EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (253.)

Közzétéve: 2020.07.05.

jegyzetcoverA Fidesz letett a nemzeti önbecsülés megerősítéséről

Orbán Viktor és kormánya tudatosan gyengíti a forintot és nyerészkedik vele a magyar emberek kárára, miközben a magyar érdekekkel és saját korábbi hitvallásukkal szemben távol tartják hazánkat az euró-zónához való csatlakozástól. Ez több mint bűn. Az euró bevezetése nem választás kérdése, hanem vállalt kötelességünk, amelyet a csatlakozási szerződés aláírásával vállaltunk. A Fidesz a közös valutával kapcsolatban évek óta össze-vissza beszél és rendre az éppen aktuális – leginkább a kitartott oligarchák – anyagi érdekeit figyelemben tartva viszonyul az euró bevezetéséhez. A Fidesz 2009-es, de jelenleg is hatályos európai parlamenti programjában még épp azért ostorozta a korábbi kormányokat, amiért nem tartották prioritásnak az euró bevezetését. „A jelenlegi pénzügyi, gazdasági válságban az euró kiállta a próbát, bebizonyította, hogy stabil pénznem (…) Ha az eurózónán belül érte volna Magyarországot a mostani krízis, először is nem lett volna forintválság. Másodsorban a lakosság által külföldi devizában felvett hitelek nem drágultak volna meg (…) Mindent meg kell tenni tehát, hogy Magyarország minél hamarabb az euróövezet tagja lehessen (…), az euró bevezetéséhez szükséges maastrichti konvergencia-kritériumokat nem vitatni, hanem teljesíteni kell” – olvasható a szövegben. Sőt, a dokumentum szerint a Fidesz úgy tartja, hogy „a nemzeti önbecsülés szempontjából is fontos fegyvertény lesz az euró bevezetése.” Ha akkor nem hazudtak, akkor egyszerűen nem lehet másként értelmezni a jelenlegi kormányzati politikát, mint hogy Orbán Viktor és a Fidesz lemondott a nemzeti önbecsülés megerősítéséről, mégpedig egyszerű, primitív nyerészkedés miatt.
Varga Mihály jelenlegi pénzügyminiszter néhány évvel ezelőtt, még államtitkárként azt mondta: az euróhoz való csatlakozás egyelőre nem érné meg Magyarországnak, „ugyanakkor, ha a régiónkból további országok lépnek be az övezetbe, abból Magyarország sem maradhat ki.” A miniszter ezek szerint vagy nem olvassa a híreket, vagy már elfelejtette korábbi vállalását, a szlovákok és a szlovének után ugyanis immár Bulgária és Horvátország is bejelentette, hogy még idén csatlakoznak az euró előszobájának tekintett ERM2-höz, és 2023-ban bevezetik a közös valutát. Azzal, hogy Magyarország még csak céldátumot sem jelöl meg az euró bevezetésével kapcsolatban – holott a legfrissebb felmérések szerint is a magyar társadalom több mint 65 százaléka támogatná -, világosan és egyértelműen szembemegy a magyar érdekekkel. Hazánk ugyanis így kimarad a mag-országok belső köréből és kiszorul bizonyos döntésekből, illetve nem részesül azok előnyeiből, védelmi hálójából.
Orbán Viktor még 2004-ben, ellenzéki vezetőként azt mondta: a „gyengébb forint gyengébb államot jelent, gyenge forintot pedig csak gyenge emberek akarhatnak”. Azt is hozzátette, hogy a forint kormányzati gyengítése tulajdonképpen egyszerű lopás, mert „ellopják vele a pénzt az emberek zsebéből” azzal, hogy a fizetésüket leértékelik. Amikor a Fidesz átvette a hatalmat 2010-ben, az euró árfolyama kevéssel haladta meg a 280 forintot, most pedig (amikor állítólag az aranykor köszöntött be a kormánynak köszönhetően) történelmi magaslatokban van az árfolyam, már 356 forintot kell fizetni egyetlen euróért. Ennyit a Fidesz által emlegetett nemzeti önbecsülésről és Orbán Viktor gyenge államáról.
A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Kétszázötvenharmadik alkalommal kongatom a harangokat, mert úgy látszik, még mindig szükség van rá. És mert radikális európai demokrataként ez a dolgom.

dr. Ujhelyi István
Európai Parlamenti képviselő
2020. július 5.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István