EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (128.)

Közzétéve: 2017.02.12.

ja15featurejobs1Ideje komolyan venni a jövőt: százezrek állása fog megszűnni!

Miközben Orbán Viktor és a rezsim a teljes foglalkoztatottság álszent eléréséről beszél és eközben statisztikai hókuszpókuszokkal próbálja bizonyítani – a valóságban gyatra – teljesítményét, eközben a világ épp egy robbanásszerű változás előtt áll, amelyre nemhogy nem vagyunk felkészülve, de a Fidesz láthatóan ennek épp ellenkezően cselekszik.
Az elmúlt évek globális gazdasági válsága nem múlt el nyom nélkül: a társadalmi csoportok közötti szakadék egyre mélyül, az európai fiatalok jelentős része munkanélküliséggel néz szembe. A gazdasági és társadalmi szerkezet azonban nem csupán a pénzügyi válság hatásai miatt roppanhat meg, hanem a jövő eddig nem tapasztalt kihívásaitól is. Amire, egyelőre csak kevesek készülnek. Bizonyos, hogy a modern technológiák, a robotika és a digitalizáció egyre gyorsabb ütemű fejlődésének köszönhetően a különböző foglalkozások közel tíz százaléka el fog tűnni, az OECD felmérése szerint további huszonöt százalékuk pedig szintén komoly veszélybe kerül. A davosi Világgazdasági Fórum legfrissebb tanulmánya azt mondja, hogy 2020-ig, vagyis alig három éven belül a mesterséges intelligencia és a robotok alkalmazása miatt több mint ötmillió (!) munkahelyet fog felszámolni a világ tizenöt vezető országában, a dominóhatás pedig borítékolható. Az emberi munkaerő kétharmada a hivatalokban és az adminisztratív területen teljességgel feleslegessé válik. Ez a fajta negyedik ipari forradalom minden egyes szektorban éreztetni fogja a hatását, a folyamat legnagyobb vesztesei pedig várhatóan a nők lesznek, akik munkakörét részben kiváltja majd a mesterséges intelligencia és a robotizáció.
A magyar kormányt egyelőre felkészületlenül éri ez a fajta társadalmi, gazdasági robbanás. Igaz, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter legalább számok szintjén már mondott valamit: szerinte Magyarországon nagyjából négyszázezer állás fog megszűnni a digitalizáció következtében. Sajnos az orbáni illiberalizmus és a suta államvezetői felfogás megragadt a kőbalták korában, ezért zülleszti le az oktatást, sorvasztja el a kutatást, kergeti külföldre a tettre kész magyar fiatalokat. Az oktatási területen és a munkaerőpiacon végzett kompetencia-felmérések egyértelműen bizonyítják, hogy a Magyarországra jellemző, korábbi szellemi potenciált – amely védelmet nyújthatna ezzel a változással szemben – jelentősen elfojtják a jelenlegi környezetben. Ez pedig egyenes út a szakadékba. Orbán és a populisták hiába ígérik majd, hogy megvédik a társadalmunkat a robotika fejlődésének drámai hatásaitól, normális ésszel belátható, hogy a szögesdrótkerítés és a nacionalista bezárkózás nem ad választ és nem nyújt védelmet. A jövő munkavállalóinak legfontosabb tíz készsége közül hat digitális és technológiai készség, ami az Európai Unió munkavállalói negyven százalékának hiányzik. A magyar adatok még ennél is rosszabbak, köszönhetően annak, hogy az Orbán-kormány lebutított összeszerelő üzemet épített Magyarországból. A hazai gazdaságot és társadalmat fel kell készíteni a negyedik ipari forradalom robbanásszerű következményeire! Világos akciótervre és tudatos, gyors tervezésre van szükség! Erre szólítom fel a kormányt!
Orbán Viktor vízválasztó, az illiberális államot meghirdető tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Százhuszonnyolcadik alkalommal kongatom a harangokat, de addig folytatom, amíg szükség van rá. Mert európai demokrataként ez a dolgom.

dr. Ujhelyi István
az MSZP alelnöke, Európai Parlamenti képviselő
2017. február 12.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István