MSZP: Orbán sakkot kapott Brüsszelben

Közzétéve: 2020.10.07.

 

libikAz Európai Parlament a mai napon ismét sakkot adott az Unió és a demokrácia ellenségeinek, közöttük Orbán Viktor rezsimjének is – így értékelte Ujhelyi István szocialista EP-képviselő szerdai online sajtótájékoztatóján, hogy az Európai Parlament plenáris ülése nagy többséggel elfogadta a demokráciával, a jogállamisággal és az alapvető jogokkal foglalkozó uniós mechanizmus létrehozásáról szóló Šimečka-jelentést. Az MSZP európai politikusa rámutatott, hogy hónapok óta éles csata zajlik Európa ellenségei és az európai értékek őrzői között; Ujhelyi állítása szerint előbbiek közé tartoznak Orbán Viktor és „lengyel felebarátai”, míg az értékeket megvédeni akarók oldalán a többi uniós tagállam és az Európai Parlament intézményei sorakoznak. Az MSZP képviselője hangsúlyozta: az EP továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy az uniós források elköltését szigorúbban kell kontrollálni a tagállamokban és azok hozzáférését össze kell kötni az európai alapértékek és a demokratikus szabályok betartásával. Ujhelyi szerint a most elfogadott jelentés is ezt a folyamatot erősíti, mert hidat képez a többi uniós intézmény, így a Tanács és a Bizottság hasonló tartalmú javaslatai között azzal, hogy közös megállapodást szorgalmaz és jogi kötőerővel bíró szabályozásnak nyit utat.

Az MSZP politikusa az online sajtótájékoztatón megerősítette, hogy pártja világos és egyértelmű álláspontja szerint a szabályokat megsértő tagállamok esetleges szankcionálása esetén is garantálni kell, hogy a végső kedvezményezettek (például önkormányzatok, civilszervezetek, vállalkozások) hozzájutnak a támogatásokhoz. „A kormányt büntethetik, de a magyar társadalmat nem érheti kár” – fogalmazott Ujhelyi István. Az MSZP EP-képviselője szerint Orbán Viktor lehetőségei egyre szűkülnek a most zajló „sakkjátszmában”, ezért is próbálja a költségvetés és az újjáépítési csomag megvétózásával zsarolni az uniós intézményeket és a többi tagállamot. Ujhelyi szerint azonban a többségi álláspont világos: az európai értékek nem eladóak, azok nem bocsáthatóak áruba semmilyen alkufolyamatban, az európai értékeket be kell tartani és tartatni minden tagállami kormány részéről.

Brüsszel – 2020.10.07.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István