Ujhelyi: 1100 magyar fiatal juthat idén ingyenes InterRail-bérlethez

Standard

interrailEzeregyszáz magyar fiatalnak juthat idén ingyenes InterRail-bérlet a DiscoverEU program keretében, a pályázat várhatóan októberben nyílik meg – ezt Ujhelyi István szocialista EP-képviselő, az uniós program mentora és a programhoz kapcsolódó EP-képviselői munkacsoport vezetője jelentette be szerdán. Miután a koronavírus járvány okozta korlátozások miatt a tavalyi évben felfüggesztették az utazási pályázatot, ezért a lehetőségből akkor kimaradt tizennyolc évesek idén újra jelentkezhetnek majd az ingyenes európai vonatbérletekre. Összesen mintegy hatvanezer jegyet osztanak idén szét a felnőtt kort elérő fiatalok között, ebből jut majd Magyarországnak több mint ezer bérlet. Az utazások időpontját a korábbi szabályokhoz képest rugalmasabbá teszik, így értelemszerűen azokra a járvány vége után kerülhet sor.

A „FreeInterRail” alapötlete két német fiatal aktivistától, Vincent-Immanuel Herrtől és Martin Speertől származik, akik néhány éve arra tettek javaslatot, hogy az Európai Unió lepjen meg minden európai fiatalt egy ingyenes vonatbérlettel a tizennyolcadik születésnapján. A javaslatot elsőként Ujhelyi István karolta fel és támogatta a megvalósulásig, amelyben jelentős szerepet játszott később Manfred Weber EPP-frakcióelnök és Navracsics Tibor korábbi uniós biztos is. A program pilot-időszakában több mint 350ezer európai fiatal jelentkezett a lehetőségre, közülük több mint 70ezren jutottak ingyenes vonatbérlethez. A kezdeményezés sikerét jól mutatja, hogy a Magyarországon elérhető bérletekre közel tízszeres volt a túljelentkezés, a program pedig számos elismerést, például európai nívó-díjat is elnyert. Az EU következő hétéves költségvetésében az ingyenes Interrail-bérletprogram (DiscoverEU néven) immár saját büdzsét kapott az Erasmus+ keretében, így a következő években is biztosított a jövője.

Ujhelyi István bejelentette azt is, hogy aktívabb kapcsolatot fognak kiépíteni a következő időszakban a tagállamokkal, amelyek saját kampányokat és programokat építhetnek majd a DiscoverEU keretében utazó európai fiatalokra. Minden tagállamban szervezni fognak például egy „meet-up” találkozót a résztvevőknek, ehhez Magyarországon várhatóan Budapest fog majd helyszínt biztosítani. Az MSZP EP-képviselője hozzátette: több olyan magyar önkormányzat is van, amely csatlakozott már ehhez a programhoz, de szeretné ezt a kört minél szélesebbre nyitni és abban is bízik, hogy előbb-utóbb a magyar kormány is partnernek mutatja majd magát a DiscoverEU kapcsán; eddig ugyanis egyetlen ezzel kapcsolatos kezdeményezésére sem reagáltak.

Brüsszel/Budapest – 2021.02.24.

 

Szakmai konzultációt indít az MSZP az újjáépítési források felhasználásáról

Standard

leatetKonzultációra hívja az MSZP a szakszervezeteket és különböző érdekképviseleti szövetségeket a Magyarországnak jutó újjáépítési források felhasználásáról – ezt Ujhelyi István, a párt EP-képviselője és Komjáthi Imre, a szocialisták elnök-helyettese jelentette be keddi online sajtótájékoztatóján. Az MSZP politikusai hozzátették: a Magyarországnak járó több mint ötezer-milliárd forint felhasználásáról szóló nemzeti reformtervről átfogó társadalmi konzultációt kellene tartania a kormánynak, a szocialisták szerint azonban ezt a Fidesz igyekszik megspórolni, ezért vállalják magukra a kormány helyett a szakmai párbeszédet.

Ujhelyi István a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy soha ilyen méretű és léptékű újjáépítési programra nem volt még példa az európai közösség történetében, amelynek felhasználását szigorú feltételekhez kötötte Brüsszel, célhoz kötöttséggel és átfogó elszámolással. Az EP-képviselő rámutatott, hogy a kormánynak törvényi kötelessége lenne a társadalmi partnerekkel, önkormányzatokkal, civil- és szakszervezetekkel, érdekképviseletekkel részletesen megvitatni a célokat, ehelyett azonban csupán egy „pároldalas fércművet” tettek közzé a kormányzati pályázatok „eldugott” honlapján. Ujhelyi szerinte elfogadhatatlan és az uniós jogszabályokba ütközik, hogy a kormány nem tart széleskörű társadalmi konzultációt a kérdésben; ez pedig a források lehívását is nagyban veszélyezteti. „Ráadásul nem egy kormányzati ciklus idejéről van szó, hanem egy hosszú, több évtizedre kiható fejlődésről, vagyis mindannyian érintettek és érdekeltek vagyunk benne” – tette hozzá a szocialisták európai politikusa.

Komjáthi Imre, az MSZP elnök-helyettese a keddi online sajtótájékoztatón azt emelte ki, hogy a szocialisták minden szakpolitikai javaslatukat az érdekvédelmi és szakszervezetekkel közösen dolgozzák ki; így rendkívül fontosnak tartják, hogy az újjáépítési források ezermilliárdjainak elköltése kapcsán is társadalmi egység legyen. Komjáthi elmondta, hogy a következő hetekben begyűjtik a szakmai szervezetek véleményét, amelyeket a párt az EP-képviselőjén keresztül eljuttat majd az Európai Bizottságnak. Az elnök-helyettes szerint a kormány csak elbábozza a konzultációt, az érdekegyeztető tanács felszámolása óta pedig megszűnt az érdemi párbeszéd és leginkább csak „ítélethirdetés” szokott történni a kormányzati oldal részéről.

A sajtótájékoztatón emlékeztettek arra is, hogy Ujhelyi a napokban Karácsony Gergely főpolgármesterrel közösen fordult Ursula von der Leyenhez, az Európai Bizottság elnökéhez, kérve a fokozott figyelmet a magyar kormány pályázata és „álkonzultációja” kapcsán. Ujhelyi hozzátette, hogy azt javasolják Budapestnek: a Fővárosi Érdekegyeztető Tanács napirendjére is vegyék fel az újjáépítési csomagról szóló konzultációt a társadalmi partnerekkel.

Brüsszel/Budapest – 2021. 02. 23.

EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (286.)

Standard

vasMIT KÉPZELNEK EZEK MAGUKRÓL?!

Higgadt ember vagyok, de most már rohadtul elegem van! Elég volt abból, hogy a kormány vezetői és képviselői hülyének nézik az embereket, lenézik az őket képviselő ellenzékieket és össze-vissza hazudoznak egy sokezer magyar ember halálát okozó, sok százezer magyar ember megélhetését romba döntő járvány kellős közepén.

Rohadtul elegem van abból, hogy a járványkezelést segítő épeszű javaslatokat nemhogy nem fogadnak meg, de pökhendien még csak tudomást sem vesznek róluk. Nemzeti egységről papolnak, közben pitiáner pártpolitikai harcra használják fel még a járványhelyzetet is.

Rohadtul elegem van abból, hogy holmi „halálkampánnyal” vádolják az ellenzéket és azt állítják: mi a vírusnak drukkolunk. Hát, mit képzelnek ezek magukról?! Ez nem valamiféle nevetséges sorosozás, meg lejárató kamucikkek írása valamelyik fideszes kiadványban, ez már büntetőjogi kategória!

Rohadtul elegem van abból, hogy közérdekű, a magyar társadalom megnyugtatását és tájékozottságát szolgáló kérdésekre jogászkodva csak az időt húzzák („nincs jobb szövegünk ennél?”), majd, ha esetleg válaszolnak is, semmitmondó kamuzás szinte minden mondatuk.

Rohadtul elegem van abból, hogy azt hiszik: izomból és kommunikációs-propaganda eszközökkel ezt a helyzetet is kezelni tudják. Ez egy halálos világjárvány az Isten szerelmére, itt a plakátkampány meg a fideszes kamuintézetek elemző-pincsijeinek köztévés szereplései vajmi keveset érnek!

Rohadtul elegem van abból, hogy az újabb „nemzeti konzultációval” csak az időt húzzák az elengedhetetlen döntések és az azonnali segítség helyett a szolgáltatói szektorban. Elég volt abból, hogy a válságkezelés pénzeiből leginkább csak a Fidesz csókosai gazdagodnak! És elég volt abból, hogy elsunnyogják mire akarják fordítani az EU újjáépítési csomagjának 5500 milliárdját, ami nem a hűbérúrnak érkezik, hanem tízmillió magyarnak!

Rohadtul elegem van abból, hogy miközben az uniós oltóanyagok hiányos vagy lassú leszállítására állami propaganda-kampányt építenek, addig az orosz vakcinák hiányos és lassabb leszállításáról már gyáván, sunyítva hallgatnak.

Rohadtul elegem van abból, hogy úgy hergelik a magyar választókat az Európai Unióval szemben, hogy nettó hazugságokat állítanak annak működéséről. Végtelenül aljas a közös vakcinabeszerzés lassúságára mutogatni, miközben a magyar kormány aktív részese volt a folyamatnak és pontosan tisztában vannak azzal, hogy melyik oltóanyagból mikor és mennyi kell, hogy Magyarországra érkezzen. Elvárjuk, hogy a kormány hozza nyilvánosságra: milyen ütemterv szerint számolnak a vakcinákkal! Hogy képzelik, hogy erről továbbra is hazudhatnak?! Azonnali tájékoztatást követelünk!

És rohadtul elegem van abból, hogy nem ismerhetjük meg a részletes oltási tervet sem, amely alapján egy felcsúti focistát hamarabb hívnak oltásra, mint a hetvenegy éves édesanyámat! Elég volt ebből a felelőtlen és aljas kormányzati kommunikációból!

A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Kétszáznyolcvanhatodik alkalommal kongatom a harangokat, mert úgy látszik, még mindig szükség van rá. És mert radikális európai demokrataként ez a dolgom.

dr. Ujhelyi István

Európai Parlamenti képviselő

2021. február 21.

Ujhelyi: egymilliárd euró uniós támogatást kérhetne a kormány munkahelyvédelemre

Standard

 

sure2Időhúzásnak és feleslegesnek nevezte Ujhelyi István szocialista EP-képviselő a lehetséges nyitás körülményeiről szóló kormányzati konzultációt, szerinte helyette valós döntésekre és érdemi támogatásokra van szükség. Az MSZP politikusa példaként említette az Európai Unió úgynevezett SURE-programját, amelynek maradványösszegéből állítása szerint akár egymilliárd eurónyi összeget is igényelhetne Magyarország a válságba került szektorok munkavállalóinak megsegítésére. Ujhelyi hangsúlyozta, hogy ezügyben hiába küldött írásbeli megkeresést a kormányzatnak, egyelőre semmilyen választ nem kapott. Hozzátette: az Európai Parlament közlekedési és turisztikai bizottságának alelnökeként a tavalyi év végén egyeztette le az Európai Bizottsággal, hogy Magyarország is újra pályázhasson a meglévő maradványösszegre, a támogatást meg is igényelni azonban a kormány helyett már nem tudja.

„Egy színész, egy zenész, egy munka nélkül maradt hangtechnikus vagy bajban lévő taxis nem mehet be egy közértbe és nem mondhatja azt a kasszánál, hogy ő konzultálni szeretne arról: ki kell-e fizetnie a kosarában lévő termékeket” – érzékeltette a helyzetet Ujhelyi, hozzátéve, hogy az MSZP javaslata szerint „pénzt vagy életet” kell biztosítani a válságba került ágazatok vállalkozásainak. A szocialista EP-képviselő azt mondta: ha a „józan paraszti ész” alapján nem lehet bizonyos szolgáltatásokat – a járványügyi intézkedések fenntartása mellett – ésszerűen megnyitni és ha valóban súlyos harmadik hullám fenyegeti az országot, akkor azonnali pénzbeli támogatást kell adni azoknak a szolgáltatóknak, akik továbbra is érdemi bevétel nélkül maradnak.

Ujhelyi István javaslata szerint a magyar kormány egymilliárd eurót, azaz nagyjából 360milliárd forintnyi összeget kellene, hogy igényeljen a SURE-program fennmaradó keretéből, ebből pedig kifejezetten a nehéz helyzetbe került szektorok munkavállalóinak és önfoglalkoztatóinak kellene részmunkaidős, vagy csökkentett munkaidős, akár nyolcvan százalékos bértámogatást nyújtania. Az MSZP politikusa szerint ebből az összegből támogatni is lehetne a vállalkozásokat abban, hogy fedezni tudják az elmúlt hónapokban elszenvedett pénzügyi károkat és tartani tudják magukat a bizonytalan nyitás idejéig. Ujhelyi a sajtótájékoztatón rámutatott, hogy közel hatszázezer ember megélhetése került veszélybe az elmúlt időszakban, ezért szerinte felelőtlen és felháborító, hogy a kormány a „füle botját sem mozgatja” az általa ismertetett pénzügyi keretet illetően.

Mint ismert, az Európai Unió munkahelyvédelmi programja keretében a magyar kormány korábban már elnyert 504millió eurót, ebből finanszírozták többek között a KATA átmeneti elengedését, vagy például – az egyébként eredetileg épp a szocialisták által javasolt – egyszeri ötszázezer forintos juttatást az egészségügyi dolgozók számára. Ujhelyi korábban már rámutatott, hogy a szomszédos országok mind ennél jóval nagyobb szeletet tudtak kihasítani a büdzséből, míg a horvátok egymilliárd-, a csehek kétmilliárd-, addig a románok négymilliárd eurót kértek és kaptak Brüsszeltől. A következő hetekben a keretben megmaradt 9,7 milliárd euróra lehet újabb pályázatokat benyújtani, azt azonban, hogy a magyar kormány benyújtott-e már igényt, vagy tervez-e egyáltalán élni ezzel a lehetőséggel, egyelőre nem tudni.

Budapest/Brüsszel – 2021.02.20.

 

 

Újabb fideszes hazugság dőlt meg!

Standard

 

forrasokIgen, a Fidesz és propaganda-gépezete megint lebukott, egy ordas hazugsággal kevesebb! Érdemes végigolvasni az alábbi beszámolót, higgyék el, megéri!

Az elmúlt évek során már szinte mindennapossá vált, hogy a kormány a magyar nemzet ellenségeként, egy holmi sorosista világösszeesküvés kiszolgálójaként állítja be „Brüsszelt”, vagyis az Európai Uniót. Ez a csúcsra járatott kamugyár a vírus ideje alatt sem pihen: a Karmelitából vezényelt hazugságáradat folyamatosan azzal hergeli a társadalmat, hogy „Brüsszel nem segít”, az Európai Unió inkább akadálya a sikeres védekezésnek. Emlékezhetünk, amikor Orbán még arról beszélt tavaly tavasszal, hogy csak a Türk Tanácsra lehet számítani, amikor segítség kell; a kormányzati megmondóemberek pedig egymásra licitálva szidják azóta is az európai közösséget és nyalonckodnak mindenféle despotikus állami vezetésnek keleten. Még most is a fülembe cseng a Fidesz tavaly márciusi egyik kiállása, amelyben az MSZP-t hangulatkeltéssel vádolta meg és közölte: a magyar kormány már sokszázmilliárd forintot költött a védekezésre, az Európai Unió viszont semmilyen forrást nem biztosított hazánknak a védekezéshez. Már akkor mondtam, hogy ez nettó hazugság, de úgy látszik, a propaganda-gyár még mindig nem szállt le a hazugság-rollerről.

Nézzük akkor a lényeget és legyen világos, hogy mennyire álszent és hazug a kormány kommunikációja. Az Európai Unió átfogó válságkezelésének eredményeként ugyanis a magyar kormány ezermilliárd forintos nagyságrendű uniós forrásról dönthetett, amelynek hatékony és célzott felhasználásával viszont adós maradt. Az alábbiakban összeírtam Önöknek néhány tételt, amely egyértelműen bizonyítja, hogy a magyar kormány nettóban hazudik, amikor azt állítja: az EU semmit nem segít a védekezésben. Íme például:

👉 861 millió euró, vagyis 307 milliárd forint a 2019-es európai strukturális és beruházási alapok előfinanszírozásaiból (http://ujhelyi.eu/hu/ujhelyi-a-fidesz-kormany-letagad-520-milliard-forintnyi-unios-forrast/)

👉607 millió euró, vagyis 217 milliárd forint a 2020-es európai strukturális és beruházási alapok előfinanszírozásaiból (http://ujhelyi.eu/hu/ujhelyi-a-fidesz-kormany-letagad-520-milliard-forintnyi-unios-forrast/)

👉504 millió euró, vagyis 180 milliárd forint a SURE munkahelyvédelmi alapból (http://ujhelyi.eu/hu/kuldik-az-unios-tamogatast-a-magyar-munkahelyvedelemre-de-kinek-jut-majd-belole/)

👉 9.6 milliárd forint az Európai Unió Szolidaritási Alapjából (http://ujhelyi.eu/hu/orban-vetozik-de-azert-9-milliardot-meg-elker-a-szolidaritasi-alapbol/)

A konkrét pénzügyi támogatások mellett az Európai Unió számos egyéb eszközzel egészítette ki a tagállamok válságkezelését, amelyek szintén a magyar kormány rendelkezésére álltak:

👉 A legálló légiközlekedés eredményeként 482 külföldön ragadt magyar állampolgár hazaszállításának megszervezése és az utazás költségeinek fedezése (http://ujhelyi.eu/hu/ujhelyi-a-kormany-titkolja-de-101-magyart-az-eu-menekitett-haza/)

👉 Lélegeztető-gépekből, maszkokból és egyéni védőfelszerelésekből álló uniós forrásból kialakított stratégiai eszközkészlet kialakítása, amelynek egyik tárolásra szolgáló raktárbázisa Magyarországon létesült.

(http://ujhelyi.eu/hu/ujhelyi-tamogatja-hogy-a-kormany-csatlakozzon-a-brusszeli-keszlet-programhoz/)

👉 Közös uniós szintű közbeszerzés kiírása, különböző a védekezéshez elengedhetetlen eszközökből

Szinte nem telt el úgy hét, hogy ne értük volna tetten a kormány egy-egy újabb hazugságát vagy csúsztatását. Nincs ez most sem másként. Három különböző, a magyar kormány által kérvényezett és az Európai Bizottság által jóváhagyott döntés eredményeként a kormány megközelítőleg 410milliárd forintnyi uniós forrást tudott átcsoportosítani és felhasználni válságkezelésre. Mindezt az Európai Parlament tavasszal elfogadott döntései tették lehetővé, amelyek rugalmas kezelést biztosítva az európai strukturális és beruházási alapokból származó valamennyi fel nem használt támogatás mobilizálása előtt nyitották meg az utat. Ennek eredményeként a magyar kormánynak lehetősége nyílt arra, hogy az egyes uniós alapok forrásait válságkezelésre használja fel. Épp csak azt felejtették el megemlíteni, hogy a kormány által példátlan mértékűnek beállított gazdaságvédelmi alap egy jelentős szelete uniós forrás. Ehelyett inkább vétót emeltek a következő uniós költségvetés és az európai újjáépítési alap ellen Brüsszelben.

Íme néhány forrás, amelyről a kormány legszívesebben letagadná, hogy uniós pénz:

👉350 milliárd forint (kb. 1 milliárd euró) értékű magyar gazdaságélénkítő program, amely a vállalkozások megsegítését célozza a koronavírus-járvány idején. A támogatást közvetlen támogatás, kölcsönök és tőkefinanszírozási intézkedések formájában nyújtják, az uniós strukturális alapok forrásainak felhasználásával. https://ec.europa.eu/competition/state_aid/cases1/202017/285491_2149570_32_2.pdf

👉31,5 milliárd forint (kb. 88 millió euró) értékű magyar bértámogatási programot a koronavírus-járvány által érintett valamennyi ágazatban tevékenykedő kutatók és fejlesztők számára. https://ec.europa.eu/competition/state_aid/cases1/202017/285509_2149572_60_2.pdf

👉 132,5 millió euró összegű magyar támogatási programot, mellyel az állam a vendéglátóipar, a kulturális ágazat, a sport és a szálláshely-szolgáltatási ágazat szereplőit kívánja megsegíteni a koronavírus-válsággal összefüggésben. A program részeként a magyar kormány 27 milliárd forintot az Európai Regionális Fejlesztési Alap és az Európai Szociális Alap forrásaiból fedezett.

https://ec.europa.eu/competition/state_aid/cases1/202051/289513_2224046_64_2.pdf

Összességében tehát elmondható, hogy a magyar kormány folyamatosan és tudatosan hazudik azzal kapcsolatban, hogy milyen uniós források állnak a rendelkezésére és ezeket mennyire tudja a válságkezelésben felhasználni. A Fidesz állami propagandát folytat az Európai Unió ellen, eközben az európai közösség támogatása nélkül semmire nem menne. Nem várom, hogy a kormány abbahagyja a hazugságok terjesztését az uniós pénzekről és támogatásokról, de remélem, hogy legalább a szélesebb nyilvánosság előtt egyértelművé válik: a király meztelen, a Fidesz pedig hazudik.

2021.02.18.

 

 

 

 

 

 

MSZP: több információt várunk el a koronavírus gyermekekre gyakorolt veszélyeiről!

Standard

gyerekcovidTöbb információt és átfogó tájékoztatást vár az MSZP a koronavírus gyermekekre gyakorolt hatásáról, a háziorvosok praxisközösségekbe való beléptetését pedig a járvány utánra halasztanák a szocialisták – erről Ujhelyi István, az Európai Parlament közegészségüggyel foglalkozó szakbizottságának MSZP-s tagja és Szelényi Zoltán orvos, a szocialisták egészségügyi kabinetjének tagja beszélt egy szerdai online sajtótájékoztatón.

Ujhelyi István azt hangsúlyozta, hogy az elmúlt időszakban az ellenzék számos szakmai javaslattal és kezdeményezéssel igyekezett segíteni a koronavírus elleni védekezés hatékonyságát, a kormány azonban ezeket rendre elutasította, a nekik feltett kérdésekre pedig érdemi információkat csak elvétve adnak. Az MSZP európai politikusa rámutatott az online tájékoztatón: a koronavírussal kapcsolatban a szakértők megállapították már, hogy a fiatalok és gyermekek körében csak enyhébb megbetegedést okoz a fertőzés, azonban vannak olyan esetek is, amelyek során súlyos szövődmények jelentkeznek ebben a korosztályban is.

„Hatgyermekes apaként nem akarom a szülőtársaimat riogatni, mivel a kutatások szerint a covid-fertőzött gyermekek mindössze egy-két százaléka kerül kórházba a koronavírus szövődményei miatt, de az úgynevezett sokszervi gyulladás több esetben súlyos lefolyású, ezzel kapcsolatban pedig egyelőre vajmi kevés információt kapunk az illetékesektől” – mondta Ujhelyi, hozzátéve: a sajtóban megjelentek szerint a Heim Pál gyermekkórházban több tucat gyermek szorult már a covid miatt kezelésre, hatvan százalékuk pedig egyenesen intenzív ellátást kellett, hogy kapjon. Az MSZP EP-képviselője hivatkozott egy, a WHO által is bemutatott szakmai anyagra, valamint egy ausztrál szakmai kutatásra is, amelyek egyértelműsítették, hogy a koronavírus elsősorban az öt év alattiak esetében bír érdemi és jelentős kockázattal. Ujhelyi ezzel kapcsolatban arra kérte a kormányt, hogy mielőbb adjon érdemi és részletes tájékoztatást a vírus gyermekekre gyakorolt hatásáról, az ezzel kapcsolatban eddig szerzett tapasztalatokról és arról is, hogy mit tervez a kormányzat hosszútávon a 18 év alattiak és a kisgyermekek esetében az oltás kapcsán. „Érdemes lenne a kormánynak megfontolnia, hogy a szakemberek mellett, minket szülőket is széles körben tájékoztassanak arról, hogy mire kell figyelnünk, mi a teendőnk abban az esetben, ha a gyermekünk covid-fertőzött lesz” – tette hozzá Ujhelyi István.

Szelényi Zoltán orvos-közgazdász az online tájékoztatón a háziorvosok szerepvállalásáról és a praxisközösségekbe való beléptetés határidejének elhalasztásáról beszélt. A sebészorvos hangsúlyozta, hogy az oltási kampány úgy lett a háziorvosi karra terhelve, hogy közben érdemi segítséget és logisztikai támogatást alig kaptak. Szelényi szerint a helyzetet még jobban nehezíti, hogy a kormány bejelentette: a háziorvosok akkor kapnak béremelést, ha praxisközösségekbe tömörülnek, amely azonban egyelőre számos további kérdést vet fel. Az orvos-közgazdász rámutatott, hogy jelenleg is 432 tartósan betöltetlen háziorvosi praxis van az országban, csak tavaly április óta 163 szűnt meg, vagyis a háziorvos hiány egyre súlyosabb lesz. Szelényi szerint a praxisközösségekbe való bekényszerítés nem feltétlenül oldja meg ezt a problémát, ráadásul a várható többletfeladatok és a bizonytalanság miatt bizonyosan számos, a nyugdíjkorhatár előtt álló háziorvos fog a praxisa felhagyása mellett dönteni. Ez pedig, mutatott rá az orvos-szakértő, az oltási hatékonyságra is érdemi kihatással lehet, hiszen csökkeni fog azon háziorvosi helyek száma, amelyek részt tudnak venni az átoltottsági kampányban. Szelényi ezért azt javasolta, hogy a háziorvosok számára február 28-áig előírt kötelező nyilatkozattételt halasszák el a járvány utánra, hogy megfelelően tisztázni lehessen a még felmerülő kérdéseket.

Budapest – 2021.02.17.

 

 

Ujhelyi: hatvanezer európai fiatal juthat idén ingyenes Interrail-bérlethez

Standard

 

interrailHivatalosan is megtartotta első ülését az ingyenes Interrail-bérletprogram képviselői mentorcsoportja, amelyen az illetékes uniós biztos bejelentette, hogy idén hatvanezer európai fiatalnak nyitják meg a pályázatot, benne visszamenőleg a Covid-járvány miatt tavaly utazási lehetőség nélkül maradt tizennyolc éveseknek is – erről Ujhelyi István szocialista EP-képviselő, a mentorcsoport vezetője beszélt a tanácskozás után. A „FreeInterRail” alapötlete két német fiatal aktivistától, Vincent-Immanuel Herrtől és Martin Speertől származik, akik néhány éve arra tettek javaslatot, hogy az Európai Unió lepjen meg minden európai fiatalt egy ingyenes vonatbérlettel a tizennyolcadik születésnapján. A javaslatot elsőként Ujhelyi István karolta fel és támogatta a megvalósulásig, amelyben jelentős szerepet játszott később Manfred Weber EPP-frakcióelnök és Navracsics Tibor korábbi uniós biztos is. A program pilot-időszakában több mint 350ezer európai fiatal jelentkezett a lehetőségre, közülük több mint 70ezren jutottak ingyenes vonatbérlethez. A kezdeményezés sikerét jól mutatja, hogy a Magyarországon elérhető bérletekre közel tízszeres volt a túljelentkezés, a program pedig számos elismerést, például európai nívó-díjat is elnyert. Az EU következő hétéves költségvetésében az ingyenes Interrail-bérletprogram (DiscoverEU néven) immár saját büdzsét kapott az Erasmus+ keretében, így a következő években is biztosított a jövője.

A hétfői online megbeszélésen részt vett Mariya Gabriel, az Európai Bizottság kulturális ügyekért, oktatásért és az ifjúságért felelős uniós biztosa is, aki bejelentette: idén hatvanezer európai fiatalnak nyitják meg újra a pályázati lehetőséget, köztük azoknak a tavaly tizennyolc éveseknek is, akik a járvány miatti korlátozások miatt elestek a lehetőségtől. Az új pályázati kört várhatóan októberben tartják majd meg, az utazási korlátozások remélt feloldása után. Mariya Gabriel elmondta azt is, hogy rugalmasabbá fogják tenni a jegyek felhasználási idejét és gondoskodni kívánnak az utazó fiatalok minél szélesebb körű biztonságáról is. Az uniós biztos kiemelt célnak mondta a DiscoverEU kapcsán, hogy integrált és hasznos részese kell legyen az Erasmus+ programnak, így növelni kívánják az oktatás és ismeretterjesztés szerepét, valamint a pályázati hozzáférés lehetőségét. Mariya Gabriel bejelentette, hogy minden tagállamban „meet-up” találkozókat fognak szervezni a program népszerűsítésére és fejlesztésére, ahogyan célként fogalmazta meg azt is, hogy olyan területekre csábítsák majd az utazó fiatalokat, amelyek jelenleg kevésbé frekventáltak a turizmusban. Ez utóbbi kapcsán érdemi együttműködést akarnak kialakítani regionális múzeumokkal és helyi kulturális intézményekkel.

Az online eseményen felszólalt Martin Speer, aki megköszönte az Európai Parlament képviselőinek támogatását és az Európai Bizottság munkáját, jelezve: a DiscoverEU tökéletes bizonyítéka annak, hogy az EU nyitott a civil kezdeményezésekre. „Ne adjunk fel! Az európai utazások ideje vissza fog térni” – fogalmazott a fiatal német ötletgazda. Alessandra Priante, az ENSZ Turisztikai Világszervezetének európai igazgatója (UNWTO) is támogatásáról biztosította a mentorcsoportot és a DiscoverEU kezdeményezést, amely szerinte érdemi frissítést és lendületet adhat az európai turizmusnak is a pandémia végével. „Kétségkívül ez az Európai Unió egyik legprogresszívebb és legtöbb bővítési lehetőséget rejtő programja, büszke vagyok arra, hogy részese lehettem a megvalósításának és mentora lehetek a fejlesztésének is” – fogalmazott Ujhelyi István, emlékeztetve: számtalan alkalommal szorgalmazta már a magyar kormánynál, hogy legyen partnere a programnak és legyen Magyarország az első olyan európai tagállam, amely az állami költségvetés terhére biztosítja minden évben a tizennyolcadik életévüket akkor betöltő összes fiatal ingyenes vonatbérletét, ez az MSZP politikusa szerint mintegy 9milliárd forintba kerülne évente. Ujhelyi hozzátette: kezdeményezéséhez több magyarországi város és település már csatlakozott, így például Ajka és Veszprém saját költségvetésükből vásároltak és biztosítottak ingyen vonatbérleteket a helyi fiataloknak.

Brüsszel/Budapest – 2021.02.15.

EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (285.)

Standard

vaslevelNem kérdés: több beleszólást kell kapnia az önkormányzatoknak az uniós pénzosztásba!

Csak a Fidesz! – ez volt a kormánypárt szlogenje a választásokon és azóta is napról napra bizonyítják, hogy nem is gondolnak mást: mindent maguknak akarnak és mindenkit félrelöknek, aki nem az ő kottájukból játszik. Ha éppen úgy tartja politikai érdekük, akkor vétóval fenyegetik a teljes európai közösség költségvetését és újjáépítési forrásait, benne a Magyarországnak járó sokezer-milliárd forintot. Mit nekik egy kis hazárdjáték, ha a saját hatalmi játékukat játszhatják? Most persze, amikor hamarosan érkezik majd a tömérdek pénz, már büszkén nyitják a kasszát és várják a csörgést. Sőt, már olyan pofátlanok, hogy tolják a propagandát a bátor és cselekvő kormányról, amelyik történelmi gazdaságmentő csomaggal fogja megmenti a hazát. Csak azt az apróbetűs részt felejtik el hozzátenni, hogy ez is az Európai Unióból érkező pénz.

Az az 1500 milliárd forint például, amelyet bele akarnak majd önteni a fideszes köröknek átjátszott egyetemi alapítványokba, az kérem szépen az Európai Unió által életre hívott újjáépítési csomag része. Ez az a pénz, amit Orbán Viktor simán kockára tett és azt mondta Brüsszelben, neki ez nem kell, ha nem hagyják otthon diktátorosat játszani. Dehogynem kell neki. Olyannyira kell neki, hogy a kis kockásfüzetében már jól el is költötte; nem kell ehhez semmi és senki, majd ő megmondja, hogy hova jutnak az aranytallérok. A baj csak ott van, hogy ez nem így működik.

Az újjáépítési források lehívását szigorú feltételekhez kötötték az uniós intézmények; még a fideszes képviselők is megszavazták az erről szóló dokumentumokat. Nem lehet például kihagyni belőle a népet. Hogy a franc egye meg, ugye miniszterelnök úr? A Fidesz majd egy tucatnyi „nemzeti konzultációt” lefolytatott már, hiszen azt mondják: ők a néppel együtt kormányoznak. Érdekes, csak valahogy erről az ötezer-milliárd forintról nem akarnak pont senkit megkérdezni. Már hirdetik a kormánypropagandában a gazdasági akciócsomag részleteit, mikor még el sem fogadták az EU-ban az erről szóló nemzeti reformtervet. Mert ahhoz meg az kell többek között, hogy széleskörű konzultáció legyen a kérdésben: kikérjék az önkormányzatok, a civilek- és szakszervezetek véleményét. Ha ez nincs, és az erről szóló (hiteles) összefoglalót nem csatolják a dokumentációhoz, bizony bukhatjuk a pénzt. Egy időre legalábbis biztos.

A Publicus Intézet egyik legutóbbi felmérése pontosan jól mutatja, hogy erről hogyan gondolkodik az ország. Kiderült például, hogy a válaszadók többsége egyetértene azzal, ha az uniós segélycsomag felét az önkormányzatok kapnák és ők dönthetnének azok felhasználásáról. Többségben voltak azok is, akik szerint érdemi beleszólást kell kapnia az önkormányzatoknak a források elköltésébe: 29 százalékuk szerint a helyi vezetésnek kellene döntenie róla, 20 százalékuk szerint maradjon inkább minden országos (értsd: kormányzati) szinten, 38 százalékuk szerint pedig fele-fele arányban kellene erről döntéseket hozni. A választók tehát több felelősséget várnak fent és több lehetőséget várnak lent. A széleskörű konzultáció nemcsak törvényi kötelezettsége a kormánynak az újjáépítési források kapcsán, de erkölcsi kötelessége is, ha valóban nemzetben és nemcsak saját magában gondolkodik; ahogy azt a szlogenjük mutatja.

A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Kétszáznyolcvanötödik alkalommal kongatom a harangokat, mert úgy látszik, még mindig szükség van rá. És mert radikális európai demokrataként ez a dolgom.

dr. Ujhelyi István

Európai Parlamenti képviselő

  1. február 14.

 

Karácsony és Ujhelyi közösen fordult az Európai Bizottsághoz a magyar újjáépítési források védelmében

Standard

letter01Az Orbán-kormány nem folytat érdemi konzultációt az uniós újjáépítési források tervezett elköltéséről, ezzel pedig súlyosan veszélyezteti azok lehívását – jelentette ki Ujhelyi István szocialista EP-képviselő szombati online sajtótájékoztatóján. Az MSZP politikusa bejelentette, hogy Karácsony Gergely főpolgármesterrel közösen levélben fordultak Ursula von der Leyenhez, az Európai Bizottság elnökéhez annak érdekében, hogy lépésről lépésre vizsgálják meg: folytatott-e a magyar kormány valós párbeszédet és a nemzeti terv megfelel-e az EU előzetesen megállapított célkitűzéseinek.

Ujhelyi emlékeztetett, hogy az Európai Parlament és a Tanács a napokban fogadta el azt a rendeletet, amely az Unió történelmi újjáépítési csomagjának létrehozásáról szól és amely Magyarország számára mintegy letter025472milliárd forintnyi támogatást jelent. Az MSZP politikusa hangsúlyozta, hogy a rendelkezés konkrét feltételekhez köti a pénzek lehívását: többek között széles társadalmi konzultációra kell bocsátani a nemzeti reformtervet az önkormányzatokkal, civil- és szakmai szervezetekkel, majd annak összegzését csatolni kell a Brüsszelnek benyújtott dokumentációhoz. Ujhelyi szerint a magyar kormány egyelőre csak „elbábozza” a társadalmi egyeztetést, hiszen az elképzeléseikről szóló tervnek eddig mindössze egy 13 oldalas „fércmunkája” ismert, amelyet ráadásul a kormány pályázati honlapján „dugtak el” a széles nyilvánosság elől. Az EP-képviselő szerint Orbán Viktor ráadásul nem elég, hogy korábban még megvétózta volna ezt az újjáépítési csomagot, de most még el is hallgatja, hogy a bejelentett gazdasági tervének alapját épp ez a pénzügyi támogatás jelenti majd. Ujhelyi szerint miközben más tagállamokban már széleskörű konzultáció zajlik a nemzeti tervek tartalmát illetően, addig az Orbán-kormány nem enged érdemi beleszólást a pénzek elköltésének megtervezésébe. „Karácsony Gergellyel közösen azt üzenjük Orbán Viktornak, hogy nem hagyjuk magunkat! Ez az uniós támogatás tízmillió magyaré, nem pedig az övé vagy az oligarcháié. 2022-ben úgyis bukni fognak, ezek a források pedig nem az utolsó évük meggazdagodására, hanem a gazdaság helyreállítására szolgálnak” – fogalmazott Ujhelyi István.

Az MSZP EP-képviselője által ismertetett levélben – amelyet közösségi oldalaikon is közzétettek – hivatkoztak arra, hogy már 51 civilszervezet írta alá azt a kezdeményezést, amelyben érdemi konzultációt várnak a kormánytól, de hasonló kiállást fogalmazott meg a Magyar Szakszervezeti Szövetség is, akiknek a hangját szintén eljuttatja ez a levél Brüsszelbe. Az EB elnökének küldött írásban Karácsony Gergely és Ujhelyi István aggodalmát fejezi ki, amiért az egyeztetések hiánya veszélyeztethetik a rendelkezésre álló források időben történő és átlátható folyósítását. Az MSZP EP-képviselője az online sajtótájékoztatón rámutatott arra is, hogy a magyar kormány azzal „zsarolta végig” az egyetemi vezetőket, hogy csak akkor kapnak majd az újjáépítési forrásokból, ha „behódolnak” és jóváhagyják az alapítványi struktúraváltásokat. „Na, ez a zsaroló magatartás nem illik bele a társadalmi párbeszédbe, az a pénzköltés nem lesz biztonságos, ahol szűk és fideszes érdekek mentén kinevezett kuratóriumok döntenek majd fejlesztések és káderek kifizetése kapcsán” – fogalmazott Ujhelyi István, hozzátéve: ha a kormány nem veszi komolyan a rendeletileg előírt követelményeket, azzal hónapokat vagy akár félévet is csúszhat a források lehívása, ami súlyos nemzeti kárt okozhat.

Brüsszel/Budapest – 2021.02.13.

REAGÁLÁS GULYÁS GERGELY HAZUGSÁGAIRA

Standard

gghazugsagokGulyás Gergely miniszter úr a mai Kormányinfón több alkalommal is hazudott.

Nézzük akkor a kormányzati kamu mögött a tényeket:

1.

Azt állítottam legutóbbi sajtótájékoztatómon, hogy az Európai Unió közös vakcinabeszerzésének esetleges hibái miatt a magyar kormányt ugyanúgy felelősség terheli, hiszen aktív részese volt a folyamatnak, ezért a Fidesz részéről kizárólag „Brüsszelre” mutogatni nettó hazugság.

Gulyás Gergely most azt állította, hogy a közös vakcinabeszerzés kapcsán felállított „irányító bizottság” csak egy „tájékoztató testület” volt, ahol érdemi döntések nem születtek, csak információt kaptak az uniós tárgyalások állásáról.

Ezzel szemben a valóság az, hogy – ahogyan a testület nevében is benne van – ez a bizottság érdemi munkát végzett és érdemi beleszólása volt a folyamatokba. Az Európai Bizottság hivatalos tájékoztatása szerint: az oltóanyag-beszállítókkal a tárgyalásokat a Bizottság és a közös tárgyalócsoport folytatja le, ennek tagjait az irányítóbizottság nevezte ki. „Az irányító bizottság aláírás előtt megvitatja és felülvizsgálja az előzetes beszerzési megállapodás valamennyi vonatkozását. Az irányítóbizottságban, amely hetente ülésezik, az összes uniós tagállam képviselteti magát” – olvasható az Európai Bizottság hivatalos tájékoztatásában. Vagyis, a magyar kormány hazudik, amikor azt állítja: semmilyen beleszólása, semmilyen ráhatása nem volt az uniós közös közbeszerzés tartalmára, hiszen az általa delegált képviselőnek (mint most kiderült: Szócska Miklós egykori államtitkár) felülvizsgálati lehetősége volt ebben a kérdésben is.

(Akit ennél bővebben is érdekel a folyamat, itt olvashat róla: https://bit.ly/36YQS8f)

2.

Gulyás Gergely azt állítja: rosszindulatú csúsztatás részemről, hogy a magyar kormány felelősségét keresem, miközben az Európai Bizottság elnöke is elismerte az uniós intézmények hibáit a vakcinabeszerzéssel kapcsolatban. Valójában azonban Gulyás Gergely és a Fidesz-kormány rosszindulatú csúsztatásáról (pontosabban hazugságáról) van szó, hiszen az állításom nem arról szólt, hogy az EU közös közbeszerzése hibáktól mentes lett volna és csak a magyar kormány tehető felelőssé a logisztikai hiányosságokért. Éppen, hogy a magyar kormány ferdíti el a valóságot annak tisztességtelen és gyáva tagadásával, hogy aktív részesei voltak a közös közbeszerzésnek. Kizárólag az Európai Bizottságot kritizálni a folyamat lassúsága miatt egyszerre rendkívül szánalmas és végtelenül hazug.

3.

Gulyás Gergely azt állítja, hogy a hivatkozott irányító bizottságban „csak” tájékoztatást kaptak arról, hogy mikor és mennyi vakcina várható. Mint fentebb jeleztem, ennél jóval többről volt szó, de ennél is érdekesebb önleleplező beismerés, hogy ezek szerint a kormány pontosan tisztában volt és van azzal, hogy melyik oltóanyagból mikor és mennyi várható. Nyilván ez egy tisztességes oltási terv elkészítéséhez elengedhetetlen is. A Fidesz EU-ellenes kommunikációja viszont ebben az esetben tehát még inkább hazug, hiszen úgy kritizálják az oltóanyagok leszállításának lassúságát, hogy közben pontosan tudják: a vakcinák mikorra várhatóak. Érdemes felidézni Orbán Viktor tavaly novemberi, a köztévének adott „exkluzív” interjúját (forrás:https://bit.ly/2NbTSad), ahol konkrétan azt mondta: „az Európából történő tömeges szállítás időpontja áprilisnál hamarabb nem várható.” Hiszen feltehetően ebben állapodtak meg a gyártókkal, erre mondott igent a tagállami delegáltakból álló testület és ez alapján szerződtek a logisztikára a tagállami kormányok. Vagyis a Fidesz annak ellenére kifogásolja most a vakcinabeszerzés lassúságát, hogy mindvégig pontosan tisztában volt és van a részletekkel, hiszen annak aktív alakítója volt. Hogy lehetett volna ezt még jobban csinálni? Lehet. Hogy a magyar kormány aktív részese volt ennek? Igen.

4.

Gulyás Gergely miniszter azt mondta: számomra Brüsszel olyan, mint Moszkva, amit nem lehet kritizálni. Ez is nettó hazugság, hiszen számtalan alkalommal kritizáltam az Európai Unió működését és számos gyakorlatát, hogy csak egy példát mondjak: nem támogattam például a Fidesz által most kritizált Ursula von der Leyen bizottsági elnöki kinevezését, mert nem értettem egyet azzal, hogy személyéről az előzetes megállapodásokat felrúgva, a tagállami kormányfők döntöttek zárt ajtók mögött. Ami pedig Moszkvát és a kritikanélküliséget illeti, épp a magyar kormány volt az, amely Putyin kegyeit keresve nem merte elítélni az orosz polgárokkal szembeni hatalmi erőszakot. Hogy is van ez?

5.

Az elmúlt héten írásbeli kérdéseket, közérdekű adatigénylést küldtem, többek között Gulyás Gergely miniszter úrnak is. Ebben például arra vártam választ, hogy ki képviselte a kormányt az uniós közbeszerzés ellenőrző bizottságában (ezt most már tudjuk), ez az illető emelt-e bármikor kifogást az oltóanyag-gyártókkal kötött keretmegállapodásokat illetően, valamint az elmúlt időszakban történte-e bármilyen szerződésszegés, vagy hiányos-, nem időbeni szállítás a vakcinacégek részéről. Utóbbi azért is fontos, mert szintén az Európai Bizottság hivatalos közléséből tudjuk (részletek: https://bit.ly/36YQS8f), hogy a keretmegállapodás után a tagállamok felelnek azért, hogy az oltóanyagokat be is szerezzék. „Az egyes országokba irányuló szállításra vonatkozó szerződéseket az Európai Bizottság nem ír alá. Az előzetes beszerzési megállapodások lehetővé teszik a Bizottság számára, hogy bizonyos számú oltóanyag-adagot lekössön. Ezt követően a tagállamok feladata, hogy ezeket az adagokat megvásárolják, aktiválják az előzetes beszerzési megállapodásokban foglalt lehetséges opciókat további dózisok rendelésére, és egyedi szerződéseket kössenek a vállalatokkal” – olvasható az Európai Bizottság hivatalos tájékoztatásában. A Gulyás Gergely miniszter úrnak is megküldött kérdésekben ezeknek a logisztikai vakcinaszerződéseknek a nyilvánosságra hozatalát kértem; derüljön ki akkor feketén-fehéren, hogy a Fidesz-kormány milyen oltóanyagokból, mennyit és milyen szállítási határidővel kért a közös közbeszerzés keretében. Erre azonban eddig nem érkezett válasz. Ennyit erről.

6.

Gulyás Gergely tőle szokatlan módon átvette azt az alpári fideszes stílust, amely érdemi vita helyett a személyeskedést választja. A miniszter nem is annyira burkoltan lehazaárulózott, amikor azt mondta, hogy kérdésfelvetésem „sajátos viszony feltételez a hazámhoz”. Ezt a stílust és ezt a gusztustalan állítást a leghatározottabban kikérem magamnak! Eddigi személyes, normális kapcsolatunk miatt úgy írom, ahogy mondanám: szégyelld magad, Gergely!

2021.02.11.