EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (269.)

Közzétéve: 2019.11.10.

erdorbhatMár összellenzéki támogatás a szír-török határozat mögött!

Igazán nehéz helyzetben van a Fidesz-KDNP pártszövetség: vagy saját EP-képviselőiket – és saját magukat – fogják hamarosan látványosan megszégyeníteni, vagy egyértelműen elhatárolódnak annak a török elnöknek a katonai agressziójától, akinek a kedvéért nemrég még behódolásként mozgásképtelenné tették a magyar fővárost. Javaslatomra az MSZP parlamenti frakciója a napokban benyújtotta az Országgyűlésnek azt az állásfoglalást, amelyet néhány hete az Európai Parlament fogadott el az Észak-Szíriában zajló török katonai műveletek és azok súlyos következményei miatt. Az elítélő dokumentumot az EP strasbourgi plenáris ülése nagy többséggel fogadta el, még a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselői is támogatták a határozatot. Nem is nagyon tehettek mást, ha az emberi jogok és az egyetemes európai értékek mellett akartak kiállni és nem akartak szembefordulni az ezeket képviselő néppárti frakciójukkal. A helyzet most is világos és egyértelmű: a Tóth Bertalan pártelnök-frakcióvezető által jegyzett beadványhoz a napokban mindegyik ellenzéki parlamenti párt csatlakozott már, benyújtóként aláírták a DK, az LMP, a Jobbik és a Párbeszéd vezetői képviselői is. Egyedül a Fidesz és a KDNP képviselői nem csatlakoztak (pedig erre külön felkérést is kaptak levélben, de még csak válaszra sem méltatták az ügyet), kérdés, hogy miként fognak viszonyulni a beadványhoz az Országgyűlés külügyi bizottságában, amely hamarosan tárgyal majd a tárgysorozatba vételéről. Mit fog vajon vezényelni Orbán Viktor az övéinek és vajon engedelmeskedni fog-e neki Németh Zsolt fideszes bizottsági elnök?! Ha tárgysorozatba sem veszik, vagy később leszavazzák, akkor egyszerre szégyenítik meg a dokumentumot Strasbourgban még támogató EP-képviselőiket és köpik szembe a teljes európai közösséget. Elég a gyermeteg pávatáncból és a sunyi magyarázkodásból: itt a lehetőség és a felelősség, hogy a Fidesz-KDNP politikusai végre tisztességesen és egyenesen döntsenek. Nem lehet tovább sunnyogni, nem lehet mindkét oldalra játszani: itt és most világosan el fog válni, hogy melyik értékrend oldalán állnak! Világosan ki fog derülni, hogy az emberi és európai értékek mellett vannak, vagy csak Orbán Viktor és a sötét családi üzelmei számítanak nekik. Lesz mit magyarázni, bárhogyan is döntenek.
A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Kétszázhatvankilencedik alkalommal kongatom a harangokat, mert úgy látszik, még mindig szükség van rá. És mert radikális európai demokrataként ez a dolgom.

dr. Ujhelyi István
Európai Parlamenti képviselő
2019. november 10.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István