EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (106.)

Közzétéve: 2016.08.28.

00117247Európai újraegyesítés – reformjavaslatot visz Brüsszelbe az MSZP

Mi, európai szocialisták sem szeretjük olyannak az Európai Uniót, mint amilyen most. Az EU jelen állapotában nem képes megválaszolni sem a kívülről, sem a belülről érkező, feszítő kihívásokat. Azonban míg Orbán Viktor és a hozzá hasonló nemzeti-populisták az Unió szétverésén dolgoznak, mi a felelős újraépítését, bölcs újraegyesítését akarjuk! Éppen ezért a Magyar Szocialista Párt egy átfogó, konkrét módosításokat tartalmazó uniós reformcsomagot készített, a vitairat tartalmát – amelyet a párt fórumai fognak végső formába önteni – a következő napokban fogjuk ismertetni az európai közösség vezetőivel. Molnár Gyula, az MSZP újonnan megválasztott elnöke a héten Brüsszelbe látogat, hogy hivatalos tárgyaláson vegyen részt többek között az Európai Parlament elnökével, az Európai Bizottság több, fontos portfóliót irányító biztosával és a szociáldemokrata frakció meghatározó delegációvezetőivel. Értelmetlen szabadságharc és putyini forgatókönyv szerint végrehajtott destabilizáció helyett mi építeni akarunk, erős szövetségeinket még hatékonyabbá tenni: erről szól a 10+1 konkrét javaslatot megfogalmazó „European ReUnion” címet viselő, vagyis európai újraegyesítést szorgalmazó vitairatunk.
Hazánk helye megkérdőjelezhetetlenül az Európai Unióban van, ezt az elmúlt több mint tíz év gyarapodása, eredményei és fejlesztései egyértelműen igazolják. A Magyar Szocialista Pártnak jelentős szerepe volt abban, hogy felvételt nyertünk az európai közösségbe; hogy Magyarország megbecsült és értékes tagja lett az Európai Uniónak. Elkötelezettségünket és tagságunkat jelenleg valós veszély fenyegeti, a magyar kormány minden eszközzel azon dolgozik, hogy kivezesse hazánkat a felvilágosult közösségből. Nekünk, európai demokratáknak felelősségünk és feladatunk, hogy Magyarország tagja és része maradjon az európai szövetségnek, mert Magyarország biztonsága és jövője csakis egy erős és jól működő Unióban garantálható. Ahhoz azonban, hogy közösségünk megerősödve kerüljön ki a mostani válságból, érdemi változtatásokra, például az intézményrendszer döntési szintjeinek átalakítására, integráltabb működésre, a népképviselet befolyásának növelésére, átfogó humán-befektetési tervre és a renitens tagállamokkal szembeni valós szankciókra van szükség. Mi erre teszünk javaslatot. Míg Orbán egy felforgató koalíció tagjaként átállni készül az újkori történelem legsötétebb oldalára, addig mi, felelős demokrataként az európai közösség megerősítését szorgalmazzuk. Orbán csak plakátokon üzenget Brüsszelnek, mi a konkrét és bölcs cselekvést választjuk.
Orbán Viktor vízválasztó, az illiberális államot meghirdető tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Százhatodik alkalommal kongatom a harangokat, de addig folytatom, amíg szükség van rá. Mert európai demokrataként ez a dolgom.

dr. Ujhelyi István
az MSZP alelnöke, Európai Parlamenti képviselő
2016. augusztus 28.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István