EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (58.)

Közzétéve: 2015.09.13.

lon6Első európai képviselői fogadóóra Londonban: közös megoldások a kivándorlás kezelésére

Újkori modern Trianon felé robogunk és a felelős döntéshozók hagyják, hogy megtörténjen. Orbán Viktor és kormánya érzéketlenül félrenézve egyszerűen letagadja a problémát. Miközben a háború elől menekülő családok tízezreiről – és a velük kapcsolatos uszításról, kormányzati tehetetlenségről – szól szinte minden, eközben jóval több mint ötszázezer magyar hagyta el az országot és keresett magának máshol menedéket, munkát és megélhetést. A fiatal korosztály fele, a harmincasok harmada tervezi, hogy a többiekhez hasonlóan elhagyja Magyarországot, a már kintlévőknek pedig alig hat százaléka mondja csak azt: hamarosan hazatér. Négy évvel ezelőtt csak Angliában annyi magyar gyermek született, mint ugyanabban az évben Vas megyében, ez a szám pedig azóta csak növekszik. Ezen magyar gyermekek többsége jó eséllyel már angolként vagy más nemzetállam aktív tagjaként nő fel, a magyar kultúrához való viszonyuk pedig leginkább csak a szüleik hozzáállásán és aktivitásán, illetve a magyar állam jelenleg gyenge támogató képességein múlik majd. A menekültkrízis feszítő problémája Európa egyik elsőszámú kihívása. Nem hagyhatjuk azonban, hogy eközben minden másról megfeledkezzünk, hogy a nemzeti sorskérdéseinket felülírjuk.
Az elmúlt héten – a magyar EP-képviselők közül elsőként – Londonban tartottam rendhagyó fogadóórát a helyi magyaroknak, meghallgatva tapasztalataikat, kéréseiket, javaslataikat és kritikájukat. Szinte kivétel nélkül úgy érzik, hogy a magyar állam elveszítette a velük való törődést és a figyelmet. Ez végzetes hiba. Ahhoz, hogy ne veszítsük el fiataljainkat, új politikai programra van szükség. Ennek kidolgozására vállalkozom, a kivándorolt százezrek közreműködését kérve.
DSC06412Tíz pontos „Hazaváró-kiáltványt” tettem az asztalra, amelyet a következő hetekben újabb európai fogadóórákon, így többek között Berlinben, Párizsban, Bécsben vagy épp a szintén sokezer magyarnak új otthont adó Máltán fogok megvitatni és kibővíteni az érintettekkel. Az már most látszik, hogy a gazdasági emigrációba menekülőknek biztos munkahelyre, stabilabb szociális háttérre és egy olyan országra van szükségük, amelyről nem azt olvassák a helyi lapokban, hogy otthon kormányzati szinten uszítanak és tagadják meg az európai értékeket. Célzott programokkal kell segíteni a fiatal vállalkozókat, regionális bérlakás-programra, azonnali minimálbér-emelésre, célzott adókedvezményekre és újragondolt felsőoktatási rendszerre van szükség. Meg kell hallgatni a kivándoroltak hangját és velük együtt kidolgozott megoldásokra van szükség. A nemzeti krízis letagadása helyett ez a felelős politikai gondolkodás.
9613 órával vagyunk a miniszterelnök vízválasztó, az illiberális államot meghirdető tusványosi beszéde után. Akkor megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden vasárnap figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Ötvennyolcadik alkalommal kongatom a harangokat, de addig folytatom, amíg szükség van rá. Mert európai demokrataként ez a dolgom.

dr. Ujhelyi István
az MSZP alelnöke, Európai Parlamenti képviselő
2015. szeptember 13.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István