Deutschról és Ujhelyiről is ítéletet mondanak Brüsszelben

Közzétéve: 2016.01.13.

duAz év parlamenti képviselője címért versengenek az Európai Parlament képviselői. Az ajánlások alapján a döntőbe két magyar politikus jutott be: az MSZP-s Ujhelyi István és a fideszes Deutsch Tamás – írta az Origo.hu.
A brüsszeli EU-politikai kéthetilap, a Parliament Magazine minden évben kiírja a MEP AWARD-ot vagyis az európai parlamenti képviselők díját. Immár tizenegyedik alkalommal adják majd át idén az elismerést, először 2005-ben választottak év képviselőjét.
Érdekesség, hogy bárki – magánszemélyek, képviselők, rokonok, civilszervezetek – jelölhet egy-egy képviselőt valamelyik kategória díjára, a lényeg, hogy az illető az adott évben olyan kiemelkedő munkát végezzen a szakterületén, ami miatt jogosult az elismerésre.
A beérkezett többezer jelölésből végül a Parliament Magazine szerkesztősége választ ki minden kategóriában 3-3 képviselőt, alapvetően az alapján, hogy kik és hányan jelölték, illetve milyen valós indokok és munka támasztja alá a jelölést. Ezután, a döntőben a jelöltekre már csak a 751 EP-képviselője szavazhat a díj hivatalos oldalán, mindenki egyszer.
Bár ez „csak” egy szerkesztőségi díj, de kiemelten fontos a képviselők között, nagy elismerés, ha valaki megkapja. Ezért már meg is indult a belső kampány.
Idén egyedül két magyar kapott jelöléseket és csak kettejüket emelték ki: Deutsch Tamást a regionális politika területén és Ujhelyi Istvánt – a szocialista politikust az idén új kategóriában, a turizmusban jelölték. Az Origo információi szerint 12 nemzetközi, szakmai szervezettől érkezett jelölés Ujhelyire.
Ujhelyi István az Origónak at mondta, örül, hogy számos szakmai szervezet támogatta őt. A turizmus szerinte kiemelten fontos terület, mert az EU-ban közvetve 25 millió ember sorsát befolyásolja. Minden kategóriában három-három jelölt indul, közülük kerül ki a díjazott. A díjátadó márciusban lesz.

(Forrás: origo.hu, szerző: Lengyel Tibor, 2016.01.13.)

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István