Orbán Olaszországban: kinek hazudik majd a kormányfő?

Közzétéve: 2018.08.28.

13000Orbán Viktor kedden Olaszországba látogatott, hogy Matteo Salvinivel, az olasz koalíciós kormány kisebbik pártjának elnökével tárgyaljon. A találkozónak különös keretet biztosított, hogy az olasz belügyminiszteri posztot is betöltő Salvini az egyik leginkább kvótapárti politikus Európában, az általa fémjelzett olasz kormány pont az Orbán féle, közös együttműködésre képtelen akarnokok miatt vonná meg egyes közép-európai tagállamoktól az uniós forrásokat. De nem ezért meglepő a két EU-ellenes politikus feltűnő barátkozása. Salvini már korábban kijelentette, hogy a jövő májusi európai parlamenti választásokra egy új, szélsőjobboldali alapokon nyugvó populista pártformációt hozna létre, ezzel komolyan veszélyeztetve az olyan középutas nagy pártok érdekeit, mint az egyelőre még a Fideszt is sorai között tudó Európai Néppárt (EPP).
Ne felejtsük azonban, hogy virtigli nacionalisták szövetsége még sosem emelt egy nemzetet sem a történelem győztesei közé. Az olasz és a magyar kormány eddig sem törekedett az Európát feszítő kihívások valódi kezelésére, csupán megakasztanak minden megoldási javaslatot, miközben a közösséget zsarolják.
Sokatmondó tény, hogy Salvinin kívül Orbán még szeptemberben találkozik Erdogan török, illetve Putyin orosz elnökökkel is, akik boldogan pezsgőt bontanának egy új, befolyásos Európa-ellenes frakció brüsszeli megalakulásának hírére. Így rögtön érthetővé válik a közös európai értékeket semmibe vevő Róma-Budapest tengely forrósodása, ám ettől még Orbánnak választania kell: esetleg Salvini mellé állva elárulja a magyar népet, akik egyértelműen az EU fősodrához szeretnének tartozni, vagy olasz tárgyalópartnerének fordít hátat még bimbózó szövetségük legelején. Mindkettő szemébe egyszerre ugyanis nem hazudhat.

Ujhelyi István
EP-képviselő, az MSZP EP-választási kampányfőnöke
Bárány Balázs
MSZP külügyi titkára, elnökségi tag

Budapest, 2018-08-28

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István