EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (233.)

Közzétéve: 2019.03.10.

 Ők Orbán Viktor új szövetségesei

Kezdetben volt KISZ-titkár, majd radikális Európa-párti liberális, ezt követően középre húzódó keresztény-konzervatív, majd nacio-populista szélsőjobboldali. Igazán szép és gerincroppantó pályaívet futott be Orbán Viktor, aki a néppárti jobboldalról most épp a hőzöngő Európa-ellenesek táborába kopogtat be. A Magyar Nemzet nevet viselő fideszes pártközlöny már meg is írta, hogy miként kell a rendes kormánypártiaknak viszonyulniuk a dologhoz: pfúj Néppárt, éljenek Salviniék. ’Ennyi’, mondhatnánk amolyan Deutsch Tamásosan. Jó azonban, ha látjuk és tudjuk, hogy kik azok, akik Orbán Viktor és fonnyadó narancsának éppen aktuális elvbarátai. Kik azok, akikkel – Schöpflin György fideszes EP-képviselő óvatlan nyilatkozata óta tudjuk – akár az Európai Parlament működésének blokkolására képes csoportot is készek alkotni. Íme, ők Orbán Viktor legújabb szövetségesei:
• A görög Arany Hajnal nevű párt, amely vállaltan neonáci, rasszista, homofób és erőszakos, a pártvezetőikkel szemben bűnszervezetben való részvétel miatt indult korábban eljárás, egyik önkéntesük pedig összefüggésbe hozható egy görög előadóművész meggyilkolásával;
• A Finnek Pártja, amely vállaltan Európa-ellenes, egyik EP-képviselőjüket rasszista uszításaiért a finn legfelsőbb bíróság pénzbüntetésre ítélte;
• A holland szélsőjobboldali Szabadságpárt, akik néhány évvel ezelőtt a Kelet-Európából, így Magyarországról érkező munkavállalókkal szemben indítottak lejárató kampányt és hadjáratot Hollandiában.
• Marine Le Pen és pártja, akik kilencmillió eurós hitelt kaptak orosz állami bankoktól, hogy EU-ellenes kampányt folytassanak, és Vlagyimir Putyin szóvivőjének lányát alkalmazzák gyakornokként. Le Penék többmillió eurót sikkasztottak az EP költségvetéséből – a botrányban 17 EP képviselő és 40 asszisztens volt érintett.
• Az Osztrák Szabadságpárt, akik kezdeményezték az Ausztriában dolgozó magyarok szociális juttatásainak megnyirbálását;
• Nigel Farage és követői, akik Nagy-Britannia történelmének gazdaságilag és politikailag is legbizonytalanabb időszakába sodorták az országot a hazug és álságos Brexit-kampánnyal;
• A belga szélsőjobboldali Vlaams Belang, akik egy nekik nem tetsző bírósági döntés után saját országuk legnevesebb bíráit fenyegették retorziókkal;
• Az olasz Lega Nord, amely Matteo Salvini pártelnök jobbkezének vezetésével 3 millió eurót kapott EU-ellenes kampányra egy orosz állami olajvállalattól, miközben illegális módon nemzetközi olajüzletnek álcázták a tranzakciót.
Ezek a pártok egytől egyig arra szerződtek, hogy szétverjék az európai közösséget. Orbán új szövetségesei egytől egyig csökkentenék a kelet-közép európai országoknak oly fontos kohéziós és mezőgazdasági támogatásokat, megszüntetnének például kórházi eszközbeszerzéseket támogató programokat, belső határellenőrzéseket vezetnének be, szétvernék a schengeni rendszert és megszüntetnék a szabad munkaerő-áramlást. Orbánék új elvbarátai az orosz árnyék- és érdekszféra legmegbízhatóbb zsoldosai. Ide vezetett az egykori KISZ-titkárból lett liberálisból lett konzervatívból lett szélsőjobboldali politikus útja. Mindannyiunk tragédiája, hogy magával ránt mindenkit. Ha hagyjuk. Orbánisztán vagy Európa, ez lesz a választás májusban.
A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Kétszázharmincharmadik alkalommal kongatom a harangokat, mert úgy látszik, még mindig szükség van rá. És mert radikális európai demokrataként ez a dolgom.

dr. Ujhelyi István
Európai Parlamenti képviselő
2019. március 10.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István