Ujhelyi: kamu a fideszes öröm, feltörölték a padlót Orbánékkal!

Standard

7EHTMNWZ8ncRDm7jsHiába próbálja a fideszes propaganda-gépezet sikerként beállítani az Európai Néppárt kongresszusán történteket: a valóság az, hogy Orbánékkal szabályosan feltörölték a padlót Helsinkiben. Elég csak Donald Tusk, az Európai Tanács jobboldali elnökének rendkívül kemény szavaira hivatkozni, amiben világossá tette: a Fidesznek semmi köze a valódi kereszténydemokráciához.
A NER-delegáció teljesen nevetségessé tette magát azzal, hogy az itthoni kuruckodó szövegeléssel szemben most bólogatva megszavazta az Európai Néppárt határozatait. Ezek ugyanis kimondják például, hogy a tagállamoknak befogadóbbnak kell lenniük az uniós intézményektől érkező tanácsokra. De kimondták azt is, hogy a Néppárt ösztönzi a nemzeti menekültügyi rendszerek harmonizációját az EU tagállamaiban, mert szerintük ezzel lehet biztosítani a menekültekkel szembeni egyenlő bánásmódot az egész Unióban.
De történt ennél súlyosabb is: az Európai Néppárt ugyanis elfogadta a jobboldal Sargentini-jelentését, a Fidesz pedig zavarodottan megszavazta azt. Elég a narancsos kamuzásból, ideje van az igaz beszédnek! Bármit hazudik is a Fidesz, a Néppárt kongresszusa által elfogadott határozat értékként hivatkozik a „liberális demokráciára” és egyértelművé teszi, hogy a populizmus és nacionalizmus összeegyeztethetetlen a jogállamisággal, illetve a demokráciával.
“Nagyon aggasztónak találjuk az alkotmányos rendszerek korlátozását az egyes tagállamokban, amely érinti az igazságszolgáltatás függetlenségét, a korrupció elleni küzdelmet, a média és a civil társadalom szabadságát (…) „Kitartunk amellett, hogy a civil társadalom létfontosságú szerepet játszik egy teljes értékű demokráciában. A civil szervezeteknek lehetőséget kell biztosítani arra, hogy humanitárius célokat szolgáljanak a büntetésektől való félelem nélkül (…) „Hangsúlyozzuk, hogy a tudomány szabadsága a demokrácia sarok köve, melyet a kormányoknak mindenkor meg kell védeniük” – ezek mind a Néppárt által elfogadott határozatban szerepelnek és mindegyik mondat csattanós pofon Orbán Viktorék illiberális arcán.
A Fidesz teljes zavarodottságát az is jól mutatja, hogy a magyar miniszterelnök maga ismerte be kongresszusi beszédében: az Európában zajló negatív folyamatokért az uniós intézmények jobboldali vezetőit, a Néppárt prominenseit terheli a felelősség. Eddig is nevetséges volt, amikor Orbán a „bukott brüsszeli elit” elkergetéséről szónokolt a magyar választóknak, hiszen ő maga is tagja ennek a körnek, de most már egyenesen szánalmassá vált, ahogyan egymás után tapsolta meg az általa bukott elitnek nevezett elvbarátait. Velük szemben mi, a legnagyobb Európa-párti erőként azon dolgozunk, hogy megreformáljuk az Uniót és megteremtsük a szociális Európát.

Ujhelyi István
európai parlamenti képviselő (MSZP)
Brüsszel, 2018-11-08

A „Turizmus Európai Fővárosa Díj” fontos mérföldkő a turizmus fenntarthatóságnak megteremtésében

Standard

etf1Ünnepélyes keretek között adták át szerdán a „Turizmus Európai Fővárosa” díjakat az Európai Bizottság központi épületében: az elismerést először Helsinki és Lyon városa érdemelte ki a szakmai zsűri döntése alapján. A „European Capital of Smart Tourism” nevet viselő programot Ujhelyi István szocialista- és Renaud Muselier francia néppárti EP-képviselő közösen kezdeményezték korábban az Európai Bizottságnál, amely a megvalósításra idén 2,5 millió eurós, azaz több mint 750 millió forintos költségvetést biztosított a programhoz.
etf2A díjátadó kapcsán Elżbieta Bieńkowska, a belső piacért, valamint az ipar- és vállalkozáspolitikáért, és a kis- és középvállalkozásokért felelős uniós biztos többek között úgy nyilatkozott: az Európai Unió egyik fontos célkitűzése, hogy a turizmust fenntartható fejlődési pályára állítsa, ehhez pedig érdemi előrelépést jelentenek az innovatív megoldások. Bieńkowska hangsúlyozta, hogy ez a mostani kezdeményezés nemcsak az intelligens és fenntartható megoldások elterjedését, de a városok és régiók közötti tapasztalatcserét, aktívabb kapcsolattartást is elősegíti. „A turizmus fontos az EU gazdasága számára, ezért mindannyiunk hatékonyabb együttműködésére van szükség ahhoz, hogy versenyképesebbé és fenntarthatóbbá válhasson” – fogalmazott az uniós biztos.
etf3Ujhelyi István a program kitalálójaként azt emelte ki a díjátadón, hogy a turizmus volt a világválság időszakában is szinte az egyetlen növekedésre képes gazdasági ágazat, ezt a potenciált és fejlődési lehetőséget pedig csak a fenntarthatóság megteremtésével lehet biztosítani. „A turizmus közel huszonötmillió embernek biztosít megélhetést és mintegy 350 milliárd euró éves bevételt teremt Európában. Nem kell különösebb jóstehetség ahhoz, hogy belássuk: a turizmus lesz a jövőben is az egyik vezető gazdasági ágazat, ezért a fenntartható és innovatív turisztikai megoldásokat díjaznunk kell és példaként felmutatnunk. Magyarország számára is kiemelkedő fontosságú az ágazat, ezért bízom benne, hogy jövőre már magyar döntős és magyar győztes pályázó is lesz” – tette hozzá a szocialista politikus.
A két nyertes város képviseletében Pia Pakarinen, Helsinki főpolgármester-helyettese és David Kimelfeld, a lyon-i régió elnöke vette át az elismeréseket. Négy további külön kategóriában (fenntarthatóság, elérhetőség, digitalizáció és kulturális örökség, valamint kreativitás) is díjazták a pályázó városokat, ezekben a kategóriákban Malaga, Ljubljana, Koppenhága és Linz érdemelték ki az egyedülálló elismerést.

Brüsszel, 2018-11-08

Ujhelyi: elkészült az európai jobboldal saját Sargentini-jelentése

Standard
1211947A Fidesz csapdahelyzetbe manőverezte magát, hiszen az Európai Néppárt ma kezdődő, kétnapos helsinki kongresszusán egy olyan határozati javaslatról kell majd szavazzon, amely kőkeményen kiáll a közös európai értékek mellett, valamint az illiberális populisták korrupciójával és Európa-ellenes retorikájával szemben. Ha úgy tetszik, ez az európai jobboldal saját Sargentini-jelentése.
Orbán Viktor nemrég Tusványoson még azt hirdette, hogy nemcsak a Néppártot, de az európai jobboldal egészét elfoglalja majd illiberális politikájával, ehhez képest egyértelműen vesztett fékevesztett magabiztosságából. A Fidesz elnöke nyilvánvalóan a szokásos pávatáncot próbálja majd meg eljátszani Helsinkiben is azzal, hogy megpróbálja szavakkal elfedni bűzös-bűnös tetteit.
Hogy a Néppárt tagjai és EP-képviselői világosan lássák a Fidesz valódi arcát és ne tévessze meg őket a narancsos kamuszöveg, ezért ma reggel elküldtem a jobboldali frakció tagjainak a magyar Országgyűlésben fideszes többséggel áterőltetett „ellen-Sargentini határozat” angol nyelvű fordítását. Ebből fekete-fehéren kiderül, hogy mit is gondol Orbán Viktor és a Fidesz az európai közösségről, az európai értékekről és az európai jobboldalról.
Ideje van az igaz beszédnek a Néppártban is!
Ujhelyi István
európai parlamenti képviselő
2018-11-07

Az uniós ügyészséghez való csatlakozást sürgeti az MSZP

Standard

ssssssAz MSZP szerint az Orbán-rendszer legkorruptabb részével lehetne leszámolni, ha Magyarország csatlakozna az uniós ügyészséghez.

Harangozó Tamás, a párt frakcióvezető-helyettese pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón hangsúlyozta, az ügyészség nem sértené az ország szuverenitását, mert a szervezet kizárólag csak az uniós forrásokkal kapcsolatos ügyekben járna el. Elmondta, vannak arra javaslatok, hogy a jövőben nem kaphatna kohéziós támogatást az a tagállam, amely nem csatlakozik európai ügyészséghez. Ezekből a támogatásokból épülnek az iskolák, az óvodák, az utak, újulnak meg a kórházak – mutatott rá. Azt kérte, minden magyar polgár álljon ki az ügyészséghez történő csatlakozás mellett és aláírásával támogassa a független Hadházy Ákos országgyűlési képviselő ezzel kapcsolatos aláírásgyűjtését, amelyet az MSZP is segít.
Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselője, a párt EP-kampányfőnöke szerint a Sargentini-jelentés egyik legsúlyosabb pontja az uniós források kormányhoz köthető, korrupt módon történt felhasználása. Közölte, akár 500-1000 milliárd forintot is bukhat az ország “az orbáni korrupt rendszer” miatt az ebben a költségvetési ciklusban Magyarországnak járó 9500 milliárd forintból. Emlékeztetett arra, az unió ellenőrei megállapították, hogy a magyar uniós pályázati rendszer súlyos hibákkal működik, a megvizsgált projektek szinte mindegyikében találtak hibát. Jelenleg is fel vannak függesztve három operatív program kifizetései – jegyezte meg. Szerinte az uniós ügyészség abban segíthetne, hogy az EU adófizetői által összeadott források “ne az állampárt korrupt rendszerében, saját oligarcháihoz jusson”, hanem az azt megérdemlő magyar emberekhez.

Budapest – 2018.10.19.

Ujhelyi: novemberben újra indul az ingyenes InterRail-program

Standard

44148064_296720987596364_3016782460319956992_nTizenkétezer európai fiatalnak nyílik meg idén ősszel ismét a lehetőség az ingyenes InterRail-bérletprogramban arra, hogy körbeutazza Európát – fogalmazott Ujhelyi István európai parlamenti képviselő, a program egyik mentora Brüsszelben. Az MSZP politikusa emlékeztetett: igazi európai sikertörténetről van szó, hiszen közel hétszeres volt a túljelentkezés a program idei első kiírása során, a magyar fiatalok számára biztosított többszáz helyre is jóval többen jelentkeztek. Idén nyáron összesen tizenötezer európai fiatal jutott hozzá az ingyenes vonatjegyekhez, a novemberben megnyíló második pályázati körben pedig újabb tizenkétezer fiatal, közöttük számos magyar élhet majd ismét a lehetőséggel.
Az Európai Bizottság által szervezett mai szakmai konferencián – amelyen a kezdeményezést segítő politikusok, Navracsics Tibor, a néppártiak képviseletében Sabine Verheyen és Ujhelyi István szólaltak fel – elhangzott, hogy az eddigi nyertes pályázók közül több mint kétezer olyan fiatal volt, akinek ez volt az első önálló útja külföldön. Több mint hetven százalékuk pedig egyértelművé tette: az ingyenes InterRail-bérlet nélkül nem lett volna lehetőségük eljutni az európai helyszínekre.
Ujhelyi István, a program mentoraként többek között arról beszélt a brüsszeli konferencián: a következő időszakban hosszútávú megoldást kell arra találni, hogy a hátrányos helyzetű pályázók kiemelt lehetőséget kapjanak, illetve érdemben be kell vonni a turisztikai szektor szereplőit és a tagállami kormányokat is a program minél minőségibb megvalósításába. Ujhelyi emlékeztetett: több alkalommal is jelezte a magyar kormánynak, hogy indítson saját kampányt az InterRail-program nyerteseinek körében azért, hogy minél többen válasszák Magyarországot úticélként, de arra is javaslatot tett, hogy a kormány saját hatáskörben terjessze ki a programot és adjon minden tizennyolc éves magyar fiatalnak ingyenes vonatbérletet; ez utóbbi mindössze 9 milliárd forintba kerülne évente. “Sajnálatos módon a magyar kormány eddig válaszra sem méltatta javaslataimat!” – tette hozzá az MSZP európai parlamenti politikusa.
A “DiscoverEU” program hosszú távon folytatódik, a következő uniós költségvetési ciklusban már évi 100 millió euró állhat majd rendelkezésre.

Brüsszel, 2018-10-17

Magyar ellenzéki EP-képviselők szerint az Orbán-kormány lebontja a jogállamiságot

Standard
dsdsffffMagyar ellenzéki európai parlamenti (EP) képviselők szerint a kormány lebontja a jogállamiságot, és ma a demokrácia helyreállítása a feladat. Az Európai Parlament Szocialisták és Demokraták (S&D) frakciója által Go Local! címmel szervezett vasárnapi budapesti fórumon Ujhelyi István (MSZP), Niedermüller Péter (DK) és Szanyi Tibor (MSZP), az EP magyar szociáldemokrata képviselői röviden ismertették politikai álláspontjaikat.
Ujhelyi István arról beszélt: az Európai Unió történetében most először történik meg, hogy az EP döntése alapján 7-es cikkelyes eljárás indul egy tagállam ellen. Ebbe a helyzetbe a magyar kormány miatt kerültünk – jelentette ki. Az ellenzéki politikus azt mondta, a kormány most hatmilliárd forintból indította el kampányát, amely megpróbálja az embereknek a “valóságot letagadva az Európai Unió álláspontját ferdítve elmondani”. Ujhelyi István szerint a magyar kormányzat szégyent hoz Magyarországra. Úgy fogalmazott: “Ma az a hazafia, aki tudja, hogy a magyar demokráciát helyre kell állítani, és az európai értékeket elfogadva, az európai szabályokat betartva, az Európai Unió közösségével kell együtt haladni.”
Niedermüller Péter arról beszélt, hogy a közterületen életvitelszerű lakhatást jogellenessé nyilvánító, hétfőtől hatályba lépő rendelkezés jól mutatja, hogyan “rohadt szét ez az ország az elmúlt nyolc év alatt”. A jogszabályt embertelenek és aljasnak nevezve azt mondta: a kormány a legelesettebbekbe, a legnehezebb sorsú emberekbe rúg bele még egyet. Niedermüller Péter szerint az országban azért ment tönkre a jogállamiság, mert mindig a legszerencsétlenebb embereken csattan az ostor. Az országban tönkremegy, elveszik, megsemmisül az, amely minden társadalom számára a legfontosabb: a szociális kohézió, az összetartozás. Ez az, amit a jogállamiság lerombolása végképp tönkretesz – mondta. A jogállamiság mellett szerinte elveszett az a politikai kultúra is, amely Európát jellemzi. Az a feladatunk, hogy helyreállítsuk a normális, morális alapon nyugvó politikát – emelte ki.
43458430_1961843550577436_6316905089978073088_nSzanyi Tibor azt mondta: az ország nagyobbik része tudja, hogy a Fidesz “egy rakás szerencsétlenség, egy mocskos, korrupt banda”. Mégis rá szavaznak, és foglalkozni kell azzal, hogy mi az, ami ennek dacára megtartja ezeket “a brigantikat (…) a hatalomban”. Szerinte ezek az emberek a politikájukkal “rongálják az emberiség esélyeit”. Már a személyes fogyasztásuk is vérlázító. Ezt a társaságot kellene “eltakarítanunk” – jelentette ki Szanyi Tibor, aki szerint meg kell teremteni azt az erős baloldali magot, amelyre építve a társadalom többi részét is meg tudják szólítani. A klímaváltozással kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy a baloldaliaknak a “természettel való szolidaritást” is fel kell vállalniuk.
Francesco Ronchi, az S&D-frakció tanácsadója azt mondta, hogy közös gondolkodást kezdeményeznek az európaiakat érintő ügyekről, ezért is rendeztek fórumot Budapesten is. Hangsúlyozta: nem hagyhatják szótlanul a magyar jogrendszer összeomlását. A népnek joga van megválasztani, hogyan szeretne élni, ezért  a demokrácia, a jogrendszer, a jogbiztonság nemcsak távoli elképzelés, hanem az emberek mindennapi életét jelentő valóság – tette hozzá. Azt mondta: a demokrácia nem más, mint szabadon megválasztani például, hogy melyik egyetemre járjunk, milyen újságot olvassunk és ki legyen a párunk.
Forrás: mti.hu – 2018-10-15.

Ujhelyi: a Fidesz nemzeti hatáskörben tartja a korrupciót

Standard

20150610ep-valasztas-kampanyLassan nincs olyan nap, amikor a Fidesz ne bizonyítaná, hogy bármire képes az állami korrupció elfedése és a lopások feltárásának megakadályozása érdekében. Az Európai Parlament az eheti strasbourgi plenáris ülésen tárgyalta a vámcsalások elleni küzdelemről és az Unió saját forrásainak védelméről szóló állásfoglalást. A Fidesz képviselői – szemben többek között az Európai Néppárt többségével – három fontos módosító indítványt is leszavaztak, a végszavazásnál pedig tartózkodtak az ügyben; ezzel is egyértelműen a korrupció és a háborítatlan bűnelkövetés oldalára állva.
Leszavazták azt a módosító indítványt, amely összehangolt adminisztratív szankciókat szorgalmazott a jogsértések kapcsán. A Fidesz leszavazta annak szorgalmazását is, hogy az Európai Bizottság „vegye fontolóra” a vámhatósági feladatok uniós szintre történő áthelyezését annak garantálása érdekében, hogy a vámeljárásokra minden helyszínen összehangoltan és nyomon követhető módon kerüljön sor. A Fidesz azt a módosító indítványt is leszavazta, amelyben sajnálatosnak nevezik, hogy nem minden uniós tagállam – így például Magyarország sem – csatlakozott az Európai Ügyészség intézményéhez.
Igaz beszédre van szükség: a nem szavazatokkal és végső tartózkodásával a Fidesz nem tesz mást, mint megint zavaros szuverenitási érvelés mögé bújva támogatja a bűnelkövetőket, a vámszabályok ellen vétő csoportokat és akadályozza a miniszterelnök családjáig érő állami korrupció szankcionálását.

dr. Ujhelyi István
európai parlamenti képviselő
az MSZP EP-választási kampányfőnöke
Budapest, 2018-10-06

Ujhelyi vitára hívja a nagykőrösi fideszes önkormányzatot Sargentini-ügyben

Standard
czirOrbán Viktor és a fideszes képviselők tegnap súlyos vereséget szenvedtek a magyar Országgyűlésben. Az Európai Parlament kétharmados többsége által elfogadott Sargentini-jelentés kapcsán szorgalmazott ellenakciójukról világosan kiderült, hogy szánalmas propagandára épül csupán.
A Fidesz láthatóan szédül még az európai pofontól. Amikor egyértelműen bebizonyosodik, hogy a Sargentini-jelentés éppen hogy a magyar embereket védi a korrupt narancs-rezsim bűneitől, akkor a Fidesz arra csak hazaárulózással, ordas hazugságokkal és közpénzmilliárdokból fizetett agymosás-kampánnyal tud válaszolni.
De nemcsak a kormány, hanem fideszes önkormányzatok is tudatosan félretájékoztatják az igazságról a magyar embereket. A Pest megyei Nagykőrös fideszes többségű önkormányzata például a napokban „megalapozatlan, kommunista hangvételű aljamunkának” nevezte az Orbán-kormány bűneit rögzítő Sargentini-jelentést; a fideszes testület külön határozatban el is ítélte az Európai Parlament kétharmados többsége által elfogadott dokumentumot.
Minimális elvárás minden politikai döntéshozóval szemben, hogy állításait valódi vitában is képes legyen megvédeni. Ezért október 18-án, csütörtökön, 10:00 órakor ott leszek a nagykőrösi önkormányzatnál, vitára készen. Elvárom Czira Szabolcs polgármestertől, hogy nyissa ki a tárgyalóterem ajtaját, hívja oda a nagykőrösi képviselőtestület tagjait, akár a helyi Fidesz-alapszervezet vezetőivel együtt és vállalja a vitát a Sargentini-jelentés tartalmáról és Magyarország érdekeiről.
Igaz beszédre van szükség a kormány hazugságaival szemben. Én ott leszek.
Ujhelyi István
európai parlamenti képviselő
2018. 10. 04.

Helsinki és Lyon lett Európa turisztikai fővárosa

Standard
42428978_2626615797564322_97842387249790976_nElőször osztják ki az „Turizmus Európai Fővárosa” címet, amelyet idén Helsinki és Lyon érdemelt ki a zsűri döntése alapján. A „European Capital of Smart Tourism” nevet viselő programot Ujhelyi István szocialista- és Renaud Muselier francia néppárti EP-képviselő közösen kezdeményezték korábban az Európai Bizottságnál, amely a megvalósításra idén 2,5 millió eurós, azaz több mint 750 millió forintos költségvetést biztosított a programhoz.
Az Ujhelyi István és Renaud Muselier által közösen elnökölt szakmai zsűri hétfőn Brüsszelben hallgatta meg az utolsó körben versenyben maradt városok képviselőit és prezentációit. A pályázat első körében még 38 város jelentkezését értékelte ki a szakmai testület, a döntős tíz város közé Ljubljana, Malaga, Brüsszel, Nantes, Palma, Poznań, Tallin, Valencia, Lyon és Helsinki kerültek; végül utóbbi kettő nyerte el a „turisztikai főváros” címet. Négy további külön kategóriában (fenntarthatóság, elérhetőség, digitalizáció és kulturális örökség, valamint kreativitás) is osztanak elismerést, ezeket Malaga, Ljubljana, Koppenhága és Linz érdemelték ki.
42592212_298707910721413_4230224782886436864_nAz Európa Kulturális Fővárosa programhoz hasonló turisztikai kezdeményezés célja, hogy támogassa a fenntartható és innovatív turisztikai fejlesztéseket és minél szélesebb körben megismertesse az „intelligens turizmus” nyújtotta előnyöket. Az MSZP EP-képviselőjének tájékoztatása szerint a megtisztelő cím elnyeréséhez erős európai dimenzióval bíró, egyedi turisztikai programot kell létrehoznia a pályázó városoknak, erre most Helsinki és Lyon hozta a legjobb példát.
Ujhelyi István a program kitalálójaként rámutatott: a turizmus a harmadik legerősebb gazdasági ágazat Európában, amely közel huszonötmillió embernek biztosít megélhetést és mintegy 350 milliárd euró éves bevételt teremt. „1950-ben még alig 25 millió turistát tartottak nyilván a világban, 2000-ben már 700 milliót, 2012-ben pedig ez a szám elérte az egymilliárdot.  Nem kell különösebb jóstehetség ahhoz, hogy belássuk: a turizmus lesz a jövőben is az egyik vezető gazdasági ágazat, ezért a fenntartható és innovatív turisztikai megoldásokat díjaznunk kell és példaként felmutatnunk. Magyarország számára is kiemelkedő fontosságú az ágazat, ezért bízom benne, hogy jövőre már magyar döntős és magyar győztes pályázó is lesz” – tette hozzá a szocialista politikus.
A hivatalos díjátadó az Európai Turizmus Napján, november 7-én lesz Brüsszelben.
Brüsszel, 2018-09-25

Orbánt kizárták a komolyan vehető európai politikusok közül

Standard

ddedeMindennap új fejezetéhez érkezik az Európai Néppárt belső vitája Orbán Viktor és a Fidesz miatt. Magyarország szempontjából azonban nem az a legfontosabb, hogy az Európa-ellenes szélsőjobbra sodródott Fideszt vajon meddig tűri még sorai között a Néppárt. A Fidesz képviselői korábban még a budapesti Hősök terén kampányoltak Jean-Claude Juncker mellett, ma pedig “alkoholista Soros-ügynöknek” próbálják beállítani. Ez maradjon a brüsszeli elitet alkotó európai jobboldal belső vitája.
Hazánk szempontjából nagyobb veszély, hogy Orbán Viktor bizonyíthatóan partvonalra került az unióban, a tagállamok képviselőinek kétharmada elítélte korrupt kormányát. Ezzel Orbánt kizárták a komolyan vehető európai politikusok sorából. Kérdés, hogy így a Fidesz elnöke alkalmas-e még arra, hogy sikerrel megküzdjön a következő hétéves uniós költségvetésből Magyarországnak járó forrásokért. Félő, hogy súlyos milliárdokat veszítenek el a magyar emberek Orbán miatt.

Ujhelyi István,
az MSZP európai parlamenti képviselője

2018.09.21.