A Turizmus Európai Napja: az idegenforgalom a munkahelyteremtés motorja, és erősítheti az uniós polgárság érzését

Közzétéve: 2016.12.03.

15232088_1476538242360357_8984766949871680631_n„Az idegenforgalmi ágazat továbbra is az egyik legfontosabb munkahelyteremtő Európában, de vannak még tartalékai. Az Európai Uniónak be kellene vezetnie az európai polgárok utazási kártyáját, hogy erősítse az uniós polgárság érzését”, jelentette ki a Régiók Európai Bizottságának (RB) turizmussal foglalkozó előadója.
Az előadó, Hanspeter Wagner (AT/EPP), a tiroli Breitenwang polgármestere a következőképpen fogalmazott a Turizmus Európai Napja alkalmából rendezett konferencián, ahol három európai biztos is jelen volt: „európai utazásai során sok európai polgár felismeri az európai polgárság előnyeit. Rájönnek, hogy védett fogyasztók és védett utasok, hogy vámmentesen vásárolhatnak, hogy 19 uniós országban ugyanazt a fizetőeszközt használhatják, és szabadon mozoghatnak a schengeni térségben. Ebből tőkét kell kovácsolnunk, és még többet kell tennünk.”
Hanspeter Wagner hozzátette: „Az európai polgárok utazási kártyájával az uniós polgárok például kedvezményes árakon utazhatnának a tömegközlekedési eszközökön, kedvezményes belépőket kaphatnának a programban részt vevő uniós régiók és városok múzeumaiban. Létre kellene hoznunk egy ’DiscoverYrope’ nevű, a közösségi médiával is összekapcsolható GPS-alkalmazást, amely hasznos információkat kínálna az adott uniós országról, és a polgárokat vicces formában tájékoztatná és jutalmazná egy európai utazásokat kínáló programon keresztül.
Ezek és más javaslatok – köztük az Intelligens Turizmus Európai Fővárosa díjra tett javaslat – megtalálhatók a Hanspeter Wagner által készített véleményben, melyet december 7-én terjesztenek az RB – a regionális és helyi képviselők európai uniós közgyűlése – plenáris ülése elé elfogadásra.
Hanspeter Wagner javaslatait támogatja Ujhelyi István (HU/S&D), az Európai Parlament Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottsága (TRAN) által létrehozott idegenforgalmi munkacsoport elnöke is. „Ha a polgárokat közelebb kívánjuk hozni az uniós intézményekhez, kölcsönös egyetértésen alapuló, konkrét projektekre van szükségünk,” jelentette ki Újhelyi István, aki a konferencia egyik előadója volt. Mindezt elérhetjük, ha ingyenes vonatjeggyel megkönnyítjük az utazást a fiatal generációk számára, és felhívjuk a figyelmet az európai idegenforgalmi úti célokra az Európa Turisztikai Fővárosa díjjal. A polgárokkal és a civil társadalommal, ezen belül az idegenforgalmi ágazat szereplőivel folytatott párbeszéd révén az elkövetkező években minden bizonnyal sikerre tudjuk majd vinni egész Európában ezeket a programokat.”
Patrick Torrent, a NECSTouR (Európai régiók hálózata a versenyképes és fenntartható idegenforgalomért) elnöke, aki szintjén támogatja az RB saját kezdeményezésű véleményét, alátámasztotta az összes kormányzási szint és az európai idegenforgalmi ágazat összehangolt fellépésének a fontosságát. A következőket mondta: „A közös fellépés lehetőséget jelent a régiók számára sokféleségük kihasználására, amelynek révén a turisztikai élmények széles skáláját nyújthatják. Az intelligens marketing és az európai mobilitási programok a közös fellépési terv részét kell, hogy képezzék.”
A Turizmus Európai Napján felszólalt három európai biztos is: Navracsics Tibor, oktatásügyi, ifjúságpolitikai és kulturális biztos; Elżbieta Bieńkowska, belső piaci, ipar-, vállalkozás- és kkv-politikai biztos; továbbá Karmenu Vella, környezetvédelmi biztos.

2016. november 29.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István