezer tudományos kutatót, valamint, hogy az Európai Bíróság is Soros György kezében van, azonban ez hazugság. Ha Magyarországnak bírságot kell fizetnie, akkor azért csak Orbán Viktor a felelős – jelentette ki.
Szerinte azért mert Orbán Viktor hatalmi arroganciával “külön meccset” folytat egy amerikai-magyar milliárdossal, és tönkreteszi annak világhírű intézményét, Magyarország bírságra számíthat, ami hűtlen kezelés a magyar adófizetők pénzével.
Arra a kérdésre, mit szólnak, hogy az EB csütörtökön kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a külföldről támogatott civil szervezetekre vonatkozó törvény miatt is, Ujhelyi István azt mondta, Orbán Viktor szándékosan provokálja az európai döntéshozó intézményeket, és megpróbálja úgy beállítani az összes ilyen jogi vitát, mintha Soros megbízására Brüsszel támadná a magyar kormányt.
Az MSZP alelnöke szerint, ha lesz rendkívüli ülés, akkor azon nem lesz megkerülhető a magyar egészségügy állapota. A politikus utalt arra a sajtóban megjelent hírre, amely szerint meghalt az kislány, akit nyitott mellkassal szállítottak át az Országos Kardiológiai Intézetből a Heim Pál gyermekkórházba, mert az előbbiben nem volt CT. Úgy vélte: egy kilencéves kisgyermeknek az egészségügy állapota miatt bekövetkezett halesete miatt bármely más európai országban nemcsak az egészségügyi miniszter, hanem az egész kormány lemond. Bármit is mond Balog Zoltán miniszter, csak abból amit focira költenek ezer CT vásárolható – jegyezte meg Ujhelyi István, aki rendkívül cinikusnak és “gyomorforgatónak” tartotta a miniszternek az ügyben tett nyilatkozatát és lemondásra szólította fel a tárcavezetőt és a kormányt.
Hangsúlyozta: naponta két orvos és három nővér hagyja el a magyar egészségügyet, és azt már a minisztériumok is elismerik, hogy egy év alatt 32 ezer ember halt meg az egészségügy katasztrofális állapota miatt. Kijelentette: Botka László kormánya az egészségügyben is igazságot fog tenni.

Budapest, 2017.07.13.