EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (330.)

Közzétéve: 2022.01.02.

20222022: az év, amikor minden megváltozik

Az idei év mindent megváltoztat. Így vagy úgy, de semmi nem marad a régi: jelentős, alapvető morális változáson fog átmenni az ország, ebben egészen biztos vagyok. Szilveszter éjszakáján békés esztendőt és jó egészséget kívántam a szeretteimnek, ezek a szavak pedig most sokkal jelentősebb tartalommal bírtak, mint bármikor, amikor nyeglén csak odavetjük a másiknak ezeket a kívánságokat egyfajta megszokásból. Sokkal mélyebb tartalma van, mint bármikor.
Az elmúlt időszak bebizonyította, hogy milyen törékeny az egészségünk és – a benne dolgozók hősies helytállásától függetlenül – milyen törékeny az egészségügyünk. Egy mikroszkopikus méretű vírus képes elragadni sokezer embert, megcsonkítani családokat, térdre kényszeríteni a komplett világunkat, gazdaságunkat, megváltoztatni az egész életünket. Az elmúlt évek bebizonyították, hogy olyan globális fenyegetésekkel állunk szemben (a klímavészhelyzettől a járványokig), amelyeket kizárólag kuruckodó, önálló válaszokkal nem lehet legyőzni. Együttműködve, kellő alázattal és odafigyeléssel az emberiség viszont még mindig mindenre képes; ha akarja. Számomra az idei év egyik legfontosabb feladata az lesz, hogy folytassam a megkezdett úttörő munkámat az Európai Egészségügyi Unió minél szélesebb megvalósítása érdekében. Végtelenül büszke vagyok rá, hogy ennek az átfogó európai programnak az egyik kezdeménye, alappillére tőlem, tőlünk indult és hozhat radikális fejlődést az európai egészségügyben. Határozott célom, hogy idén tovább haladjunk a megkezdett úton és bővítve az Európai Egészségügyi Unió keretrendszerét biztosítani tudjuk minden európai polgárnak – kiemelten a magyar nemzet tagjainak – a minőségi, elérhető és biztonságos közegészségügyi szolgáltatásokat.
Ebben, ahogy sok minden másban sem, a jelenlegi kormányra sajnos nem lehet számítani. A Fidesz-kormány az elmúlt időszakban bebizonyította, hogy a nemzet egysége, a nemzet jóléte és jól léte a mostani hatalom számára sokadrangú kérdés, a szűk elitjük érdekei mindig előbbre valók voltak az ország átfogó érdekeinél. Milyen végtelenül szomorú, hogy azzal a korlátlan felhatalmazással, amelyet a magyar emberektől megkaptak: nem egy békés, mindenki számára élhető és egyre gyarapodó országot építettek, hanem egy gyűlölködő, folyamatos háborúra trenírozott, csak egy szűk elit gazdagodását kiszolgáló országot formáltak. A Fidesz legnagyobb bűne valójában ez: nem élt, hanem visszaélt egy történelmi lehetőséggel. Hamarosan újabb választás előtt áll majd az ország, a kérdés pedig végtelenül leegyszerűsödött. Nem jobb és baloldalról szól a választás, és nem politikai ideológiák ütközéséről; valójában a kérdés az maradt: hagyjuk-e még, hogy egy pökhendi kör folyamatos gyűlölködésben tartsa a nemzetet csak azért, hogy közben zavartalanul lophassa el annak vagyonát és értékeit. Nem másról szól majd az idei választás a keresztény-konzervatív értékek támogatói számára sem, minthogy hagyják-e a keresztény-konzervatív értékeket mindössze kirakati szlogenként puffogtató, züllött elitet tovább rabolni és tovább dúlni az országban. Arról szól majd a mostani választás, hogy akarunk-e végre normális közegben, a nemzetet nem szekértáborokra osztva, hazánk közös nagy ügyeiben konszenzusra jutva élni, vagy hagyjuk, hogy ez a néhány fős műanyag-arisztokrácia tovább húzzon le mindannyiunkat a hígfolyós dagonyájukba.
Vannak, akik azt mondják: jobb lenne, ha Orbánék csak minimális többséggel, de maradnának még egy kicsit a hatalomban, hagy omoljon inkább rájuk az adósságba fullasztott, feneketlen oligarcha-rendszerrel terhelt egész építmény és temesse be az átfogó népharag a NER-maffia utolsó maradványait is. Teljesen legitim érvelés, talán van is benne ráció. Ugyanakkor, azt gondolom: Magyarországnak nincs egyetlen perc elveszíteni való ideje sem. Az elmúlt tíz év olyan mély és toxikus hatással volt a magyar nemzet életében, amelyet nem lesz módunk pusztán egy másik tíz év alatt helyre hozni. Orbánék nem csupán a haza vagyonát, de ellopták a haza békéjét is. Előbbit könnyebb lesz visszaszerezni, utóbbihoz talán már generációk kellenek. Ha tavasszal sikerül elkergetnünk a rabló elitet, van esélyünk arra, hogy mielőbb nekilássunk a feladatnak.
A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Háromszázharmincadik alkalommal kongatom a harangokat, mert úgy látszik, még mindig szükség van rá. És mert radikális európai demokrataként ez a dolgom.

Ujhelyi István
Európai Parlamenti képviselő
2022.01.02.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István