EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (293.)

Közzétéve: 2021.04.11.

iskolakOrbán úr, Öné minden felelősség az iskolákban szerzett új fertőzésekért!

Tiltakoznak a járványügyi szakemberek, tiltakoznak a szülők és tiltakoznak a diákok is a holnaphoz egy hétre esedékes jelenléti oktatás és óvodai felügyelet újrakezdése ellen, de a Fidesz ritkán hallgat az igaz szóra; helyette leginkább a kommunikációs felméréseket, a gazdasági számokat és a zsebükben csörgő forintok hangját figyelik csak. Ez a kormány azt állítja magáról, hogy minden fontos kérdésben kikéri az emberek véleményét, hogy a néppel együtt kormányoz, hogy számára „Magyarország az első”. Ehhez képest egy kezemen meg tudom számolni, hogy az elmúlt tíz évben hány alkalommal vettek komolyan ellenzéki javaslatokat, hallgattak meg érdemben (valódi és nem kamu-) civil kezdeményezéseket, fogadták el az övékkel ellentétes vélemény esetleges megalapozottságát. Példaszerű agyrém, ahogy most az egyébként sok tekintetben valóban kritizálható Petry-ügyben „liberális véleményterrort” kiáltanak, miközben a NER egész politikája és a kiszolgálóik zsigeri alaphabitusa arra épül, hogy aki nem követi azt, amit a Fidesz akar, annak kuss. Szólásszabadságért kiáltanak, akik szerint a kérdésfeltevés önmagában „provokáció” – értik ennek a teljes abszurditását? Ez a Fidesz által felépített végtelen, mindent fekete-fehérben láttatni akaró groteszk öli meg annak lehetőségét, hogy valóban fontos kérdésekről (például – hogy egy slágertémát is ide hozzak – a migráció) normálisan és érvek ütköztetésével beszélni lehessen.

Ugyanez a helyzet az általános iskolák és az óvodák április 19-i, erőszakos, immár kormányrendeletbe foglalt, „csakazértis” újranyitásával. A kormány hamis biztonságérzetet közvetít, amikor az állami kampányban 2,5 millió beoltottról beszél, miközben tényszerű, hogy ezen embereknek csak egy része kapta meg a második oltást is, amely a teljes védettséget jelenti. A tanárok hosszú ideje követelték, hogy vegyék őket előrébb a sorban, de a Fidesznek fontosabbak voltak a focisták, mint a gyermekeinket tanítók. Most arra hivatkozva akarják újranyitni az általános iskolákat és az óvodákat, mondván: meghallgatták a tanárok kérését és beoltották őket. Azt viszont már nem akarják meghallani, amikor tanárok és járványügyi szakemberek egyszerre mondják: ez veszélyes, hiszen késve indult az oltásuk, a nyitás túl korán jön a védettséghez, ráadásul a vírus mutációja erősebb fertőzésveszéllyel jár, így nem csak a gyermekek betegedhetnek meg és válhatnak az iskolák gócponttá, de a védtelen szülők is, akiknek hazaviszik majd a vírust. A kormány szerint ennek kicsi a kockázata. A szakemberek szerint viszont nagy. Különösen ilyen rekordmutatók mellett. Csak remélni tudom, hogy a kormánynak lesz igaza és a – nyilván gazdasági és propaganda okok miatt – erőltetett nyitásnak valóban nem lesz egyetlen súlyosan megbetegedő, ne adj Isten, halálos áldozata sem. Ha viszont igen, akkor ideje már most rögzítenünk, hogy azért kizárólagosan és egyedüliként az a felelős, aki minden figyelmeztetés ellenére elrendelte a jelenléti oktatást az általános iskolákban és kinyitatta az óvodákat.

Miközben tehát a szóbeli érettségiket elhalasztják, mert az túl kockázatos és a boltokat is csak úgy lehet megnyitni, ha négyzetméter alapon szűkítik a jelenlévők számát, aközben a maszkhasználatra és elővigyázatosságra kevésbé hajlamos – és a vírus által okozott betegségeknek immár bizonyíthatóan kitett – általános iskolásokat visszaterelik a zárt tantermekbe. Miközben egy nyitott vadaspark, egy szabadtéri állatkert zárva kell maradjon, mert a kormány szerint túl veszélyes a vírus terjedése miatt, addig teljes védettség nélküli felnőtteket összezárnak sokszáz, potenciális vírushordozó gyermekkel. Miközben egyre több hír szól arról, hogy gyermekek betegednek meg súlyosan a járvány következtében (a legfiatalabb elhunyt egy 14 éves kamasz), a kormány állítja, hogy elenyésző a kockázat. Miközben az érettségizőket sem oltják be idő előtt – holott elegendő vakcina van az országban -, megteremtik annak lehetőségét, hogy sokan enyhe tünetekkel, vagy tünetmentesen, de vírushordozóként inkább elmennek majd érettségizni és továbbfertőzik a társaikat. Hol van itt a logika? Hol van itt a bölcs felelősség?

Tisztelt fideszes döntéshozók! A hazug, ellenséggyártó propaganda csúcsra járatása helyett inkább a védekezésre kellene fordítani ezt az energiát! Kérem, fejezzék be azt a cinikus embertelenséget, amellyel képesek egyszerű „adattorlódásnak” nevezni a rekordszámú halálesetet, mert minden szám mögött emberek és gyászoló családok vannak. Kérem, hallgassák meg a szakemberek és az érintettek tiltakozásait és pökhendi arrogancia helyett néha viselkedjenek felelős országvezetőként. Még van egy kis idejük bizonyítani, hogy képesek rá.

A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Kétszázkilencvenharmadik alkalommal kongatom a harangokat, mert úgy látszik, még mindig szükség van rá. És mert radikális európai demokrataként ez a dolgom.

dr. Ujhelyi István

Európai Parlamenti képviselő

2021. április 11.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István