Helsinki és Lyon lett Európa turisztikai fővárosa

Közzétéve: 2018.09.25.

42428978_2626615797564322_97842387249790976_nElőször osztják ki az „Turizmus Európai Fővárosa” címet, amelyet idén Helsinki és Lyon érdemelt ki a zsűri döntése alapján. A „European Capital of Smart Tourism” nevet viselő programot Ujhelyi István szocialista- és Renaud Muselier francia néppárti EP-képviselő közösen kezdeményezték korábban az Európai Bizottságnál, amely a megvalósításra idén 2,5 millió eurós, azaz több mint 750 millió forintos költségvetést biztosított a programhoz.
Az Ujhelyi István és Renaud Muselier által közösen elnökölt szakmai zsűri hétfőn Brüsszelben hallgatta meg az utolsó körben versenyben maradt városok képviselőit és prezentációit. A pályázat első körében még 38 város jelentkezését értékelte ki a szakmai testület, a döntős tíz város közé Ljubljana, Malaga, Brüsszel, Nantes, Palma, Poznań, Tallin, Valencia, Lyon és Helsinki kerültek; végül utóbbi kettő nyerte el a „turisztikai főváros” címet. Négy további külön kategóriában (fenntarthatóság, elérhetőség, digitalizáció és kulturális örökség, valamint kreativitás) is osztanak elismerést, ezeket Malaga, Ljubljana, Koppenhága és Linz érdemelték ki.
42592212_298707910721413_4230224782886436864_nAz Európa Kulturális Fővárosa programhoz hasonló turisztikai kezdeményezés célja, hogy támogassa a fenntartható és innovatív turisztikai fejlesztéseket és minél szélesebb körben megismertesse az „intelligens turizmus” nyújtotta előnyöket. Az MSZP EP-képviselőjének tájékoztatása szerint a megtisztelő cím elnyeréséhez erős európai dimenzióval bíró, egyedi turisztikai programot kell létrehoznia a pályázó városoknak, erre most Helsinki és Lyon hozta a legjobb példát.
Ujhelyi István a program kitalálójaként rámutatott: a turizmus a harmadik legerősebb gazdasági ágazat Európában, amely közel huszonötmillió embernek biztosít megélhetést és mintegy 350 milliárd euró éves bevételt teremt. „1950-ben még alig 25 millió turistát tartottak nyilván a világban, 2000-ben már 700 milliót, 2012-ben pedig ez a szám elérte az egymilliárdot.  Nem kell különösebb jóstehetség ahhoz, hogy belássuk: a turizmus lesz a jövőben is az egyik vezető gazdasági ágazat, ezért a fenntartható és innovatív turisztikai megoldásokat díjaznunk kell és példaként felmutatnunk. Magyarország számára is kiemelkedő fontosságú az ágazat, ezért bízom benne, hogy jövőre már magyar döntős és magyar győztes pályázó is lesz” – tette hozzá a szocialista politikus.
A hivatalos díjátadó az Európai Turizmus Napján, november 7-én lesz Brüsszelben.
Brüsszel, 2018-09-25
copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István