Lélekvakcina: közös ügy mögé állt Gulyás Gergely és Ujhelyi István

Közzétéve: 2021.08.17.

gulyasujhelyi„A feladat és a cél is közös, ez egy pártpolitika felett álló ügy” – fogalmazott Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter és Ujhelyi István, szocialista EP-képviselő egy közös videófelvételen azután a szakmai egyeztetés után, amelyet a gyermekek covid-járvánnyal összefüggő mentálhigiénés helyzetével kapcsolatban született javaslatokról tartottak. Mint ismert, az MSZP politikusa az Európai Parlament közegészségügyi bizottságának tagjaként korábban „Lélekvakcina” néven hirdetett programot, amelyben a koronavírus lelki hatásaira és ezzel kapcsolatos kormányzati lépések szükségességére hívta fel a figyelmet. Gulyás Gergely ezt követően hívta egyeztetésre az MSZP képviselőjét és az általa javasolt szakmai szervezeteket, akikkel a kezdeményezés mentén egy átfogó, konkrét javaslatcsomagot tettek a kormány asztalára.

A Miniszterelnökségen hétfőn délután történt megbeszélésen az MSZP képviselője mellett részt vett Szabó Zsuzsanna és Totyik Tamás a Pedagógusok Szakszervezete, Nagy Erzsébet és Fehér Tibor a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete képviseletében, Szlankó Viola, az UNICEF Magyarország gyermekjogi vezetője, valamint a kormány részéről Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár is. Ujhelyi István és a szakértők által készített közös javaslatcsomagban szerepel többek között a jelenleg igénybe vehető iskolapszichológusi hálózat állapotának, valamint a covid-járvány gyermekekre gyakorolt mentális hatásainak mielőbbi és átfogó felmérése. Szorgalmazták, hogy induljon olyan általános tájékoztató kampány is, amely tudatosítja a mentális egészség fontosságát, illetve a mentális segítségnyújtás lehetőségeit. Hangsúlyos pontja volt a javaslatoknak a pedagógusok és az iskolapszichológusok terhelésének csökkentése, utóbbi szakemberek számának bővítése, akár szerződéses, diplomás mentálhigiénés szakemberekkel kiegészülve. Ugyancsak része a kormány asztalára tett javaslatoknak, hogy kapjanak mielőbb megfelelő szakmai, mentálhigiénés képzést a pedagógusok, hogy megfelelő módon felismerjék és segíteni tudják a járvány következtében lelki nehézségektől szenvedő gyermekeket.

Gulyás Gergely a találkozót követően rögzített videóban azt mondta: minimalizálni kell azokat a károkat, amelyeket az online oktatás okozott, ezért is volt a kormány mindig amellett, hogy amennyiben a járvány megengedi, akkor jelenléti oktatás legyen Magyarországon. A Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy fogalmazott: semmi akadálya annak, hogy szeptembertől megkezdődhessen a jelenléti oktatás, a mentálhigiénés helyzettel kapcsolatos szakmai javaslatokra pedig a kormányzat nyitott. „Azt reméljük, hogy a lehető legnagyobb mértékben kiküszöbölni tudjuk mindazon nehézségeket, amelyeket az elmúlt másfél év nehéz időszaka okozott” – mondta Gulyás Gergely.

A Lélekvakcina-programot kezdeményező Ujhelyi István az egyeztetést követően úgy fogalmazott: kivételes helyzet, hogy a kormány képviselőjével közösen állnak be egy ügy mögé, de – mint mondta – a járványhelyzet okozta mentális hatások is kivételesek. Ujhelyi az UNICEF Magyarország felmérésére hivatkozva rámutatott: a magyar szülők több mint fele észlelt a gyermekein valamilyen negatív, mentális változást a járványidőszak alatt, segítséget viszont töredékük kapott csak. Ujhelyi megerősítette, hogy konstruktívan és nyitottan fogadta a kormány a szakszervezeti és gyermekjogi szakemberekkel közösen megfogalmazott javaslatokat. „Ha nem következnek ezután konkrét lépések, akkor megígértem Gulyás miniszternek, hogy tovább fogom nyomni, nem fogom hagyni elaludni ezt az ügyet. Ez pártokon felett álló ügy kell legyen itthon és az Európai Unióban is” – tette hozzá a közös videóban Ujhelyi István.

Budapest/Brüsszel – 2021.08.17.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István