„Mi a terv, Viktor?”

Közzétéve: 2021.05.12.

 

kiiBár azt ígérték, hogy az elsők között adják le az újjáépítési forrásokra vonatkozó nemzeti tervet, végül a Fidesz-kormány ezt az utolsók között teszi csak meg. A késlekedésnél is nagyobb probléma azonban, hogy a magyar emberek semmit sem tudhatnak arról: miként akarja a kormány felhasználni az Európai Uniótól hazánkba érkező sokezermilliárd forintot. Hiába kötelezi ugyanis uniós jogszabály a széleskörű társadalmi vitára és egyeztetésre a Fideszt ezzel kapcsolatban, valahogy ezt elfelejtették megtenni. A módosított nemzeti reformtervről mindenképpen.

Készült ugyanis korábban egy 432 oldalas dokumentum a hazánknak járó teljes összeg elköltésével kapcsolatban, ezt azonban az utolsó pillanatban Orbánék kénytelenek voltak felrúgni, miután Brüsszelben kerekperec közölték a Fidesz kormányfőjével: formailag és tartalmilag is elfogadhatatlan a magyar kormány által előzetesen belengetett tervezet. Egyszerűbben lefordítva: az Európai Bizottság egyértelművé tette Orbán számára, hogy elég volt a lopásból.

A mai napon kapkodva összetákolt és az utolsók között beadott nemzeti reformtervről tehát semmit nem tudni; csak annyit, hogy Magyarország kevesebb pénzt kér abból, ami járna. Nem tudjuk, hogy az újjáépítési forrásokból mennyi jut ezek után például a felsőoktatásra, amelyre nemrég még 1500 milliárdot ígértek az alapítványi formába történő behódolásért cserébe. Nem tudjuk, hogy a pénz egy jelentős részével a kormány lemondott-e az orvosi béremelésről, a legszegényebb 300 magyar település fejlesztéséről is vagy sem. Orbánék inkább eldobnak kedvezményes uniós pénzeket, csak bele ne szóljon senki, hogy mire, pontosabban kire költik a közpénz-milliárdokat. Az a minimális elvárásom a kormány felé, hogy haladéktalanul, teljes részletességgel tegye közzé a dokumentumot, amelyet Brüsszelnek benyújtott.

Ujhelyi István

európai parlamenti képviselő

Budapest/Brüsszel – 2021.05.12.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István