A magyar reformok működnek, a magyar fiatalok meg elmenekülnek

Közzétéve: 2016.06.08.

kivandorlas-e1448443335866Eddig összesen száz magyar fiatalt sikerült hazacsábítania az Orbán-kormánynak Angliából a több mint egy éve indított, százmilliós költségvetésű állami program keretében. Ezzel a tempóval már “csak” nagyjából hatezer évre van tehát szükség ahhoz, hogy minden, a szociális kilátástalanság elől külföldre menekülő magyar fiatal újra szülőföldjén találhassa meg a boldogulását. Tudjuk, hogy Orbán Viktor és a fideszes rezsim még hosszú évekre szeretné bebetonozni magát a hatalomban, de a magyar társadalomnak nincs ennyi ideje. Egy modern, újkori Trianon felé robogunk, ezért kormányzati közöny és kirakat-programok helyett átfogó válságtervre és stratégiai lépésekre van szükség.
A kivándorlás mérhetően és látványosan a 2010-es kormányváltás után gyorsult fel, a legfrissebb felmérések szerint mára minden tizedik magyar a végleges külföldre költözést fontolgatja. Csak az Egyesült Királyságban sok százezer fiatal keresi a megélhetését, nemrég Angliában annyi magyar gyermek született, mint egy magyarországi megyében. A nemzet kiürül, a nemzetinek mondott kormány pedig csak megvonja a vállát.
Az elvándorlás súlyos problémájára felelős megoldásokat kell adni, de erre a kormány láthatóan és vállaltan nem képes. A mai napon személyesen tárgyaltam Vytenis Andriukaitis egészségügyért felelős uniós biztossal, hogy közös programot, alapot és megoldást találjunk például az egyre súlyosabb orvos-elvándorlás problémájára. Csak Angliában ezernyolcszáz magyar orvos dolgozik, az egészségügyi szakdolgozók száma pedig még ennél is jóval több. Akit valóban érdekel a nemzet sorsa, az üres duma helyett cselekszik. Mi ezt tesszük.

dr. Ujhelyi István
európai parlamenti képviselő, az MSZP alelnöke
2016-06-08

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István