Félmillió eurót rendelt az Európai Bizottság Ujhelyi újabb munkahelyteremtő javaslatához

Közzétéve: 2016.04.11.

DSC00705Újabb sikeres pilot projektet indított útjára Ujhelyi István, az Európai Bizottság a napokban hirdette meg hivatalosan is az MSZP politikusa által kezdeményezett munkahelyteremtő programot. A szocialista európai parlamenti képviselő még tavaly nyújtotta be a brüsszeli testülethez a „Youth on the SPOT – Special Partnership On Tourism” nevet viselő programot, amely a turisztikai szektor munkahelyteremtő képességére támaszkodva kíván enyhíteni az európai tagállamokat egyre jobban fojtó ifjúsági munkanélküliségen. Jelenleg 5,4 millió fiatal próbál eredménytelenül munkához jutni a kontinensen. Magyarországon az általános munkanélküliséghez kiemelkedően magas ifjúsági munkanélküliségi ráta társul, minden negyedik huszonöt év alatti egyelőre képtelen elhelyezkedni a munkaerőpiacon. A magyar politikus által benyújtott projekt az európai döntéshozók és a turisztikai szektor képviselői között egyfajta kiemelt, „speciális együttműködést” szorgalmaz, amely a most megvalósított programnak köszönhetően minőségi és fenntartható munkahelyeket, szakmai képzéseket és gyakornoki helyeket biztosít a turisztikai ágazatban a munkalehetőség nélkül lévő európai fiatalok számára; elsősorban az ágazatban érintett kis- és középvállalatokkal közösen. Az Európai Bizottság által az egyik legmagasabb kategóriába sorolt „pilot-programhoz” a brüsszeli testület ötszázezer eurót (nagyjából százötvenmillió forintot) rendelt, ezt a keretösszeget lehet mostantól pályázati úton lehívni a huszonnyolc uniós tagállam érintett szervezetei, vállalkozásai által. A pályázatok benyújtásának határideje júniusban jár le, az ágazati szereplők által vállalt teljesítések időtartama pedig legfeljebb másfél év lehet.
Ujhelyi István a projekttel kapcsolatban úgy fogalmazott: fontos magyar siker, hogy újabb saját kezdeményezésű munkahelyteremtő programot indít és támogat az Európai Bizottság; szerinte a „Youth on the SPOT”-programból nem csak a magyar, de a teljes európai ágazat és a fiatal generáció is egyaránt profitálhat. Az MSZP európai parlamenti képviselője hangsúlyozta, hogy a turizmus az egyetlen gazdasági szektor, amely a válság ellenére is képes volt a növekedésre és amely Európában és Magyarországon is a GDP tíz százalékát biztosítja. Magyarországon több mint négyszázezer, Európában pedig közvetlen módon tízmillió munkahelyet garantál és majd kétmillió vállalkozásnak nyújt megélhetést. A turizmust szerinte éppen ezért segíteni, támogatni és ösztönözni kell, többek között a „Youth on the SPOT”-hoz hasonló kezdeményezésekkel – fogalmazott Ujhelyi István, aki az Európai Parlament közlekedési és turisztikai bizottságának turizmusért felelős alelnökeként eddig is kiemelt feladatának tekintette a szektor támogatását és lehetőségeinek mind hatékonyabb kihasználását. Nem ez az első „pilot-projekt”, amelyhez Ujhelyi István sikerrel meg tudta szerezni az Európai Bizottság és a szakma támogatását. Legutóbb a Jean-Claude Juncker vezette testület 750 ezer eurót rendelt ahhoz a programhoz, amely a minél több kínai turistát Európába hívó, ezáltal minél több európai bevételt és turisztikai állást létrehozó együttműködéseket segíti.

A pályázati kiírás és a részletek az alábbi linken: ITT.

2016.04.11.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István