EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (69.)

Közzétéve: 2015.12.06.

MTVA_MTIKözszolgálat helyett közgyalázat

Ha Önök ezt a levelet olvassák, akkor az szinte bizonyosan nem a közpénzből fenntartott közszolgálati hírügynökségnek vagy a közmédiának köszönhető. Az Orbán-kormány által felügyelt médiumok ugyanis erősen és tudatosan szelektálnak a hírek között, a saját működésüket élesen kritizáló közléseket pedig még annyira sem szokták megosztani a nyilvánossággal (sőt, deklaráltan megtagadják), mint az Orbán Viktorral és kormányával szemben kritikus, vagy számukra kellemetlen kijelentéseket. Jelen levelemet az MTI országos sajtószolgálatán keresztül is megpróbálom majd megosztani Önökkel, de minimális reménnyel. (Ha az eddigi gyakorlattal szemben mégis kiadásra kerül a szöveg, ebben természetesen meg fogom követni a közszolgálati hírügynökséget.)
A centrális erőteret kiépítő Orbán-kormány egyik legravaszabb húzása az volt, hogy ingyenessé tette a közszolgálati hírügynökség anyagait, így azon felhasználókhoz is eljutnak – az immár jelentős politikai kontroll alatt lévő – információk, akik korábban nem tudtak, vagy nem akartak fizetni érte. Sőt, ezzel a lépéssel azt is elérte, hogy egy alternatív, objektívebb és politikailag függetlenebb hírügynökség életképes legyen a piacon. Nincs is ilyen. Az MTI (vagy nevezzük épp Duna Médiaszolgáltató Rt.-nek) egyeduralkodó a piacon: ami a közszolgálati hírfolyamban nem jelenik meg, az tulajdonképpen nincs is; vagy legalábbis csak részben jut el a nyilvánossághoz. Ha a mindannyiunk adóforintjaiból fizetett közszolgálati vezetők valóban közszolgálatnak tekintenék a feladatukat, akkor ez nem lenne probléma. Mert minden, ami a közérdeklődésre számot tart, el is jutna a közvéleményhez. Hogy azután az állami, vagy piaci sajtótermékek azt miként, milyen kommentárral, akár csúsztatással, ellenvéleménnyel, elhallgatással dolgozzák fel, már egészen más lapra tartozik. Ezt nevezhetjük például sajtószabadságnak. A sokmilliárdból eltartott hírügynökség azonban rendszeresen megszegi a hiteles tájékoztatás írott és íratlan kötelezettségét. Azzal ugyanis, hogy nem hajlandó tudósítani bizonyos, a kormány számára adott esetben kellemetlen hírekről és nyilatkozatokról, meggyalázza a közszolgálatiságot. És, még mielőtt valaki félreértené vagy félremagyarázná: ez nem egy ellenzékbe szorult politikus sértődött nyavalygása. Egyszerű állampolgárként is kikérem magamnak, hogy az adómból fizetett szakemberek közszolgálatiság helyett közgyalázatot folytassanak.
Az elmúlt hónapokban tucatnyi személyes példán keresztül tapasztaltam meg, miként utasítja el az állami hírügynökség, hogy közreadja a kormánnyal szemben kritikus mondatokat. De olyan eset is volt nemrég, amikor a koraszülöttek érdekében indított európai kezdeményezésünket találták érdektelennek; még a koraszülöttek világnapja alkalmából sem érezték egyetlen sorra sem méltónak. Vagy, hogy egy magyar szempontból érdemi felszólalásból – ha írnak róla egyáltalán – éppen csak azokat a részeket hagyják ki a hivatalos tudósításból, amelyek feketén-fehéren megmutatják: a Fidesz néhány éve éppen annak az ellenkezőjéről beszélt, mint most. Persze, a kormánypárt kapcsolódó közleményét már külön, kiemelt hírben osztották meg a nyilvánossággal. Ez a gyalázat. Az adófizetői pénzből finanszírozott hírügynökség ugyanis nem szelektálhat kedve – végképp nem politikai utasítások – szerint az események, a hírek és a tények között. Majd megteszik a híradásokat feldolgozó tévék, rádiók, internetes és nyomtatott lapok, ahogy annak szerkesztői gondolják saját szakmai felfogásuk – vagy rosszabb esetben politikai befolyásoltságuk – szerint. De nem az adóforintokból eltartott információgyár. Az állami hírügynökség működése sajnos tökéletes példája annak, hogy miként működik egy autokrata rezsim és miként használja saját céljaira a nyilvánosságot befolyásoló eszközöket. Ami elszomorító ebben a gyalázatban, hogy egy megbecsült szakmát és annak képviselőit tesznek ezzel hiteltelenné. Egyszer mindenkinek el kell számolnia majd a tetteivel, legalább a lelkiismeretének. Akkor. Amikor.
659 nappal vagyunk a miniszterelnök vízválasztó, az illiberális államot meghirdető tusványosi beszéde után. Akkor megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Hatvankilencedik alkalommal kongatom a harangokat, de addig folytatom, amíg szükség van rá. Mert európai demokrataként ez a dolgom.

dr. Ujhelyi István
az MSZP alelnöke, Európai Parlamenti képviselő
2015. december 6.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István