Pittella: az európai összefogás oldhatja meg a migrációs problémát

Közzétéve: 2015.09.14.

roszke10A migráció okozta problémákat nem a falak és a szögesdrótok, hanem az európai összefogás oldhatja meg – jelentette ki a szocialisták és demokraták (S&D) európai parlamenti frakciójának vezetője hétfőn Röszkén.
Gianni Pittella az egyik röszkei idegenrendészeti előállító előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, a falak és a szögesdrótok ellentétben állnak a szolidaritás eszméjével.
roszke15A politikus hozzátette, a megoldáshoz vezető első pont 160 ezer menekült szétosztása lenne a tagországok között. „Szükség lenne egy a menedékkérőkre vonatkozó tartós és kötelező érvényű jogszabály kidolgozására, emellett minden lehetséges módon harcolni kell az embercsempészek ellen” – hangsúlyozta Gianni Pittella. A frakcióvezető szerint olyan külpolitikára lenne szükség, amely stabilizálja a helyzetet a válságzónákban, különösen Líbiában és Szíriában, eltüntetve ezzel azokat az okokat, amelyek miatt a menekültek kénytelenek útnak indulni.
Ujhelyi István (MSZP) európai parlamenti képviselő úgy fogalmazott, magyar képviselőként büszke arra a helytállásra, amelyet az önkéntesek, civil szervezetek mutattak – különösen Szegeden – az elmúlt hetekben. Közölte, képviselőtársai látogatását úgy szervezte, hogy megmutassa, Magyarország nemcsak Orbán Viktor politikájából áll, hanem van egy humánus, a szolidaritást még ismerő arca is. A helyzet megoldására Magyarországnak nincs más esélye, mint az európai uniós összefogás – hangsúlyozta az MSZP alelnöki posztját is betöltő politikus.

2015. szeptember 14., forrás: mti.hu

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István