EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (259.)

Közzétéve: 2020.08.16.

jegyzetcover6Miről tárgyalt Lukasenka és Orbán valójában?

Egyre élesebb a helyzet Belaruszban, a demonstrációk nyomán már több mint hétezer embert vettek őrizetbe, közöttük hetven újságírót. A belarusz diktátor, Lukasenka már Putyin segítségét várja, de a demokratikus ellenzék mögött is „külföldi beavatkozást”, külföldi összeesküvést sejt. Milyen ismerős retorika, nem? Az Európai Unió álláspontja egyértelmű a vélhetően elcsalt belarusz választás kapcsán: Ursula von der Leyen bizottsági elnök is súlyos szankciók kiszabását szorgalmazta, de az uniós külügyminiszterek is egységesek a szigorításokat illetően; diplomáciai források szerint egyedül a magyar kormány húzódozik egyelőre. A Fidesz láthatóan zavarban van a belarusz terror ügyében, a kormány illetékese egyelőre csak annyit közölt: „olyan EU-s döntésekre van szükség, amelyek nem lehetetlenítik el Fehéroroszország és az EU kapcsolatépítését.” A magát kereszténydemokratának mondó Hollik István pedig egészen odáig jutott, hogy azzal ütötte el a belarusz ellenzékiek megveretéséről szóló újságírói kérdést, miszerint „ahogy mi sem szeretjük, hogy beleszólnak a mi dolgainkba, úgy mi is tiszteletben tartjuk a többi ország szuverenitását.” Egészen vérfagyasztó ez a cinizmus és gyávaság, Hollik úr nyilván nem látta azokat a felvételeket, amelyek a belarusz tüntetéseken készültek és ahol – például – az egyik rendőrségi jármű konkrétan áthajt egy egyébként békés, menekülő demonstrálón. Az Európai Néppárt ifjúsági szervezete is közleményben ítélte el az erőszakot és – nem fogják kitalálni – csak két olyan tagszervezetük volt, amelyik a hírek szerint nem írta alá a dokumentumot: a Fidelitas és a KDNP ifjúsági szervezete.
Orbánék nyilvánvalóan nem politikai, hanem valamilyen más, sötét közös érdek miatt védik a belarusz diktátort és erőszakos rezsimjét. Emlékezetes, hogy idén júniusban a magyar kormányfő Minszkben járt, ahol kölcsönösen udvaroltak egymásnak Lukasenka diktátorral. Orbán kijelentette, hogy „a két nép és a két ország sokkal közelebb van egymáshoz, mint azt gondolni szoktuk”. Lukasenka pedig erre rácsatlakozva kijelentette: Magyarország a legközelebbi partnerük az EU-ban, mert „mindenki másnál jobban megért bennünket”. Egészen nyilvánvaló, hogy nem pusztán a belarusz atomenergiai megoldások vizsgálata, vagy épp a belarusz baromfiágazat modernizációjának magyar kapcsolódási lehetőségei miatt legitimálta jelenlétével Orbán a belarusz rezsimet. Ennél jóval sötétebb biznisz húzódik a háttérben. Ennek ismerete pedig nemzetbiztonsági érdek, ezért arra szólítottam fel a mai napon a kormányt, hogy hozza nyilvánosságra a két vezető közötti tárgyalások jegyzőkönyvét, emlékeztetőit; derüljön ki, hogy mit üzletel Orbán a belarusz diktátorral. Elég az orosz rulettből, tisztán kell látnunk a Fidesz minszki játékával kapcsolatban!
A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Kétszázötvenkilencedik alkalommal kongatom a harangokat, mert úgy látszik, még mindig szükség van rá. És mert radikális európai demokrataként ez a dolgom.

dr. Ujhelyi István
Európai Parlamenti képviselő
2020. augusztus 16.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István