El a kezekkel a turizmustól! – reagálás Tuzson Bence sajtótájékoztatójára

Közzétéve: 2016.02.26.

csakafideszAmit eddig korábban titkoltak, majd tagadtak, az most már hivatalos: megkezdődik a magyar turisztikai szektor államosítása. Az Európai Parlament közlekedési és turisztikai szakbizottságának turizmusért felelős alelnökeként ismét felhívom az Orbán-kormány figyelmét, hogy a magyar ágazatnak nem újabb kádertemetőkre és haveri kifizetőhelyekre van szüksége, hanem adócsökkentésre, jelentős marketing-forrásnövelésre, illetve az ágazatban dolgozók itthon tartásához szükséges programokra. Ezt a kormány is tudná, ha meghallgatta volna a szakmai szervezetek beszámolóját.
A turizmus az egyetlen gazdasági szektor, amely a válság ellenére is képes volt a növekedésre és amely Európában és Magyarországon is a GDP tíz százalékát biztosítja. Magyarországon több mint négyszázezer, Európában pedig közvetlen módon tízmillió munkahelyet garantál és majd kétmillió vállalkozásnak nyújt megélhetést. A turizmust éppen ezért segíteni, támogatni és ösztönözni kell, nem pedig fideszes polip módjára rátelepedni.

dr. Ujhelyi István
az MSZP alelnöke
az Európai Parlament képviselője

Budapest, 2016-02-26

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István