Ujhelyi kész kiperelni a kormánytól a vakcina-szerződéseket

Standard

elegvolt„Nincs még egy olyan európai tagállam, amely ennyit hazudna és ilyen kétségek között tartaná a polgárokat. Ez egy csúnya hatalmi játék az emberek életével” – fogalmazott Ujhelyi István szocialista EP-képviselő szerdai online sajtótájékoztatóján, miután a közegészségüggyel foglalkozó szakbizottság tagjaként Brüsszelben rendkívüli tanácskozást hívott össze más tagállami EP-képviselőkkel és tanácsadókkal. Az MSZP politikusa közölte: döbbenten tapasztalta a más tagállamok képviselőinek beszámolói alapján, hogy máshol mennyivel átláthatóbb és nyitottabb kormányzati tájékoztatás jellemzi a járvány elleni védekezést. Ujhelyi szerint a magyar kormány ezzel szemben „súlyosan hazudik és megtéveszti a magyar választókat” azzal, hogy az Európai Unióra mutogat a vakcinák leszállításával kapcsolatban, miközben minden releváns információ épp a Fidesz-kormány birtokában van ezzel kapcsolatban.

Az MSZP EP-képviselője az online tájékoztatón emlékeztetett: az Európai Bizottság még tavaly júniusban terjesztette elő oltási stratégiáját, ami után megkezdődött a tagállamok bevonásával a közös vakcina-beszerzés. Ujhelyi rámutatott, hogy közel száz céggel folytak tárgyalások, végül közülük hattal kötöttek keretmegállapodást a tagállami kormányok felügyeletével és azok leadott igényei alapján. Hangsúlyozta, hogy a magyar kormány is ragaszkodott a teljeskörű uniós engedélyeztetés lefolytatásához, ráadásul a logisztikáról és a szállítmányok összetételéről a kormányok maguk kötöttek megállapodásokat az érintett gyártócégekkel. Ujhelyi István az Európai Bizottság közlésére hivatkozva megerősítette: a tagállamok egyénileg egyeztették a cégekkel azokat a részleteket, hogy pontosan mikor, hova és mennyi vakcinát szállítsanak a vállalatok, vagyis a kormány minden adattal pontosan tisztában van. „Közérdekű adatigénylés formájában már kikértem ezeket a szerződéseket, de egyelőre válasz nem érkezett. Ha szükséges, akkor bírósághoz fordulok és peres úton fogom kikérni a hivatkozott dokumentumokat” – fogalmazott az EP-képviselő, hozzátéve: a kormány vélhetően épp azért titkolja ezeket a szerződéseket, mert saját „brüsszelező hazugságát buktatná le vele”. Az MSZP politikusa szerint a kormány hazugságokra épülő kommunikációja sokat árt az oltási kedvnek is. Mint mondta, miközben az Európai Bizottság terve szerint nyárig a teljes európai felnőtt lakosság hetven százalékát át kell oltani, addig Magyarország az utolsó az oltási kedvről szóló kimutatásokban (49 százalék), jóval az uniós átlag (70 százalék) alatt teljesítünk.

Ujhelyi István a tájékoztatón beszélt arról is, hogy a magyar kormánynak a holnap kezdődő Európai Tanácsülésen mindenképpen tisztáznia kell a többi tagállammal, hogy elfogadják-e azokat az európai engedéllyel nem rendelkező orosz és kínai vakcinákat az egységes európai oltási igazolványok leendő rendszerében, amelyeket a magyar kormány akar használatba adni. Az MSZP európai politikusa hangsúlyozta, amennyiben az orosz és a kínai vakcinával beadott oltás ugyanis nem lesz része az egységes oltási igazolványnak, akkor az súlyosan korlátozhatja az érintett magyar polgárok szabad mozgását az EU-ban.

Brüsszel – 2021.01.20.

   

Ujhelyi: elfogadják-e az Unióban az oltási igazolványhoz a kínai és az orosz vakcinát?

Standard

korlOrbán Viktor miniszterelnöknek mielőbb tisztáznia kell az uniós tagállamok vezetőivel, hogy elfogadják-e az orosz és kínai vakcinát a várhatóan egységes, uniós oltási igazolvány rendszerében vagy sem, utóbbi esetében ugyanis az uniós engedéllyel nem rendelkező kínai és orosz oltóanyag használata akár korlátozhatja is a magyar polgárok szabad mozgását – ezt Ujhelyi István szocialista EP-képviselő mondta keddi online sajtótájékoztatóján. Az MSZP politikusa az ENSZ Turisztikai Világszervezetének (UNWTO) végrehajtó-bizottsági ülésén vesz részt Madridban az Európai Parlament közlekedési és turisztikai szakbizottságának első alelnökeként és az UNWTO uniós nagyköveteként, ahol a világszervezet egyebek mellett az oltási igazolvány rendszerének bevezethetőségéről is tárgyal, többek között Pedro Sanczhez spanyol miniszterelnökkel. Ujhelyi az üggyel kapcsolatban rámutatott, hogy az Európai Unióban kizárólag egységes és minden tagállam számára ugyanúgy kezelt oltási igazolás bevezetése képzelhető csak el, ez azonban felveti annak kérdését, hogy más tagállamok elfogadják-e az olyan orosz vagy kínai oltóanyaggal beoltott személyek korlátozásmentes beutazását, amelyet az Európai Gyógyszerügynökség egyelőre nem vizsgált és nem ismert el. Ujhelyi István szerint a magyar kormánynak ezzel kapcsolatban mielőbb állást kell foglalnia és tisztáznia ezt a kérdést a héten esedékes, következő Európai Tanácsülésen.

Az MSZP EP-képviselője leszögezte: mindenkinek az az érdeke, hogy legyen elég vakcina és mielőbb biztonsággal visszatérhessünk a vírus előtti, korlátozásoktól mentes életünkhöz. Ujhelyi hangsúlyozta, hogy támogatja az Európai Bizottság azon tervét, miszerint a tagállamoknak vállalnia kell, hogy a nyárra a felnőtt lakosság legalább hetven százalékát átoltják. Ehhez, tette hozzá, az is szükséges, hogy legyen elég oltóanyag és a kormányok megfelelően fel legyenek készülve a tömeges oltásra. Az MSZP politikusa kifogásolta, hogy a magyar kormány még mindig nem hozta nyilvánosságra a részletes oltási stratégiát, csak egy oltási sorrendet, miközben más európai tagállamok ennél jóval átfogóbb és nyitott tájékoztatást adnak a polgáraiknak. Ujhelyi szerint támogatni kell az egységesebb karantén- és tesztelési szabályokat az Unión belül és szükség van olyan megoldásokra is, amelyek figyelembe veszik az olyan szektorok dolgozóinak nehézségeit, akik oltás, illetve oltási igazolás hiányában nem tudják ellátni a határokon átívelő munkájukat; például teherfuvarozók, áruszállítók, kereskedők, ingázók vagy épp külföldön tanuló és vizsgázó diákok.

„A magyar kormánynak mielőbb válaszokat kell adnia a titkolt oltási terv részleteit illetően és állást kell foglalnia az oltási igazolvány kereteivel kapcsolatban. A turisztikai szakmának is tudnia kell, hogy a magyar kormány milyen igazolással tervezi beengedni a várhatóan nyári könnyítések után a külföldi látogatókat” – fogalmazott Ujhelyi István, az UNWTO madridi tanácskozásának szünetében.

Budapest/Madrid – 2021.01.19.

EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (281.)

Standard

reeeOltási tervecske: minek nevezzelek?

Ismerik a viccet, amikor a részeg kerékpáros elvágódik a bicajjal, de kikéri magának, hogy ezért kinevessék, mondván ő így száll le. Nos, a magyar kormány oltási terve is valami hasonló: későn is tették közzé, információ is kevés van benne, de legalább a miénk. Ha humoros lenne a helyzet, akkor persze ezen jót derülhetnénk, de mégiscsak az elmúlt évtizedek egyik legsúlyosabb krízisének közepén vagyunk, a magyar kormány pedig mit sem adott lejjebb a pökhendiségén és most is csak azt keresi, hogy kit lehet felelőssé tenni a saját hibáiért. Teljes körű felhatalmazást, mindenek felett álló felelősséget kértek és kaptak, most mégis jobbra-balra mutogatnak másokra. Pedig lehetnének őszinték is. Ilyen súlyos és természetét illetően eddig ismeretlen válság régóta nem volt, nem ördögtől való tehát, ha az irányításért felelősek olykor hibát vétenek. Fel kell ismerni, majd elismerni, kijavítani és menni tovább. Van ilyen. De a kormány – amely egész működését az abszurd tévedhetetlenségre és az erőből lenyomásra építette – most sem képes a felelős normalitásra. Pedig ez lenne az ország érdeke.

Még tavaly novemberben kértem a kormányzatot, hogy ismertesse az oltási stratégiáját, a tömeges beadáshoz ugyanis rendkívüli logisztikai és humánkapacitás szükséges. A kormány eleinte sunyított, majd vészhelyzetre hivatkozva 45 napos válaszadási határidőt adott magának; ez egyébként a napokban jár le. Oltási tervet továbbra sem ismerünk, csak egy oltási sorrendet, amely persze fontos része egy ilyen folyamatnak, de egy többmillió ember beoltását keretező, átfogó stratégiának semmiképp sem mondható. A kormány és az általa fizetett megmagyarázó képernyő-bábuk persze válaszok helyett most is csak vádaskodnak, mondván: az ellenzék hátráltatja a védekezést, meg „halálkampányt” folytat. Szeretném jelezni, hogy ez nem pusztán végtelenül undorító szöveg, de már büntetőjogi kategória is. Lesz is következménye.

Ami az oltási tervet illeti, számos valódi és pozitív példát látunk, elég csak körbenézni Európában. A spanyol és a francia kormány például egy-egy több mint száz oldalas, szakdolgozatnak is beillő anyagot tett közzé, benne minden fontos információval a várható vakcinákról, a vírus természetéről, az adott társadalom egészségi állapotáról régiós lebontásban, a tervezett menetrenddel együtt. Az olaszoké ennél jóval rövidebb, de például konkrét számokkal ismerteti az érintett csoportok összetételét is, a németeké szintén kevesebb mint húsz oldal, de részletesen leírja a várható oltóanyagok érkezési sorrendjét és határnapjait, azt is őszintén bevállalva, hogy van olyan vakcina, amelynek leszállítási idejét jelenleg nem tudják megmondani. A brit kormány szintén konkrét és részletes tervet hozott nyilvánosságra, amelyben például tételesen szerepelnek, hogy milyen és hány helyszín (például: közösségi központok, egészségügyi állomások, óvodák) alakul át oltópontokká. A magyar kormány ezzel szemben elejtett félmondatokban előbb szavazóköröket jelölt meg oltási helyszíneknek, majd most a háziorvosi rendelőket méri fel ugyanerre a feladatra; holott állítólag már készen van a terv. Kapkodás, sunyítás, másra mutogatás – ez megy. És még egy egészen elképesztő dologra hívom fel a figyelmüket. Miközben a plakátolásban világbajnok magyar kormány egyelőre érdemi, tájékoztató oltókampányt nem indított, addig például a skót kormány helyben olyan füzeteket adott ki, amelyek minden fontos információt és kérdést megválaszolnak a korlátozásokkal, az oltóanyagokkal és az oltóhelyekkel kapcsolatban – most kapaszkodjanak – magyar nyelven is, az ott élő magyaroknak. Vagyis, tulajdonképpen a skót kormány részben elvégzi azt a feladatot, amit Orbán Viktor kabinetjének kellene. A legszomorúbb mindenben azonban az, hogy ebben a válságban egy valóban „nemzeti” kormány az embereket helyezné első helyre, nem pedig saját magát és nem azt méricskélné, hogy a döntései mennyit használnak közben a politikai érdekeinek megőrzéséhez. Orbánék az elmúlt években eredményesen folytatták puszta propagandára épülő kormányzásukat, most azonban szembejött velük a valóság. Egy olyan ellenfél, amelyet nem maguk kreáltak. Még nem késő áthangolni a fékevesztett pökhendiséget és felelős kormányzást folytatni. Magyarország érdekében.

A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Kétszáznyolcvanegyedik alkalommal kongatom a harangokat, mert úgy látszik, még mindig szükség van rá. És mert radikális európai demokrataként ez a dolgom.

dr. Ujhelyi István

Európai Parlamenti képviselő

2021. január 17.

Ujhelyi kikéri a kormánytól a vakcina-szerződéseket

Standard

vakcszerKözérdekű adatigénylés formájában akarja megismerni Ujhelyi István, hogy pontosan mi szerepel a kormányzat által kötött vakcina-szerződésekben – erről az MSZP EP-képviselője beszélt szombati online sajtótájékoztatóján. A szocialista politikus kijelentette, hogy a kormány hazudik az oltóanyagok beszerzésének körülményeiről és az EU felelősségéről. „Ha valamit nem tudnak megoldani, rögtön ellenséget keresnek. Most ismét az Európai Unióban találták meg, akire mutogatni tudnak, mondván, ha nem lennének a brüsszeli kötöttségek, akkor gyorsabb lenne a tömeges oltás. Ebben körülbelül annyi igazság van, mint amikor a kormányfő azt mondta, hogy mindenkit meggyógyítanak, vagy hogy annyi munkahelyet hoznak majd létre, ahány a vírus miatt megszűnik” – fogalmazott az MSZP európai politikusa. Ujhelyi hangsúlyozta: a vakcinabeszerzések kapcsán a kormányzati állításokkal szemben a valóság az, hogy a gyártókkal nem az Európai Bizottság, hanem közvetlenül a tagállami kormányok szerződtek, vagyis a Fidesz-kormány pontosan tisztában van azzal, hogy Magyarországon mennyi oltóanyag és mikorra várható, hiszen erről saját maga kötött megállapodást az érintettekkel.

Ujhelyi István az online tájékoztatón elmondta: az Európai Bizottság még júniusban adta ki oltóanyag-stratégiáját, ezt követően kezdődött meg a tárgyalás a fejlesztőkkel. Az MSZP politikusa rámutatott, hogy Orbán Viktor is ott volt azon az állam- és kormányfők közötti egyeztetésen, ahol felhatalmazták a Bizottságot a közös uniós beszerzés letárgyalására a cégekkel. Ujhelyi hangsúlyozta, hogy ha a magyar kormány nem akart volna részt venni ebben a közös programban, hanem önállóan akart volna cselekedni, akkor erre meg lett volna a lehetősége. „Szerencsére sem bátorsága, sem kellő felelősségvállalása, sem vakmerősége nem volt hozzá” – fogalmazott az MSZP képviselője, hozzátéve: ugyanis épp az uniós közös közbeszerzés garantálja, hogy lakosságarányosan egyenlő mértékben, ugyanabban az időben, szigorúan ellenőrzött minőségben és leszorított áron kapunk vakcinákat.

A szocialista EP-képviselő elmondta azt is, hogy a hat gyógyszergyártóval kötött előzetes beszerzési megállapodás tárgyalását egy olyan, hetente ülésező irányító bizottság felügyelte, amelyben minden tagállam képviseltette magát, vagyis Orbán Viktor és kormánya egy olyan folyamatot kritizál, amelynek aktív szereplője volt. Ujhelyi rámutatott arra is, hogy a tárgyalások végén a tagállamok egyenként és külön kötöttek szerződéseket az oltóanyagokra, mindenki maga döntötte el, hogy melyik vakcinából és mennyit igényel. Ugyancsak a tagállamok felelőssége a logisztika biztosítása és a nemzeti elosztóközpontokba leszállított vakcinákról történő további gondoskodás, ennek alapján pedig a tömeges oltás megszervezése. „Az Európai Unió összesen 2,3 milliárd oltóanyagot kötött le, ennek legyártásához természetesen megfelelő kapacitás is szükséges. Azzal számolni lehetett, hogy ennyi oltóanyag nem tud egyszerre megérkezni. Az Európai Bizottság ezért finanszírozási hitelt nyújtott több fejlesztő cégnek, hogy növelni tudják a gyártási kapacitásukat” – ismertette Ujhelyi István.

Az MSZP EP-képviselője bejelentette, hogy közérdekű adatigénylés keretében kikéri a kormány által a gyártókkal kötött vakcina-szerződéseket. „A kormány hazudott és a saját felelősségének vállalása helyett az Európai Unióra akar mutogatni, miközben épp az európai közösség jelenti az egyetlen garanciát. A kormány mutassa be a szerződéseket és a részletes oltási stratégiát, amellyel még mindig adós! Tessenek dolgozni, kevesebbet hazudni és lopni, vállalni a felelősséget és megmenteni a magyar embereket!” – fogalmazott online tájékoztatóján az MSZP európai parlamenti képviselője.

Budapest/Brüsszel – 2021.01.16.

  

Ujhelyi: történelmi átalakulás előtt az európai egészségügy

Standard

eeJelentős többséggel fogadta el a mai napon az Európai Parlament közegészségügyi kérdésekkel foglalkozó szakbizottsága (ENVI) azt a dokumentumot, amely a következő hétéves uniós költségvetés egészségügyi programjának és külön büdzséjének tartalmi kereteiről szól. Ezzel az Európai Parlament illetékes testülete egyetértését adta az Európai Tanács kapcsolódó álláspontjához, ezzel pedig megnyílt az út a teljes megvalósítás felé.

Az „EU4Health” nevet viselő csomag történelmi átalakulást hozhat az európai egészségügyben, a programokhoz rendelt költségvetési keret (5,1 milliárd euró) ugyanis több mint tizenkétszerese a korábbi büdzsének. Fontos és úttörő előrelépést jelent, hogy a most megerősített álláspont egyértelműen támogatja az Európai Egészségügyi Unió koncepciójának minél szélesebb megvalósítását. Ennek a programnak az alapjait az Európai Parlament szociáldemokrata frakciója (S&D) tette le az elmúlt hónapokban, többek között Ujhelyi István szocialista EP-képviselője kezdeményezésére és javaslataira támaszkodva. Ezt a reformprogramot karolta végül fel előbb az Európai Parlament és bővítette átfogó közegészségügyi stratégiává és ezt bontja ki jelenleg az Európai Bizottság többek között a gyógyszerügyi- és járványkezelési intézkedések integráltabb koordinációjával.

A számos előremutató kezdeményezés (határokon átívelő együttműködések, eszközbeszerzések központosítása, megelőzés és digitalizáció) mellett kiemelkedően nagy eredmény, hogy az EU4Health program része lett az Ujhelyi István által – az Európai Egészségügyi Unió részeként – szorgalmazott minőségi standardok kidolgozása és érvényesítése az egészségügyi ellátásban. Ugyancsak fontos előrelépés, hogy az elfogadott dokumentum értelmében ezen minőségi kritériumok meghatározásához átfogó stressz-teszteket kell végrehajtani az európai tagállamok egészségügyi rendszereiben.

Ujhelyi István, az Európai Egészségügyi Unió programjának egyik kezdeményezője és kidolgozója, az ENVI szakbizottság MSZP-s tagja az ülést követően úgy fogalmazott: a koronavírus-járvány brutálisan és egyértelműen bizonyította az európai közösségnek, hogy a globális fenyegetésekkel szemben nem lehet pusztán tagállami válaszokat adni, hanem szorosabb és integráltabb együttműködés kell az egészségügyben is. „Az Európai Egészségügyi Unió minél szélesebb körű megvalósítása egyszerre fogja garantálni a minőségi ellátást és a betegbiztonságot minden tagállamban, így Magyarországon is. Bízom benne, hogy ebben a magyar kormány is partner lesz és nem utasítja el ezt is, mint minden európai kezdeményezést” – fogalmazott Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője.

Budapest/Brüsszel – 2021.01.15. 

MSZP: a kormány ne hárítsa másra a felelősséget!

Standard

elegvMegszoktuk már, hogy ha a kormány hirtelen másokra kezd el mutogatni és külső felelősöket igyekszik keresni, akkor baj van, akkor ég a ház! – fogalmazott az MSZP szerdai online sajtótájékoztatóján a párt EP-képviselője. Ujhelyi István szerint a kormány rosszul készítette elő és az „alkalmatlan kormányzati struktúrájában képtelen levezényelni” a vírus elleni küzdelmet és megfogalmazni, illetve végrehajtani az átfogó oltási stratégiát. Ujhelyi hangsúlyozta, hogy a kormányzat minden lehetőséget és felelősséget birtokol ahhoz, hogy a védekezést megfelelően megszervezze. „Minden egyes olyan elkerülhető haláleset vagy fertőződés, amely a kormány bénasága miatt bekövetkezik Magyarországon, az kizárólag a kormányzat felelőssége!” – jelentette ki a szocialista képviselő, hozzátéve: a Fidesz saját hibái elismerése helyett hazug módon az ellenzékre és az Európai Unióra igyekszik hárítani a felelősséget. Ujhelyi határozottan visszautasította és förtelmesnek nevezte a kormánypárt azon állítását, miszerint az ellenzék nem segíti a védekezést, hanem a vírusnak drukkol és „halálkampányt” folytat. Az MSZP európai politikusa szerint a kormányzatnak vádaskodás helyett inkább tisztességesen dolgoznia és hitelesen tájékoztatnia kellene.

Ujhelyi a sajtótájékoztatón bejelentette azt is, hogy az Európai Gyógyszerügynökség egyik feljegyzése szerint a magyar kormány az uniós intézményekkel való egyeztetések során azt képviselte, hogy a Covid-elleni vakcinák beadása során a már létező – az influenza oltások beadásakor is használt – intézményi struktúrára kíván támaszkodni. Az MSZP politikusa döbbenetesnek nevezte az európai ügynökség jelentésének azon megállapítását, miszerint Magyarország nem kívánt részt venni abban az uniós közbeszerzésben, amely védőeszközöket biztosítana az oltást beadók számára, de a magyar kormány (szemben Németországgal vagy épp Hollandiával) nem csatlakozott ahhoz a lehetőséghez sem, hogy uniós közbeszerzésen keresztül kapjunk segítséget az oltóanyag logisztikájához és tárolásához. Ujhelyi István a tájékoztatón azt is közölte, hogy be kívánja magát oltatni, ennek érdekében regisztrált is a kormányzati honlapon, de tíz nap alatt egyelőre még választ sem kapott a regisztrációjára. Kifogásolta azt is, hogy a kormány napok óta nem válaszol arra az egyszerű kérdésre, hogy a Rogán Antal vezette tárca által üzemeltetett honlapon történő regisztráció előfeltétele-e az oltásnak vagy sem. Ujhelyi szerint nem használ az oltási kedvnek ez a fajta regisztrációs forma, ehelyett a háziorvosi hálózatot kellene bevonni a jelentkezésbe és a tájékoztatásba, ahogyan – utalt rá az MSZP képviselője – azt a magyar kormány is vállalta az Unióval való, fentebb hivatkozott egyeztetései során. Az EP-képviselő hozzátette: a Fidesz folyamatosan az Európai Uniót hibáztatja, holott az EU eddig kétmilliárd vakcinát kötött le és folyamatosan szállítja az oltóanyagot Magyarországra is, ezzel szemben a magyar kormány sehonnan nem volt képes használható vakcinát beszerezni.

Szelényi Zoltán főorvos, az MSZP egészségügyi kabinetjének tagja a sajtótájékoztatón többek között arról beszélt, hogy az oltáshoz való hozzáférést nem lehet előzetes regisztrációhoz kötni, az egészséghez való jog ugyanis alkotmányos jog, amelyet nem lehet korlátozni. Szelényi megerősítette, hogy a háziorvosi hálózatra lehet számítani az oltások beadásakor, ezért plusz idősáv biztosításával, megfelelő logisztikai háttérrel és külön díjazással mindenképpen részesei tudnának lenni a folyamatnak. Az orosházi főorvos fontosnak nevezte a minél szélesebb átoltottságot, a korlátozásmentes élet visszatéréséhez szerinte legalább a lakosság hatvan százalékának beoltása szükséges.

Budapest – 2021.01.13. 

EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (280.)

Standard

vlevelA Fidesz által kreált valóság valódi veszélyei

Nem véletlen, hogy megtorpant a fideszes úthenger az elmúlt időszakban és a NER-lovagok szemlátomást elkezdték betartalékolni a közpénzeket arra az esetre, ha végül mégis kicsúszna a lábuk alól a talaj, mint az történt illiberális példaképükkel a tengerentúlon. Tonnaszám tolják ki az állami milliárdokat a megbízható káderekkel kibástyázott alapítványoknak, a gigaberuházások mögötti „nemzeti tőkéseknek”, napnál világosabb, hogy tömik a családi párnacihát a közpénz-ínséges időkre. Érzik, hogy baj van. De legalábbis, hogy baj lehet. A pökhendi magabiztosságból mára talán csak a pökhendiség maradt, az is leginkább megszokásból: tíz év hatalom igencsak ellustítja az embert.

A Fidesz eddig könnyen játszott a tűzzel, hiszen békeidőben azt gondolta (és a politikai győzelmek alapján azt mondhatjuk: jogosan), hogy elég falra festeni egy elképzelt ellenséget és folyamatosan harcolni vele. Ha magad kreálod az ellenséged, a lépéseit is ismered. A dolog most bicsaklott meg igazán, amikor olyan globális probléma lépett a birkózószőnyegre, amelyet nem ők találtak ki, amelyet nem ők hívtak a ringbe, innentől kezdve pedig kiszámíthatatlan. Az egészségügyi és globális válság eddig ismeretlen, ráadásul súlyos kihívással állította szembe a kormányt, amely láthatóan most is csak rutinból próbált választ adni rá: győzelmi propaganda, „alternatív tények”, hazugságra épülő ellenséggyártás és másokra hárított felelősség. Eddig bevált. De ez most kevés lesz. Az emberek egyre nagyobb többsége látja be: a kormányzat válságkezelése kevés és elkésett, a forráselosztásoknál pedig még ebben a helyzetben is előbb gondolnak a saját haverokra, mint a széleskörben rászoruló választókra. Egyre visszatetszőbb és egyre szánalmasabb Soros Györgyre, a békaemberek nemzetellenes összeesküvésére vagy épp az Európai Unióra mutogatni, főleg akkor, ha például épp utóbbitól kap jószerivel egyedül érdemi segítséget Magyarország.

A Fidesz alternatív valósága azonban jóval veszélyesebb, mint gondolnánk. Veszélyes a Fideszre, mert ha maguk is elhiszik, amit mondanak, akkor belefejelhetnek a falba; lásd legutóbb, amikor a közpénzből fizetett zsebintézetek az önkormányzati választás előtti napon is gránitszilárdságú Tarlós győzelmet jósoltak. Aztán bumm, beköszönt a valóság. De ez legyen az ő bajuk. És a normális, szabad levegőjű Magyarországot akarók öröme. A Fidesz alternatív valósága azonban az egész társadalmunkra rendkívül veszélyes, hiszen ez a tudatosan feszített gyűlölködés, a másik eltaposására, a hazából és nemzetből való kitagadására épülő politika családokat szakított szét és generációkra megmérgezte a társadalmunkat. Ez különösen nagy bűn egy olyan kormánytól és kormánypárti közösségtől, amely egyébként a nemzet egységét hirdeti és azt énekli: „egy vérből valók vagyunk.” De azért is veszélyes ez a fajta alternatív valóságépítés, mert kontrollvesztetté válhat. Ne tagadjuk el: tömegek vannak Magyarországon, akik bigott vallásossággal és őszinte hittel követik a jelenlegi kormánypártot és hisznek el nekik mindent Sorosról, a brüsszeli magyar-ellenes mestertervekről, az Orbánnal egyet nem értők hazaárulásáról, a közpénzek közpénzjelleg-vesztéséről, vagy épp mostanában Krekó Péterről. Kérdés nélkül, kontroll nélkül, gondolkodás nélkül elfogadják azt, amit kapnak. Ez az a fajta fanatizmus, amely tévészékházakba vagy épp amerikai képviselőházakba nyomul be, majd ott valójában nem tud magával mit kezdeni a romboláson kívül, mert a politikai hátországa szép csendben ilyenkor azért hátrébb lép egyet. A legsúlyosabb gond ezzel együtt szerintem az, hogy a Fidesz által épített alternatív valóság hosszútávon megakadályozza azt, hogy az ország a legfontosabb kérdésekben közmegegyezéssel haladjon előre. Reprezentatív friss kimutatás bizonyítja például, hogy az ország egyik fele elégedetlen és leépülést lát az egészségügyben, addig a kormánypárti fele szerint a magyar egészségügy tökéletes és az elmúlt években csak javult. Ha a lehulló csempét, az üres vécépapír-tartót, a kilométerhosszú várólistákat és az elképesztő adatokat (például a megelőzhető halálesetek számát) nem ugyanannak látjuk, akkor nem fogunk egyről a kettőre jutni. Abban kellene vitatkozni, hogy miként tudjuk a legjobban és a leggyorsabban javítani a helyzetet, nem pedig azon, hogy a szemünknek hiszünk vagy Orbán Viktornak. Az illiberális államépítkezés olyan szellemet engedett ki a palackból a hazugságok relativizálásával, a politikai fanatizmus erősítésével, az írott és íratlan szabályok semmibevételével, amelyet nem, vagy csak nagyon nehéz lesz visszazárni.

A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Kétszáznyolcvanadik alkalommal kongatom a harangokat, mert úgy látszik, még mindig szükség van rá. És mert radikális európai demokrataként ez a dolgom.

dr. Ujhelyi István

Európai Parlamenti képviselő

2021. január 10.

Ujhelyi: európai szinten kell koordinálni az oltási igazolványok kiadását

Standard

oltasiigazAz Európai Bizottsághoz és a magyar kormány illetékeseihez fordul az oltási igazolványok rendszerének kidolgozása kapcsán az MSZP európai parlamenti képviselője, miután egyelőre még bizonytalannak látszik az egységes szabályozás kialakítása – ezt Ujhelyi István jelentette be szombati online sajtótájékoztatóján. Az MSZP európai szakpolitikusa emlékeztetett, hogy az Európai Tanács legutóbbi, december eleji ülésén – a magyar kormányfő által is – elfogadott záródokumentum már foglalkozott a kérdéssel: koordinált megvalósítást szorgalmazva szólította fel a keretrendszer kidolgozására az Európai Bizottságot. „Azóta azonban nagy a csönd. A kormány ebben az ügyben sem ad megfelelő tájékoztatást. Nem tudni, hogy miként és mely érintett szakmai szervezeteket, közösségeket vonták be ennek a rendkívül fontos szabályozásnak az előkészítésébe” – fogalmazott Ujhelyi, hozzátéve: a miniszterelnök és a kormány egyes tagjai utaltak ugyan arra, hogy lesz majd egyfajta „digitális oltási útlevél”, de ennek részleteiről, vagy előkészítéséről azóta sem hallani.

Ujhelyi szerint ugyanakkor a minél gyorsabb és minél átfogóbb tömeges oltási terv megvalósítása mellett ez az egyik legégetőbb kérdés, hamarosan ugyanis a tagállamok egymás után fogják bejelenteni, hogy a határaikat csak érvényes oltási igazolvánnyal léphetik majd át az uniós polgárok. Sőt, konkrét javaslatokról lehet már tudni, amelyek sportesemények, nemzetközi fesztiválok, vagy épp légitársaságok esetében már bizonyosan bevezetik ezt a kötelezettséget a közeljövőben. Az MSZP európai politikusa szerint a magyar kormánynak mihamarabb választ kell adnia arra a kérdésre, hogy miként tudja kezelni azoknak a magyar polgároknak a helyzetét, akik munkahelyük vagy épp iskolai kötelezettségeik miatt utazni kényszerülnek (például: kamionsofőrök, kereskedők, ingázók, egyetemisták) és a nyilvános oltási tervben az utolsó kategóriákba tartoznak, viszont hamar érinteni fogja őket ez a fajta korlátozás. „Örülök, hogy az ellenzék unszolására, az MSZP követeléseinek hatására a kormány elkezdte komolyan venni a feladatát és ha késve is, de végre érdemben dolgozik a tömeges oltásra való felkészülésen. Ha viszont az oltási igazolások esetében nem lesz megfelelő európai koordináció, akkor hamar ugyanabban a helyzetben találhatjuk magunkat, mint tavasszal, amikor a tagállami kormányok egymástól függetlenül kezdtek intézkedéseket hozni és lezárni a határokat, ami felkészületlenül érte és károsan érintette a gazdasági szereplőket, például a turizmusban. Felelős kormánynak be kell mutatnia ezzel kapcsolatos álláspontját!” – fogalmazott Ujhelyi István, hangsúlyozva, hogy az Európai Parlament közlekedési és turizmus szakbizottságának első alelnökeként az Európai Bizottságot is nyomás alatt kívánja tartani annak érdekében, hogy hatékony és kellően koordinált szabályozás szülessen a kérdésben.

Budapest/Brüsszel – 2021.01.09. 

Ujhelyi: a kormánynak fogalma sincs, hogy valójában mit kell tenni

Standard

oltak„Ha a magyar emberek átoltása legalább annyira nemzetstratégiai kérdés lenne a Fidesz számára, mint egy stadionépítés, akkor már előrébb lennénk” – fogalmazott érzelmes kirohanásoktól sem mentes szerdai online sajtótájékoztatóján Ujhelyi István. Az MSZP európai parlamenti képviselője elmondta: a napokban vesztette el egy közvetlen ismerősét a járvány következtében, „a tesztelés hiányát pedig, illetve az egészségügyi kormányzat kaotikus és követhetetlen, az intézményrendszer számára végrehajthatatlan utasításait sem tudta pótolni az egészségügyi dolgozók elképesztő erőfeszítése, hogy megmentsék az életét. Nem volt veszélyeztetett korosztályú, értelmetlen a halála” – fogalmazott. A szocialista EP-képviselő mérhetetlenül felháborítónak nevezte, hogy a jelenlegi kormányzat felelős cselekvés helyett „iparszerűen hazudozik” és hárítja a felelősséget, miközben immár „minden ezredik magyar honfitársunk halálát koronavírus okozta”. Ujhelyi szerint a kormányzat ahelyett, hogy meghallgatná a szakmai szervezetek és az ellenzék segítő javaslatait, csak hazug sikerpropagandát folytat és többek között az Európai Uniót okolja az oltás lassúságáért. „Az ég áldja meg Önöket! Az elmúlt napokban mintegy 115ezer vakcina érkezett az Európai Uniónak köszönhetően, a kormány helyett azonban egyik uniós intézmény sem tudja megszervezni azok beadását! Önök a 115ezer vakcinából tíz nap alatt 12ezret tudtak beadni! Ha ilyen ütemben folytatják, évekig várhatunk még arra, hogy az érintetteket a kormány beoltsa” – mutatott rá az MSZP európai politikusa.

Ujhelyi hozzátette, hogy még tavaly november 18-án küldött közérdekű adatigénylést a kormánynak, amelyben az oltási stratégia meglétéről és részleteiről kért tájékoztatást, azonban azóta sem kapott érdemi választ. Mint mondta, az egészségügyért felelős Emberi Erőforrások Minisztériuma „lerúgta magáról” az ügyet, a külügyi- és a belügyi tárca pedig 45 napos haladékot kért a válaszadásra, mondván az most veszélyeztetné a vészhelyzeti feladatok ellátását. Az MSZP EP-képviselője ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy míg a Fidesz-kormány egy „oltási tervecskét”, egy hiányos oltási sorrendet tudott eddig csak felmutatni, a holland kormány például részletes tájékoztató füzetet adott közre a menetrendről és a berendelt oltóanyagok várható érkezéséről, de az osztrák kormány is pontos időrendet hozott nyilvánosságra arról, hogy a következő hónapokban hány embert és milyen módon terveznek beoltani. Ehhez képest Ujhelyi szerint a kormányfő úgy beszélt például a szavazóköri oltópontok jövőbeni kialakításáról, hogy arról nem egyeztetett sem az iskolaigazgatókkal, sem a szakmai szervezetekkel. Az MSZP szakpolitikusa hangsúlyozta, hogy a kormány láthatóan nem képes a felelős kormányzati magatartásra, mindent csak propaganda- és kommunikációs szinten kezel. „A kormánynak valójában fogalma sincs arról, hogy mit kellene tenni. Elég volt a propagandából, munkát és felelősségteljes kormányzást várunk el!” – jelentette ki a szocialista EP-képviselő.

Ujhelyi István az online sajtótájékoztatón ismét arra szólította fel a kormányt, hogy a törvényi kötelességnek megfelelően érdemben válaszoljanak a feltett kérdésekre, így például arra, hogy pontosan hány embert és mennyi idő alatt képes a magyar ellátórendszer beoltani, ennek milyen fizikai és technikai erőforrás-határa van, miként lehet ezt kibővíteni, illetve, hogy kik és milyen adatok alapján döntik el, hogy kik tartoznak bele a kockázati csoportokba. Az MSZP nevében Ujhelyi arra is választ vár, hogy a kormány mikor és milyen módon fog tájékoztató kampányt folytatni a koronavírus elleni vakcina beadása mellett és mikor kíván jó példával elől járni az ügyben.

Budapest/Brüsszel – 2021. 01. 06.

  

Hárommilliárd forintot adott a kormány a szállodásoknak, de titkolják, hogy kiknek

Standard

neropolyHárommilliárd forintnyi közpénzt, vagyis kormányzati támogatást utalt el az év utolsó napjaiban az állam azoknak a magyar szállodai cégeknek és szállásadóknak, akik kompenzációt kértek a koronavírus miatt kiesett bevételeik után. A kormányzat azonban azt továbbra sem árulja el, hogy milyen ellenőrzött adatok alapján és pontosan kik kaptak az ingyenpénzből.

Mint ismert, a koronavírus miatt súlyos károkat elszenvedő turisztikai ágazat megsegítése érdekében a kormány átvállalta a regisztrált szálláshelyek 2020 novemberében állítólagosan kieső bevételeinek nyolcvan százalékát. A Magyar Turisztikai Ügynökség és a Miniszterelnöki Kabinetiroda állítása szerint mintegy 928ezer vendégéjszakát foglaltak be a magyarok a kompenzáció alapjául szolgáló időszakban, ennek alapján pedig hárommilliárd forintnyi támogatást utaltak ki az év utolsó napjaiban az állítólagos foglaltsági adataikat lejelentő cégeknek. Azt azonban továbbra sem tudni, hogy mely cégek és milyen adatok alapján kapták meg ezt a pénzt, amelynek körülményeivel kapcsolatban egyre erősebb a mutyigyanú.

Teljességgel életszerűtlen ugyanis, hogy a koronavírus karantén-időszakában szinte pontosan annyi lefoglalt vendégéjszaka volt az érintett szállodákban, mint egy évvel korábban, amikor a turizmus még csúcson volt és mindenki szabadon utazhatott. A kompenzáció alapjául szolgáló adatokat a szállásadóknak ráadásul elég volt bemondania, azok valódiságát vélhetően nem ellenőrizte senki. Alapos a gyanú tehát arra, hogy a kormányhoz közeli „csókos oligarchák” érdekeltségei akár előzetesen is értesülhettek a leendő állami támogatásról és kamu adatokat szolgáltattak be a közpénzek elnyerése érdekében. A visszaélés gyanúját csak erősíti, hogy a benyújtott közérdekű adatigénylés törvényi előírásai ellenére eddig sem a Pénzügyminisztérium, sem pedig az Magyar Turisztikai Ügynökség nem adta ki számomra az ügyben releváns adatokat, így azok nem ellenőrizhetők.

Hárommilliárdnyi okunk van arra, hogy tisztán lássunk ebben az ügyben. Éppen ezért, ha rövid időn belül nem hozzák nyilvánosságra az ezzel kapcsolatban kért közérdekű adatokat és nem tisztázhatóak a felmerülő kérdések, úgy bírósághoz és szükség esetén a rendőrséghez fordulok. A turisztikai szektor súlyos károkat szenvedett el a koronavírus miatt, a kormánytól pedig szinte alig kapott érdemi segítséget. A NER-lovagoknak nem meglopni, hanem megsegítenie kellene a nehéz helyzetbe került ágazat munkaadóit és munkavállalóit.

Ujhelyi István

európai parlamenti képviselő

az Európai Parlament közlekedési és turizmus bizottságának első alelnöke

Budapest/Brüsszel – 2021.01.04.