EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (194.)

Közzétéve: 2018.06.03.

34367428_2151658734851376_1161015190087532544_nA Fidesz ha csak meglátja a „menekült” szót, máris mindent leszavaz: még a magyar fiatalok érdekét is!

Azon már meg sem lepődünk, hogy a Fidesz európai parlamenti képviselői rendszeresen leszavaznak vagy tartózkodnak Brüsszelben olyan kérdéseknél, amelyek erősítenék az elesettek vagy a gyengébbik nem jogait és érdekeit, de arra eleddig csak kevés példa volt, hogy az orbáni őrületnek való kényszeres megfelelésükben olyan ügyekben se adják támogatásukat, amelyet egyébként korábban támogattak; s talán lelkük mélyén most is támogatnának. Most ez is megtörtént, bizonyítva az illiberális észvesztés teljes elhatalmasodását.
Az Európai Parlament eheti plenáris ülésén tárgyaltuk az Unió ifjúsági stratégiájának végrehajtásáról szóló jelentést, benne olyan megállapításokkal, mint hogy: a tagállamoknak támogatni kell a tisztességes munkakörülményeket és a megfelelő szociális védelmet, különös hangsúlyt kell fektetni a fogyatékossággal élő fiatalok munkaerő-piaci integrációjára, folytatni kell az Erasmus+ és az „Erasmus fiatal vállalkozónak” programokat, de szerepelt kitétel a jelentésben a fiatalokat célzó foglalkoztatás és oktatás politikai prioritásként való kezelése, a szakképzés minőségének fokozása, vagy a fiatalok munkanélküliségét kezelő ifjúsági garanciaprogram hatékonyabb végrehajtásának nyomonkövetése és kibővítése kapcsán is. A jelentés sürgeti a tagállamokat, hogy ellenőrizzék azokat az intézményeket, amelyek visszaélnek a fiatalok foglalkoztatásával és csak szakmai gyakorlatot ajánlanak nekik valós állás helyett. Ilyen és ehhez hasonló átfogó tételek szerepeltek abban az állásfoglalásban, amelyet a Fidesz európai parlamenti képviselői nem támogattak, a szavazásnál tartózkodtak.
A Fidesz politikusai hozzánk hasonlóan büszke magyar emberek, így nem feltételezem, hogy képviselőként ne akarnának a magyar fiatalok helyzetén javítani, amikor megtehetik. Tartózkodásuk oka ezért vélhetően jóval egyszerűbb és egyben szörnyűbb. A jelentésben ugyanis több helyen is szerepel a „menekült” kifejezés, amely az illiberális elmebaj során azonnal piros lámpát gyújt a narancsos döntéshozóknál. Pedig nem kvótaszerinti betelepítésről vagy valami zavaros hátterű összeesküvésről volt szó a szövegben, pusztán arról, hogy erősíteni kell a kultúrák közötti párbeszédet, illetve hogy a speciális igényű emberek, kisebbségek, marginalizált csoportok, hátrányos helyzetű személyek, így a menekült fiatalok számára is lehetőség szerint biztosítani kell a tanulási lehetőséget és munkapiaci elhelyezkedésüket. Ugyancsak szerepelt a szövegben, hogy ösztönözni kell a fogyatékkal élő fiatalokkal, a sérülékeny csoportokkal, így például a menekült fiatalokkal foglalkozó civil szervezetek munkáját. Ez utóbbi pedig nyilván nem fér bele a „stopsoros” színvonalú szellemi háború keretei közé. És ez a nagy baj. A Fidesz képes eladni saját lelkét, képes inkább leszavazni a magyar fiatalok érdekét is elősegítő állásfoglalásokat, csak hogy megfeleljen az illiberális propaganda által sulykolt – egyébként hazug – szlogeneknek.
A migráció ügye súlyos kérdés, amelynek kezeléséhez átfogó és együttműködő európai fellépésre van szükség. A Fidesz leegyszerűsítő és legtöbbször sima hazugságra épülő politikája azonban csak a hangulatkeltéshez és átmeneti politikai tőke kovácsolásához elég. A felső korlát nélküli kvóták szerinti szétosztási mechanizmus nem támogatható, de az is megengedhetetlen és ráadásul hasztalan, ha az ügyet plakátmondatok szintjén kezeljük. Mert ennek az a vége, hogy a kormánypártiak mindent leszavaznak, ami csak kicsit is sérti Orbán Viktor politikai szlogenszótárát. Még akkor is, ha azt a magyar nők, a magyar dolgozók, a magyar fiatalok, ha egész Magyarország érdekében támogatni kellene. Az igazi hazafi nem az, aki Orbán Viktor rövidtávú, hanem aki Magyarország hosszútávú érdekét képviseli és aki bent akarja és tudja is tartani hazánkat az európai közösségben. A Fidesz képviselői ismét bizonyították, hogy melyiket választották.
A magyar miniszterelnök vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Százkilencvennegyedik alkalommal kongatom a harangokat, mert úgy látszik, még mindig szükség van rá. És mert radikális európai demokrataként ez a dolgom.

dr. Ujhelyi István
Európai Parlamenti képviselő (MSZP)
2018. június 3.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István