Gyomorforgató Fidesz-kapituláció Brüsszelben

Standard

3048Szánalmas és gyomorforgató kapitulációra kényszerült a Fidesz Brüsszelben, erről tanúskodik az a kiszivárgott levél, amelyet a Fidesz EP-képviselői írtak az Európai Parlament néppárti politikusainak. A Népszava által idézett levélben a fideszesek elismerik, hogy „nem tökéletesek és nem minden kísérletük járt sikerrel”, egyúttal jelzik, hogy „rugalmasak” és készen állnak arra, hogy „tartalmas párbeszédet kezdjenek országunk és Európa jövőjéről.” Bicskanyitogató, ahogy az illiberális rezsimet védő fideszes képviselők azt állítják: „mindig is úgy vélték, hogy a konfliktusok kezelésének legjobb módszere a tárgyalás”, miközben magyarországi ténykedésük semmi másról nem szólt, mint az egyoldalú, kompromisszumképtelen és törvényszegő erőszakosságról.
A Fidesz EP-képviselői a kiszivárgott levél szerint már menekülnek a kormánypártok EU-ellenes politikájának bélyege elől. Ma délután, amikor az orbáni ámokfutásnak köszönhetően ismét Magyarország lesz az Európai Parlament plenáris ülésének egyik témája, ki fog derülni, hogy Orbán is Európát választja-e Putyin helyett. Eddigi gyakorlatát ismerve félő, hogy ismét csak hazudni fog. Szembesíteni is fogom ezzel a parlamenti vitában.

dr. Ujhelyi István
európai parlamenti képviselő
az MSZP alelnöke
Brüsszel, 2017-04-26.