Európa vagy Orbánisztán? Ez a kérdés, válasszatok!

Közzétéve: 2017.03.01.

european_flag_bigFontos bejelentést tett az Európai Parlament mai plenáris ülésén Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság jobboldali-néppárti elnöke. Az Unió jövőjével kapcsolatban felvázolt forgatókönyvekből immár világosan és egyértelműen látszik, ami korábban csak lehetőség volt: az európai közösség progresszív tagállamai szorosabbra fogják fűzni együttműködésüket, míg a „kerékkötő”, az európai értékeket nem, csak európai forrásokat elfogadó illiberális tagállamok leszakadhatnak. Saját döntésünk tehát, hogy a régóta felsejlő válaszúthoz érve melyik utat választjuk: a haladó Európát, vagy a putyinizálódó Orbánisztánt?
A jelenlegi magyar kormány deklaráltan és határozottan ki akarja vezetni Magyarországot a haladó, fejlődő és békét garantáló európai közösségből. A Fidesz politikusainak történelmi bűnét súlyosbítja, hogy pontosan tisztában vannak azzal, amit tesznek. Legutóbb Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter fogalmazta meg aggodalmát: szerinte a kétsebességes Európai Unió kialakulása veszélyezteti a keleti tagországok fejlődését és társadalmi elégedetlenség felszításával fenyeget. Ehhez képest az Orbán-kormány nem, hogy egyértelműsítené elkötelezettséget a szorosabb integráció és az európai értékek mellett, egyenes megveti azokat és az Unió közösségének szétszakadására játszik. Ha ez bekövetkezik, akkor a hatása Trianon sokkoló fájdalmához lesz hasonlatos.
A kétsebességes Európa bár logikus és a ’mag-országok’ szempontjából kedvező forgatókönyv, az ismét perifériára szoruló további tagországok egyoldalú hátrányba kényszerítése miatt azonban semmiképpen sem támogatható. Magyarország – az orbáni politika mentén végképp – könnyedén az Unió perifériáján (és mint így, a még hatékonyabb orosz befolyás árnyékában) találhatja magát, ami az európai közösség biztosította lehetőségek csorbulását is jelentheti. Ha Magyarország nem egy egységes és erős Európa részeként lép fel a saját érdekeiért, akkor gyenge és lesöpörhető bábu lesz a nagyhatalmak játékában.
A magyar baloldal bevitte Magyarországot Európába. Nem hagyjuk, hogy a Fidesz és Orbán Viktor kivezesse onnan. Nekünk, európai demokratáknak van válaszunk az Unió megerősítésére. Az MSZP alelnökeként az elmúlt egy évben tagozati vitákon, nyilvános fogadóórákon, online konzultációkon, egyetemi előadásokon mutattam be azt a vitairatot („European ReUnion”), amely a magyar baloldal válasza és javaslatcsomagja lehet az Európai Unió megerősítésére; szemben az orbáni, gerinctelen populizmussal. Ahogy Juncker mondta: Európa több mint piac és pénz. Az Unió az embereket kell, hogy szolgálja.
Európa a mi válaszunk. Európa a mi választásunk.

dr. Ujhelyi István
az MSZP alelnöke, európai parlamenti képviselő
Brüsszel, 2017. március 1.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István