EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (99.)

Közzétéve: 2016.07.10.

brexitvioKi védi meg az erőszaktól a kivándorolt magyarokat?

Ötvenhét százalékkal nőtt a rasszista gyűlölet-bűncselekmények száma az uniós népszavazás óta Nagy-Britanniában, közel napi kétszáz verbális vagy fizikai támadás ért már a szigetországban élő bevándorlókat, többségében Kelet-Közép-Európából érkezett munkavállalót. Londonban legutóbb uszító mondatokat festettek egy lengyel kulturális központ falára, de számos rendőri jelentés szól véres, fizikai atrocitásokról is. Európai parlamenti képviselői irodámhoz is tucatnyi jelzés és megkeresés érkezett már Angliában élő magyaroktól, akiket a Brexit óta szóbeli, két konkrét esetben enyhébb fizikai támadás is ért; tudhatóan azért, mert kelet-európai munkavállalók.
Ez az eredménye annak, ha populista pártvezetők, egyfajta politikai terroristaként bűnbakot kreálnak embercsoportokból és uszító kampányt indítanak ellenük. Ez az eredménye az EU-ellenes hadjáratnak, a hazug és erkölcstelen nyilatkozatoknak. Ez egyértelműen a hatalmi vágytól vezérelt és gyűlöletkampányokat folytató politikai vezetők felelőssége. Azzal, hogy nemcsak tűrik, de hergelik is az indulatokat, felelőssé válnak minden egyes támadásért. És ebben nincs különbség Nigel Farage és Orbán Viktor között. A Fidesz miniszterelnöke plakátokon uszít az Európai Unió ellen, miközben brit tükörképe számára mi vagyunk az „élősködők”, mi vagyunk azok, akik elveszik a munkájukat, a segélyeiket, a jólétüket. Ha mi gyűlölködünk, ne csodálkozzunk, ha valakik minket is gyűlölni fognak.
Európai parlamenti képviselőként a rendelkezésemre álló eszközökkel mindent elkövetek azért, hogy a külföldön élő magyarokat meg tudjuk védeni az ellenük irányuló verbális vagy fizikai erőszaktól. Elvárom, hogy a magyar kormány is ezt tegye: gyűlöletkeltés helyett felelős politikát!
856 nappal vagyunk a miniszterelnök vízválasztó, az illiberális államot meghirdető tusványosi beszéde után. Akkor megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Kilencvenkilencedik alkalommal kongatom a harangokat, de addig folytatom, amíg szükség van rá. Mert európai demokrataként ez a dolgom.

dr. Ujhelyi István
az MSZP alelnöke, Európai Parlamenti képviselő
2016. július 10.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István