EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (337.)

Közzétéve: 2022.02.20.

orbanterv

Ez volt az Orbán-terv: előre provokáltak a homofób-törvénnyel

Nehéz eldönteni, hogy melyik kormányzati szereplőt volt nagyobb szekunder szégyenérzet figyelni: Varga Judit hazugságügyi minisztert, aki zavarodottan arról beszélt, hogy a jogállamisági mechanizmusnak nincs köze a jogállamisághoz, hiszen azt kizárólag a „gyermekvédelmi törvény” miatt vetik be hazánk ellen; vagy Orbán Viktort volt kellemetlenebb figyelni, amikor arról nyilatkozott, hogy a magyar kormány – most figyeljenek – valójában nyert azzal, hogy elbukott az Európai Unió Bíróságán. Ez az egész hazug előadás, amire a Fidesz építi a propagandáját, tulajdonképpen rendkívül szórakoztató is lehetne a maga abszurditásában, ha nem nyomorítana meg egyébként embereket és nem kockáztatná a hazánknak járó közel 15ezer-millárd forintnyi uniós támogatást. Bár a jogállamiság- és a „gyermekvédelmi” törvény kapcsán a valóságérzékelés láthatóan nagyban függ attól, hogy az ember kormánypárti vagy objektív, ellenzéki nyilvánosságot követ-e, mégis kötelességemnek érzem, hogy felhívjam a Fidesz propagandájában vakon hívő polgárok figyelmét is arra: éppen irgalmatlanul át vannak verve. A homofób „gyermekvédelmi” törvény és a köré épített eszement propaganda kizárólag amiatt született, hogy hivatkozást adjon a kormányzati hisztihez és hazudozáshoz a jogállamisági eljárások kapcsán. Máris mutatom, hogy mi egyértelműsíti mindezt! Nézzük az eseményeket kronologikusan:
Fontos eredetpont Kaleta Gábor, a Fidesz-kormány perui nagykövetének botránya, amelyről az egykori Index írta meg még 2020 februárjában, hogy egy korábbi nemzetközi akció keretében rajtaütöttek és a számítógépén 19ezer darab, gyermekpornográfiát ábrázoló képet találtak. A külügy próbálta eltitkolni az ügyet (ennyit a kormányzati pedofil-ellenességről), de csak rövid ideig sikerült; végül mindössze felfüggesztett börtönre és 540ezer forint pénzbüntetésre ítélték, mert Kaleta beismerő vallomást tett, az ügyészség pedig nem kért ennél súlyosabb büntetést. Az ügy érthető módon komoly felháborodást váltott ki: még a Fideszben is kénytelenek voltak erős állításokat tenni a sunyítás után; igaz, például a Kaleta-ügy részleteinek érdemi nyilvánosságra hozatalával azóta is adós a külügyi tárca. A kormánypártok hatékonyabb fellépést és törvényhozást ígértek a pedofilokkal szemben, de az egyébként rapid törvényalkotásra hajlamos fideszes gépezet itt annyira azért nem kapkodott. Kocsis Máté fideszes frakcióvezető gyermekvédelmi szakemberekből álló munkacsoport felállítását és komoly előkészítő munkát ígért, nyilván ez húzódott el odáig, hogy konkrétan egy évet kellett várni a pedofil-ellenes módosítások bejelentésére. Nem fogják elhinni, hogy mi történt menet közben! Igen, a jogállamisági mechanizmus.
Rövid kitérő a párhuzamosan zajló eseményekről: még 2018. májusában jelentette be Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság akkori elnöke a jogállamisági mechanizmusra vonatkozó bizottsági javaslatot, ez hozta meg az áttörést a régóta húzódó folyamatban. Vagyis a „gyermekvédelmi” törvény elfogadása előtt három évvel indult el a mechanizmus kiépítése, de annak – sok vita utáni – elfogadására is jóval a fideszes törvényalkotási javaslat előtt sor került: még 2020. decemberének elején. Talán emlékezhetnek rá, Orbán Viktor ekkor zsarolta meg az európai döntéshozókat, hogy ha jogállamisági feltételekhez kötik az uniós pénzek kifizetését, akkor Magyarország nem szavazza meg az uniós költségvetést és akkor mindenkinek coki. Ekkor, vagyis 2020. decemberében születik meg az a megállapodás, hogy jogállamisági mechanizmus márpedig lesz, 2021. január elsejével életbe is lép, de annak elindításával megvárják, hogy az Európai Unió Bírósága is ítéletet mondjon annak jogszerűségéről. Orbán erről úgy beszélt a facebookos kiskakas-videójában, hogy „elhárítottuk a veszélyt”, meg „a partraszállás sikerült”. Hát, nagyon nem, inkább kapott egy sallert. Nem kicsit, nagyot. Itthon persze ezt igyekezett másképp beállítani a propaganda-sajtóban, a saját táborát sikerült is megvezetnie. Viszont, nyilvánvalóan ekkor már pontosan tudta, hogy a jogállamisági eljárások alól nem tud majd kibújni, az Európai Bizottság pedig bizony lesz olyan tökös, hogy addig vissza is tartja a forrásokat. Kellett tehát egy terv, kellett egy elterelő hadművelet, amivel indokolni lehet „Brüsszel támadását”. Mivel a valóságot, vagyis az állami korrupció súlyosságát nem lehetett felmutatni, ezért valami egészen mást kellett kitalálni. Egyszerűt, érthetőt, megosztót. Így született meg idővel a pedofil-törvény módosítása.
Kocsis Máté fideszes frakcióvezető 2021. május 18.-án jelentette be közösségi oldalán – több lépcsőben -, hogy a kormánypárt törvénycsomagot nyújt be a pedofilokkal szembeni hatékonyabb és erőteljesebb fellépés érdekében. Fontos emlékeztetni mindenkit arra, hogy ezt megelőzően két meglehetősen jelentős esemény is történik: Szájer József „egyre nagyobb lelki megterhelésre” hivatkozva hirtelen lemond, majd kiderül, hogy valójában rendőrök elől menekült egy ereszen; de Kocsis Máté bejelentését megelőzően, 2021. március 11-én került sor arra is, hogy a magyar kormány benyújtotta az Európai Bírósághoz a jogállamisági mechanizmus elleni keresetét. Ez utóbbi két dolog miatt fontos: egyfelől Orbán nyilván innentől kezdett el visszaszámolni, másfelől maga ez a tény máris érdemben árnyalja a brüsszeli támadásról szóló fideszes nyilatkozatokat, hiszen épp a Fidesz fordult a bírósághoz az ügyben. Amelynek ítélete csak azután lett számukra „politikai döntés”, hogy nem nekik kedvezett. De térjünk vissza a „gyermekvédelmi” törvényhez, amelynek benyújtására tehát jóval azután került sor, hogy a magyar kormány beadta keresetét a jogállamisági mechanizmus ellen, vagyis fogalmilag kizárt, hogy utóbbi indoka az előbbi legyen. Ugyancsak árulkodó, hogy a sokak által kifogásolt homofób módosítások csak később és okkal kerültek bele az eredeti törvénycsomagba. És nem fogják elhinni, hogy milyen váratlan egybeesések történtek ezzel kapcsolatban!

Szinte napra pontosan akkor jelentette be (2021. júniusának második hetében) a Fidesz parlamenti frakciója, hogy több új törvényjavaslattal is kiegészítik a már Parlament előtt lévő pedofilellenes törvénycsomagot, amikor az Európai Unió Bíróságának elnöke is közölte: rendkívüli és gyorsított eljárásban döntenek majd a magyar jogállamisági keresetről. Vagyis, Orbánék azzal szembesültek, hogy nem fog évekig – de legalábbis a választások utáni időszakig – húzódni az ügy, érkezik majd a pofon és nyilvánvalóan nem akarták a saját arcukat odatartani. A Fidesz tehát tudatosan, kizárólag a jogállamisági eljárás miatti vállalhatatlan botrány elterelő hadművelete miatt írta bele a vonatkozó törvénybe a homoszexualitás bemutatásának tiltását, vagy az addig sehol, semmilyen módon fel nem merült és a közbeszédben minimálisan sem jelenlévő „kiskorú nemváltoztató műtétek” propagálását. A Fidesznek sietőssé vált tehát a dolog, fel kellett építeni a propagandát, fel kellett hergelni a tömegeket, el kellett ültetni az új kampánytémát a fejekben, ehhez pedig idő kellett, ami a felgyorsított eljárás miatt egyre szűkebbé vált. Nem meglepő, hogy alig öt nappal a módosítások benyújtása után már meg is szavazta a fideszes többség a csomagot; jöhettek a viták, a tiltakozások, a kormánypárti médiaszolgálat hadjárata.
Az ezután következő eseményeket jól ismerjük: a Fidesz szerint az Európai Unió – és úgy általában a nyugati világ – megtámadta Magyarországot, amiért a kormány nem hagyja, hogy erőszakos meleglobbisták a nemük megváltoztatására vegye rá az óvodásokat és kisiskolásokat. A Fidesz állítása szerint emiatt fagytak be az újjáépítési források és ezért fenyeget minket a jogállamisági mechanizmus hasonló eredményű eljárása. Egészen elképesztő és ugyancsak önleleplező, hogy amikor az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indít a magyar kormány ellen a homofób törvényi rendelkezés miatt, akkor azzal szinte ugyancsak egyidőben jelenti be Orbán Viktor, hogy népszavazással fogja megerősíteni a kormány a „gyermekvédelmi” intézkedéseket. Az a tudatos hazugsággyártás része, hogy a Fidesz miniszterelnöki és miniszteri szintén is félrevezeti a nyilvánosságot, amikor azt állítja: a vitatott törvény miatt történik minden jogállamisági vita. Azt már ide se hozom, hogy a hivatkozott kötelezettségszegési eljárásban a Bizottság egyetlen gyermekvédelmi intézkedést sem kifogásol, annál inkább a szexuális irányultságon alapuló diszkriminációt; vagyis az egyetlen tényleges kapcsolódó eljárás sem arról szól, amit mondanak. Az pedig már az időbeli eltérések miatt is nettó hazugság, hogy a jogállamisági eljárásnak is a „gyermekvédelmi” törvény miatti vita lenne az alapja, ezt még maga a kormány is tudja. Abban a jogállamisági kifogásokról szóló hivatalos bizottsági átiratban ugyanis, amelyet a brüsszeli testület küldött tavaly évvégén a Fidesz-kormánynak, egyetlen szóval sem említik ezt a homofób törvényt. Annál többet olvashatunk benne az állami szintű korrupcióról és az igazságszolgáltatás függetlenségének sérüléséről. A Fidesz saját hazugságát leplezte le akkor, amikor idén januárban – határidőn túl, dafke magyar nyelven – megküldött válaszlevelében ugyancsak nem kerül szóba a „gyermekvédelmi” törvény vagy a kiskorúak szexuális nevelésének kizárólagos szülői joga, pedig a Fidesz állítása szerint ez minden jogállamisági eljárás alapja. Azért nem szerepelt a saját válaszlevelükben sem, mert nincs ilyen. Mert hazudtak róla.
A nagy Orbán-terv némileg megbicsaklott az Európai Unió Bíróságának ítélete kapcsán: bár pontosan tudták, hogy mi lesz benne, láthatóan mégis okozott némi zavart. Ennek nagyon egyszerű az oka: mert bugyuta baromsággal akarják magyarázni a megmagyarázhatatlan. És az nagyon nevetséges tud lenni. Amikor egy tolvajra rákiabálnak, hogy „állj, mi van a kezedben?!”, bizony rettentő szánalmas, ha azt válaszolja: „nem hagyom, hogy átoperálják az óvodásainkat!” A helyzet világos és egyértelmű: ahol állami szinten lopják el az uniós pénzeket, ott azok nincsenek biztonságban. Erről van szó és nem másról. A homofób provokáció arról szól, hogy terelni tudjanak a valóságról a választásokig. Hogy ne arról beszéljünk: közel 15ezer-milliárd forintnyi uniós támogatás sorsa függ attól, hogy ki kormányozza Magyarországot. Ha egy tisztességes, átláthatóan és becsületesen működő kormányunk lesz áprilistól, akkor ezek a források lehívhatóak lesznek. Ha folytatódik az állami korrupció, a közpénz-habzsolás és az európai értékek semmibevétele, akkor ezek a pénzek befagynak. Erről szól a választás áprilisban, ennek a 15ezer-milliárd forintnak a sorsáról. A Fidesz válasza erre a nemváltoztató műtét. A miénk a NER-változtató műtét.
A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Háromszázharminchetedik alkalommal kongatom a harangokat, mert úgy látszik, még mindig szükség van rá. És mert radikális európai demokrataként ez a dolgom.

dr. Ujhelyi István
Európai Parlamenti képviselő
2022. február 20.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István