EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (351.)

Közzétéve: 2022.05.15.

5feladatÖt feladat az ötödik Orbán-kormánynak

Holnap, azaz hétfőn választják meg immár ötödik alkalommal Orbán Viktort miniszterelnöknek. Ismét kétharmados, vagyis tulajdonképpen korlátlan hatalom birtokosaként foglalhatja majd el a kormányfői széket. Az elmúlt tizenkét évben láttuk, a bőrünkön éreztük, hogy mire használta ezt a felhatalmazást: egy olyan sajátos hibrid-rezsim kiépítésére, amely elsősorban saját hatalomgyakorlását, vagyon- és befolyásszerzését szolgálja. Kétségtelen, hogy az elmúlt tizenkét évben lezajlott rendszerkiépítésnek vannak olyan eredményei, amelyek a nemzet valódi érdekét szolgálják, ezek azonban egyáltalán nincsenek egyensúlyban azzal a figyelemmel és erőforrással, amely a klientúraépítésre, a szűk elit feltőkésítésére és a mindezt elfedni szándékozó propagandára ment el. Az elmúlt tizenkét év nem csupán a NER hibrid rezsimjét kiépítő időszak volt, hanem Magyarország történelmi lehetőségének bűnös elszalasztása is. Orbán Viktor olyan hatalommal és erőforrással rendelkezett az elmúlt időszakban, amelyet, ha nem a saját rendszere, hanem az egész nemzet szolgálatába állít, ma egy egészen más, egy – nemcsak szavakban, de a valóságban is – erősebb, fejlettebb, önállóbb és fenntarthatóbb országban élnénk. De, nem ezt tette.
Orbán Viktor hétfőn újabb négyéves kormányzati ciklusát kezdheti meg, ismét kétharmados, korlátlan hatalommal és lehetőséggel. A választók többsége minden ismert és eltakart bűn ellenére is úgy döntöttek: neki adnak felhatalmazást; ennek megértése és feldolgozása a mi feladatunk. Orbán feladata viszont, hogy legyen méltó erre a bizalomra és önös politikai játszmái mellett – vagy inkább helyett – a magyar társadalom legégetőbb ügyeire is érdemi válaszokat adjon. Nem csak szavakban, de tettekben is. A baloldal politikusaként, az Európai Parlament magyar szociáldemokrata képviselőjeként az alábbi öt pontot ajánlom az ötödik kormányfői esküje előtt álló Orbán Viktornak, egyfajta házi feladatként:

1. Késlekedés nélkül jusson kompromisszumra az Európai Unióval a Magyarországnak járó, de jelenleg befagyasztott források ügyében! Összességében közel 18ezer-milliárd forint sorsa van veszélyben, amely kizárólag az Orbán-kormány elmúlt évtizedes, az EU törvényeivel és értékeivel ellentétes lépései miatt vált elérhetetlenné a számunkra. Az ötödik Orbán-kormány kötelessége megfelelő garanciákat adni és kompromisszumokat kötni, a kivagyiság egy határon túl már nem kifizetődő, Magyarország most súlyos károkat szenved. Megfelelő és azonnali lépés legyen az Európai Ügyészséghez való csatlakozás, amellyel szemben a Fidesznek csak politikai, nem pedig elvi fenntartása lehet, hiszen az utolsó írott, így még mindig hatályos választási programjukban maguk is az Európai Ügyészséghez való csatlakozás mellett érveltek.

2. A covid-járvány és a háború kettős feszítésében egyre erősödő gazdasági válság sokak számára ellehetetlenítette a méltó, alapvető életkörülményeket. Az infláció elszabadulása súlyos megélhetési válságot jelent a legsérülékenyebb társadalmi rétegeknek. A bevezetett hatósági árszabályozó intézkedések szükségesek voltak, de nem elégségesek és végképp nem fenntarthatóak. Az ötödik Orbán-kormány egyik első lépése kell legyen, hogy bevezeti az „alap kupont”, egyfajta élelmiszer-jegyet, amely szigorúan rászorultsági alapon biztosítja az alapvető élelmiszerekhez való ingyenes hozzáférést az inflációs válság idejére.

3. Az elmúlt tizenkét évben lehetősége lett volna a kormánynak, hogy egy valóban átfogó és eredményes energiahatékonysági programot hajtson végre Magyarországon. Elszalasztotta ezt a lehetőséget. Most, itt az idő – az orosz energiafüggőség szükséges legyűrése miatt különösen -, hogy jelentős uniós forrásokat fordítsunk kizárólag és célzottan a lakossági energiafelhasználás fenntarthatóságára. A Fidesz által bevezetett és működtetett rezsicsökkentés átmeneti könnyítést jelent a lakosság számára, annak terheit azonban az államnak továbbra is fizetnie kell, valódi költségcsökkentést pedig csakis az energiafelhasználás hatékonyságának növelésével lehet biztosítani. Ha úgy tetszik: „örök rezsicsökkentést” csak akkor tudunk elérni, ha minden lakó-, majd gazdasági és egyéb ingatlant is korszerűsítünk. Hosszú évekre és sokezer-milliárd forint befektetésre van ehhez szükség, de a következő négy évben hazánk számára rendelkezésre álló uniós forrásokból az első ütemek máris megvalósíthatóak.

4. Tarthatatlan, hogy a magyar társadalom számára legfontosabb pilléreket jelentő ágazatokban dolgozók még mindig nem kapják meg a nekik kijáró valódi megbecsülést. A magyar nemzet sorsa és hosszútávú boldogulása a rendvédelemben, az egészségügyben és az oktatásban dolgozó emberek kezében van. Ők garantálják a biztonságunkat, az egészségünket és gyermekeink jövőjét – éppen ezért vitán felül kell álljon egy olyan jelentős, ágazati minimálbér-rendszer kiépítése, amely átlagon felüli juttatásokkal biztosítja az érintettek megélhetését, méltó munkakörülményeit, életpályáját és megbecsülését. Első lépésként a kormány nyújtson be új nemzeti tervet az uniós helyreállítási alap felhasználásról Brüsszelnek és igényeljen benne megfelelő összeget az érintett ágazat dolgozóinak érdemi bérezéséhez és munkakörülményeinek javításához!

5. Magyarország mindig büszke volt elismert tudósaira, innovatív feltalálóira, úttörő személyiségeire. Az elmúlt években azonban az oktatási rendszerünk minősége és eredményessége lefelé csúszik: a nemzeti alaptanterv erőszakos átalakítása, az oktatás-irányítás értelmetlen központosítása, a pedagógusok növekvő terhei és alacsony javadalmazása mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a Kárpát-medence szellemi erőforrása egyre csak apad. Új, forradalmi szemlélettel kell nem a múlt elvárásainak, hanem a jelen kihívásainak és jövő céljainak megfeleltetni a magyar oktatási rendszert! Az életre kell nevelni a gyermekeinket, nem pedig egy pártos kultúra beszűkülő elképzeléseinek. Hagyományaink és szellemi tradíciónk aktív megőrzése mellett innovatív új tananyagok, tárgyak és eszközök bevezetésével teljesen új szemlélet szükséges az oktatásban ahhoz, hogy gyermekeink versenyképesek legyenek – a világ változik, nekünk is változnunk kell hozzá. Az új Orbán-kormánynak – amely bár a közoktatást vállaltan nem prioritásként fogja kezelni – a szakmai szervezetek és az innovatív civilek bevonásával párbeszédet kell kezdenie egy végrehajtható és szükséges oktatási reformról.

Nekem, a baloldal értékeit követő szociáldemokrata politikusként alapvetés, hogy ezek a javaslatok célt és eredményt érjenek. Ha az ötödik Orbán-kormány erre nyitottságot mutat, akkor felelősen és a nemzet valós érdekeinek megfelelően cselekszik. Ha a következő éveket is pusztán hatalmi játékokra és politikai szerencsejátékra használja fel, akkor újabb éveket pazarol el mindannyiunk, de legfőképp a gyermekeink életéből.
A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a kiépült rendszer bűneire. Háromszázötvenegyedik alkalommal kongatom a harangokat és teszem, ameddig szükség mutatkozik rá. Mert esélyt kell adni az újjászületésnek és a közös hazának.

Ujhelyi István
Európai Parlamenti képviselő
2022. május 15.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István