Az MSZP az euró-bevezetés megvitatását követeli

Standard

 Az MSZP háromoldalú, a munkaadók, a munkavállalók és az országgyűlési frakciók közötti egyeztetést szorgalmaz Magyarország eurózónához történő csatlakozásának megvitatására – mondta Ujhelyi István, az ellenzéki párt európai parlamenti képviselője 2018. 07. 26.-án sajtótájékoztatón, Budapesten.

A politikus, aki a szocialisták EP-kampányfőnöke is, emlékeztetett arra, hogy a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) azt javasolta a hét elején a kormánynak, foglalkozzon végre az eurózónához történő csatlakozással. Megjegyezte, Szlovákia és Szlovénia már tagja az eurózónának, Bulgária is jelezte csatlakozását.
Szerinte a magyar kormánynak “kutyakötelessége” lenne a társadalmi szereplőkkel megvitatni azt, hogy Magyarországnak érdekében áll-e bevezetni az eurót, és ha igen, mikortól. A szocialista politikus közölte, Magyarország nem maradhat ki az euró bevezetéséből, és hallgatni kell a munkaadók és a munkavállalók véleményére. Jelezte, az MSZP szeptember elején tesz javaslatot a háromoldalú egyeztetés menetrendjére.
Ujhelyi István azt is firtatta, hogy Schöpflin György, a Fidesz-KDNP EP-képviselője magánvéleményét vagy a kormánypártokét ismertette egy lapinterjúban. Az ellenzéki politikus szerint a kormánypárti képviselő megfenyegette az európai közösséget azzal, hogy a Fidesz csatlakozik az Európa-ellenes politikai pártok mozgalmához, ha az unió fellép azzal szemben, amit Orbán Viktor művel az európai értékekkel és a közösséggel. Az MSZP-s képviselő szerint ha ez a fenyegetés valós, akkor felmerül a kérdés, kinek az érdekében áll. “Ma egy olyan hatalom van, amely láthatóan arra törekszik, hogy az EU-t működésképtelenné tegye, ez pedig Putyin hatalma” – hangoztatta.
Kérdésre Ujhelyi István beszámolt arról, csütörtökön MSZP-s delegáció indul Erdélybe, hogy tagjai több városban is határon túli szervezetek képviselőivel találkozzanak. Hozzátette: a látogatás egyik helyszíne a tusnádfürdői nyári szabadegyetem, de pénteken már nem lesznek ott. “Nem szeretnénk a NER-t legitimizálni azzal, hogy részt veszünk a pódiumbeszélgetésen” – mondta.

Budapest, 2018.07.26.