Élelmiszer-kupon bevezetését javasolja a kormánynak Ujhelyi

Közzétéve: 2022.05.21.

280760131_553871549431343_2921818715453261773_nHavi húszezer forint értékű élelmiszer-kupon bevezetését és az alapvető élelmiszerek áfájának minimálisra csökkentését szorgalmazza a kormánynál Ujhelyi István. Az MSZP európai parlamenti képviselője erről keddi online sajtótájékoztatóján beszélt, ahol elmondta: olyan elektronikus jegyrendszer bevezetését javasolja a szorító inflációs helyzet miatt, amelynek kedvezményezettjei az egyszülős- és rászoruló, minimum kétgyermekes családok, a kisebb jövedelmű nyugdíjasok, a súlyos fogyatékkal élők, a hajléktalanok és szociális segélyből élő állástalanok, de az MSZP politikus kiterjesztené a jogosultságot a szociális ösztöndíjban részesülő egyetemistákra is. Ujhelyi elképzelése szerint ezt a havi rendszerességgel – az inflációs válság végéig – biztosított kupont kizárólag alapvető élelmiszerekre és tartós fogyasztási cikkekre lehetne beváltani.
„Esélyt kell adni a magyaroknak a mindennapi megélhetéshez. Őrült pénzromlás köszöntött ránk, amihez nem vagyunk hozzászokva, ezzel az inflációs szorítással a bérek és a nyugdíjak nem tudnak lépést tartani” – fogalmazott Ujhelyi. A szocialista EP-képviselő rámutatott, hogy az Európai Bizottság is kénytelen volt nemrég negatívan módosítani a magyarországi inflációt és növekedést érintő előrejelzéseit, az élelmiszerek árában pedig már most jelentős elmozdulás tapasztalható: a kenyér és baromfihús harminc százalékkal, a tejtermékek több mint húsz százalékkal drágábbak, de negyedével többet kell fizetni például a tojásért is. Ujhelyi szerint kevés a Fidesz miniszterelnökének azon bejelentése, miszerint meghosszabbítják a már bevezetett árstop érvényességét a korábban meghatározott élelmiszerek körében, ennél ugyanis jóval többre van szükség. A szociáldemokrata politikus hozzátette, hogy az élelmiszer kupon bevezetését az MSZP korábbi szakpolitikusa, Gőgös Zoltán vetette fel egy korábbi interjújában, nemrég pedig a román kormány léptetett életbe hasonló intézkedést, több mint hárommillió rászorulónak segítve ezzel a mindennapi megélhetését. Ujhelyi rámutatott, hogy Románia alapvetően uniós forrásból biztosítja ezt a támogatást, amire a magyar kormánynak is meg lenne a lehetősége, ha meg tudna végre állapodni a nekünk járó uniós pénzek folyósításáról.
„Ha a kormány csatlakozik az Európai Ügyészséghez, ha rendbe teszi a jogállamiságot, akkor felszabadulnak a források és mintegy 18ezer-milliárd forintnyi támogatással számolhatunk a következő években. Arra vállalok felelősséget és feladatot EP-képviselőként, hogy ha a kormány lejjebb vesz az arcból és a harcból, valamint megegyezik az Európai Unióval, akkor találunk olyan forrásokat, amelyekből ezt a jelentős támogatást kupon formájában biztosítani fogjuk tudni az érintetteknek” – fogalmazott Ujhelyi, hozzátéve: arra kéri az MSZP országgyűlési frakcióját, hogy az élelmiszer-kupon bevezetéséhez kapcsolódó parlamenti beadványokat nyújtsák be a Háznak.
Budapest/Brüsszel – 2022.05.17. 
copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István