Európai Szocialisták – Tóbiás: a kormány a kirekesztés politikáját választja

Közzétéve: 2015.06.12.

DSC04222Az MSZP elnöke szerint az Orbán-kormány a kirekesztés és megbélyegzés politikáját választja a nyitott, befogadó és megértő politikával szemben.
Tóbiás József „A szegénység elleni küzdelem és a generációk együttműködése” című pénteki budapesti konferencián azt mondta: sem a közmunkaprogram, sem pedig „a plakát-gyűlöletkampány” nem méltó ahhoz, amit ma a szegénység elleni küzdelemben kellene tenni. Hangsúlyozta: elfogadhatatlan, hogy ma egy szétszakított társadalmat és egy leszakadó Magyarországot látunk magunk előtt. „Ezzel semmilyen módon nem vállalhatunk semmilyen közösséget” – fogalmazott Tóbiás József az Európai Szocialisták Pártjának (angol rövidítéssel PES) kétnapos budapesti tisztújító kongresszusához kapcsolódó tanácskozáson.
Szerinte ma egy olyan országban élünk, amelyben bűn beszélni arról, amit az utcán látunk. Azt mondta, a kormány egy sajátos utat választott: a problémák kezelésének első dolga eltüntetni azt, ami a való; a második pedig az, hogy ha lehet, akkor a problémamegoldást fogalmazzuk meg „unortodoxiával”, próbáljunk úgy tenni, ami ellenkezik mindazzal, ami Európa közös értékeiből fakad.
Tóbiás József kiemelte: nincs sikeres ország, hogyha nagyok a jövedelemkülönbségek, nagy a kiszolgáltatottság és „nincs remény a jövőben”.
Korózs Lajos, az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista alelnöke azt mondta: az a baja a kormánnyal, hogy „embertelen döntéseket” hoz. „Ahogy elbántak a rokkantakkal, ahogy elbánnak a szegényekkel, ahogy megbélyegzik a hajléktalanokat (…) az baloldali politikus számára elfogadhatatlan” – fogalmazott. Kijelentette: az MSZP kormányra fog kerülni, és akkor alkotmányos alapjog lesz a szociális biztonság mellett a lakhatáshoz való jog, valamint az emberhez méltó jövedelem.
DSC04392Ujhelyi István, az MSZP alelnöke, európai parlamenti képviselő előadásában aggasztónak nevezte, hogy az ifjúsági munkanélküliség kezelésében az Európai Unió és a Magyarország mennyire rossz úton indult el. Valamit nagyon elrontottak az elmúlt évtizedben az európai vezetők, hiszen Európában 5,5 millió 25 év alatti fiatal munkanélküli – mondta. Közölte: a PES célkitűzései között szerepel az, hogy a 25 év alattiak teljes foglalkoztatása megvalósuljon. Ujhelyi István beszélt arról is, hogy 2010 óta megsokszorozódott a külföldön dolgozó magyarok száma, ma már minden hatodik magyar külföldön szeretne boldogulni. Magyarországot az Orbán-kormány a kivándorlók országává tette – jelentette ki.
Jutta Steinruck, az Európai Parlament szociális és foglalkoztatási bizottságának tagja előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy miközben uniós célkitűzés a szegénységben élő európaiak számát 20 millióval csökkenteni, addig a szegények száma 7 millióval növekedett. A fiatalkori munkanélküliség kapcsán arról beszélt, hogy a probléma kezelésében nincs igazi előrehaladás. Azt mondta, csökkenteni kell az iskolából kimaradó fiatalok számát, növelni kell a felsőoktatásban végzettek számát, továbbá jó oktatásra és munkahelyek létrehozására van szükség.
Szanyi Tibor szocialista európai parlamenti képviselő a minimálbér kérdései kapcsán arról beszélt: egyre növekszik a gazdagok vagyona, a körük szűkül, miközben a széles tömegek „romlásnak lettek kitéve”. Közölte, az MSZP Magyarországon a nettó 100 ezer forintos minimálbért szeretné elérni, arra törekednek, hogy a minimálbérrel meghaladják a magyarországi létminimum összegét.

Budapest, 2015. június 12., péntek (MTI)

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István