Piri Kati: a holland szocialisták győzelme erős üzenet Orbánnak!

Közzétéve: 2019.05.24.

20161025_1522160Bejött az, amit reméltünk és éreztünk! – így kommentálta a holland szocialisták győzelmét a helyi EP-választáson Piri Kati, a párt magyar származású képviselője. A politikusnő Ujhelyi István MSZP-s kampányfőnök közösségi oldalán tartott rendhagyó élő sajtótájékoztatót a hollandiai eredményekkel kapcsolatban. Piri Kati elmondta, hogy az európai szocialisták csúcsjelöltje, Frans Timmermans által vezetett holland párt kiugró eredményt ért el az EP-választáson, megduplázta azt az eredményt, amelyet a szociáldemokraták alig másfél hónappal korábban még egy regionális választáson regisztráltak. A holland EP-képviselő hozzátette, hogy a mostani eredmény alapján a szociáldemokraták lettek a legerősebb politikai erő Hollandiában, amely mindenképpen váratlan. Piri Kati hangsúlyozta: az is figyelemre méltó, hogy a baloldali párt megerősödése mellett súlyos vereséget szenvedett a Fidesz barátságát kereső szélsőjobboldali Wilders-párt.
„A holland eredmény az MSZP-nek is erőt kell, hogy adjon. Nem csak azért, mert testvérpártok vagyunk, hanem azért is, mert egyforma programot, a Szociális Európa vízióját ajánljuk. Olyan Európát akarunk, amely az embereket helyezi előtérbe” – nyilatkozta a közösségi médiában adott nyilatkozatában Piri Kati. A holland EP-képviselő hozzátette, hogy Frans Timmermans és a holland szocialisták győzelme erős üzenet Orbán Viktor számára is. „Nem a félelemkeltő, jobboldali politika a nyerő Európában. Elindulhat a változás Magyarországon is!” – mondta többek között a magyar származású politikus. Piri Kati egyúttal a vasárnapi voksoláson való részvételre buzdított minden ellenzéki szavazót, kérve, hogy az MSZP-Párbeszéd listájára adják szavazataikat. „Hajrá MSZP! Magyarországnak is kell erős szocialista párt, hogy meg tudjunk küzdeni a szociális Európa programjáért!” – fogalmazott a holland politikus Ujhelyi István közösségi oldalán.

Hága – 2019-05-24

A teljes bejelentkezés itt nézhető vissza:
https://facebook.com/dr.ujhelyi.istvan/videos/2539256752780646/

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István