EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (273.)

Standard

granitelvekAmikor a Fidesz még aktív migrációs politikát hirdetett

Számos alkalommal hivatkoztam már a Fidesz 2009-ben született, de – újabb hivatalos dokumentum hiányában – máig hatályos európai programjára, hiszen olyan vaskos vállalások és értékválasztások szerepelnek benne, amelyek a mai illiberális Fidesz politikájával teljességgel szembe mennek. Milyen gerincroppantó lehet a Fidesz EP-képviselői számára, hogy egy olyan programra kértek annak idején felhatalmazást, amelynek most épp az ellenkezőjét valósítják meg. Mondhatnánk persze, hogy a fideszesek nem először váltanak kabátot: hiszen korábban Soros-ösztöndíjas liberálisok voltak, majd lettek polgári középkonzervatívok, hogy végül az EU-ellenes szélsőjobboldalon találjanak helyet maguknak. A sokat hivatkozott programot most csak azért veszem ismét elő, mert a kormánypárti kollégák mintha elfelejtették volna a létezését, sőt: az általuk közpénzzel pumpált kormánymédiában az ezzel kapcsolatos legutóbbi közlésemet is gyenge hazugsággal igyekeztek elütni.

Nos, az a Fidesz, amelyik jelenleg elutasítja az eurót, az Európai Ügyészséget, előre megfontolt szándékkal leuralja a médiapiacot, amely nemzeti szabadságharcot hirdetett az európai közösség ellen és amely elmeroggyant hisztit csap az európai értékek és törvények számonkérése miatt, nem is olyan rég még nagyon másként viszonyult mindehhez. Hiába tagadják, a propagandával tömött választó talán igen, de a papír nem felejt. A hivatkozott program alapvetően a Gyurcsány-kormány szapulásával van természetesen elfoglalva, de ezzel együtt egy kifejezetten tartalmi, átfogó és mély politikai program; ez nyilván leginkább Martonyi János érdeme. „Sokszor kerültünk abba a helyzetbe, hogy a magyar polgárok érdekeit éppen Brüsszel képviselte a magyar kormánnyal szemben. Az uniós normák követésének Brüsszel általi kikényszerítése sok esetben a szocialista–szabaddemokrata kormány féken tartását szolgálta (…) Az uniós értékek, elvek, célok és szakpolitikák tehát nem teherként jelennek meg a mai magyar politikában, hanem fogódzóul szolgálnak, és naponta szembesítenek minket a kormány siralmas teljesítményével” – írják például az egyik fejezetben. Ha most behelyettesítenénk a „szocialista-szabaddemokrata” helyére az „illiberális fideszes” jelzőt, a kormánypárti propaganda azonnal kiátkozna.

De vannak még a mostani EU-ellenes ámokfutást látva érdekesen csengő fideszes mondatok. Egyes fejezetekből például ilyen állításokat lehet kigyűjteni: „(…) Jogkövető, hiteles tagállammá kell végre válnunk, törekvéseinket az unió mindenki által osztott alapelveihez és céljaihoz kell igazítanunk (…) Az uniós tagság oltalom befelé is, mert sajnos a magyar demokráciának, jelenlegi állapotában, óriási szüksége van a kontrollra, arra, hogy akár számon is lehessen rajta kérni a demokratikus normák követését (…) Brüsszel nem Moszkva. A felismeréshez, hogy az uniós tagság csak lehetőség, nem önmagában főnyeremény, az is hozzátartozik, hogy a magyar kormány végre megértse: nem lehet mindig Brüsszelre mutogatni; az unió mi magunk vagyunk (…)” Ilyen mondatokért most Bayer Zsolt minimum az orgoványi erdő mélyére akarna elásni. De van még megütközést keltő szöveg: az Európai Unió közösségét kamu ideológiára hivatkozva, minden eszközzel szétverni igyekvő Fidesz ebben a hatályos programban kimondja, hogy „ki kell kerülnünk mindenekelőtt a ’nemzetek feletti Európa’ és ’a nemzetek Európája’ közötti hagyományos ellentétnek a köréből” és meg kell erősíteni az európai közösséget. A demokratikus elvek határozott szankciója mellett is kiállnak, sőt, a nemzeti szuverenitást sem tartják sérthetetlennek, ha az alapértékek betartatásáról van szó. Na, ha ezt Varga Judit elolvassa, biztos alaptörvénybe foglalva tiltja be a Fidesz európai programját, mondván az nettó sorosista propaganda. De a végére akkor még egy tétel a vaskos kötetből. Óvatos, de a jelenlegi gyűlöletkeltő kormánypolitikával szemben jóval megengedőbb, sőt, proaktívabb álláspontot hirdetett Orbán pártja a migrációval kapcsolatban. „(…) A Fidesz elsődlegesnek tartja, hogy Magyarország a majdani közös európai bevándorlási politika keretében aktív migrációs politikát folytasson, konkrét elképzelésekkel, határozott célokkal. Támogatjuk Magyarország munkaerő-szükségletének függvényében olyan migránsok hosszabb-rövidebb távú munkavállalását, illetve letelepedését, akik esetében sikeresen elősegíthető a magyar társadalomba való beilleszkedés.” Felteszem, hogy itt nem a magyar állam, vagyis a magyar emberek eladósításával, viszont a fideszes érdekkört mocskosul meggazdagító letelepedési kötvényekre gondoltak. Alig várom a következő fideszes európai programot, a címhez máris adok egy tippet: „Elnézést kérünk, hazudtunk Önöknek!”

A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Kétszázhetvenharmadik alkalommal kongatom a harangokat, mert úgy látszik, még mindig szükség van rá. És mert radikális európai demokrataként ez a dolgom.

dr. Ujhelyi István

Európai Parlamenti képviselő

2020. november 22.

Igaz beszéd a fideszes vétóról

Standard

aaaaOrbán Viktor és a Fidesz megerőszakolták a demokráciát, megerőszakolták az európai és a magyar jogrendet.

Orbán Viktor és a Fidesz állami, sőt immár alkotmányos szintre emelte a korrupciót.

Orbán Viktor és a Fidesz számára semmi sem drága, hogy megtartsa hatalmát és vele a közpénzek kasszájának kulcsát.

Orbán Viktor és a Fidesz hazudik az uniós jogállami mechanizmusról: annak semmi köze sem a migrációhoz, sem pedig Soros Györgyhöz.

Az igazság az, hogy az Európai Unió tagállamai és az európai adófizetők megunták, hogy Orbán és bandája saját zsebét tömi az uniós közpénzekkel.

Az igazság az, hogy Orbán Viktor és a Fidesz nem akarja, hogy bárki kontrollt gyakoroljon felettük és ezért bármire képesek.

Az igazság az, hogy a fideszes költségvetési vétóval megakadályozzák, hogy Magyarország a következő években hozzájusson a magyar embereket megillető 7000 milliárd forint kohéziós forráshoz, a több mint 4200 milliárd forint agrártámogatáshoz és többek között a 2100 milliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatáshoz az újjáépítési csomagból.

Az igazság az, hogy Orbán Viktor hazudott, amikor azt mondta: nincs szüksége az országnak hitelfelvételre, hiszen maga ismerte el, hogy a napokban 900 milliárd forintnyi devizahitelt vettek fel a piacról – szemben a rendkívül előnyös kondíciójú uniós hitelcsomaggal.

Az igazság az, hogy Orbán Viktor és a Fidesz egy olyan gyilkos hazárdjátékba sodródott, amelyben Magyarország és benne a magyar emberek érdeke csak sérülni tud.

Ujhelyi István

Brüsszel/Budapest – 2020.11.20

Orbán vétója mit sem ér, a jogállami mechanizmus már a csőben van

Standard

vetoÚtszéli zsarolásnak szánja Orbán Viktor a költségvetési vétót, de a károkozáson kívül ez másra nem lesz jó: a jogállami mechanizmus ugyanis mindenképpen működni fog. A Fidesz miniszterelnökének vétója alapjaiban vált feleslegessé, amikor tegnap az Európai Unió tagállamainak nagyköveti ülésén – a magyar és a lengyel kormány kivételével – mindenki egyetértett a hivatkozott mechanizmus elfogadásával. A szankciós megoldás tehát már a „csőben van”, még többek között az Európai Parlament jóváhagyása szükséges; ez azonban nem lehet kérdéses. Vagyis, az új szabály 2021 januárjában máris életbe léphet és működhet az európai értékek és demokratikus alapelvek kontrollja, a források kifizetésének csökkentése vagy felfüggesztése például az uniós közpénzek korrupt felhasználása, az igazságszolgáltatás függetlenségének súlyos és világos sérelme esetén.

Orbán Viktor és a lengyel kormány közös vétója késleltetheti ugyan a következő hétéves költségvetés és az újjáépítési csomag életbelépését, de ezzel mindössze annyit érnek el, hogy az idei büdzsé keretei maradnak a következő évben is. Ami a válság sújtotta tagállamok, így Magyarország számára is kétségtelenül több, mint káros. A jogállami mechanizmus viszont ugyanúgy érvényben lesz ebben az esetben is, vagyis az illiberális hisztéria és EU-ellenes támadás a célját nem fogja elérni, viszont annál többet árt majd az európai közösségnek és leginkább Magyarországnak.

Fontos megjegyezni azt is, hogy a Fidesz végtelen aljasságról téve tanúbizonyságot, a kiszivárgott dokumentumok alapján megpróbálta azt is elérni a jogállamiságról szóló tárgyalások során, hogy a mechanizmusból vegyék ki a „végső kedvezményezettek védelmét”. Ez az a kitétel, amelyet még az én kezdeményezésemre tett bele az Európai Parlament 2019 tavaszán a jogállamisági mechanizmusról szóló parlamenti állásfoglalásba és amely garantálja, hogy amennyiben egy kormánnyal szemben jogállami szankcióval élnek és felfüggesztik a brüsszeli források utalását, úgy a végső felhasználóknak – vagyis a támogatásra sikeresen pályázó civileknek, önkormányzatoknak, kis- és középvállalkozásoknak – a kormány ettől függetlenül köteles kifizetni a nekik járó pénzt. Amit Brüsszel akkor utal vissza a kormánynak, ha a jogállamisági sérelmet orvosolták. Miközben tehát a Fidesz rendre a magyar emberek érdekeiről és védelméről beszél, fű alatt arra is képes lett volna, hogy saját bűneinek büntetése esetén megfossza a magyarokat a nekik járó uniós támogatástól. Ez egy önmagát nemzetinek mondó kormánytól még aljasabb húzás.

Ujhelyi István

Budapest/Brüsszel – 2020.11.17.

EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (272.)

Standard

nemigenIgazán eldönthetné a Fidesz, hogy miként viszonyul az Európai Egészségügyi Unióhoz!

Biztos Önöknek is vannak olyan élményei, amikor kedélyesen mosolyognak egy családi ismerősük anekdotáin, amelyekről pontosan tudják, hogy nem úgy és nem akkor, ráadásul nem is ezzel a drága ismerőssel történtek meg, de hagyják, mondja csak, olyan kedvesen mondja, jól van ez így. Nos, így vagyok sokszor én is a Fidesz képviselőivel, amikor őszintének látszó magabiztossággal tesznek állításokat korábbi vagy jelenlegi álláspontjaikról és döntéseikről, miközben mindannyian tudjuk – még ők maguk is -, hogy bizony az nem úgy van. Persze nyilván könnyen hozzáalakul az ember ahhoz az alternatív valósághoz, ahol sorosgyörgyök rontanak a nemzetre, ahol a közpénz alkotmánymódosítással veszti el közpénzjellegét, kérdésekre meg nem kell válaszolni, mert nem engedik feltenni őket. Ilyenkor az ember bizony belecsúszik abba, hogy nem mond igazat, de legalábbis nem bontja ki annak minden részletét. A Fidesz EP-képviselői is így vannak az általam vitt Európai Egészségügyi Unió programjával, amelyről a Fidesz EP-delegációja most azt mondja: „közös frakcióközi munka eredménye” és amelyet „a baloldali rágalmakkal ellentétben” a Fidesz EP-képviselői mindig is támogatták. Nos, lássuk akkor a tényeket, már akinek azok még számítanak:

Az európai szintű egészségügyi ellátás rendszerszintű kiépítése az MSZP európai programjában szerepelt (a Fidesznek nem volt programja), az erre épülő koncepció alapjait számos szakmai fórummal történt egyeztetés után én tettem le az uniós döntéshozók asztalára, ezt az EP szociáldemokrata frakciója karolta fel és alkotott belőle (meglepő módon „Európai Egészségügyi Unió” nevet viselő) stratégiát, ennek pontjai szerepeltek az Európai Parlament által elfogadott egészségügyi stratégiában és erre épül az Európai Bizottság egyik most induló, ezt a nevet átvevő, átfogó programja. Büszke vagyok, hogy aktív szereplője lehetek ennek a folyamatnak és őszintén örülök, ha a Fidesz ezt valóban támogatja; kár, hogy leginkább propagandaszövegekben és facebook-posztokban teszi. Mert az ördög, különösen a NER-világban, a részletekben lakik.

A Fidesz EP-képviselői kétségtelenül támogatták az Európai Parlament – fentebb hivatkozott – egészségügyi stratégiáját és benne az Egészségügyi Unióra való tételeket, de azt szeretik elhallgatni, hogy megpróbálták (egyébként sikertelenül) éppen azokat a részeket kiszavaztatni belőle, amelyek például a minőségi ellátás érdekében létrehozandó normarendszer kialakítását kérik. Szerintük ez „kollektív hazugság” és különben is „sérti a nemzeti hatáskört”. Hogy mindenki értse: a Fidesz nem támogatja, hogy minden európai tagállamban olyan egészségügyi ellátás legyen, amely minőségileg nem mehet egy meghatározott norma alá. A Fidesz szerint sérti a kormány hatáskörét, ha minőségi egészségügyet akarunk Magyarországon. Az is magyarázatra szorul, hogy miközben a Fidesz EP-delegációja szerint ők aztán nagyon támogatják az Európai Egészségügyi Uniót, de az ennek részeként szereplő ellátórendszeri stressztesztet – amelyet egyébként ők is megszavaztak az ismét hivatkozott EP-stratégiában – nem akarják elvégezni; ezt az illetékes államtitkár közölte, amikor rákérdeztem az állítólag a Fidesz által is „támogatott” program végrehajtására. Vagyis úgy támogatják, hogy nem hajtják végre. Sajátos NER-logika.

Jó lenne, ha a Fidesz végre világosan beszélne és még világosabban cselekedne ebben a mindenkit érintő és forradalmi programot illetően. Nyilván rettentően idegesíti őket, hogy egy magyar szociáldemokrata az ügy egyik kezdeményezője, a duplafenekű támogatásuk ezért nem tud őszinte lenni. De jó lenne félretenni a pitiánerséget és néha tényleg Magyarország érdekét nézni ebben a kérdésben. Tóth Edina képviselőasszony, a Fidesz EP-delegációjának egészségügyért felelős tagja egyik legutóbbi posztjában azt írta, hogy „több alkalommal is vitába szállt már” velem és „leginkább abban értettünk egyet, hogy semmiben nem értünk egyet”. Ez megint érdekes, hiszen egyszer sem volt még módunk vitatkozni ebben a kérdésben, a poszt-riposztokat nem nevezném vitának. Ha ez felkérés a képviselőasszony részéről, én állok elébe egy ilyen vitának. Hamar ki fog derülni, hogy bizony sokkal több dologban értünk egyet az egészségügyet illetően, mint gondolja. Feltéve, ha tényleg Magyarország és nem pusztán a Fidesz érdekét nézzük.

A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Kétszázhetvenkettedik alkalommal kongatom a harangokat, mert úgy látszik, még mindig szükség van rá. És mert radikális európai demokrataként ez a dolgom.

dr. Ujhelyi István

Európai Parlamenti képviselő

2020. november 15.

Veszélyes játék: a Fidesz képviselői nem szavazták meg az uniós költségvetésről szóló dokumentumot!

Standard

ovvvvvEgyedül a Fidesz európai parlamenti képviselői nem szavazták meg a néppárti frakció tagjai közül azt a javaslatot, amely az EU jövő évi költségvetéséről szól – jelentette be vasárnapi online sajtótájékoztatóján Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője. A szociáldemokrata párt politikusa elmondta, hogy az Európai Parlament ezen a héten tartott plenáris ülésén többek között az a dokumentum is napirenden szerepelt, amely a 2021-es uniós költségvetés kereteivel kapcsolatban meghatározta a Parlament álláspontját. „Ez alapján kezdődnek meg a tárgyalások a jövő évi keretekről az intézmények között, a Fidesz most ezt a tárgyalási alapot nem volt hajlandó támogatni a szavazatával” – fogalmazott Ujhelyi, hozzátéve: az Unió következő hétéves költségvetése és az ehhez kapcsolódó újjáépítési csomag kapcsán Orbán Viktor vétót ígért, amennyiben továbbra is jogállami keretekhez kötnék az uniós pénzek kifizetését. Ujhelyi szerint a Fidesznek nem fáj, ha sem Magyarország, sem más uniós tagország nem jut majd hozzá a vétó miatt a neki járó támogatásokhoz, számukra fontosabb, hogy ne kérjék számon az uniós tagság alapfeltételének számító demokratikus értékeket és a támogatások korrupciómentes felhasználását. Az MSZP európai politikusa a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Fidesz által leszavazott – de egyébként az EP nagy többsége által támogatott – állásfoglalásban többek között az szerepel, hogy a jövő évre szóló költségvetésben több forrás kell jusson a munkahelyvédelemre és foglalkoztatás-bővítésre, a diákok Erasmus-programjára, de legyen megnövelve a kutatásokra, illetve az egészségügyre szánt források összege is. Ujhelyi szerint a Fidesz képviselői ismét Európa ellenzékébe vonultak és szavazatukkal Orbán veszélyes játékát támogatták a hétéves költségvetés vétója kapcsán.

„Legalább ne sunnyogtátok volna el, legalább elmondtátok volna, hogy miért nem szavaztátok meg az állásfoglalást és elmondtátok volna, hogy miért nem járultok hozzá, hogy több pénz jusson ezekre a fontos területekre. Miért jó az nektek, hogy bénítjátok az EU működését?” – fogalmazott online sajtótájékoztatóján Ujhelyi István. Az MSZP EP-képviselője hozzátette: ha a költségvetési javaslat az intézményközi tárgyalások után visszakerül a parlamenthez és az általa képviselt szakterületek (egészségügyi unió, turizmus munkavállalói, közlekedéspolitika fejlesztése) érdekei nem sérülnek, akkor támogatni fogja annak elfogadását.

Budapest/Brüsszel – 2020.11.15.

Ujhelyi: újabb győzelmet arattunk Brüsszelben!

Standard

euuujNagy többséggel fogadta el az Európai Parlament plenáris ülése a mai napon az Unió következő hétéves költségvetésének egészségügyi programjairól szóló jelentését, benne az Ujhelyi István által szorgalmazott Európai Egészségügyi Unió legfontosabb tételeivel – ezt az MSZP európai parlamenti képviselője jelentette be a zárószavazás után. A szociáldemokrata politikus hangsúlyozta, hogy soha nem látott mértékben, közel 1800 milliárd forintnak megfelelő összegre sikerült megnövelni az egészségügyi programokra szánt uniós keretet; még annak ellenére is, hogy az állam- és kormányfőkből álló Európai Tanács eredeti javaslata szinte nullára csökkentette volna ezt a csomagot. Ujhelyi hangsúlyozta, hogy az Európai Parlament és a szociáldemokrata frakció hatékony nyomásgyakorlása kellett ahhoz, hogy ez a folyamat megforduljon és soha nem látott mértékű költségvetése legyen az egészségügyi programoknak.

Az MSZP EP-képviselője kiemelte, hogy a mostani állásfoglalásban szerepelnek azok a megállapítások és javaslatok, amelyek az általa szorgalmazott és az S&D-frakció által végső formába öntött „Európai Egészségügyi Unió” stratégiájának alapelemei. Ujhelyi rámutatott: a parlamenti jelentés kimondja, hogy csökkenteni kell az egészségügyi egyenlőtlenségeket és biztosítani kell az egyenlő, valamint teljeskörű hozzáférést a megfelelő ellátáshoz, mélyíteni kell a koordinációt a tagállamok között, de végre kell hajtani azokat a stresszteszteket is a nemzeti ellátórendszerekben, amelyek eredménye alapján meg lehet majd határozni a minőségi egészségügyi ellátásra vonatkozó normákat.

„Minden magyarnak joga van az európai szintű, minőségi egészségügyi ellátáshoz. Ezért kezdeményeztem és dolgoztam ki a minőségi normakövetelményekről szóló átfogó javaslatot, amely most ismét megerősítést kapott az Európai Parlamenttől. Ez egy újabb fontos győzelem Brüsszelben! Nem a tagállami kompetenciák valamifajta csorbításáról van szó, hanem arról, hogy ne jelentsen kevesebb életesélyt a tagállamok egészségügyi rendszerei között meglévő súlyos egyensúlytalanság egyetlen európai polgárnak sem! Az egészséghez való jog ugyanis alapvető emberi jog!” – foglalta össze programjának alapjait Ujhelyi István.

Budapest/Brüsszel – 2020.11.13. 

MSZP: az Európai Egészségügyi Unió a garancia arra, hogy minden magyar európai szintű ellátást kapjon!

Standard

ui_plTöbbmillió euróval emelkedhet az uniós költségvetés egészségügyi kerete, köszönhetően az Európai Parlament nyomásgyakorlásának – jelentette ki Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője csütörtökön. Bár az állam- és kormányfőkből álló Európai Tanács zárt ajtók mögötti megállapodása szinte lenullázta volna az egészségügyi programokra szánt összeget, az EP határozott kiállásának köszönhetően az EU4Health elnevezésű program kerete végül várhatóan 5,1 milliárd euró lesz.

Ujhelyi István a hivatkozott egészségügyi csomag mai plenáris vitájában többek között arról beszélt, hogy a szakmai szervezetek és az előkészítésben résztvevő parlamenti frakcióknak köszönhetően végre elindulhat az Európai Egészségügyi Unió kiépítése. Az MSZP politikusa büszkének mondta magát, amiért az általa javasolt koncepciót először az EP szociáldemokrata frakciója vette a nevére és formált belőle átfogó egészségügyi stratégiát. „Meg akarok küzdeni azért, hogy Kübekházán ugyanannyi és ugyanolyan lehetősége legyen hozzájutni egy magyar embernek a minőségi egészségügyi szolgáltatásokhoz, mint például egy brüsszelinek” – fogalmazott a parlamenti vitában az MSZP politikusa. Ujhelyi hangsúlyozta, hogy az általa szorgalmazott egészségügyi unió koncepcióját immár nemcsak az EP többsége, de az Európai Bizottság is támogatja; utalt ezzel arra, hogy épp tegnap jelentették be a program keretében javasolt első intézkedéseket a vírushelyzet kezelésével kapcsolatban.

Ujhelyi István hangsúlyozta: az európai politikusok többsége egyetért abban, hogy ambiciózusabb uniós egészségügyre van szükség annak érdekében, hogy felszámolhassuk a koronavírus járvány által felszínre hozott rendszerszintű hiányosságokat és egyensúlytalanságokat. Az MSZP politikusa szerint az Európai Egészségügyi Unió széleskörű megvalósítása a garancia arra, hogy minden európai polgár, így minden magyar hozzájusson az európai szintű, minőségi egészségügyi szolgáltatásokhoz.

Brüsszel/Budapest – 2020.11.12.

EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (271.)

Standard

btervMindig kell egy barát!

A Fidesz-holdudvar celebjei és udvari munkásai az elmúlt napokban egymásra licitálva drukkoltak Donald Trumpnak, hogy újra „sírásba kergesse a liberálisokat”, volt olyan önmagát megmondónak gondoló médiasrác is, aki táncos videóban örült Trump első – és mint kiderült: már akkor is téves – győzelmi bejelentésének. Tévedni persze emberi dolog, nincs ezzel baj, bevallom: négy évvel ezelőtt én is úgy feküdtem le aludni, hogy másnap reggel Hillary Clintonnak fogják hívni az USA új elnökét. Aztán mégsem. A mostani választás kétségtelenül történelmi és nem pusztán azért, mert elnökjelölt Biden előtt még soha nem kapott ennyi voksot az amerikai polgároktól vagy mert először lesz női (ráadásul fekete-ázsiai származású) alelnöke Amerikának, amitől nyilván már most kirázza a hideg a nőkben „szülőgépeket” látó macsó NER-világot. De azért is történelmi ez a választás, mert most először lett végtelenül méltatlan a végjáték: a meghatározó világhatalom elbukott vezetője képtelen tisztességgel és méltósággal távozni. Mondhatnánk persze, hogy mit várjunk Donald Trumptól, hiszen egész élete és elnöksége is arról szól, hogy páros lábbal rúgja fel a szabályokat, hogy tesz az etikettre és az illemre, hogy rezzenéstelenül képes a valóságot elhazudni. Hosszabb történelmi elemzés kell ahhoz, hogy megértsük: miért szavazták meg négy éve épp ezért és miért voksoltak most is súlyos tömegek erre a politikára. Ettől még alulmaradt és ha neki tényleg Amerika az első, akkor pontosan tudja, hogy ezzel a csapkodással épp a hazájának árt.

A kialakult méltatlan helyzet kapcsán viccesen mondhatnánk, hogy Orbán Viktor igazán felhívhatná most régi barátját (mondjuk épp lecsófőzés közben) és segíthetne neki megérteni, hogy ennek itt most vége van. Hogy valódi államférfinak lenni ebben a helyzetben annyit tesz, mint tisztelni és becsülni az ellenfelet és vereség esetén méltósággal levonulni a pástról. Példaként említhetné neki McCain szenátort, aki igazi államférfiként viselkedett és nemzeti egységre szólított fel Obama mögött, amikor alulmaradt vele szemben. Aztán persze eszünkbe juthat, hogy de hiszen ez az illiberalizmus lényege. A hatalmat minden eszközzel markolni, párhuzamos valóságokat építeni, az ellenfeleket ellenségnek kiáltani és kiátkozni. Hogy is volt annak idején? „A haza nem lehet ellenzékben” – mondta Orbán Viktor a bukott választás után. Ez az undorítóan kirekesztő és nemzetszakító mondat volt az, amely megágyazott az életünket még sokáig mérgező fideszes hidegháborúnak. És azt kell mondjam, hogy az amerikai választás kapcsán tapasztalható NER-béli vak fanatizmus az, amely igazán riasztó számomra. Hogy amikor a kormányfő kiáll Trump mellett, akkor a NER-támogatói közeg vakon követi ebben, sőt élet-halál harcnak gondolja, hogy az óceán másik oldalán ki nyeri a választást. Hogy már abból is magyarsági kérdést csináltak, hogy ki támogatja Trumpot és ki nem. Sokatmondóan szomorú, hogy amikor Biden átvette a vezetést, a kormány kancelláriaminisztere máris Sorost emlegette, a Fidesz ideológiai holdudvara pedig a kezdeti bárgyú ünneplés után Trump veresége miatt acsarkodó és csapkodó szájhabzásba fordult át. Ez az állandó harckészültség, ez az állandó győzelmi kényszer és frusztrált kivagyiság idővel mindenkit felzabál. Amerikai elnököt és magyar miniszterelnököt is. Kit előbb, kit utóbb, de biztosan.   

A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Kétszázhetvenegyedik alkalommal kongatom a harangokat, mert úgy látszik, még mindig szükség van rá. És mert radikális európai demokrataként ez a dolgom.

dr. Ujhelyi István

Európai Parlamenti képviselő

2020. november 7.

MSZP: az Európai Egészségügyi Unió nagyobb biztonságot fog nyújtani a pusztító járványokkal szemben is!

Standard

unieüKonkrét lépések bejelentésével a napokban megkezdődik az Európai Egészségügyi Unió koncepciójának megvalósítása, elsőként a járványhelyzet kezelésével kapcsolatban várhatóak érdemi intézkedések – jelentette be vasárnapi online sajtótájékoztatóján Ujhelyi István, a program egyik kidolgozója. Az MSZP EP-képviselője elmondta, hogy az átfogó javaslatcsomagból előre vették azokat a konkrét intézkedéseket, amelyek már most hasznosíthatóak a járványkezelés során, ezekről az Európai Bizottság illetékesei a következő napokban tesznek majd konkrét bejelentéseket. Ujhelyi hozzátette: a járvány mind az európai intézményeket, mind pedig a tagállami kormányokat felkészületlenül érte, ennek következményei pedig világosan megmutatták, hogy a koronavírushoz hasonló globális egészségügyi kihívásokra is csak egy felkészültebb, egységesebb és koordináltabb egészségügyi rendszer nyújthat biztonságot; ez pedig az Európai Egészségügyi Unió.

Az MSZP európai politikusa a sajtótájékoztatón elmondta: az első lépések között meg kell erősíteni a határokon átnyúló együttműködéseket és a tagállami kormányok közötti koordinációt. „Támogatni fogom az Európai Bizottság erről szóló bejelentését” – fogalmazott Ujhelyi, hozzátéve: a védekezés során eddig meghozott együttműködések (így például a közös eszközbeszerzések és a logisztikai központok felállítása) mind előremutatóak, azonban nyilvánvalóan még hatékonyabb koordinációra van szükség. Példaként említette a lélegeztetőgépek beszerzését, amely során szerinte az egymástól függetlenül „portyázó” tagállamok épp egymással szemben hajtották fel a világpiaci árakat, amelyeket egy gyorsabb és hatékonyabb közös beszerzéssel alacsonyan lehetett volna tartani. Hasonlóképp megerősíteni javasolja az Európai Orvos Hadtestet, amely az Unión belül és azon kívül fellépő vészhelyzetek esetén segíti az orvosi és közegészségügyi csoportok és eszközök mozgósítását. Ujhelyi bejelentette azt is, hogy az Európai Egészségügyi Unió első lépéseként – összhangban az Európai Parlament által korábban elfogadott közegészségügyi stratégiában foglaltakkal – meg kell erősíteni az uniós ügynökségeket, így az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központot, valamint az Európai Gyógyszerügynökséget. Az MSZP EP-képviselője határozottan kijelentette: ha minél szélesebb és átfogóbb módon létrejön az Európai Egészségügyi Unió, akkor az erősebb védelmet és minimalizált veszteséget jelenthet mindannyiunknak a hasonlóan pusztító járványhelyzetekkel szemben.

Ujhelyi az egészségügyi védekezés mellett kitért a gazdasági védekezésre is online sajtótájékoztatóján. Hangsúlyozta, hogy számos olyan európai program van, amely segíti a járvány miatt kialakult gazdasági és szociális válság leküzdését: ezeket azonban a magyar kormány csak részben, vagy korlátozottan használja fel. Példaként említette a SURE-programot, amely a munkavállalók, benne például az önfoglalkoztatók támogatását segítené és akár nyolcvan százalékos bértámogatást is lehetővé tenne. „Az MSZP óriási kritikája, hogy a kormány nagyon kevés pénzt kért ebből az alapból és meglehetősen furcsán osztotta el azt nagyon kevesek között” – fogalmazott Ujhelyi István arra kérve a kormányt, hogy végre ne ellenséget, hanem partnert lásson az Európai Unióban.

Brüsszel/Budapest – 2020.11.08.