EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (52.)

Közzétéve: 2015.08.02.

orban_terkepÚjkori és fájó Trianon felé rohan Magyarország!

Egy felelős kormánynak kötelessége felelős nemzetpolitikát folytatnia. Egy önmagát óriásbetűkkel nemzetinek hirdető kormánynak pedig még inkább kiemelt figyelemmel kell lennie a demográfiai és szociológiai változásokra. De Magyarországon sajnos jelenleg sem felelős, sem nemzeti kormány nincsen. Egy plakátkormány van csupán, szlogenemberekkel. Nem attól lesz valaki ’nemzeti’, hogy zsebre vágott kézzel bárkit ki mer oktatni hazaszeretetből és magyarságból. És nem attól lesz valaki igazi magyar, ha másokat megfoszt magyarságától. Mintha egyáltalán megtehetné. Aki valóban félti nemzetét, az aggódva és tettre készen figyeli a végzetesedő társadalmi folyamatokat, így a fiatalok egyre mélyülő kivándorlását is.
A KSH Népességtudományi Intézetének legújabb demográfiai portréja megdöbbentő tényeket közölt: eszerint az elvándorlás évek óta folyamatos növekedést mutat – különösképpen a fiatalok körében -, Magyarország egyre inkább „kivándorló országgá” válik. A magyarság sorsát illetően ennél is aggasztóbb tény, hogy a tömeges migráció elsősorban a gyermekvállalási életkorban lévő korosztályokat érinti. A kutatás szerint csak 2011-ben több mint 1200 magyar gyermek született (csak) Angliában, kivándorolt szülők utódaként. Ez alig kevesebb, mint ahány gyermek ugyanabban az évben Vas megyében látta meg a világot.
Magyarország egy fájó, újkori Trianon felé robog. Ez egy demográfiai országcsonkítás. Ezek a fiatalok ugyanis nem tervezik, hogy hazajönnek. Nem puszta kalandvágyból mentek külföldre, hanem boldogulni, tisztességesen élni. Amire Magyarországon most kevesebb esélyük biztosított.
A jelenlegi kormány olyannyira „szereti a magyarokat”, hogy ennek a többezer gyermeknek a hazai anyakönyveztetését csak hosszú hónapok, akár félévek alatt végzi el, jelentős nehézségeket okozva ezzel a kivándorolt szülőknek. Ez a nemzetinek hirdetett kormány semmiféle érdekképviseletet nem biztosít a számukra, ellenben a választójogukat technikai eszközökkel korlátozza. Mi, európai demokraták szavak helyett tettekkel: törvénymódosításokkal és többek között online panaszablakkal segítjük a kivándorolt százezreket. Mi, így „rontunk rá” saját nemzetünkre. Kinyújtott kézzel.
8604 órával vagyunk a miniszterelnök vízválasztó, az illiberális államot meghirdető tusványosi beszéde után. Akkor megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden vasárnap figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Ötvenkettedik alkalommal kongatom a harangokat, de addig folytatom, amíg szükség van rá. Mert európai demokrataként ez a dolgom.

dr. Ujhelyi István
az MSZP alelnöke, Európai Parlamenti képviselő
2015. augusztus 2.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István