Durván nekimentek a Néppártban a Fidesznek

Közzétéve: 2016.10.26.

13509543_1345867782097146_540646231_o„A hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát. Azt a hazug pártot és politikát is utolérték, amelyet Orbán Viktor képvisel” – fogalmazott rendkívüli, strasbourgi sajtótájékoztatóján Ujhelyi István. Az MSZP európai parlamenti képviselője elmondta: az elmúlt napokban „botrányos pillanatokat” éltek át az európai porondon a Fidesz és az Orbán-kormány képviselői. Ujhelyi szerint az Európai Néppárt keddi frakcióülésén a konzervatív pártcsaládba tartozó Jean-Claude Juncker bizottsági elnök személyesen kérte számon a fideszes EP-képviselőket azért az EU ellen uszító politikáért, amelyet a magyar kormány az utóbbi hónapokban közpénz-milliárdokból csúcsra járatott.
„Több, jelentős súllyal rendelkező képviselő – például olaszok, németek – jelezte a vitában, hogy elegük van abból az uszító EU-ellenes politikából, amely vírusként terjed Európában” – fogalmazott Ujhelyi, hozzátéve: szerda reggel pedig attól volt hangos az Európai Parlament, hogy Manfred Weber néppárti frakcióvezető eddig nem látott módon mosta meg a fejét a magyar igazságügyi miniszternek, Trócsányi Lászlónak azért, ami Magyarországon történik.
Az MSZP politikusa emlékeztetett arra is, hogy ezen a héten szavazott az EP arról a javaslatról, amelynek értelmében az EU nem csak konkrét uniós jogszabályok megsértésével, hanem a demokráciát, a jogállamiságot és az alapvető jogokat érő súlyos fenyegetésekkel, illetve azok kockázatával is érdemben foglalkozhat. A javaslatot a néppárti frakció nagy többsége is támogatta, egyedül a fideszes képviselők szavaztak ellene.
„Nem véletlen, hogy elszigetelődnek és a pártcsaládjukhoz tartozó Juncker, Tusk és Merkel után már a néppárti képviselők is elhatárolódnak a Fidesz politikájától. Eddig magyarázhatták, hogy Magyarországon sajtószabadság van; magyarázhatták, hogy szabályosan költik el az euro-milliárdokat; magyarázhatták, hogy független az igazságszolgáltatás és, hogy valódi demokrácia van; az illiberális államot építő Orbán végérvényesen lebukott” – fogalmazott strasbourgi sajtótájékoztatóján Ujhelyi István.

Strasbourg, 2016-10-26

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István