Rekordszámú magyar jelentkező az ingyenes vonatbérletekre

Közzétéve: 2022.01.07.

interdicsTöbb mint hétszeres volt a túljelentkezés a magyar fiataloknak járó ingyenes európai vonatbérletekre, ami kimagasló szám, de még így is a középmezőnyben zártuk ezt a pályázati fordulót – ismertette a DiscoverEU program hivatalos számait a kezdeményezés mentora, Ujhelyi István. Az MSZP európai parlamenti képviselője – aki egyúttal a programot támogató parlamenti csoportnak is a vezetője – emlékeztetett, hogy a tavaly évvégi pályázati körben azért osztottak ki a korábbinál jóval több, mintegy 61ezer ingyenes bérletet, mert a járvány miatt a korábbi esztendőkben el kellett halasztani a kiírást. Ujhelyi arról tájékoztatott, hogy a legutóbbi pályázati fordulóban 8203 magyar fiatal jelentkezett a lehetőségre, közülük 1274-en juthatnak egyhónapos, ingyenes vonatbérlethez, amellyel jövő februárig szabadon körbeutazhatják a kontinenst.
„Az eddig lezajlott öt pályázati körben összesen 18.491 magyar jelentkező volt, akik közül 2653 szerencsés már kipróbálhatta, hogy milyen ingyen körbeutazni Európát. Rendkívül sikeres a program, amit az is bizonyít, hogy még a rekordmagas hétszeres túljelentkezéssel is a magyarok csak a középmezőnyben vannak a többi európai országhoz képest. A legutóbbi pályázat során Írország fiataljai voltak a leglelkesebbek, náluk huszonegyszeres volt a túljelentkezés, de Hollandiában, Spanyolországban, Svédországban és Ausztriában is kimagaslóan sokan pályáztak. Kelet-Közép Európában ugyanakkor egyértelműen nálunk volt a legnagyobb érdeklődés a vonatbérletek iránt, ami külön büszkeséggel tölt el” – fogalmazott Ujhelyi István.
A „FreeInterrail”-program eredeti koncepciója két fiatal német aktivistától származik, akik néhány évvel ezelőtt azzal az ötlettel álltak elő, hogy az EU minden európai fiatalt lepjen meg egy ingyenes vonatbérlettel a tizennyolcadik születésnapján. A javaslatot először Ujhelyi István karolta fel, aki egészen a megvalósításig támogatta a projektet; ebben végül Manfred Weber néppárti frakcióvezető és Navracsics Tibor volt uniós biztos is jelentős szerepet játszottak. A program kezdete óta megközelítőleg 700ezer jelentkező volt a pályázatok során, közülük 130ezer európai fiatal élhetett is már az utazási lehetőséggel. A program sikerét jól mutatja, hogy az elmúlt években számos elismerést is elnyert: például az Európai Nívó Díjat. Az idei pályázati kört tavasszal írja ki az Európai Bizottság.

Brüsszel/Budapest – 2022.01.07.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István