EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (356.)

Közzétéve: 2022.06.12.

forradalAz Európai Unió előre megy, a Fidesz meg hátra

Erről nem számolt be az állami média, de a fideszes sajtóalapítvány kiadványai sem hozták részletes tudósításokban a címlapon, pedig olyan jelentőségű változások kezdődtek el a héten az Európai Parlamentben, amelynek mindannyiunk életét – álláspontom szerint pozitívan – befolyásoló, forradalmi hatásai lesznek. A Fidesz természetesen ezt is megpróbálta megakadályozni; de szokás szerint az Európa-ellenes kisebbséghez szorulva maradtak, a strasbourgi plenáris jelentős többsége ugyanis elfogadta a radikális változtatásokat szorgalmazó parlamenti dokumentumot. De miről is van szó?
Az Európai Parlament eheti plenáris ülésén szavaztunk egy határozatról, amely a jelenlegi és közelmúltbeli válságokra való tekintettel – az uniós szerződések felülvizsgálatára vonatkozó parlamenti joggal élve – változtatásokat szorgalmaz az uniós szerződésekben. Az egyik első és politikai szempontból legizgalmasabb javaslat, hogy vizsgálják felül a tanácsi szavazásokra vonatkozó előírásokat az Unió cselekvési képességének javítása érdekében és vészhelyzetben vagy szankciók kivetésekor az egyhangú többség helyett legyen elég a minősített többség is szavazáskor. Kimondva-kimondatlanul ez azon tagállam(ok) ellen szól, amelyek akár hátsó szándéktól vezérelve is, de gátolják az egységes, vagy legalábbis többségi fellépést adott helyzetben. A klaviatúrát ragadó kormánypárti kommentelőket arra szeretném emlékeztetni, hogy a Fidesz-kormány épp most hosszabbította meg a „veszélyhelyzetet”, amely lehetővé teszi a kompromisszum és ellenszavazatmentes rendeleti kormányzást; épp a hatékonyságra hivatkozva, vagyis mindez nem az ördögtől való, még ha a Fidesz-kormánynak épp nem is tetszik, mert csökkentené Európában a zsarolási potenciálját. Szintén a javaslatok között szerepel, hogy meg kell erősíteni az unió alapértékeit védő eljárást és egyértelműsíteni kellene a jogsértések megállapításának módját, valamint következményeit – ez egyébként teljesen egybecseng a Fidesz utolsó, máig hatályos választási programjának követeléseivel is. Ugyancsak a dokumentumban lévő javaslatok között szerepel, hogy az Európai Parlament kapjon jogszabály-kezdeményezési, módosítási és visszavonási jogkört, a költségvetési eljárás során pedig teljes jogú társjogalkotóvá válhasson; jelenleg ugyanis a hármas intézményi rendszerben sokszor tényleg béna kacsaként próbálja az európai polgároktól közvetlenül kapott felhatalmazással élve képviselni az érdekeiket.
Számomra azonban nem csupán ezek a politikailag is fontos tételek jelentik a változást, hanem szociáldemokrataként azok a megállapítások is, amelyek például a szociális jogok európai pillérének teljes egészében történő végrehajtását és az uniós szerződésekbe történő foglalását szorgalmazzák. A leginkább forradalmi eredményt ezzel együtt szerintem az uniós hatáskörök javasolt módosítása hozhatja el. Nem mondom, hogy egyszerű lesz a tagállamokkal ebben egyetértésre jutni – a nemzeti szuverenitására hivatkozva mindent elutasító magyar kormány például nagy akadály ebben a folyamatban -, de bizonyos vagyok benne, hogy a most elkezdett és megnyitott folyamat végén siker fogja koronázni ezt a lépést. A hatáskörök esetleges újragondolása és módosítása ugyanis megnyitja a kaput például az Európai Egészségügyi Unió teljeskörű megvalósításához, ami magyar szempontból jelentős előrelépés lenne. Jelenleg az egészségügy – mint többek között az oktatás vagy a turizmus – kizárólagos nemzeti hatáskörbe tartozik, vagyis kizárólag a tagállami kormány szólhat bele annak finanszírozásába, működtetésébe és minőségébe. Látjuk is, hogy ahova kevés Európa jut, ott kevesebb is az elvárás. Amennyiben egy hosszú folyamat végén az egészségügy területét legalább részben uniós hatáskörbe lehetne vonni, azzal hamar együtt járhatna az európai szintű ellátás megkövetelése, a tisztességes és méltó ellátáshoz szükséges minőségi kritériumok előírása és betartatása. Jelenleg egy magyar kórházban háromszor többen kapnak akár halálos kórházi fertőzést, mint Németországban. Jelenleg hatszor több daganatos betegséget fedeznek fel még időben Nyugat-Európában, mint Kelet-Európában, pedig ugyanolyan uniós polgárok vagyunk, nekünk is járna ugyanaz az esély a túlélésre, az egészséges életre.
Az Európai Parlament ezen a héten elfogadott állásfoglalása – bár a nagy zajban és viharban kevésbé látszik, de – tényleg egy fontos mérföldkő, amely forradalmi változások kezdőpontja lehet. Az út még hosszú és göröngyös, de bizakodásra adhat okot, hogy az európai polgárok által közvetlenül megválasztott EP-képviselők jelentős többsége támogatta ezt a csomagot; ez érdemi társadalmi támogatást is feltételez. Szomorú, hogy az egykor harcos Európa-párti Fidesz mára összebútorozott az Európa-ellenes hőbörgőkkel és ilyen fontos kérdésekben is inkább a progresszivitás ellen szavaz. Lelkük rajta. Egy csendes európai forradalom kezdődött tehát, ahol az Unió előre megy, a Fidesz pedig hátra.
A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a kiépült rendszer bűneire. Háromszázötvenhatodik alkalommal kongatom a harangokat és teszem, ameddig szükség mutatkozik rá. Mert esélyt kell adni az újjászületésnek és a közös hazának.

Ujhelyi István
Európai Parlamenti képviselő
2022. június 12.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István