EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (309.)

Standard

225614375_4721296277884521_8500722605059290596_nA Fidesznél azt is sikerként hirdetik, ha elbaltáznak valamit

 A mai naptól lehet hivatalosan is jelentkezni a harmadik oltásra – ezt mindenkinek, akinél igazolhatóan vagy vélelmezhetően nem alakult ki a megfelelő védettség, a leghatározottabban csak javasolni tudjuk. Közel ötszázezer polgártársunk lehet, akik abban a súlyos tévedésben élnek, hogy védettek; eközben az állami raktárakban pedig többmillió, megfelelő minőségű, uniós engedéllyel rendelkező oltóanyag várja, hogy felhasználják.

 Ezzel kapcsolatban azonban néhány nagyon fontos tényre és részletre szeretném felhívni a széles közvélemény figyelmét. Először is rendkívül undorítónak tartom, ahogy a Fidesz abból is sikerpropagandát csinál, hogy „Magyarország biztosítja először a harmadik oltást”: ez ugyanis nem igaz, ráadásul egyáltalán nem siker, éppen, hogy a kormányzat gusztustalan módon, saját zsebre nyerészkedő, erőltetett és átgondolatlan vakcina-bizniszének a következménye. Ha már így esett, legalább pofátlan sikerpropagandát ne csináljanak belőle ezek a gazemberek!

 Másodrészt, rendkívül elégtelen a kormányzat teljesítménye az államközi megállapodásokat illetően: számtalan fontos ország továbbra sem fogadja el automatikusan a Magyarországon használt keleti oltásokat, így akik kénytelenek voltak ezeket beadatni maguknak, azokat most érdemben korlátozzák és jelentős kiadásokkal terhelik őket, ha külföldre akarnak utazni bármilyen okból. A kormány sikerként számolt be arról, hogy már Mongóliába, Kazahsztánba és Üzbegisztánba is utazhatunk a magyar igazolványokkal, de arról már nem adott számot a magyar polgároknak, hogy például Ausztriában miért nem fogadják el a Szputnyikot; vagy hogy Olaszországban, Portugáliában és Franciaországban miért kell a keleti vakcinásoknak kötelező tesztet végeztetniük, ha be akarnak lépni a határon. Vajon miért nem sikerült ezekkel az országokkal a magyar kormánynak megállapodnia? Utóbbi célországokba ugyanis az EU által engedélyezett oltásokkal elég az érvényes, egységes uniós igazolványt felmutatni, de a keletivel oltott magyarok már szívnak. Mindez köszönhető a Fidesz-kormány meggondolatlanságának és rendkívül gyenge érdekérvényesítő képességének. Az Európai Parlament magyar tagjaként az elmúlt napokban több uniós döntéshozó felé is kezdeményezéssel éltem, hogy azok a magyarok, akik harmadik oltásként uniós engedélyezésű oltóanyagot kapnak majd, automatikusan kerüljenek be az egységes uniós igazolvány rendszerébe – ezzel is megkönnyítve az utazási lehetőségeiket. Elvárható lenne, hogy a kormány is hasonló lépéseket tegyen a saját szintjén, de láthatóan inkább azzal vannak elfoglalva, hogy nemváltoztató műtétekről vezényeljenek hergelő kampányt.

Harmadrészt, fontos megállapítanunk, hogy az Európai Unió számos tagállama már jelentősen lehagyta Magyarországot az átoltottság, illetve az első beadott vakcinák számát illetően. A Fidesz-propaganda addig követte és fújta csak ezeket az adatokat, amíg neki kedvező volt; most, hogy Magyarország lecsúszott és lemaradt a nyájimmunitás megszerzésében, már látványosan sunyítanak. Most üt vissza az az eszement, kisebbségi komplexusból táplálkozó, örök győzelemre áhítozó őrület, ami a Fidesz felsővezetőit uralja: addig mondták, hogy nyertünk, elsők vagyunk, szőnyegre vittük a járványt, amíg már senki nem akar oltást felvenni. A raktárakban tömegével állnak a nyugati vakcinák (mert minden hazug propaganda ellenére rendben megérkeztek a tömeges szállítmányok), de a kormány elhibázott oltási stratégiája miatt az igény nullára csökkent. A nyájimmunitáshoz a szakemberek szerint még legalább másfél-kétmillió ember beoltása szükséges; az ősz és a negyedik hullám pedig itt van a nyakunkon. És mit tesz eközben a NER komplexusos, pöffeszkedő elitje? Újabb, még nagyobb jachtot vesz a közösbe. Ennyit az értékválasztásukról.

 A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Háromszázkilencedik alkalommal kongatom a harangokat, mert úgy látszik, még mindig szükség van rá. És mert radikális európai demokrataként ez a dolgom.

dr. Ujhelyi István

Európai Parlamenti képviselő

2021. augusztus 1. 

Ujhelyi: Európa lehagyott minket az oltási hatékonyságban

Standard

 

bajvanHamis védettségérzetet ad a kormányzati sikerpropaganda, pedig még messze vagyunk a biztonságos nyájimmunitástól; ezért a kormány felelőssége, hogy legyen még néhány millió magyar, aki rövid időn belül beolttatja magát – ezt Ujhelyi István szocialista EP-képviselő közölte csütörtöki online sajtótájékoztatóján. Az Európai Parlament közegészségügyi bizottságának MSZP-s tagja hangsúlyozta, hogy Magyarország sem ússza meg a negyedik covid-hullámot, a súlyossága azonban többek között azon fog múlni, hogy a lakosságot megfelelő információval látjuk-e el a védekezés során. Ujhelyi szerint a kormányzat eddig leginkább csak sikerpropagandára használta a járványkezelést, ez azonban visszavetette az oltási kedvet hazánkban. ”Valami gyermekkorból hozott kisebbségi komplexus lehet a kormányfőnél és a Fidesznél, hogy állandóan versenyhelyzetet idéz elő, valamit mindig le kell győznünk, mindig elsőnek kell lennünk, ha pedig nem sikerül, akkor csendben hallgatunk” – fogalmazott Ujhelyi, rámutatva arra, hogy a harmadik oltás bevezetését is sikerként hirdeti a kormány, miközben arra Magyarországon azért van idő előtt szükség, mert Európában egyedül nálunk használták fel nagy tömegben a kínai Sinopharm vakcinát, amelynél az oltások ellenére igazolhatóan tömegek maradtak valós védettség nélkül. „A kormány mindenből hamis sikerpropagandát csinál: most is, mintha kijönne a diák az iskolából és boldogan hirdetné, hogy a bukás után elsőként jelentkezhet pótérettségire” – fogalmazott Ujhelyi, hozzátéve: a Fidesz-kormány az átoltottsági arányokról is hallgat, leginkább azért, mert az adatok szerint már komolyan visszaestünk az európai összehasonlításban.

Az MSZP európai politikusa rámutatott, hogy az Európai Unió teljesítette időarányos vállalását: már az EU lakosságának több mint 71 százaléka megkapta az első oltását, ez hazánkban csak 66,7 százalék, amivel az uniós tagállamok között hátul, a tizenhatodik helyen állunk. Ujhelyi a sajtótájékoztatón példaként említette, hogy a teljes (két dózisos) átoltottságban sem vagyunk már az élen: miközben Máltán 84,8 százalékos, a kormány által folyamatosan támadott Belgiumban pedig 74,6 százalékos az arány, addig Magyarország csak a tizedik helyet tudja jelenleg tartani a maga 64,8 százalékos eredményével. Ennél is súlyosabbnak ítélte meg a korosztályos adatokat az MSZP európai politikusa, rámutatva: míg a veszélyeztetett 80 év feletti korcsoportban Ausztriában például már 99,2 százalék az oltottság, addig ez Magyarországon csak 74,1 százalék. Az 50-60 év közöttiek esetében is az uniós átlag alatt teljesítünk: hazánkban ez a korcsoport 69,7 százalékosan van beoltva, míg ugyanez az arány például Dániában már 93 százalék.

Az MSZP európai parlamenti képviselője szerint súlyos figyelmeztető jel, hogy míg az uniós tagállamok jelentős többsége szépen halad a biztonságos nyájimmunitás felé, addig Magyarországon a Fidesz-kormány propagandája miatt ez a folyamat lelassult, sőt szinte leállt. Ujhelyi emlékeztetett, hogy a szakértők eredetileg legalább 70 százalékos átoltottsághoz kötötték a nyájimmunitást, de friss amerikai kutatások a delta variáns miatt már 85-90 százalékos arányt is szükségesnek tartanak. A szocialista politikus hozzátette, hogy jelenleg több mint nyolcmillió adag – többségében európai oltóanyag – vár beadásra az állami raktárakban, vagyis vakcinabőség van; csak Pfizerből közel hárommillió dózis áll rendelkezésre.

„Nem lenne szerencsés, ha úgy járnánk, mint tavaly, amikor nyáron a kormány elment szabadságra, elővették a jachtjaikat, felültek a magán-repülőgépeikre, majd szeptemberben rádöbbentek, hogy zárni kell az országot. Csak az a kormány tudja megvédeni az állampolgárait, amely folytatja a védekezést és nem csak akkor foglalkozik a kérdéssel, amikor egy pillanatfelvétel alapján győztesnek mondhatja magát. A Fidesz-kormány felelőssége óriási: félre kell tennie a hazug propagandát és helyette arra koncentrálni, hogy legyen még néhány millió ember Magyarországon, aki átérzi az oltás felelősségét és beadatja magának a vakcinát. Ekkor lesz csak nyájimmunitás és ekkor érezhetjük csak biztonságban magunkat” – fogalmazott sajtótájékoztatóján Ujhelyi István.

Budapest/Brüsszel – 2021.08.05.