Buszbaleset – Ujhelyi európai biztonsági protokoll bevezetését kezdeményezi

Közzétéve: 2017.01.26.

 Egységes, európai biztonsági protokoll bevezetését kezdeményezi Ujhelyi István, az Európai Parlamenti közlekedési és turizmus bizottságának alelnöke a veronai, magyar áldozatokkal járó tragédia után. A szocialista EP-képviselő a szakmai szervezetekkel és az érintett busztársaság vezetőjével is egyeztetve azt javasolta a szakbizottságnak, hogy a testület következő üléseinek egyikén vizsgálják meg a nemzetközi utasforgalomban közlekedő buszokra vonatkozó szabályozást és dolgozzanak ki egy olyan programot, amely segíthet a tragédiával járó balesetek számának minimálisra csökkentésében. Erről a javaslatról értesítette Violeta Bulc-ot, a közlekedési portfólióért felelős uniós biztost is.
„Amikor a baleset már nem elkerülhető, minden pillanat, minden biztonsági előkészület számít. A biztonsági övek helyes használata, az, hogy minden utas tisztában legyen a menekülő útvonalakkal, a poroltókészülékek pontos helyével, illetve annak ismerete, hogy miként lehet és kell az ablakot kitörni vészhelyzetben, mind életet menthetnek. Egy, a légiközlekedésben a repülőgépeken már kötelező biztonsági bemutató általános, európai bevezetése szükséges és előremutató lépés lehet. Ez külön költséggel, vagy bonyolult jogalkotási mechanizmussal sem jár” – fogalmazott Ujhelyi István.
Mint emlékezetes, a veronai tragédiában érintett busztársaság vezetője, Czakó Tibor korábban már jelezte: buszaik ezentúl csak akkor indulnak el, ha a sofőrök bemutatták az utasoknak a biztonsági előírásokat.

Brüsszel, 2017-01-26

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István